- Hozzászólások: 617
- Köszönetek: 0
Haradi Hagyományok
- Grondir
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
-
- Karpánt: drótból, kígyós.
- Fejfedő: a SÚ által berakottak közül a második.
- Zászló: Még mindig vörös alapon arany hold és fekete kígyó. Ami lentebb van, azt én elforgatnám 90 fokkal, hogy a hold is normálisan álljon, és a kígyó is vízszintesebb legyen. Illetve a kígyó legyen szerintem kobra, és sokkal erőteljesebb, fenyegetőbb. A zászló álló, lógó legyen, mert ennek megvan az az előnye, hogy szélcsendben is kivehető rajta a minta. Ezen felül díszíthetjük még. Szerintetek?
- Nyaklánc: Egyszerű falapra, bőrszíjjal. És ráfesthetnénk azt a kígyós/olifántos képeket. Akár család szerint, akár választhatóan (hogy Morgana boldog legyen ). Persze csak, ha van rá keret, vagy máshogy meg tudjuk oldani. Ez most új ötlet, mit szóltok hozzá?
- Nyelv: Ez is új ötlet. Mivel Haradnak nem ismerjük a nyelvét, illetve csak annyiban, hogy beszélik/beszélhetik a Közös Nyelvet, de azt sem túl jól, ezért arra gondoltam, hogy átvehetnénk pár alapszót valami arab, perzsa, török, é-afrikai nyelvből. Illetve a nyugorit is beszélhetnénk akcentussal.
Pár link a nyelvekhez, nézelődjetek: egy
- Aztán vannak itt SÚ javasolta kéztartások; benu-köszönés; máles és inseru szavak.
- Végül a Haradhoz kapcsolódó szóviccek, stb. Ezeket valaki összegyűjthetné!
- Van egy himnusz-ötletünk is, azt is ki lehetne dolgozni!
Így röviden ennyi! :ugeek:
Lacho calad! Drego morn!
"Kard vagyok a sötétségben. A falak őre vagyok. A tűz vagyok, amely elűzi a hideget, a fény, amely elhozza a hajnalt, a kürt, amely felébreszti az alvókat, a pajzs, amely az emberek birodalmát védelmezi."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- renus
- Látogató
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Jé, ez csak négy volt! Jöhet ám még nyugodtan, ez most tényleg a kérdések ideje.
Morgana: pedig védelmet nyújt, aztán meg egész hosszú időre kaját is, és nagyon jó, strapabíró lábbelit. Az agyarát meg kitűnően lehet használni mindenfélére - akár még olifántagyarnak is! De ha nem akarsz, szerintem nem muszáj. (Pedig milyen jól mutat a kertben egy... És akkor is hasznos, ha arrébb kell vinni a falut... ) Mit szeretnél inkább? Kérsz egy bárányt? Itt van, most szereztem valami Saint-Exupery nevű fickótól:
[ o o o ]
(Csak halkan - megint elaludt!)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Morgana
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 796
- Köszönetek: 1
S. P. Q. L.
"Szabad járása van a létből a semmibe,
a semmiből a létbe."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- renus
- Látogató
Ergo fejfedő: most végülis kendő lesz ugye? és a színt eldöntöttük már? és ki intézi a beszerzést? Mindenki egyénileg szerezze be? ( na csak bírjatok ennyi kérdésre válaszolni )
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Ami a zászlótervet illeti, amit mutattam korábban: az egy tíz perc alatt összedobott próbálkozás volt, elvi vázlat, amit semmilyen szinten nem volt kidolgozva. Természetes, hogy a tényleges zászlónkra egy sokkal agresszívebb, markánsabb kígyó kell, nem egy ilyen zoknibáb, mint amit felskicceltem.
A családoknak szerintem se legyen külön zászlajuk, de lehet külön jelvényük, akár például a fejkendő szárán, vagy mittomén. De nem muszáj, csak megtetszett a két rajz, feldobtam. A nemzetségi zászlóra szerintem ne kerüljön külön még családi jelkép is – de ez egyéni preferenciám, egyetlen szó a sok között.
