MTT születésnap 2010
- Leguanember
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Itt is elmondom, hogy az alakuló ülésen Ryana vett részt egyedül a jelenlévők közül, és minden generáció képviselve volt azt hiszem.
Remek kis szülinap volt!
Nyolc év!!
TEGYETEK JÓT, MERT TUDTOK.
Minden más hiábavalóság.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Melian
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Nagyon jól éreztem magam, fülig szalad a szám, ha eszembe jut, kb. így:
Képeket facebookon linkeltem.
Melian
*tiuda meina tiutjandei*
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Attila
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Nagyon boldogságos állapotomban vagyok az MTTSZ után. Nagyon aranyosak voltatok, hogy eljöttetek és próbálok mondani mondatot arról, hogy kinek mennyi mindent köszönhetünk.
A rendezvény résztvevői, alfabetikus sorrendben, autentikusan a rendezvény után:
Ádám
Ankalimon
Attila
Estel
Kincső
Melian
Miki
Náda
Olosta
Riana
Sirgon
Snuffles
Köszönöm most is annak a csapatnyi embernek, akik vártak ránk fél órát, mivel mi nem tudtuk befejezni a tortát.
Köszönöm szépen Ádámnak, hogy tudott B terves helyet biztosítani a rendezvénynek és nem riadt meg attól, hogy 12 mötötös beözönlött hozzá.
Köszönöm Ankalimonnak, aki nem ott volt, ahol vártuk (torta...stb. )hanem eljött és úgy tűnt, hogy azért nem olyan katasztrofális a rendezvény.
Kincsőnek, hogy rugdosott minket a szervezés napjaiban, és, hogy elég patetikus legyek, szívügyéének érezte ezt a rendezvényt.
Meliannak azt a sok-sok kedves viccet, amelyek megszínesítették a rendezvényünket. No meg persze azt, is, hogy "...uhhh ezt most elképzeltem. "
Nádának az egész rendezvényre vonatkozó folyamatos szervezését és nem is tudnám most felsorolni, hogy pontosan mikben, szerintem ezt ti is tudjátok.
Olostának, hogy egy rendezvény erejéig sziámi-ikrek lehettünk.
Snufflesnek, hogy megismerhettem, és ez nagyon jó volt és nagyon örülök neki és...és...és...
Végül de nem utolsó sorban meg szeretném köszönni az összes résztvevőnek együtt, akik krumplit pucoltak, hagymát hámoztak, virslit szeleteltek, tüzet raktak, tüzet őriztek, szalonnát sütöttek, szellemi munkát végeztek , nevettek, meccset néztek, segítettek, ettek, beszélgettek és emlékeztek arra, hogy igen, most már tudunk írni és számolni, ami sosem hátrány, most már 8 évesek lettünk.
"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Attila
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Néhány mondatban akkor összefoglalva.
A pontos címe a rendezvénynek Bimbó utca 124/3
Előre láthatólag 18 órakor találkozunk a Moszkva téren a 149-es busz megállójában. Ott fogunk Rátok várni, vagy is valamelyikünk biztosan.
FONTOS, HOGY HOZZATOK MAGATOKKAL:
- Szúnyogriasztó, minden mennyiségben és formában
- Tányér, kés, villa, pohár
Sajnáljuk, hogy ennyire későn tudtunk csak ezzel kapcsolatban pontos információkat adni, de a kedves Erdészet - Uram bocsá' de - cseszett a levelünkre válaszolni annak ellenére, hogy még június első napjaiban el lett nekik küldve. Valamint nem magunk mentegetése végett, de tegnap és tegnapelőtt verőfényes napsütés volt, na már most ha ma is az lett volna, akkor valószínűleg ott lett volna megrendezve, ellentétben, a mai napon a katasztrofális időjárás és a szörnyen szörnyű esőfelhők miatt nem szívesen vállaltuk volna ezt be. Mindenkitől elnézést kérünk, de ez így nagyon nehéz bizonytalan lett volna.
