Mitől Dol Amrothi a Dol Amroth-i?

Ajánlom figyelmedbe Grondot.

Jut eszembe az Élet, Üdv, Egészségről - megerősített információk szerint a haradi csapat erőteljesen egyiptomias lesz (ott lesz SÚ, például...) úgyhogy minden hasonlót szerintem hanyagoljunk.

Címer:
Szerintem nem kell túlbonyolítani, a középkori címereket sem úgy alakították ki, hogy minden jellemző benne legyen. Az élő heraldika korában nem voltak nagyon osztott címerek. És emellett még nem is vagyunk a középkorban, a középföldei heraldikáról meg annyit tudunk, hogy Gondorban hálisten nem divat a mértani tünde heraldika (bocs, nekem annyira nem tetszik ) viszont általában egy motívumot szoktak a zászlóra/címerre tenni.
Ld Rohan lova vagy Dol Amroth hattyúja (ami hiába egy madár, ettől még a mi lovagjaink széthentelték az orkokat Pelennor mezején).
Ha már több dolgot akarunk rátenni a címerre, akkor viszont egy címerbe kellene foglalni egységes stílusban és színnel (lásd Gondor királyi címerét, ott a Fehér Fa _és_ a csillagok _és_ a korona is.)

Amihez Tolkien a középkorból egyedül tartja magát az a színre szín-fémre fém tiltása (ami egyébként nem törvény, csak szabály, tehát megszegni lehet, de nem érdemes, mert a címer felismerhetőségét csökkenti) bár itt is rögtön van kivétel a haradiak vörös alapon fekete kígyójával. (kivéve ha a fekete eredetileg ezüst volt csak oxidálódótt )

Köszönés:
Élet, üdv, egészség? Akkor már lehetne ó-númenoriul ankh udzsa szeneb is, nem? (remélem jól írtam)
Egyébként nem annyira anti-tolkieni, mert állítólag Egyiptom volt Númenor mintája...
De én gaz módon mégiscsak azt mondom, hogy találjunk ki valami egyedit. Ami nem Trónok harca, nem Star Trek, nem Star Wars, nem mittomén mi, hanem ami 2011 Tolkien tábor, Dol Amroth dicső népe...

A Középkori életmód és Középfölde

A középkori társadalmat már az egykorú definíció szerint is három fő csoport alkotta, a három rend – oratores, bellatores, laboratores, azaz az egyház, a harcosok és a dolgozók.

A középkori ember életének az Istenhit és az egyház elválaszthatatlan része volt, Istenben sokkal kevésbé hittek, mint inkább tudták, hogy van – éppen ezért az ateizmus fogalma ismeretlen volt a számukra. A hit és annak szimbólumai ezerféleképpen átszőtték az emberek életét, akik együtt éltek velük, ismerték és használták őket.

A középkori világkép és világszemlélet erősen különbözött a maitól, a mai racionális-tudományos gondolkodással elég nehéz megérteni a középkorit, a csodákban, mágiában, természetfeletti lényekben való hitet (és ez a hit, akárcsak a fentebb említett Istenhit, sokkal inkább tudás), a dolgok szabad visszafordításában való hitet és a tapasztalati logikát, meg az ezen alapuló elméleteket.

Az akkori emberek szerették a szép eszméket, szerettek ezek felé törekedni. Ilyen eszmény volt az egyházban a szerzetesi, mint a tisztaság megtestesítője, a világiak között pedig a jó lovag, aki a jó ügyért harcol, a jó király, aki bölcsen uralkodik és így tovább.
Egy ideális középkori országban a nép szerette a királyt, aki bölcsen és békében uralkodott, a földek bőven teremtek, a lovagok pedig kiszabadították a hölgyeket az ellenség karmaiból, vagy lovagi tornákon bizonyították vitézségüket. Ilyen ideális királyság volt Arthuré, amit időről időre nagyon szerettek volna feltámasztani, de legalábbis felidézni, törekedni azon nemes lélek felé, ami ezeket a lovagokat jellemezte.
Az egyházi jellemzők csak lassan épültek be a lovagi eszmébe, de akkor annál erősebben, létrejöttek az egyházi szerzetes-lovagrendek, a Templomosok, a Johanniták és a többiek.

