1 hét múlva:
Már tényleg csak ez hiányzott a boldogságomhoz. Fivéreimre megint rájött a nagy testvéri szeretet, szóval most mindenhová követnek, címszó alatt, hogy “megóvják az erényemet”. Mintha én olyan könnyen kapható lennék bizonyos dolgokra.

Másnap éjjel:
Na, a bátyáim most jól megjárták. Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy valamelyikük az ajtómon dörömböl:
- Arwen! Alszol? Egyedül vagy?
- Nem – nyögtem félálomban, és tényleg így is volt, mert alig fél árával azelőtt beugrott az ablakon Anya egyik macskája, aki most békésen aludt a takarómon. Fivéreim persze nem tudták, hogy én egy kis szőrös négylábúról beszélek, nem pedig egy kifejlett, hímnemű tünde-egyedről. Épp visszaaludtam volna, amikor BUMMM! Hatalmas robaj, ugyanis drága testvéreim nagy aggodalmukban egész egyszerűen betörték az ajtómat (ami mellesleg nem is volt zárva) és most ott hevertek egymáson a keretestől kidőlt ajtón. A felül lévő Elrohir hamar talpra ugrott és elüvöltötte magát:
- HOL VAN?!
- Ki?
- Hát a férfi, aki itt volt veled!
Ekkor értettem meg a dolgot, mire torkom szakadtából nevetni kezdtem.
- Erre a férfire gondolsz? – emeltem fel szegény sokkot kapott macskát, aki amúgy is nőstény.
Bátyám egy pillanatig meredtem bámult az állatra.
- Miért nem mondtad, hogy egy macska van itt???!!! – kiabálta aztán.
- Nem kérdezted – feleltem nemes egyszerűséggel.
Ekkor futott be Apa és Anya, akik nyilván meghallották a zajt.
- Mi tör...AÚÚÚ! – szegény Apa túl gyorsan akart bejönni, ezért nem vette, hogy útjában ott áll a kidőlt ajtó és az azon fekvő Elladan, így hát megbotlott és ő érkezett a kupac tetejére, mire bátyám fájdalmas nyögést hallatott.
Apa szitkozódott és dühöngött, Anya pedig (mí újdonság) elájult. Mikor Apának végre sikerült feltápászkodnia, olyan tüzes tekintettel meredt a fiúkra, hogy azt Feanor is megirigyelte volna.
- Mi ez már megint? – kérdezte nyugodt, de annál fenyegetőbb hangon. Miután Elrohir elmondta a történteket, így szólt:
- Nézzétek fiaim, én örülök, hogy ennyire féltitek a húgotokat, de azért nem kellene...értitek...szóval máskor kicsit diszkrétebben oldjátok meg az ügyet! Rendben? Akkor jó. Elladan, most már felállhatnál!
- Felállnék, ha tudnék – nyögte a megszólított. Miután Apa és a közben szintén megérkezett Glorfindel leültették az ágyamra, Apa megnézte a lábát és megállapította, hogy kificamodott a bokája.
- Kellett nektek hősködni – mormogta, miközben nekiállt ellátni a fivéremet, aki közben azt kérdezte tőlem, büszke vagyok-e rá, elvégre mindjárt hősi halált hal a védelmemben. Legszívesebben rászóltam volna, hogy ilyennel ne vicceljen (Középföldén ez veszélyes dolog), de igazából megkönnyebbültem: ha tud viccelődni, nem lehet komoly baja.
Szerencsére nem is lett, a végén meg Apa kimondottan büszke volt rájuk, amiért így szeretnek engem. Nagy szeretetüknek hála, most költözhetek egy emelettel feljebb, amíg megjavítják az ajtómat.

347:
Mostanság valahogy nincs sok izgalom. Az ajtómat sikerült végre helyretenni (azért tartott ennyi ideig, mert kiderült, hogy a fal egy részét is pótolni kell), úgyhogy már tegnap vissza is költöztem. A fogadóteremben megy a „Kié legyen Arwen?” legújabb epizódja. Á, most feltekerték a hangerőt! Hallgassuk csak!
- Mit képzel magáról? Negyedik feleségnek? Én nem haradi háremhölgynek szánom a lányomat!
Ennyi elég is lesz. A kérőim egyre rosszabbak, ez már a második, aki xedik feleségnek akar elvinni. Apa nem mondaná ki, de látom rajta: kezdi bánni, hogy annak idején nem adott hozzá Legolas-hoz.