Morgana, emlékezz vissza, Harad olifántjai nem olyan kis csenevész, csökevényes csirkék, mint az afrikai elefántok. A Te nagyságod meg úgyis messze túlnőtt a magasságodon. :bow:
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gumipók
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 347
- Köszönetek: 0
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Grondir
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 617
- Köszönetek: 0
Lacho calad! Drego morn!
"Kard vagyok a sötétségben. A falak őre vagyok. A tűz vagyok, amely elűzi a hideget, a fény, amely elhozza a hajnalt, a kürt, amely felébreszti az alvókat, a pajzs, amely az emberek birodalmát védelmezi."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Athramien
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK4
- Hozzászólások: 149
- Köszönetek: 0
lannister oroszlántrenus írta: De nincs ötletem mit lehetne a másik család zászlóra pingálni...
"Sane is boring"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- renus
- Látogató
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Morgana
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 796
- Köszönetek: 1
S. P. Q. L.
"Szabad járása van a létből a semmibe,
a semmiből a létbe."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sil
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Hozzászólások: 8428
- Köszönetek: 4
Az olifántos szvsz nagy felületen nem annyira mutatós, pláne, hogy csak a fele van rajta. A kígyó egész jó, de én hiányolom a félholdat (plusz jó lenne a zászlón az arany színt is használni, jobban nézne ki).Sötét Úr írta: Tetszik ez nekünk? Akarjuk használni valamire? Mit csinál a szél, amikor nem fúj?
Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Grondir
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 617
- Köszönetek: 0
Athramien írta: oroszlán how come? mármint oroszlán kúúl, csak azon kívül, hogy arra él, hogy kapcsolódik? de egyébként az is tudna jól kinézni!!
Nos, azon kívül, hogy arra élhet, nem tudom, hogy kapcsolódhat. Jól nézne ki szerintem, más okom nem nagyon volt rá. Ezért is nem akarom megváltoztatni az eredeti ötletet, azt a kígyós-holdasat, mert az jobban kapcsolódik Haradhoz, és tetszik is.
Az oroszlánoshoz egyébként a Lannisterektől nyúltam az ötletet. Bár nem ágaskodó, inkább járó oroszlánra gondoltam.
Lacho calad! Drego morn!
"Kard vagyok a sötétségben. A falak őre vagyok. A tűz vagyok, amely elűzi a hideget, a fény, amely elhozza a hajnalt, a kürt, amely felébreszti az alvókat, a pajzs, amely az emberek birodalmát védelmezi."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Athramien
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK4
- Hozzászólások: 149
- Köszönetek: 0
a két kis ikon marha jó, ha a kettőt lehetne valahogy esztétikusan kombinálni, és nem nap lenne, hanem hold.. najó sokat akar a szarka:P de amúgy az eredeti zászló ötlet is tetszik, max annyi, hogy ez egy gonoszabb, szebb kígyó sztem..
és támogatom a férfi-női egyenjogúságot:D
"Sane is boring"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- gillz
- Témaindító
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
need more brainz. yourz. now.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- renus
- Látogató
Grondir írta: (Nekem volt még egy ötletem a zászlónál, de akkor nem mondtam, most viszont mondom: vörös mezőben fekete oroszlán.)
Nekem őszintén szólva tetszik az oroszlános zászló-ötlet, és szerintem is jó ötlet a kígyós és az elefántos( nem tudom hogy az-e de én annak látom ) jelvényt felhasználni.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Ilinkó
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK1
- Hozzászólások: 14
- Köszönetek: 0
Szerintem mindkettő rajta lehetne a közös zászlón, a családok meg külön használhatnák őket.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- mogy
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 738
- Köszönetek: 0
de ha ez a két családé, akkor mi lenne a közös nemzetségi?
"Nyitott szemmel álmodom, de nem vagyok magam!"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Grondir
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 617
- Köszönetek: 0
És tetszik az ötlet, hogy a két családnak lehet külön jelképe is, akár ezek.
