Előkészületek

Több
15 éve 5 hónapja #381013 Írta: Lamy
Lamy válaszolt a következő témában: Előkészületek
No, elküldtem Nólinak az én címerverziómat, bár 2 darabban. Remélem sikerül majd belinkelni.
Amúgy fotó: ha jól tudom a médiacsoport már foglalkozik az üggyel hivatalosan is, ahol lesz több fotós.
Vizipipát vigyek? (bár dohányom annyira sok nincs)
Ps: Most 3 napig nem leszek netnél, de utána még alkotok szép indás-leveles-folyós címert még.
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja - 15 éve 5 hónapja #381012 Írta: Peredhil/Phoenix
Peredhil/Phoenix válaszolt a következő témában: Előkészületek
Támogatom Dodiee pajzstervét, bár egy pici alakítani valót ott helyben javasolnék, ha lesz rá mód.

Fényképezőgépet igyekszem vinni, illetve fokozottan örülnék, ha minél több akusztikus gitár lenne a tábor területén, illetve az MTT hozná a szintetizátorát, ha be lehet ott üzemelni. És ha valaki képes a hegedűművészet alapjait megosztani velem és van ilyesmi hangszere, kérem, gondoljon rám, mikor túl könnyű a cucca ami hozz. :)
(Ahogy lejjebb olvasgatom, úgy látom, nem lesz nagy gáz a gitárral.)

Sokat gondolkodom, hogy mit kéne vinnem (mármint olyat amivel rendelkezem), ami hasznára válhat népünknek...no, majd eszembe jut, vagy szól a vezér...
(A Svédcseppet leszámítva. :D )

Kérdés: Gyűlünk egyet így össznépileg mielőtt elmegyünk arra a 10 napos zöld vízióra?

Peredhil - Thor

"Eladom az Internet teljes másolatát 5689 db DVD-n (vagy 2 DVD-n pornó nélkül)."
Utolsó szerkesztés: 15 éve 5 hónapja által.
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #381010 Írta: Lamy
Lamy válaszolt a következő témában: Előkészületek
Nekem van sok zöld ruhám, a zöld legkülönfélébb árnyalataiban, majd elhozom őket. A címerhez mindenképp támogatom a 7 folyót és az indákat. Van is itthon talonban pár nonfig indarajzom, mindjárt alkotok is belőle, és átdobom Nólinak, hogy be tudja linkelni.
A testfestést meg mindenképpen támogatom: henna? Sok szép inda a karra és lábra, hogy beolvadjunk a zöldnövényzet közé, hmm? :) =
És hozok tünde szótárt (eredetileg tünde-német, német-tünde, de inben majd másnak mondjuk :) =)
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380995 Írta: Dodiee
Dodiee válaszolt a következő témában: Előkészületek
Én is csináltam egy pajzstervet :/ Nem értek a heraldikához, uh abszolút lehetséges hogy úgy szar ahogy van, de egy próbát megért :D
img1.tar.hu/dodie/img/38330402.jpg#3 Ez az eredeti, sajna nincs scannerem uh telóval kellett lekapni
img1.tar.hu/dodie/img/38330356.jpg#3 ez meg a Photoshoppal kicsit felturbózott változat, hogy legalább látszódjon mit is akartam :D

Namost. Tudom, hogy olyan mint egy maszk :D Az üres részek lehetnének a csapatok fém-színeivel kitöltve, és így jobban átgondolva ha a folyók (azok a kék izék ott alul-e) nem mind befelé kanyarodnának jobb lenne kicsit. De most hirtelen este fél 11-kor ennyi fért ki belőlem :D Persze lehet hogy felesleges volt a szenvedés, mert tökre nem is lehet ilyen alakú a pajzs, de nembaj :D

De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380975 Írta: Artemisz
Artemisz válaszolt a következő témában: Előkészületek
Én hozok sztem gitárt. Furulyát biztosan. Meg csörgőt, ritmuskeltéshez.

lassan kibomló
cseresznyevirág vagyok
Isten tenyerén


Az Erdő legyen Veletek!
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380962 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Előkészületek
A tzímerterv nagyon szép, a csillagon lehetne még variálni annyira, hogy senki ne emlékeztessen Dávid-csillagra!

