Versek

Csinált élet


Fiatal volt és elvesztett
mindent pedig még csak
most kezdte megérteni
az Életet.

Megértette mi a gyűlölet
a félelem a szerelem
S megértette mi az
megmenteni egy lelket.

Sírt volna de nem lehetett
látta a teremtőjét s a
kezdetet, érezte az
értelmet.

Meghalt büszkén, állva
sírva, didergett kereste
a hosszabb létet
Várta a fényeket.

Elment. Nem jön vissza
Miért jönne?
Új értelmet kapott
Megértette a Szerelmet.

Mily könnyű

A szeretet
Kitölti létemet
Ha Veled élhetek
Nem érzek félelmet!

Vagyok, s Te Nekem
Talán nem is érthetem
Miért e kényelem
Mely szívemben érzelem

Nyisd ki szíved, gyere szeress
Félre kétség, érezz, nevess
Kitártam a lelkemet
Nem kérek mást: szerelmet!

Kiderült, hogy a feanorospróba félhatkor kezdődik, úgyhogy megyek talira 4re, de csak egy bő órácskát tudok maradni az is több a semminél

Eglar: a Vidh-es vers.... Gyönyörű, és annyira szomorú is egyben, sok szép emléket hoz fel, és épp ezért szomorú, mert tudom, többé már csak emlékek.. nagyon nagyon szép:))

XIII.

Az ember mindig tanulhat valamit.
Megtanul élni, s szeretni egy kicsit,
Hogy legyen majd, mit el lehet feledni,
Megtanulja érteni mások szavait,
Megtanulja, miért vagyunk mi itt,
S sosem felejt el álmokat keresni.

Szeretnék
Eglar, Nima, Nihil, Mau!! Nem szoktam tömjénezni, de... :ámulónagyokvagytok: emotikon. Ez most olyan üresen hangzik hhoz képest h mit hagytak bennem a verseitek; de sajna ez egy ilyen nap, mikor nem jön szó a számra. Talán vmelyik nap letisztázom azt a versem, ami minden jó vers gazdájának szól... ajánlom majd figyelmetekbe. Mert nektek is fog szólni. Főleg nektek.

Drága Artemisz!!! Ilyen voltam, mikor végigolvastam versed: 8O 8O 8O ne érts félre, de... eddig egy vidám, energiagazdag lánynak ismertelek, és akkor ez a vers... 8O hihetetlen. Ugyanazt mondta el, amit sajnos én is megismertem. csak az én szavaim szürkék voltak a kimondásához.
Ugyanaz vonatkozik rád is, mint a fentiekre.

Üdv mindenkinek!!
Nefra.

Mély sóhaj hallik a felhős éjszakában,
hallani a kínjait meggyötört hangjában.
A levelek megmozdulnak, ahogy tovaszáll,
az éjben egyedül, elveszve jár.

Egy pocsoja megloccsan a könnycseppek miatt,
amit a sóhaj hordoz az éj leple alatt.
Minden könycsepp amit elhullatott,
azoknak szól akiknek adott, de nem kapott.

A fülemüle gyászdalba fog, s felül egy fára,
mindent eltakar az elnyújtózott pára.
S még egyszer hallik a sóhaj mire nincs felelet,
majd elmegy a fák közül, s bíborba festi az eget.

Well-of-Souls írta: Csak pár nyomorult hozzászólás, ami így szeda délután, a munkahelyem teljes felfordultási állapota közepette előkerült valahogy belőlem:

[size=9:cbl4c4gz]Well, én ugyanígy érzek, amikor ide írok... egy kis szünet a sok munka közepette... de az a nyomorult szó nagyon kifejező [/size]