349., harmadik hó, 20. nap:

Miután a tegnapi kisebb “üzemi” baleset következtében az egész konyhaszemélyzetet szabadságra kellett küldenünk, most én vagyok a háziasszony. Szegény Anya is kényszerpihenőre van ítélve, mivel tegnap véletlenül keresztülesett Bonin és kificamította a bokáját. Ezért teljes mértékben enyém a konyha. A reggelire készített tejberizzsel még nem volt gond, az csak az ebéd készítésénél jelentkezett. Sült csirkét terveztem zöldséges-sajtos krumplival, ami imladrisi specialitás. Először szabályos közelharcot folytattam egy fagyasztott, fej nélküli szárnyassal, amíg ki tudtam venni a jégszekrényből, majd kitettem olvadni a napra. Ez volt az 1. számú rossz ötletem. 5 percet sem volt ott, máris meglépett vele valami kis szőrös. Nem akartam hülyét csinálni magamból, ezért nem álltam neki üldözni a csirke tolvajt, hanem kivettem egy másikat, de ezúttal a konyhaasztalra tettem. Ezután következett a krumplipucolás. Persze, nem én lettem volna, ha nem vágom meg az ujjam. A legnagyobb szerencsétlenkedésem közben bejött Elrohir, hogy segíthet-e valamit. Először el akartam küldeni, de aztán jött a 2. számú rossz ötletem: beállítottam zöldséget szeletelni. 2 perc sem telt bele, máris megvágta magát, de úgy, hogy mehettem összevarrni. Ezután jött a tetőpont: sikeresen meggyújtottam egy rongyot. Szerencsétlenségemre épp ekkor jött be Glorfindel, aki az égő törlőrongy eloltására felkapott az asztalról egy poharat és tartalmát ráloccsantotta. Mire szóltam neki, hogy az nem víz, hanem olaj, már mindegy volt. Ekkor indult be a tűzoltó-varázslat. Eredmény: eloltott tűz, bőrig elázott Glorfindel és Arwen, valamint lekváros lembas ebédre.

5. hó, 2. nap:

Cserélhetek helyet Anyával, mivel most én szenvedtem kisebb balesetet. Fivéreimmel lovagoltunk az erdőben, amikor jött az okos ötletem, hogy akadályugratni fogok. Minden jó is volt, csak úgy az ugrás felénél kirepültem a nyeregből és olyat estem a tüskés bokrok közé, hogy öröm volt nézni. Átélni már nem annyira. Szegény bátyáim kétségbeesve siettek a segítségemre, már azt hitték, kitörtem a nyakam. Szerencsére megúsztam a bal csuklóm eltörésével. Félelmeimml ellentétben Apa nem is volt annyira dühös, Anya pedig végképp nem. A gond csak az, hogy hogyan fogok kibírni 2 hónapot mindenféle izgalmas tevékenység nélkül. Apa most még felkelni sem enged, pedig a lábaimnak semmi bajuk.

5. hó, 6. nap:

Nem is olyan rossz ez a pihenő. Az egész család körülöttem ugrándozik, azt sem tudják, hogyan járjanak e kedvemben. Bátyáim meg főleg, merthogy hibásnak érzik magukat a dologban. Úgy gondolják, ha lebeszélnek a szándékomról, nem lett volna baj. Megnyugtattam őket, hogy úgysem tudtak volna lebeszélni, de azért továbbra is lelkesen teljesítik a kívánságaimat. Időközben az Eruadta nép is tudomást szerzett a balesetemről és egy csomó virágot, meg ajándékot küldtek. Kedves, hogy ennyire szeretnek.

9. nap:
Az esetnek már egész Lórienig híre ment, ma ugyanis Nagyiéktól kaptam ajándékot: egy csokor virágot és egy Nagyi által készített krémet, ami gyorsítja a csont összeforrását.

7. hó, 1. nap:
A kezem már teljesen jól van, ennek örömére ma újra nyeregbe szálltam, kiváltva ezzel szüleim rosszallását és bátyáim elismerését. Ahogy kifejezték magukat: “a húguk igazi kemény csaj.”

350:
Én igazán szeretem a kutyákat, de amit Boni művel, az súrolja a tűrőképességem határait. Ma épp a kedvenc ezüstcipőmmel lépett meg, tegnap Anya selyemsálját tette magáévá. Azonkívül elcsórta már Apa jogarát, Elladan fél pár lovaglócsizmáját, Elrohir libatollpárnáját, Linútiel és Asfaloth kötőfékét...még sorolhatnám. Glorfindel szégyenkezik is miatta eleget, de megnevelni nem tudja.

Másnap:
Megvan a megoldás! Apától kaptam egy könyvet, ami Anya hozományához tartozott, és amit anno még Galadriel Nagyi kapott Celegorm-tól kislány korában. Ennek magyarázata: Celegorm túl büszke volt ahhoz, hogy “holmi könyv” segítségével idomítsa Huant (meg is lett az eredménye), ezért az első arra járó tünde (aki épp Nerwenke volt) kezébe nyomta.
A lényeg az, hogy a könyvet szépen átvittem Glorfindelhez, aki nagyon örült neki, azt mondta, megmentettem a becsületét, és hálából még egy puszit is adott. Nem pirultam el, ááá dehogy...