Tüncögni nem fogunk, csak tündökölni, de még nem tudom, miket hozok. :P
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380961 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: Előkészületek
A 'tünc' terminus technicust pl jó szívvel otthon lehet hagyni ;)

Our knees do not bend easily
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380954 Írta: Nóli i linantea
Nóli i linantea válaszolt a következő témában: Előkészületek
Tüncök!
Mivel épp ki akar halni a topik, feltennék pár kérdést:

Ki milyen jóó kis eszközt hoz magával? Hangszer/jelmez/jelkép/akármi, ami jól jön (nem a ruha, dezodor satöbbi kategóriára vagyok kíváncsi :) )?
Így hátha rájövünk még egy két fontos dologra amit érdemes elhozni :)

Én hozok gitárt, fotómasinát.
Filcet tollat papírt, hisz az bármikor kellhet

If I promise not to kill you, can I have a hug?
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja - 15 éve 5 hónapja #380949 Írta: Nóli i linantea
Nóli i linantea válaszolt a következő témában: Előkészületek
Nem,olyan hat-ágú ami 3 folyót és 3 indát elbír a csúcsain;)
Ha hét folyó lenne, akkor meg már nem zöld lenne a címer, hanem kék. (engem nem zavar ofkorsz, de ződtüncök vagyunk hö)

If I promise not to kill you, can I have a hug?
Utolsó szerkesztés: 15 éve 5 hónapja által.
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja - 15 éve 5 hónapja #380948 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: Előkészületek
Dávid-csillag, mi? :D :D

De ha már folyó, akkor már hét kéne...

Our knees do not bend easily
Utolsó szerkesztés: 15 éve 5 hónapja által.
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380934 Írta: Nóli i linantea
Nóli i linantea válaszolt a következő témában: Előkészületek
Én csináltam egy ilye címer tervet, azért az über hármas tagolás, mert három család.
A középső csillag lehet a család színére változtatgatni (bronz, ezüst, kékesezüst)
Már felfedeztem a hibát miszerint az egyik folyóvíz másfelé kanyarodik mint a többi, de képzeljétek át.
Jöhet kritika, változtatási ötlet.

És gondolkodjon, tervezzen más is, ne csak én :)
Ha nem tudjátok feltölteni szóljtaok, felteszem emellé (itt van Lamy ruhája is ebben az albumban :P )

címer

If I promise not to kill you, can I have a hug?
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380901 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Előkészületek
Frissített lista:

Eddig jelezték:

Nóli - L
Patiszon - M vagy L
Ági - S
Artemisz - M
Klau - S
Olosta - XXL
Lamy - S
Nibeniel - S
Nido - S
Dodie - L vagy XL
Sirgon - XL vagy XXL
Olivér - M
Gandalf - L
Maglor - XL vagy XXL
Felagund - L
BiGFooT - XL vagy XXL
Adanedhel - M
Momo - S vagy M
Cueddo - M
Márk - L
Peredhil - L

Akiktől még várjuk:
Leguán, Szatmári Zsófi, Mírrand
(Ha valaki már írta, csak átsiklottam fölötte, süvöltsön!)

Valamint:

Továbbá erősen ajánlom mindenkinek gumicsizma és esőkabát beszerzését, a szeszélyes nyári időjárásunk és a tavalyi tapasztalatok azt mutatják, nem árt, ha esős táborra is felkészülünk.

Egyéb fontos kellékek:


* polifoam a gyűlésekhez (jobb, mint a pokróc, mert vízállóbb), azoknak is, akik házban alszanak

* sátrasoknak esőálló ponyva a sátorra

* sok váltásruha

* vitaminok

Igen, méz, torokfertőtlenítő cukorka, gyógyteák, fokhagyma, gyömbér, zöldségek és gyümölcsök, bár ezeket nehézkes leszállítani annyi cuccal sajnos. Esetleg vékonyabb sálak, kendők.


És kell valaki, aki a Nemzetség Fotósa lesz, és hoz magával fényképezőgépet!

Amíg a pólóméreteiket be nem írók utánanéznek szépen, hogy milyen méretű pólót vegyünk nekik, addig a többiek kezdjenek el címer-terveken gondolkodni! A motívumokat és szempontokat közösen már elkezdtük összegyűjteni, ezeket akár még ki is egészíthetitek, de aki kedvet és lelkesedést érez, akár már konkrét tervekkel is előállhat!

Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380866 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Előkészületek
Csuhajla,

itt vagyok én is! :)
Pólóméretem M-es.