(Nekem volt még egy ötletem a zászlónál, de akkor nem mondtam, most viszont mondom: vörös mezőben fekete oroszlán.)
Lacho calad! Drego morn!
"Kard vagyok a sötétségben. A falak őre vagyok. A tűz vagyok, amely elűzi a hideget, a fény, amely elhozza a hajnalt, a kürt, amely felébreszti az alvókat, a pajzs, amely az emberek birodalmát védelmezi."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- gillz
- Témaindító
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
csak és kizárólag azért álltunk melléjük és költöztünk ide, mert így életben is maradunk, meg aztán majd felemelkedünk, és jól lezúzzuk a régi ellenséges haradi törzseket?
én ezt képviselem, mint törzsfő.
Amúgy meg ugyan más törzseknél általában férfiuralom van, a mi törzsünkben egyértelműen nem.
Ez koncepció, ugyanis a törzsünk új törzs, túlélőkből más törzsek maradékaiból, és értelmes haradiakból állt össze. (Mi, akik meg a táorba megyünk, mi ennek a krémje vagyunk, mint olyanok, akik képesek megfelelően prezentálni az igényeiket )
Ráadásul nálunk a vezetőiteknek van némi "ősi, női varázshatalma" Legalábbis ezt állítjuk, és elég hihetően műveljük. Majd át akarjuk nektek, kiválasztottaknak is adni, amire ebből már felkészültetek, de előbb fel kell rá készülni
need more brainz. yourz. now.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
[center:297x9cn7] [/center:297x9cn7]
Tetszik ez nekünk? Akarjuk használni valamire? Mit csinál a szél, amikor nem fúj?
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Azon gondolkodom, hogy a Café del Mar albumokon is akad egy-két keleties zene, illetve olyan is, ami nem az, de mégis megfelelő hangulatú. Ott van pl. Marie Boine-től a Gula Gula, amit képes vagyok egymás után ötször-hatszor is meghallgatni, annyira yeah.
ápdét:
- Desert Rose Club Mix
- Yalla, habibi! - egy kis egyiptomi feeling
- Arash: Yalla - egy kis perzsa feeling
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Olosta
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Mediaeval Baebes - Desert Rose
"...megfordulok, s álmodom,
egy másvilágba távozom..."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- gillz
- Témaindító
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
SÚ: Temple of Love a Sisterstől?
need more brainz. yourz. now.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Desert Rose, Temple of Love... A Desert Rose-nak van egy nemtudommilyen feldolgozása, ami elég tucctucc, de markáns és agresszívebb az eredeti Sting-féle változatnál (mondjuk az annyira agresszív, mint egy alvó koaláról készült fekete-fehér fénykép). De ha van valami jóféle enka vagy baladi, azt is komálnám.gillz írta: Ti milyen zenét tudtok elképzelni a haradiakhoz?
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Silcucc
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Natalee írta: Btw, ha butaság, szóljatok, de nem kellene valami himnusz-szerűséget/jelmondatot/mottót/indulót/egyebet kitalálni?
dededededede! nagyon jo felvetes, tessek ezen is gondolkozni!!! =)
"...valamiben hinni kell, akkor is, ha nem felel... melléd ül és koccint veled az Isten..."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- gillz
- Témaindító
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Tényleg, nem erről jut eszembe, linkeljetek be még zenéket! Ti milyen zenét tudtok elképzelni a haradiakhoz?
need more brainz. yourz. now.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Grondir
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 617
- Köszönetek: 0
És akkor most azt a fejfedőt megszavaztuk? Az lesz?
Lacho calad! Drego morn!
"Kard vagyok a sötétségben. A falak őre vagyok. A tűz vagyok, amely elűzi a hideget, a fény, amely elhozza a hajnalt, a kürt, amely felébreszti az alvókat, a pajzs, amely az emberek birodalmát védelmezi."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Nati
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK4
- Hozzászólások: 143
- Köszönetek: 0
Ami pedig a színeket illeti, én is a világosabbakra szavaznék
Btw, ha butaság, szóljatok, de nem kellene valami himnusz-szerűséget/jelmondatot/mottót/indulót/egyebet kitalálni?
