Első fejezet <br> Magas alak bontakozott ki a sötétségből, férfi vag nő, az álom nem mutatta. <br> Álmában zuhogott az eső. A cseppek megannyi selymes gömbök, mézédesek voltak. Az éber világban Crysania bársonyos sötétségben élt, az istenek vakították meg, hogy jobban láthassa milyen nagy szükség van a könyörületre a világban. Kemény lecke volt ez, de álmában nyoma sem volt. Az alvók birodalmában látott és gyönyörködött a gyémántként csillogó esőcseppekben. <br> A magas alak a sötétségből lépett elő, kezét kinyújtva, tenyerét összezárva, mintha ajándékot hozna. Szóra nyitotta a száját, de Crysania semmit sem hallott az eső zuhogásától. Megpróbálta kivenni a szavakat, fejét az égnek fordítva, hogy jobban halljon és megkóstolta a hüvös esőt. Eláztatta a bőrét és elkeveredett a könnyeivel. Ő, aki minden érzés eredetét és végét ismerte, nem tudta, miért sí, s ez félelemmel töltötte el. <br> - Ki vagy? - kiáltotta az álomlénynek. <br> Az eső kígyó módjára sziszegett. <br> - Paladine? <br> Lágyan, reményteli hangon ejtette ki az istene nevét. Hang azonban nem jött ki a torkán, helyette némaság terjedt szét, ahogy a hullámok fodrozódnak a vízen, ha valaki kavicsot dob belé. Elállt az eső. <br> A lény sokáig nézte őt, aztán eltűnt, akár a köd a reggeli nap melegedő sugaraitól. <br> - Várj! kiáltotta Crysania és saját hangjától fölébredt, egy újabb, füllesztően forró napon. <br> Álmában nyugtalanul hánykolódott, levetette magáról a takaróját, hálóinge pedig a szemét is csípő izzadságtól tapadt a testéhez. A nap még nem kelt föl, de az előző nap és a rövíd éjszaka forrósága még mindig a szobában rekedt. Odakintről, Paladine templomán túlról a város zajai hallatszottak, úgy úsztak be az ablakon, mintha távoli tenger morajlana. Az emberek számára már elkezdődött a nap - a kocsisok a lovaikat nógatták, a házalók megkezdték napi körútjukat, a gyerekek pedig sikongatva szaladgáltak az utcán a napnak ebben a leghűvösebb szakában. Napkelte után egy órával már olyan déli forróság perzseli majd a várost, mint a nyár leghosszabb, legmelegebb napján. A piacon az árusok és boltosok szélesre tárták az ajtókat, miközben nyugtalanul tekintgettek a zárva maradt boltok felé. <br> A tavasz tavalyi emlék volt csupán, idén a természet gyengéd ébredése elmaradt, az egyre melegebben tűző nap nyomában nem jött eső. A gabona kiszáradt és fölperzselődött a földeken, ami növény megtermett, ami állat megmaradt, a földművesek megtartották maguknak. Palanthas piacának sovány készlete miatt az emberek aggódalmaskodni kezdtek, mihez kezdenek majd a télen. A Vingaard-hegység és a Branchala-öböl által határolt városnak kevés termőföldje volt, a város élelem-ellátását a kereskedelem biztosította. <br> Crysania nem emlékezett, hogy valaha ilyen meddő lett volna a tavasz és ilyen szörnyen forróa nyár. A város törpéi az Üllő Nyarának nevezték el a forró évszakot. Álmában esett az eső, de valójában már hónapok óta nem hullott egy csepp sem az égből és Palanthas üllőn heverő forró fém gyanánt ontotta magából a forróságot. <br> Mivé formáltok minket, ó, istenek? <br> Crysania fölkelt az ágyából és átsétált szobája portól csikorgó márványpadlóján. Valaki mindig felsöpri reggel, aztán délben és még egyszer alkonyatkor, de a por mindig visszatér. Álmában esett ugyan, de a való világ porát semmilyen zápor nem mossa el. <br> Paladine pedig... Paladine talán beszélt hozzá álmában, az édes, lágy esőben állva és felé nyujtott valamit, egy ajándékot és szavakat, de a való világban már régóta nem érezte jelenléte kisugárzását. <br> Ezt persze senki sem tudta, senki sem tudhatta. Talán Paladine beszélt vele esős álmában, de ha így is volt, Crysania nem hallotta a szavait. <br> sebaj, mondta magának, ha nem hallottam a szavait, a képekből kell megfejtenem az értelmüket. <br> Egyszer egy kislány azt kérdezte tőle, vajon az álmok az istenek üzenetei? <br> Crysania pedig mosolygott, megveregette a kislány fejét, elbűvölte a kissé sejpítve föltett kérdés.