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380825 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Előkészületek
Amíg a pólóméreteiket be nem írók utánanéznek szépen, hogy milyen méretű pólót vegyünk nekik, addig a többiek kezdjenek el címer-terveken gondolkodni! A motívumokat és szempontokat közösen már elkezdtük összegyűjteni, ezeket akár még ki is egészíthetitek, de aki kedvet és lelkesedést érez, akár már konkrét tervekkel is előállhat! :cool:
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380663 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Előkészületek
Akkor frissített lista:

Eddig jelezték:

Nóli - L
Patiszon - M vagy L
Ági - S
Artemisz - M
Klau - S
Olosta - XXL
Lamy - S
Nibeniel - S
Nido - S
Dodie - L vagy XL
Sirgon - XL vagy XXL
Olivér - M
Gandalf - L
Maglor - XL vagy XXL
Felagund - L
BiGFooT - XL vagy XXL
Adanedhel - M


Akiktől még várjuk:
Leguán, Momo, [Peredhil], Márk, Cueddo, Szatmári Zsófi, Mírrand
(Ha valaki már írta, csak átsiklottam fölötte, süvöltsön!)

Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380640 Írta: Adanedhel
Adanedhel válaszolt a következő témában: Előkészületek
nos rajtam most egz M-es póló van tehát asszem az a méretem :D
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380623 Írta: Sirgon Esgalnor
Sirgon Esgalnor válaszolt a következő témában: Előkészületek
Én is hozok fényképezőgépet. Sony DSC-H9 5Mp. Annyira nem vagyok jó, hogy hivatalos legyek, meg mint erdőjáró lehet, hogy jó párszor nem leszek a tábor területén, de nagyon szívesen fotózok, amikor csak mondjátok.
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380612 Írta: Nóli i linantea
Nóli i linantea válaszolt a következő témában: Előkészületek

Nóli hoz fényképezőgépet, habár hangulata változékony hogy van-e a fotózáshoz. (ez nem magyarul sikeredett ugye? De éértitek...) Szóval hivatalosan ne kelljen kötelezően fotóznom, mert az nyűűgös. Én csak kattintgatok ha olyanom van.

BiGFooT pólója naaagy. Minél naaagyobbm annál jobban szereti. Szóval XL/XXL

If I promise not to kill you, can I have a hug?
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380606 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Előkészületek
Igen, méz, torokfertőtlenítő cukorka, gyógyteák, fokhagyma, gyömbér, zöldségek és gyümölcsök, bár ezeket nehézkes leszállítani annyi cuccal sajnos. Esetleg vékonyabb sálak, kendők.


És kell valaki, aki a Nemzetség Fotósa lesz, és hoz magával fényképezőgépet! :cool:
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380595 Írta: nido
nido válaszolt a következő témában: Előkészületek
... és az unicum alkoholmantes változata, a lánzsás utifűszirup :)

amúgy a mentatea elvileg ilyesmire pont jó, főleg mézzel... hozzunk mézet!
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380568 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Előkészületek
Továbbá erősen ajánlom mindenkinek gumicsizma és esőkabát beszerzését, a szeszélyes nyári időjárásunk és a tavalyi tapasztalatok azt mutatják, nem árt, ha esős táborra is felkészülünk. ;)

Egyéb fontos kellékek:
  • polifoam a gyűlésekhez (jobb, mint a pokróc, mert vízállóbb), azoknak is, akik házban alszanak
  • sátrasoknak esőálló ponyva a sátorra
  • sok váltásruha
  • vitaminok

Folyt. köv.
...
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja - 15 éve 5 hónapja #380555 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: Előkészületek
ÉnisL

És az egyes számú alak helyesen 'laegel'

laeg - zöld
el - csillag, átvitt értelemben tünde

Our knees do not bend easily
Utolsó szerkesztés: 15 éve 5 hónapja által.
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380512 Írta: Maglor
Maglor válaszolt a következő témában: Előkészületek
póló: XL/XXL

A többi meg csak statisztika:cool:


"Én nem születtem varázslónak,
Csodát tenni nem tudok!"
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380506 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Előkészületek

Gandalf írta: Kérünk mindenkit, hogy avasson be minket a pólóméreteibe, ha még nem tette volna!

Ez ne felejtődjön el!!!!