"Százszorszép jóéjszakát"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Az egyik a kinyújtott kéz. előre mutató mutatóujjal, felül rásimuló hüvelykujjal, többi ujj behajtva - ez a rontást, gonosz dolgokat volt hivatott távol tartani. Gyakran látható például olyan jeleneteken, ahol a csordát hajtják át a krokodilokkal teli csatornán: itt a krokodilok elleni mágikus védelem a szerepe. Szerintem olyan esetekben, ha valaki esetleg rosszat talál mondani haradi mivoltunk okán, vagy gonosz gondolat kerül szóba, használhatnánk.
A másik azokon a jeleneteken szokott lenni, amikor valaki valamiről számot vet. Rendszerint az udvari írnokok előtt megjelenő pásztor, vagy a vezír előtt megjelenő udvari írnok, vagy szintén a vezír előtt megjelenő bíró (aki a vezírnek tartozott felelősséggel, és a fáraót helyettesítette az igazságszolgáltatás során) tartotta így a kezét, és a tartás jelentése: "az igazat mondom, és csakis a teljes igazságot".
Maga a tartás úgy néz ki, hogy a jobb kézfej a bal vállon van, a bal tenyér a jobb könyököt tartja.
A harmadik, amit javaslok, a benu-köszöntés, ami Egyiptomban az isteneknek és az elhunytaknak ("megigazultaknak") járt ki, de a haradiaknál lehetne a legnagyobb tisztelettel köszöntés jele is. A jobb ököl a szív fölött, a bal ököl a magasban, úgy, hogy a bal kar derékszögben oldalra van tartva. A még tiszteletteljesebb változatánál a köszöntő a jobb sarkára ül, a bal térdét felhúzva. Mindkét változatnál - érdekesség! - a tekintet egyenesen a köszöntött személy tekintetébe kapcsolódik. (A legtöbb tiszteletteljes köszöntésnél a lesütött tekintet a jellemző - itt nem.)
Ha tetszik nektek az ötlet, keresek hozzá képeket is.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
A Tolkien.hu weboldalon megadott adatokat (különösképpen az alábbi adatokat: név, telefonszám, e-mail cím, életkor, szülő/gondviselő neve és e-mail címe, illetve a tevékenységünkre és programjainkra vonatkozóan megjelölt érdeklődési körök, a tájékoztató levelek és a bennük található linkek megnyitása illetve a rendezvényeinken való részvétel ténye) a Magyar Tolkien Társaság az Ön részére nyújtott on-line szolgáltatásaink biztosításához, programjainkon való részvételhez kapcsolódó nyilvántartások vezetésének érdekében, továbbá a tevékenységünkről és programjainkról nyújtott tájékoztatás céljából tárolja.
Adatai megadásával Ön kifejezetten hozzájárul azok fenti célok érdekében történő felhasználásához. A Magyar Tolkien Társaság a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően, csak addig tárolja az Ön személyes adatait, amíg a meghatározott célok megvalósítása érdekében indokolt, illetve ameddig Ön az adatok kezeléséhez való hozzájárulást vissza nem vonja.
A Magyar Tolkien Társaság az Ön személyes adatait semmilyen esetben sem adja át, továbbítja, illetve teszi nyilvánossá harmadik személynek, külső szervezetnek, kivéve, ha erre jogszabály, hatóság vagy bíróság kifejezetten kötelezi.
Amennyiben rendelkezik Tolkien.hu felhasználói azonosítóval, akkor bejelentkezve az Önről tárolt személyes adatokat belépés után ide kattintva tekintheti meg, illetve módosíthatja. Az Ön személyes adatainak teljes törlésére vonatkozó kérést az adatkezeles (kukac) tolkien.hu címre lehet elküldeni, amely esetben adatainak tárolását teljes körűen megszüntetjük.
A Magyar Tolkien Társaság részletes Adatvédelmi Nyilatkozata ide kattintva érhető el.