Csak pár nyomorult hozzászólás, ami így szeda délután, a munkahelyem teljes felfordultási állapota közepette előkerült valahogy belőlem:
Nihil: a ködös versed nagyon tetszett (meg a többi is, de az különösképpen). Megkapóak a képek, látszik, hogy sokat gondolkodtál rajta! Gratulálok! Plusz: nagyon megfogott a "Kő vagyok" versszakainak végén az a monoton "tűrök és hallgatok" sor is - naggyon-naggyon jó!
Artemisz: hasonlóképpen - sajnos akármilyen szomorú is az esemény, nagyon jól el lett találva a hangulata!
Nimashilin: ez az!!!! Úgy értem, ez az a szomorkás-csendes érzés, amit én is mindig meg akarok írni - persze azzal a különbséggel, hogy Neked sikerül is, nekem meg mindig valami világvége meg földindulás lesz belőle.... Őszinte csodálatom! A végén az az "elindulok haza" - hát az valami zseniális!
Eglarcarien: méltó válasz a múfaj ellenzőinek

Emlékek nyoma

Kétely - belém mar;
Fájdalom - hasogat;
Szívem - meghasad;

Szárnyára vesz a kósza szél,
s vágtat velem a horizont felé.
Behunyom szemem - s várok...
Ám a feltűnő kép, csupán álom.

Elzúg mellettem a világ...
de én maradok:
kétely-fájdalom
s emléktenger közepén
könnyezve állok én.

(egyébként az élőholt-vers eredetileg egy nazgúlról szólt, de vámpírnak is elmegy )

No, itt egy, anniyra nem let j, de talán van egy-két érdekes része. Avagy újabb fizikaórai rémlátomás.

Életút

komor képkeretek –
holt művész-szellemek

elrohadt elmék –
bölcselő lennék

sugárzó elemek –
vegyésznek kellenek

megfárdadt emlék –
tanárnak mennék

robbanóelegyek –
fizikusnak megyek

hazugságeszmék –
politikuskellék

kerengő legyek –
léttudós legyek?

kallódó éltet,
sorsot grammra mérnek

tanulni szeretek,
élni szeretnék

üdv:
-- Mau

Galadh írta: Nincsen értékesebb kincs,
mint a barátság.

Galadh, szívembe zártam a versed :cheers:

[size=9:2j25gzl9]Arlith, akkor talán ez is tetszeni fog... bár kezdem azt hinni, hogy csak ilyen jellegű verseket vagyok képes írni... a szabadságvágyam így kívánja... kitörni az előre alkotott, szabott formák közül... és persze ez nem feltétlenül jó mindig.

***

A félelmetes égen maradt
óriási seb még mindig fakadó hege.
Valaki irtózatos módon átdöfte
a felhőket a kezdeten
és most a fájdalom mégis
csodatevő csillámként van jelen.
Festő szépségét ragyogja szét,
miközben ordít és ég
és mindenkit égetne...
de mire fénye odaér,
azok úgy tesznek, mintha
létük legszebb pillanata
lenne ez a fürdés a szétterülő
rettenetben.
Lásd: színeiket tőle kapják.
Van okuk örülni.
De ha egyszer hatalmas
mérget forral és azt rájuk
önti, Minden csak parázslani
fog, a Nap vágya teljesül,
de megszűnik az ő álmuk
s megszűnnek ők is
létezni.[/size]

Nihil: Ködben és a Kő Vagyok fantasztikus!
Szépmezőszárnya: Az Élet megteszi, mert megteheti... És igen, az ember mindig attól fél, hogy elveszíti azt, akit szeret. // Én szeretem a lovakat, noha nem értek hozzájuk. :bill1: (Napkirály Rulez! ;D )
Nima: Ezt berakhatom aláírásnak : : : :"Suttog bennem dala egy léleknek. " Rilkét meg csak szeretni lehet.
Galadh: egyetértek
Mau: Hűűűű... 8O
Dingir: Nekem az első két soráról Ady jutott eszembe: 'Tüzes seb vagyok...'
Jacopo: Zseniális!!!

Szelikiosz sírvarse az én ének tankönyvemben is benne volt anno...

Én meg hozom az uccsó avantgard förmedvényem, ÉS KÜLÖN BOCSÁNATOT KÉREK A JELES FELAGUNDTÓL ÉS A MŰFAJ VMENNYI ELLENZŐJÉTŐL.
(esküszöm ez az utolsó ilyenem, 'vanda sina termaruva...' )
Soxeretettel Ost-in-Edain lakóinak, Aeglosnak különis. Cuenak + HATALMAS HANTALE a bátorításért.