Eddig jelezték:

Nóli - L
Patiszon - M vagy L
Ági - S
Artemisz - M
Klau - S
Olosta - XXL
Lamy - S
Nibeniel - S
Nido - S
Dodie - L vagy XL
Sirgon - XL vagy XXL
Olivér - M
Gandalf - L

Akiktől még várjuk:
Leguán, Felagund, Momo, [Peredhil], Márk, Maverick (BiGFooT), Cueddo, Adanedhel, Maglor, Szatmári Zsófi, Mírrand
(Ha valaki már írta, csak átsiklottam fölötte, süvöltsön!)
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja - 15 éve 5 hónapja #380497 Írta: Artemisz
Artemisz válaszolt a következő témában: Előkészületek

Gandalf írta: Oké, bocsánat, akkor nem szám, hanem dal, de ettől függetlenül a probléma adott. :)

Gandalf, a te szempontodból emlékezetem szerint nagyjából mindegy, milyen a dallam... A lelkesedés a lényeg ;)

Többiek, örülök, hogy tetszik! De nem induló, hanem himnusz ;)

lassan kibomló
cseresznyevirág vagyok
Isten tenyerén


Az Erdő legyen Veletek!
Utolsó szerkesztés: 15 éve 5 hónapja által.
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja - 15 éve 5 hónapja #380494 Írta: Nóli i linantea
Nóli i linantea válaszolt a következő témában: Előkészületek
Ha addig meggyógyul az enyém ( szervízben van ) akkor én viszek gitárt.

If I promise not to kill you, can I have a hug?
Utolsó szerkesztés: 15 éve 5 hónapja által.
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380492 Írta: Patiszon
Patiszon válaszolt a következő témában: Előkészületek
Nagyon szép a dallama, de szerintem nem feltétlenül jó indulónak. A vers viszont nagyon jó lett :) Performansznak szerintem kiváló :)
Itt jelezném, hogy támogatom nido ötletét a test/arcfestésekről - pont erre gondoltam pár napja, csak persze mire ide jutok, elfeledem :P Szóval legyen valami egyszerű, de mutatós :)

A barát dolga az is, hogy szemére vesse barátjának, ha ostobaságot akar elkövetni.
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380483 Írta: Nibeniel
Nibeniel válaszolt a következő témában: Előkészületek
Í, eddig nekem sem volt hozzá (mmint a dalhoz) szerencsém, de most művelődtem...és tetszik. :) Artemisz, gratula!
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380479 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Előkészületek
Oké, bocsánat, akkor nem szám, hanem dal, de ettől függetlenül a probléma adott. :)

Szerintem tábortüzes előadásnak jó, de lássuk, mit szólnak hozzá a többiek! ;)
Téma zárolva.
Több
15 éve 5 hónapja #380475 Írta: Artemisz
Artemisz válaszolt a következő témában: Előkészületek
Kedves Gandalf, ez nem egy "szám", hanem egy irredenta dal... A Kárpátia újrafeldolgozta, mindettől függetlenül gyönyörű :cool:
... re=related


lassan kibomló
cseresznyevirág vagyok
Isten tenyerén


Az Erdő legyen Veletek!
Téma zárolva.
Moderátorok: GandalfAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.236 másodperc

A Tolkien.hu weboldalon megadott adatokat (különösképpen az alábbi adatokat: név, telefonszám, e-mail cím, életkor, szülő/gondviselő neve és e-mail címe, illetve a tevékenységünkre és programjainkra vonatkozóan megjelölt érdeklődési körök, a tájékoztató levelek és a bennük található linkek megnyitása illetve a rendezvényeinken való részvétel ténye) a Magyar Tolkien Társaság az Ön részére nyújtott on-line szolgáltatásaink biztosításához, programjainkon való részvételhez kapcsolódó nyilvántartások vezetésének érdekében, továbbá a tevékenységünkről és programjainkról nyújtott tájékoztatás céljából tárolja.
Adatai megadásával Ön kifejezetten hozzájárul azok fenti célok érdekében történő felhasználásához. A Magyar Tolkien Társaság a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően, csak addig tárolja az Ön személyes adatait, amíg a meghatározott célok megvalósítása érdekében indokolt, illetve ameddig Ön az adatok kezeléséhez való hozzájárulást vissza nem vonja.
A Magyar Tolkien Társaság az Ön személyes adatait semmilyen esetben sem adja át, továbbítja, illetve teszi nyilvánossá harmadik személynek, külső szervezetnek, kivéve, ha erre jogszabály, hatóság vagy bíróság kifejezetten kötelezi.

Amennyiben rendelkezik Tolkien.hu felhasználói azonosítóval, akkor bejelentkezve az Önről tárolt személyes adatokat belépés után ide kattintva tekintheti meg, illetve módosíthatja. Az Ön személyes adatainak teljes törlésére vonatkozó kérést az adatkezeles (kukac) tolkien.hu címre lehet elküldeni, amely esetben adatainak tárolását teljes körűen megszüntetjük.

A Magyar Tolkien Társaság részletes Adatvédelmi Nyilatkozata ide kattintva érhető el.

 

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére