Mit tegyen az ember, ha még nem készült el a filmje, de mindenáron magára akarja irányítani a világ figyelmét?

Egy: fogja meg azt, ami megvan már a moziból és polírozza fel nagyon, kettő: Menjen el Cannes-ba és mutassa be minél rejtelmesebb körülmények között, három: csapjon egy olyan murit, amiről még beszélni fognak egészen a filmje bemutatójáig.

Ez így együtt nagyjából 1,5 millió dollárba kerül, amelyből kis szerencsével már egy másik filmet is le lehetne forgatni, de kétségtelenül megéri.
Ha hinni lehet a pletykáknak, a forgatás befejezése óta az jelentette a legnagyobb fejtörést Peter Jacksonnak, vajon megtalálja-e a megfelelő helyszínt a Gyűrűk ura partihoz Cannes-ban. Nos, ha a városban nem is sikerült, de szerencsére nem kellet túl soká bolyongania a környéken. A fesztiválpalotától 15 km-re fekvő Laras vára minden tekintetben megfelelt a célnak, csak egy apró bökkenő adódott: a középkorban épült kastély szőrös szívű tulajdonosa hallani sem akart róla, hogy a hobbitokon, tündéken és egyéb félszerzeteken kívül vagy még 1500 ember is ott tolongjon vasárnap este. Végül is kompromisszumos megoldás született: buli O.K., csak úgy, ha a helybéli biztonsági szolgálat ügyel a rendre és a vendégek listáját jó előre egyeztetik, ami csak hosszas huzavona után sikerült, ugyanis a tulaj épp ellentétes dologban volt érdekelt, mint a forgalmazó: utóbbinak az volt a fontos, hogy minél messzebbre vigyék a parti hírét a világban, előbbinek pedig, hogy minél kevesebb tévéstáb jöjjön el.

A vendégeket – és eddig példa nélkül álló módon a stáb tagjait is – buszok utaztatták a Hotel Carltontól, így nekünk sikerült egy olyan járaton helyet foglalnunk, ahol maga Zsákos Bilbó, azaz Elijah Wood is ücsörgött. A röpke húsz perces út alatt kétszer is ellenőrizték meghívónkat – még Woodét is – ezért, mire felértünk a Cannes melléki hegyeken fekvő várba, óhatatlanul is megfordult a fejünkben, vajon megéri-e a hacacaáré ezt a felhajtást.
Nos, amit láttunk, mindenért kárpótolt.

A kapun belépve egyenesen hobbitfalvába, Bilbó születésnapjára csöppentünk. A filmesek aprólékos munkával felépítették nekünk a piacot, ahol a jelen lévő szőrös lábú félszerzetek látszólag semmitől sem zavartatva élték a szokásos életüket, adtak-vettek, csereberéltek, megtekinthettünk egy hobbitvermet, meghallgathattuk zenekarukat – na, ez azért elég húzós volt – és a medencénél egy darab, állandóan ködbe burkolódzó Lórient, tündehajóval és kedves, kommunikatív tündékkel.

Ahogy nőtt a tömeg, úgy sűrűsödtek az események. Fekete lovasok bukkantak fel, és a vár alatti erdőből felhangzott a közelgő orkok csatakiáltása, de szerencsére nem mertek megkockáztatni egy rohamot (kaptak is volna a tulajdonostól, aki a meghívóban még azt is kikötötte, hogy a hölgyek nem vehetnek fel tűsarkú cipőt, nehogy tönkretegyék a gyepet).
Igaz, civilben, de felbukkant Gandalf is (Ian McKellen), ott volt Viggo Mortensen (Aragorn), Liv Tyler (ő az a tünde, aki nem olvasta Tolkien könyvét), és szinte a teljes stáb, élükön Peter Jacksonnal, aki lelkesen tartott idegenvezetést a kastélyban, ahol a Gyűrűk Ura szemkápráztatóan nagy műgonddal elkészített, eredeti kellékeit mutatták be. Nem is olyan rég arról siránkoztam, milyen kár, hogy az emberi képzelet szüleményei nem épülnek be a valóságba. Meg kell változtatnom álláspontomat: beépülnek, sajnos, csak nem az enyémbe, ezért nekem, egyszerű halandónak, meg kellett elégednem a puszta látvánnyal, Bilbó születésnapi tortájának egy szeletével, a hobbitpálinkával, amit máshol viszkinek hívnak és egy tündelány kezével, aki volt olyan kedves és tartotta kóválygó fejemet, amíg a busz visszafelé zötykölődött a városba.
Holnap legyen a Ti vendégetek.
bestboy