V. A Vidh szent hegye ( MISZTÉRIUMOK –remix )

én most elindulok és csak a virradattal térek vissza
az Utaknak így tetszett hát menni kell
ahogy emelkednek a lépcsők
a világ változik érzem
mert Észak útja mindig Keletre vezet
ez az én utam én létem én sorsom
mint a fehér papír amit teleírnak
úgy érzem most magam
ha látom Ost-in-Edain falait az ég felé törni
ahogy emelkednek a lépcsők
mikor nyomokat keresünk a hegytetőn
ha csak álmodtam is még sose voltam ennyire boldog
mert az évezredek utolsó levele is lehull
s a lány csak alszik mozdulatlan
a gyökerek a földben elrohadnak
jó itt ülni ezen a zöld padon de
én most elindulok és csak a virradattal térek vissza
ahogy emelkednek a lépcsők
és mi énekelünk a csillagoknak
a Galad ven i reniar
minden lépésünk az öröklétbe tart
halandók vagyunk mégis csak halandók
romlandó hroa és csökevényes fëa nem több
ai! Elentári Tintallë eques Olorinoaryon
ahogy emelkednek a lépcsők
a világ változik érzem
én most elindulok és csak a virradattal térek vissza
az Utaknak így tetszett hát menni kell
mert Észak útja mindig Keletre vezet

(2003. szept.3-4.)

Arlith: Köszönöm! Örülök, hogy tetszik!
Nimashilin: Köszönöm a dícsérő szavakat! Igyekszem kiírni magamból a fájdalmakat, mert ugye erről mindig lehet írni... Az Indiándal nagyon szép! Tetszenek a képek, amit a versed vetít! Gratula!
Mau Rauser: A vámpíros versed szerintem nagyon jó! Gratula!
Galadh: Igazad van, a barátság tényleg egy nagyon értékes kincs annak, akinek igaz barátja van! Vigyázni kell rá! Szép a versed!

és akkor most itt van még egy szomorú vers:

Kő Vagyok

Parttalan magányom gyűrűi közt fekszem,
Nem ismerem a szót: mozdulat,
Mert én csak egy kő vagyok;
Tűrök és hallgatok.

Társtalan társaságom milliói éreznek velem
És nélkülem, mégsem szólhatok,
Hisz én csak egy kő vagyok;
Tűrök és hallgatok.

Lassan-lassan elkopom, hiányod több már,
Mint üvöltő fájdalom,
De én csak egy kő vagyok;
Tűrök és hallgatok.

Vonzzanak a csillagok, de elszakadni nem tudok,
Rezzenetlen, hideg testtel rólad álmodok,
És én csak egy kő vagyok;
Tűrök és hallgatok.

Nihil

Nima:Indiándal: :crying: :crying: :crying: :crying: :crying: :crying:
Én is nagyon szeretem az indiánokat, egyik legkedvesebb filmem a Farkasokkal táncoló.
Köszönöm!! Nekem is megfordult már a fejemben hasonló, de megelőztél! Csodaszép! Az külön öröm, hogy az üvöltő farkast nem felejtetted ki! :itscool:
Erről a versről mégis, ki tudja miért, Babits egy verse jutott eszembe. Ismeritek:
"Cirpel most az őszike
szeles őszidőben
Felijed az őzike
távol az erdőben.
Béka zenél, zúg a sás,
hosszú volt a bujdosás
teljes esztendőben..."

Ezen már kétévesen is mindig sírtam..

Mau: a te versedre pedig nincs is szavam! TÖKÉLETES! PROFI!!! Lementeném, ha megengeded!