"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sil
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Hozzászólások: 8428
- Köszönetek: 4
Biztos, de nagyon valószínű volt, hogy mégsem ott lesz, meg az időpont és találkozóhely sem volt letisztázva. Én így nem veszek ki szabit, és nem indulok neki ekkora útnak, ha ennyire alap dolgokat nem lehet tudni egy rendezvényről. Nekem nem úgy megy, hogy csak felugrok Pestre, ha épp kedvem tartja, és nem ismerem ki magam annyira Pesten (a Normafa így önmagában pl semmit nem mond nekem, nem voltam még arrafelé, a BKV keresője sem ad ki rá semmit), a tájékozódási képességem 0... Ráadásul elég esős időt mondtak (nálunk szinte egész héten az volt, úsztunk is a cégnél hétfőn, még a főút is le volt zárva előttünk), tavaly is ott álltam a zuhogó esőben, és kerestem a többieket, az nem volt annyira kellemes. Idén meg semmi terv nem volt eső esetére, pedig kérdeztem is. Ha legkésőbb tegnap délután tudtam volna, hogy mi lesz, akkor tudtam volna nyomtatni térképet meg menetrendeket, kaját venni rendesen meg ilyenek.Leguanember írta: A Normafára is a Moszkva térről kell menni... Kár, hogy nem jössz.
Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Leguanember
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Sil írta: Nekem sajnos túl későn jött már ez az infó, úgyhogy nem tudok menni. Érezzétek jól magatokat.
A Normafára is a Moszkva térről kell menni... Kár, hogy nem jössz.
Viszont mindenkinek mondom:
SZÚNYOGRIASZTÓ, kétszer is: SZÚNYOGRIASZTÓ!!
Az ittalvást megbeszéljük, a házban elfértek páran azért, de a kertben nem tanácsos, mert hűvös van éjjel, és sok a szúnyog nagyon.
TEGYETEK JÓT, MERT TUDTOK.
Minden más hiábavalóság.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sil
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Hozzászólások: 8428
- Köszönetek: 4
Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Kincső
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
És igen, 600 Ft a részvételi díj végül.
"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Adanedhel
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Hozzászólások: 158
- Köszönetek: 0
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Náda
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 456
- Köszönetek: 0
Náda írta: Néhány újabb és kiegészítendő adathalmaz:
-Először is NEM(!!!) a Normafánál fogjuk megtartani a Szülinapot (az egyik "hivatal"(azt hiszem a Parkerdészet)nem válaszol már két hete az engedélykérésünkre, így sajnos oda nem mehetünk,mert meg is büntethetnek érte
Így a szülinap Ádáméknál lesz!!
-Másodszor, igaz hogy most lakás közelben leszünk, de azért amit hozzatok magatokkal:
- saját tányér és evőeszköz (persze azért mi is hozunk ki a raktárból, de azért jó lenne)
- szúnyogriasztó spray/kenőcs/kencefice
- hálózsák (sátor?)
-(részvételi díj)
Oké, most hirtelenjébe más nem jut az eszembe.
Amint meg tudom Ádám címét, kiírom és az odajutási lehetőségeket is.
Ha van valami, amit kifelejtettem de létfontosságú lenne tudnotok, írjatok és válaszolok
Kedveseim!
Hála Estelnek és Patiszonnak, rögtön információkkal tudok szolgálni, miszerint:
18:00-kor találkozunk a Moszkvánál a 149-es busz előtt!
Onnan egészen a Gábor Áron utcáig megyünk, majd sétálunk.
"A lovasok az esőfelhőkkel jönnek, az égen hallani fogod a patáik mennydörgését."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Náda
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 456
- Köszönetek: 0
-Először is NEM(!!!) a Normafánál fogjuk megtartani a Szülinapot (az egyik "hivatal"(azt hiszem a Parkerdészet)nem válaszol már két hete az engedélykérésünkre, így sajnos oda nem mehetünk,mert meg is büntethetnek érte
Így a szülinap Ádáméknál lesz!!
-Másodszor, igaz hogy most lakás közelben leszünk, de azért amit hozzatok magatokkal:
- saját tányér és evőeszköz (persze azért mi is hozunk ki a raktárból, de azért jó lenne)
- szúnyogriasztó spray/kenőcs/kencefice
- hálózsák (sátor?)
-(részvételi díj)
Oké, most hirtelenjébe más nem jut az eszembe.
Amint meg tudom Ádám címét, kiírom és az odajutási lehetőségeket is.