A valóságban persze nem voltak ideális királyságok, a lovagok, akik nemes eszmékre esküdtek fel, különösebb szívfájdalom nélkül gyilkoltak a hadjáratok során, és az egyes királyokat sem csak a rossz tanácsadók vezették félre.
A középkori társadalom, a feudalizmus úgy épült fel, ahogy manapság a szervezett bűnözés. Jött a nagy erős fegyveres, aki ma Igor és Szergej, felajánlotta a hely tulajdonosának, hogy védelmébe veszi Jurij úr nevében, ha fizet. Ez a hely akkoriban általában egy falu volt, nem mondjuk egy bolt vagy egy étterem, mint manapság, de az elv ugyanaz. Jurij és Szergej garantálja, hogy más szövetkezetek tagjai ne zargassák a tulajt, ezért cserébe védelmi pénzt kérnek. Ezt a védelmi pénzt hívták régen adónak, később nálunk kilencednek. Jurij főnök meg idővel csatlakozott egy nagyobb főnökhöz, és amikor eljött az ideje, a főnökök egy vezetőt választottak maguk közül, csak nem keresztapának hívták, hanem királynak. Ez persze az idők során nagyon sokat változott, olyan eszmei tartalommal telt meg, amire a dolog létrehozói igen ferde szemmel néztek volna – vegyük csak példának azt, hogy egy királyt a templomi koronázása során püspökké (vagy majdnem püspökké) volt szokás szentelni.
Az emberek többsége meglehetősen szegény volt, még a városokban is, sőt az utóbbi helyeken mai ésszel elképzelhetetlenül zsúfoltan is éltek. A gazdagok, még a királyok sem éltek akkora kényelemben, amit ma egy átlag panellakás tud szolgáltatni. Az emberek nem utaztak sokat, már a szomszéd falu is majdnem külföld volt, a távolabbi vidékeken meg bármi megtörténhetett. Büdös volt, kosz volt, járványok tizedelték a népet, a régebben bevett általános nézet szerint az emberek éppen csak túlélni akartak, mert a világ egy siralomvölgy, és majd a mennyországban…
Nos, ez nem igaz.
Miután olyan sokat írtam az eszmékről, talán sejthető, hogy ez elég nagy marhaság. Az emberek minden korban egyformák. Szeretik a szépet, szeretik a színeset és a különlegeset, és nem utolsó sorban egymást.
Mivel a középkorban az írásbeliség sokkal kisebb körben volt elterjedt, a képeknek sokkal nagyobb szerepe volt. Minden falfelület – különösen a templomokban és előkelő helyeken – amit elértek, általában ki volt festve, méghozzá igen aprólékosan. Kedveltek voltak még a falikárpitok is (például az Anglia meghódítását ábrázoló Bayeux-i képregény, (lásd itt: en.wikipedia.org/wiki/Bayeux_Tapestry az oldal alján ott van az egész), vagy a fent említett, mára szinte teljesen feledésbe merült szimbolikát felidéző Hölgy az egyszarvúval sorozat (lásd: en.wikipedia.org/wiki/The_Lady_and_the_Unicorn ).

És persze a képi ábrázolásoknál és az időtlen szépségnél elkerülhetetlen említeni a kódexeket, azt hiszem, ezt nem kell magyarázni, itt látható az oxfordi bodleian library direkt képekre kihegyezett gyűjteménye : www.bodley.ox.ac.uk/dept/scwmss/ ... browse.htm Külön poén Bábel tornyának Minas Tirithként való ábrázolása a 14. századi itáliai Isteni színjátékban)

Mindezek mellett a költészet is virágzott, lovagregények születtek, (vannak magyarul is, kellő lovagi viselkedéshez ajánlom a Lancelot a kordé lovagja illetve az Yvain, avagy az Oroszlános Lovag címűeket ) históriás énekek, rövidebb dalok.
Ezeket nagy többségében bonyolultabb vagy egyszerűbb zenei kísérettel adták elő (mivel a közönség többsége, sőt gyakran az szerző sem tudott írni). Például itt van két kedvencem, az egyik egy kora-középkori dolog, még a kereszténység előttről, a Beowulf, előadja Benjamin Bagby,

(sajna csak részlet), illetve az a dal, amelyet szörnyű német fogságában szerzett Oroszlánszívű Richárd (igen, az angol király, a Harmadik Keresztes hadjárat nagy hadvezére, és Sean Connery a Robin Hoodban ). (lásd, bár nem a legjobb feldolgozás, de ezt találtam:

)

A szerették egymást pedig… ez is két részre osztható, van az elv, az udvari szerelem eszménye, ami a plátói kapcsolatot teszi példává, (már többé-kevésbé) ennek legfőbb példaadó regénye a Rózsaregény, ami tulajdonképpen csak szimbolikus alakokat szerepeltet, de ettől még szép és olvasmányos. A gyakorlati rész pedig, nos… olvassatok Villont, vagy Carmina Buranát.