Lunepierre: Wow. Iszonyat jók ezek az eltolt rímek. (Nem tudom hogy hívja a szaknyelv). Mindenesetre kegyetlen jó kifacsart lüktetést ad az egésznek. Gratu!
Nihil: Hull a hó, fú a szél, Dimitri Lénáról mesél... hallgatom, s Lénát látom az ágyamon... Ködben:Borzongató... Nlégysorosok: szépek.
Dingir: Megint egy "kötetbevaló vers". Szofi bocs,hogy én mondom ki Nagyon tetszik ez a Pandora szelencés kép. Az ember teljesen veled tud fájni. Huh... Nagyszerű!!
Szépmezőszárnya: Nagyon szép, kellemes hangulatú vers. Csak hol elveszik,hol előbújik a forma. A dallama ne igazodik a téma harmóniájához.
Artemisz: Erre nincsenek szavak, csak nagy sóhajtás... Egy valami: a ragadós a nevetése kép nagyon megfogott! Zseniális!
Mau: Úgy tűnik ragájos az élő halott kultusz. Itt mindenki vámpír Mellesleg nagyon jó kis vers. Nem annyira Maus, mint amilyen tudna lenni, de semmi kifogásom nincs ))
Galadh: egyetértek- barátság. Figyelj a ritmusra!
Nima: szép, lírai.

Nekem most sincs...

Tyahajj, nem jövök pár napig és ennyi termés...
Nem sorrendben és lehet, hogy valakit kifelejtek majd. Sok ez nekem ilyen későn, na. Beteg is vagyok. Talira megint nem tudok menni.
So:

Nihil: a Szélfújta ágak egy élmény! Ilyen képek, basszus... Na de A természet érintése jobban tetszik. Szóval... az a fájdalom, mégis béke, érzékletes leírás, éjszaka, fa... Csodaszép.
Ködben: ez egy remekmű. Majdnem sírtam a végére. Talán azért, mert vége. Szeretet, hűség, emlékezés. Tényleg nagyon meghatott. Köszönet mindenki nevében, aki elvesztett valakit.
Artemisz: szintén köszönöm.
Well: :hello: A fenébe, milyen kis apokalipszist rittyentettél! A Farkasverem-vsz megy a Lilába. Tökéletes az a rész. A többi is nagyon szép és jó, de az a versszak... Mint egy gyönyörű formába gyönyörűen öntött fénylő víz. Mint Laurelin és Telperion felfogott fénye. Hú, elszálltam.
Cica: Szösszenet... igaz és édes és egyetértek.
Rándzsa: a szeles tartalma és hangulata emlékeztet egy régi gyerekversre. Talán anyáknapi, nem is tudom. Halász Judit énekli, az biztos. Az a lényeg, hogy a gyermek hol szél, hol csillag lesz, de mindig visszatér az anyjához. Jajj, nem jut eszembe!
Tetszik még ez a két sor: Ha társra vágyik felhőt viszi... olyan szomorú. Nem tudom, miért.
Rogue: AZ a 4 sor nekem is nagyon bejön, tök jó Cica szösszenetéhez. A Neked-ben a folyamat nagyon jó. Egyik sorból következik a másik, nem értelmetlen áthajlás, hanem szép, okos mondatok rendezett formában.
lunepierre: köszönöm! Ezt még nem is olvastam. A német nyelv sajnos még mindig nem tud a szívembe férkőzni. Viszont Rilke bácsi egyre jobban!
az Úr lapozná sustorogva
a kezdet súlyos könyveit. és mindeközben bűnre vágynak. Szóval... értitek!!! És kezdet... és bűn... és több könyv... Áááá, zseni volt ez az ember!!!
Jacopo: nicsak, nicsak, milyen romantikus és lágy ez a tavirózsás rész! Tündéri /tündérrózsa/ az a 4 sor.
Dingir: de tudod, a Szomorúak egyszer megvívják a harcukat és boldogok lesznek.
Szépmezőszárnya: szép. Nemes ez az elszántság a végén. Írtam egyszer filó-órán egy hasonló szösszenetet. Pontosan nem emlékszem. Nem szó szerint, de ez volt: Talán csillag lennék nélküled. Talán fölszállnék, hogy megtaláljalak téged, a Tökéletest. De most, hogy itt vagy, könnyezve nézem a csillagokat. Mert tudom, mit hagytak itt.
Galadh: erről is ez jutott először eszembe, de a végén haláli ez a kis csattanó. Vagyis nem jó, hogy az, de tényleg meglepő.