Ha van valami, amit kifelejtettem de létfontosságú lenne tudnotok, írjatok és válaszolok
"A lovasok az esőfelhőkkel jönnek, az égen hallani fogod a patáik mennydörgését."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Attila
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Leguanember írta: Attila, ugyan neked már írtam, de azért itt is mondom, hogy jövök egy gitár és némi szalonna társaságában, amely tárgyak közül az egyiket el fogjuk fogyasztani, miután megforgattuk a tűzön. Aki kíváncsi rá, hogy melyik lesz az, annak nincs más hátra, mint eljönni, mert csak ott derül ki a helyszínen!
Húsosok a szalonnát, vegások a sült gitárt?
"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Leguanember
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
TEGYETEK JÓT, MERT TUDTOK.
Minden más hiábavalóság.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Attila
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Borzasztóan el vagyok keseredve, mert hivatalosan eddig összesen 8, azaz NYOLC jelentkezés érkezett. Meg szeretném kérni azokat akik már Facebook-on jelezték, hogy eljönnének, azok tegyék ezt meg hivatalos formában is, valamint legyenek kedvesek odaírni, hogy vegetáriánus vagy normális ételt szeretnének kérni.
A rendezvény 1 hét múlva lesz, az idő vészesen fogy és a jelentkezés mindösszesen 10 mp-t vesz igénybe.
Köszönjük
"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Attila
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Náda
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 456
- Köszönetek: 0
Kincső (Thilanna) írta: Csináltam Facebook eseményt az MTT csoporton belül. Nemhivatalos jelentkezésnek, tájékozódásnak az is jó
Főoldali hír: klikk Bármi módosítást, bővítést nekem írjatok (esetleg Gandalfnak, Aeglosnak).
Nagyon köszönjük Kincső!
"A lovasok az esőfelhőkkel jönnek, az égen hallani fogod a patáik mennydörgését."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Kincső
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Főoldali hír: klikk Bármi módosítást, bővítést nekem írjatok (esetleg Gandalfnak, Aeglosnak).
"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Attila
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Sil írta:
Eltelt egy hét, mikor várható bővebb infó? :várakozik:Attila írta: A mai napon elkészültünk a részvételi díjak megbeszélésének nagy részével. Még egy-két dolog kell és indulhat a jelentkezés.
Nos, az elmúlt napok csak várakozással teltek, mivel az erdészettől még nem kaptunk visszaigazolást, ellenben a JELENTKEZÉS ELINDUL .
Jelentkezési formák:
Jelentkezni az attila kukac tolkien pont hu e-mail és msn címen, az incanus0814 skype néven, illetve telefonon a +36-20/381-6675-ös telefonszámon lehet a nap 24 órájában, bár törekedjünk a nappali órákra.
A részvételi díj kb. 600 Ft lesz.
Induljon a jelentkezés! Enjoy!
"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sil
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Hozzászólások: 8428
- Köszönetek: 4
Eltelt egy hét, mikor várható bővebb infó? :várakozik:Attila írta: A mai napon elkészültünk a részvételi díjak megbeszélésének nagy részével. Még egy-két dolog kell és indulhat a jelentkezés.
Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Attila
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Gandalf írta: Összefoglalva:
- Líthas: júni 18.
- Múzeumok Éjszakája: júni 19.
- MTT Szülinap: júni 25.
- Civilek Éjszakája: júni 26.
Kihagytam valamit?
Nem , tökéletes, köszönjük Gandalf.
A mai napon elkészültünk a részvételi díjak megbeszélésének nagy részével. Még egy-két dolog kell és indulhat a jelentkezés.
"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
-
- Líthas: júni 18.
- Múzeumok Éjszakája: júni 19.
- MTT Szülinap: júni 25.
- Civilek Éjszakája: júni 26.
Kihagytam valamit?
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Metaflora
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Miau!
- Hozzászólások: 1266
- Köszönetek: 19
június 19.Kincső (Thilanna) írta: Meg leginkább Múzeumok Éjszakájával (26-a),
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Attila
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Az "5 éves munkaprogram" szerint vagy szombat este, vagy vasárnap kora hajnalban, pirkadatkor, kelet felől kaptok szépséges összefoglalót és információ dömpinget a rendezvénnyel kapcsolatban, szóval már csak napok kérdése.
Ahogy Náda lentebb már említette - dehogy ne vesszen el -, a rendezvény időpontja 2010. június 25-26 (péntek-szombat), a kezdés időpontjával kapcsolatban a lentebb megadott időpont még csak tervezett, tehát ennek pontosítása majd szombaton vagy vasárnap. Ami viszont biztos, az az, hogy a rendezvény helyszíne a Normafa lesz.