Még folytathatnám ezer példával, de talán elég ennyi, hogy érzékelhető legyen ez a furcsa kettősség az élet nyersesége és az eszmék tisztasága között.
A középkori ember törekedett az eszmék felé, időről időre, ha megvalósítani nem is, de eljátszani eljátszották, a lovagi tornákon divat lett a lovagregények „live RPG” előadása – de legalábbis utalásszintű felidézése – (és itt jegyezném meg, hogy a társadalmi rangok, vagy osztályok sem voltak kőbe vésve, a legkésőbbi középkort kivéve egy jó harcos kellő bátorsággal a legalsó rétegekből egészen a legmagasabbikba emelkedhetett végigharcolva a lovagi tornákat, bizonyítva vitézségét és beszedve a váltságdíjat a legyőzöttektől. Aki nem hiszi, nézzen utána William Marshal életének . Természetesen ezernyi békésebb út is vezetett fölfelé, ezeket csak a középkor végére kezdték elnyesegetni a vezető rétegek, nem kis ellenállást váltva ki ezzel)
A középkori emberekben valahogy nem okozott lelki törést az életük és a követett eszmék közötti szakadék. Igyekeztek megfelelni az eszméiknek, felidézni az elmúlt aranykort, és hittek benne, hogy egyszer sikerül újra megvalósítani. (az angolok „hivatalosan” máig várják Arthur király visszatértét, például. A 16. század elején majdnem „visszatért”, de Arthur herceg elhalálozott, és öccse, VIII. Henrik lett a király. A többi meg – már történelem. )

Középfölde és a középkor, avagy mit ültethetünk át és mit nem:
1. Elvek és eszmék.
A középkori lovagok jó tulajdonságai alapvetően a pogány idők germán hősein alapulnak, tehát elvileg nincs akadálya a lovagi eszme bizonyos részeit átvenni. A dol-amrothi fegyverzet is kompatibilis ezzel (elvégre a lovagok a 14. század második feléig nem hordtak lemezpáncélokat, ahogy mi sem), de a harcászat nem, mivel egy lovag legalább 4-5 csatlóssal indult háborúba, nálunk ilyenről nincsen szó.
Viszont a lovagi eszméből nem vehető át az önálló fegyveres nemesi rétegre való vonatkozás, mivel ilyen réteg Gondorban nincsen, sem az egyház és a hit a bonyolult szimbolikájával, szervezetével és szentjeivel együtt.

2.
Társadalmi rétegződés
Gondorban tudtommal nincsen meg a feudalizmus, nincsen vazallusi rendszer, és végképp nincs egyház, tehát az egész középkori társadalom hiányzik. Senki nem jobbágya senkinek, alapvetően szabad emberek lakják az országot, és a király sem azért király, mert az előkelők támogatták.

3. Kultúra
Középföldén is megvannak a saját szimbólumok, a Két Fa, a Szilmarilok, csillagok, (ezek nem csaka tünde kultúra részei, hanem minden tündebarát kultúráé is) és alkothatunk is újakat, hiszen az Első Kor történetei tele vannak példamutató hősökkel.

A zenét, képi ábrázolási stílust, efféléket szerintem gond nélkül átvehetünk, csak a saját szimbólumainkat kell a középkoriak helyére tenni. (illetve sajnos a halálkultusz Númenorral elsüllyedt, azt semmilyen formában nem javaslom)

Na így hirtelen ennyi jutott eszembe, ez is bőven sok, gondolom. (ha mégsem, nos, a lovagi tornákból szakdolgoztam, elég sokat tudok róluk mesélni, ha gondoljátok…)

A középkori gondolkodás megértéséhez javasolt olvasmány:
Umberto Eco: A Rózsa neve
Az Oroszlános Lovag (Yvain)
Lancelot, a kordé lovagja

Amit nem ajánlok:
Ken Follett: A katedrális
UŐ: Az idők végezetéig
(ezek igen izgalmas könyvek, de számomra rettentően idegesítő volt a szereplők teljesen modern gondolkodása)

Angolul tudóknak lovagi eszményekről: Ramón Lull-William Caxton: The Book of the Ordre of Chyualry (ja igen, ez nem mai angolsággal van írva, de érthető, és annál hangulatosabb)

Eh, eltűnt a hozzászólásom a Ted Nasmith képekkel...

Ha pátoszosak akarunk lenni akkor lehetne
Üdv néked / néktek!

Ha viccesek akkor:
A Hattyú legyen veled!

Egyébként, tekintve, hogy bennünk romlatlan folyik a númenori vér, és élő dolog a valák tisztelete, bármi efféle is lehet köszöntés, mint "Ulmo áldása kísérjen utadon" "A Nyugat Urai tekintsenek reád".

És így tovább, lehetőleg kevéssé réveteg-tündésen előadva. (bár akkor mi leszünk az idei réveteg tünde csapat a sindák helyett, akik direkte antirévetegek lesznek idén)

zs.gothpunk írta:

Tirion Equniel írta: Mint köszöntés:
\\//, - „Hosszú, és eredményes életet!”?

Ez nekem is tetszik. Kiegészíteném még azzal, hogy a fiúk köszönthetnék egymást alkarfogással. Az a fajta kézfogás, amikor egymás alkarját szorítjuk meg.

Nekem nem tetszik.
A köszöntés legyen rövid, és kevésbé klisés, szerintem. (akkor már lehetne "Jószerencsét" is, bár bánya nélkül az nem szokott teljesen őszinte lenni)

Kézfogósdi helyett nem elég, ha meghajlunk/biccentünk?

(ettől még ez csak a véleményem, és nem fogok meghalni/egész tábor alatt duzzogni ha leszavazzátok )