Tegnap este, félálomban, Ákos hallgatása után.

Indiándal

A sziklák közé már bebújt a csend,
A tóban lassabbak a halak.
Vörös a Nap, s pár csillag megjelent,
Éneklek, de tudom, fent úgysem hallanak.

Kijöttek az őzek az erdőből, nem félnek.
Hűvös szél jár a kanyon fölött.
Nem szállt még le madara az éjnek,
Szirtem mégis homályba öltözött.

Farkasdal vonyít át a felhők színén.
Összerezzen a vad a fák alatt.
Ő is a csillagnak énekel, úgy, mint én,
Mert szívében neki is éjszaka maradt.

Ó, a jelek a homlokomon nem hoztak gyógyulást.
Füveket szedtem, keserű ágakat.
Éjszín hajam lesz majd szép halotti palást,
Ha végleg elhagyom eme zöld tájakat.

A csillagok egyre fényesebbek lesznek.
Lassan beáll a csend-nyugodt éjszaka.
Suttog bennem dala egy léleknek.
A csillagok nem hallják. Elindulok haza.

Ha kincset akarsz lelni,
nem kell útra kelned,
Két szemébe nézve
kéne ezt meglelned,
És ha gyémánt könny
hull szempillája alól,
Tudnia kell, valaki
mindig neki dalol.
Mert hiába minden jó,
keménység, vagányság,
Nincsen értékesebb kincs,
mint a barátság.

Aki bújt, aki nem...
Versek topictali:
Pénteken délután négykor találkozó a Kálvin téri metróállomás mozgólépcsőjének a tetején, utána CDFű. Aki később tud jönni, az elé kimegyünk, ha netán nem tudja, hol leledzik a fent nevezett helyszín, csak szóljatok.
(a számom még mindig 06-30-497-47-05)

No, egy régebbi versikémet (jó, csak kb. 10napos v mennyi) átírtam egy kicsit és most végleges formában kölűzlöm:

Valaha voltam.
Most nem vagyok.
Eltűnt alólam
a föld, nem ragyog
rám a fény, a Hold –
nem vagyok élő,
nem vagyok holt.

Komor várfalak
ódon kapuján
a párkányok alatt
kergetőző árny
nekem léttelen, kusza folt –
nem vagyok élő,
nem vagyok holt.

Nem látok.
Az öröklét megvakít.
Nem-létem átok,
de én akartam így.
Nekem már nem érték a volt –
nem vagyok élő,
nem vagyok holt.

Üdv:
-- Mau
[size=9:3kt2102p](ja és a címe eredetileg még mindig Nazgúl...)[/size]

Galadh: nekem az irodalomtk-ban volt ben, de csak egy részlet, aztán a tanárnő behoztan az egészet nekünk.... de akkor megnézem az énekben is, hátha

Jééé, ez benne van az énekkönvünkben is...
csak furcsamód kottázva

Sziasztok!
Nihil: remekelsz, bravó!!!!!
Artemisz: szerintem nagyon szép, csak a minta volt Kosztolányi, a versed már nem olyan, mint az övé....

Hoztam egy verset, ezt az egyik tankönyvembe találtam:

Szöllősi András:
Szeikilosz sírverse

A napfény felvidít,
mikor az égre felragyog,
de soha ne várd a holnapot
mert titokban izen a zord halál.

A szépség boldogít,
amig a réten száz virág,
de ha sose szívod illatát,
a sötétben izen a zord halál.

Az élet oly rövid,
vele tűnnek el álmaink,
de soha nem szűnnek vágyaink,
mert hiába izen a zord halál.

Köszönöm Galadh!!

ezt a négysorost neked küldöm:

Koromsötét kéménysorok között
Felkelt a hold. Vágyódva szertenézett,
S hideg ezüstrózsákat tüzdögélt a
Bús, szemérmes éj sötét hajába.


Artemisz: A Te versed is szép, bár tényleg erősen érezni lehet rajta Kosztolányi hatását...
de ne feledd:

A rózsa, ha már kinyílt,
Nem halhat meg többé!
A rózsa, ha csak egy napig virít,
Akkor addig van örökké!