A kajáról annyit, hogy a jelentkezéskor majd írjátok bele(!!!), hogy húsosat, vagy hús nélküli bogrács- paprikás krumplit szeretnétek, az igényfelmérés végett.
Enjoy
"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Náda
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 456
- Köszönetek: 0
Sil írta: Péntek-szombat? :shock: Akkor érdekelne majd némileg pontosabb időpont, mert valószínűleg szabit kell hozzá kivennem. De nem úsztok meg. (Igen, vannak az MTT-nek dolgozó és vidéki tagjai is, bár nem sokan. Tudom, egyéni szocproblem.)
Péntek délután 6 órakor fog kezdődni és másnap reggelig fog tartani
(Sajnos) tényleg sok minden van ebben a hónapban.
"A lovasok az esőfelhőkkel jönnek, az égen hallani fogod a patáik mennydörgését."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Kincső
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Sil írta: Péntek-szombat? :shock: Akkor érdekelne majd némileg pontosabb időpont, mert valószínűleg szabit kell hozzá kivennem. De nem úsztok meg. (Igen, vannak az MTT-nek dolgozó és vidéki tagjai is, bár nem sokan. Tudom, egyéni szocproblem.)
Azért péntekről szombatra virradó éjjel, mert másnap Civilek Éjszakája lesz. A többi hétvége sajnos egyéb (nagyrészt táborszervezés + Líthas) programokkal telített.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sil
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Hozzászólások: 8428
- Köszönetek: 4
Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Náda
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 456
- Köszönetek: 0
Kedves MTT-s barátaink!
Idén ismételten megrendezésre kerül a mi kis közösségünk születésnapja.
Attila, Ádám és jómagam gondoskodunk arról, hogy egy felejthetetlen estét töltsünk el együtt!
Röviden pár információ:
Helyszín: Normafa
Időtartam: június 25-26 (péntek-szombat)
Étkezés: bogrács-paprikás krumpli (ha valakinek van valamiféle ellenvetése az étellel szemben, az szóljon!)
A továbbiakat nemsokára!
"A lovasok az esőfelhőkkel jönnek, az égen hallani fogod a patáik mennydörgését."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Ulmo
- Témaindító
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 4133
- Köszönetek: 0
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
A Tolkien.hu weboldalon megadott adatokat (különösképpen az alábbi adatokat: név, telefonszám, e-mail cím, életkor, szülő/gondviselő neve és e-mail címe, illetve a tevékenységünkre és programjainkra vonatkozóan megjelölt érdeklődési körök, a tájékoztató levelek és a bennük található linkek megnyitása illetve a rendezvényeinken való részvétel ténye) a Magyar Tolkien Társaság az Ön részére nyújtott on-line szolgáltatásaink biztosításához, programjainkon való részvételhez kapcsolódó nyilvántartások vezetésének érdekében, továbbá a tevékenységünkről és programjainkról nyújtott tájékoztatás céljából tárolja.
Adatai megadásával Ön kifejezetten hozzájárul azok fenti célok érdekében történő felhasználásához. A Magyar Tolkien Társaság a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően, csak addig tárolja az Ön személyes adatait, amíg a meghatározott célok megvalósítása érdekében indokolt, illetve ameddig Ön az adatok kezeléséhez való hozzájárulást vissza nem vonja.
A Magyar Tolkien Társaság az Ön személyes adatait semmilyen esetben sem adja át, továbbítja, illetve teszi nyilvánossá harmadik személynek, külső szervezetnek, kivéve, ha erre jogszabály, hatóság vagy bíróság kifejezetten kötelezi.
Amennyiben rendelkezik Tolkien.hu felhasználói azonosítóval, akkor bejelentkezve az Önről tárolt személyes adatokat belépés után ide kattintva tekintheti meg, illetve módosíthatja. Az Ön személyes adatainak teljes törlésére vonatkozó kérést az adatkezeles (kukac) tolkien.hu címre lehet elküldeni, amely esetben adatainak tárolását teljes körűen megszüntetjük.
A Magyar Tolkien Társaság részletes Adatvédelmi Nyilatkozata ide kattintva érhető el.