Nihil

Nihil, ez CSODÁS!!!!
Akkor már itt az én versem is, melyet az osztálytársam halálára írtam, Kosztolányi: Halotti beszéd c. versének erős figyelembevételével.. nem tagadom. De a gondolatok az enyémek, szóval ne ítéljetek el nagyon!

TÖREDÉK: (2000.XII.8.)
(Requiem Ákosért)

Bár osztálytársam volt,
nem ismertem.
De kedves volt. Nem bántott.
Szerettem.
Nem tudom, ki volt.
De ember volt. Diák.
Ki azt hitte, övé a nagyvilág,
ifjú volt, egy fiatal élet,
ki megválthatná a mindenséget.
Milyen lett volna távoli jövője?
Már nem tudjuk meg. Elment. Örökre.

Ő volt első köztünk, kinek útja
elvezetett a titkos Odatúlra.
És mi tudjuk, hogy majd évek múltán
egyikünk lelke a másik után
csendben követni fogja őt
itthagyva múlt-jelent, jövőt.
Meghalt. Milyen üres a szó
szívünkben fagyos, fájó űrt hagyó
" Ákos? Meghalt? Nem halhatott meg!!"
És amit hiszünk, tán úgy is lehet,
hogy ez rossz álom, s majd felébredünk...
De nem az. Elment. Itthagyott nekünk
könnyet, kínzó, édes emlékeket,
lassan elmosódó fényképeket;
megannyi kérdést: Vajon hogy lehet
ily üres, kihalt a TELI terem
ha egy embert, kit mindenki szeret
hiába várunk vissza szüntelen?
S mi lesz azokból, akit szeretünk?
Miért kell örökre búcsút vegyünk?
És miért vajon e rohanó élet
ha ily hirtelen, bután véget érhet?

Véget ért. Elmúlt, mint a gyertyaláng;
s csak az emlék, mi utána maradt,
mint egy karéj kenyérből egy falat,
És szegényebb lett ez a vén világ...

Néha látom őt még gondolatban,
ahogy egyedül ült ott a padban,
és nézte csak a nagy, fekete táblát,
de látszott, hogy az esze máshol járt.
Most is fülemben cseng a nevetése,
olyan ragadós volt, olyan vidám,
hogy az iskolák hétköznapjai után
mindenkinek megjött a kedve tőle.
Hallom hangját, ha ceruzát adott,
vagy kérte a nyelvtanfeladatot;
előttem van szép, fekete haja,
mely már megőszülni nem fog... Soha.

Nihil: Ködben: nagyon nagyon nagyon jó! gyönyörű!!!! nagyon teccenek a verseid.
Dingir: gyönyörű szép!
Rogue: jól írsz, tessék még alkotni!

Szeretnék megosztani veletek egy nagyon-nagyon régi versemet (1986-1992), amit több részletben, sokszori nekifutásra írtam apukám halála után az ő emlékére a Ravenloft-könyvek világának erős behatásaival...


Ködben

Veled vagyok a mélyszürke ködben,
Hol magadnak sírod bánatod;
Veled vagyok a mélyszürke ködben,
Hol fájdalomból font kötelek a bilincseid;
Veled vagyok a mélyszürke ködben,
Hol önnön kételyedbe fúl csekély reményed;
Veled vagyok a mélyszürke ködben,
Hol megváltás lenne a csend, de nem maradt más,
Csak az Örökös Suttogás…

Veled vagyok a mélyszürke ködben,
Ahol te is csak egy vagy a semmit-mondó alakok közül;
Veled vagyok a mélyszürke ködben,
Ahol nem látsz, és téged sem lát senki;
Veled vagyok a mélyszürke ködben,
Ahol kiutad csak a Halál lehet egyedül, de te
Mégis inkább élni akarsz…
Veled Vagyok és Veled Leszek…

…Ott is, ahol mások már csak árnyak.

Rogue, el kell árulnom: annál a négy sornál nekem is "jelzett a hátgerincem"...