Mi fán terem a keretjáték?

mtttabor2015 02

Mi az a keretjáték?

A keretjáték a tábor középföldei hátterét adja, azt a történetet, amit eljátszunk ez alatt a kilenc nap alatt.

Tehát végig jelmezben vagyunk és csak Középföldén megjelenő dolgokkal találkozunk kilenc napig?

Nem. Bár lehetsz kilenc napig jelmezben, ha szeretnél, de nem kötelező. A tábor egyrészt a mi földi világunkban történik, itt reggelizel, jársz  műhelyfoglalkozásra, beszélgetsz a barátaiddal, társasozol, sportolsz, másrészt Középföldén is, ahol részese vagy az ottani eseményeknek, kapcsolatba kerülsz az ottani emberekkel és más lényekkel. Ezek az események és történetszálak folyamatosan zajlanak a háttérben, mindenki a maga kedve szerint veheti ki bennük a részét. Vannak a táborban kifejezetten nem-keretjátékos részek is, és vannak kifejezetten keretjátékos jelenetek.

IN és OUT

Ezeket a kifejezéseket az élő szerepjátékokból vettük át.

IN - ez jelenti, hogy most benne vagyunk a történetben. Ilyenkor mindenki a középföldei megfelelője, különösképpen a keretjáték dedikált szereplői (erről később). Többször lesz előre bejelentett ilyen esemény (gyűlések, őrségek például), vagy olyanok, amikről gyorsan kiderítheted, hogy IN-ben vannak (mert például a dedikált szereplők jelmezben jelennek meg, ráutaló magatartást tanúsítva) ilyenkor részt vehetsz ezekben kedved szerint vagy kimaradhatsz belőlük, ha úgy tartja kedved.
Az ilyen jeleneteknél szeretnénk megkérni, hogy tartsd tiszteletben mások szórakozását. Ha nem szeretnél részt venni bennük, azt olyan módon tedd, hogy ne zavard a többieket a hangulat átélésében, ha pedig éppen hogy olyan háttérinformációk birtokában vagy, amiket elvileg a történet alapján még nem tudhatnál (de mint táborozó olvastál a könyvekben, vagy akár meghallottál két szervezőt beszélgetni), akkor ne lődd le a folytatást a többiek előtt. Gondolj bele, örülnél-e, ha valaki melletted állva elkezdene célozgatni arra, mi fog veled történni a következő napokban. Ugyanígy, ha lehet akkor kerüld el a nyilvánvalóan Középfölde világából kilógó eszközök zavaró használatát egyes jelenetekben (például még nem tudjuk, hogy az orkok hogyan reagálnak a zseblámpára és a vakura, de a következményekért nem vállalunk felelősséget).
Természetesen vannak szituációk, amikor elkerülhetetlen bizonyos eszközök használata, ilyen esetekben (is) örök szabály, hogy használd a fantáziádat.

OUT - ez jelenti azt, amikor egy szereplő, esemény vagy épület nem része a keretjátéknak. Például a tábor vizesblokkja nem tartozik az IN-es épületei közé, a reggeli ébresztő zene nem a keretjáték része (bár bizonyos következtetéseket levonhatsz belőle az aznapi eseményekre vonatkozóan) és így tovább. Sőt, jelmez nélkül a keretjáték szereplők is egyszerű földi táborozók (kivéve ha ők mást mondanak), és például reggeli kávé előtt jó eséllyel kevés kedvük lesz IN-ezni. Aki vagy ami OUT-ban van, az tehát Középföldéről nézve nem létezik. Legfeljebb általános tereptárgyként látod/hallod (például a vizesblokk épülete lehet egy szikla vagy domb)
Minden jelenetnél lehetőséged van OUT-ban részt venni, de ha egyszer így jelensz meg, nem válthatsz hirtelen IN-be amikor úgy hozza kedved.

A dedikált szereplők (“NPC”-k)

A keretjátéknak idén lesznek főbb és mellékesebb szereplői. Többnyire valamilyen jelmez fogja segíteni, hogy megkülönböztessétek őket a többi táborozótól. Valahányszor jelmezben vannak, bármikor oda lehet menni hozzájuk inben; máskor azért kérdezzétek meg tőlük, hogy ráérnek-e épp.

A szereplőkről folyamatosan fogunk közzé tenni hosszabb-rövidebb írásokat és információkat a tolkien.hu-n, hogy megismerhessétek őket a tábor kezdetéig.

IMG 73192

Miről fog szólni az idei keretjáték?

“Nem vitás, hogy a Tuk család már régen kiemelkedett a többi közül, mert a tháni hivatalt ők vették át (az Aggbak nemzetségtől) néhány évszázaddal korábban, és a Tuk-ház feje azóta is viselte ezt a címet. A thán volt a megyei gyűlés főnöke, a megyei seregszemle összehívója és a hobbitsereg vezére, mivel azonban a gyűlést és a sereget csak rendkívüli állapotok idején hívták össze, ilyenek pedig már nem fordultak elő, a thánságból pusztán névleges méltóság lett.” (A Gyűrűk Ura: Prológus, A hobbitokról)

A harmadkor 3001. évében járunk. A Sötét Úr visszatért a Fekete Toronyba, hogy az eljövendő háború terveit szövögesse, szolgákat gyűjtsön és gyűlöletet szítson ellenségei között. Az éjszakák sötétebbek lettek és ebbe a sötétbe visszatért a félelem. Olyan lényekről suttogtak, amiknek a neve már-már végleg feledésbe merült. Mindenki tudta, hogy valami nincs rendben a világban, messze keleten felébredt a Homály. Mindenki, kivéve a hobbitokat.

Sok év telt el a Zöldmezei Csata óta, az északi király háborúja már csak a mesékben él, de a thán méltósága még él és virul, nem fakult. III. Ferumbras idején sem csökken az iránta érzett tisztelet, különösen a Thán Ünnepének idején, (amit mindenki csak Öregdombi Vigasságnak hív), amikor - tízévente egyszer - megünneplik az első thán megválasztását annak helyszínén, a Megye északi határán, az Öregdombon. A vigasság története a múlt ködébe vész, eredetileg a király segítségére induló hobbit csapatok gyülekező helyének mondják az Öregdombot - hiszen a dúnadanok és a tündék által Esthajnaldomboknak, a hobbitok által Királypúpoknak nevezett hegyeken túl feküdt Annúminas városa az Esthajnal-tó partján. A város helyén a romok között mára a szél siratja az Északi Királyság régmúlt fényét, a hobbitoknál is csak néhány szólásban él az emléke, meg persze a hegyek nevében, de olyan hobbitot megyeszerte nemigen találni, aki járt volna a hegyeken túl. Miért is ment volna tovább, ha a sör ezen az oldalon van?

Hogy ki és mikor állította az első lakomasátrat a hadigyűlés idején, a múlt ködébe vész, de lelkes követőkre akadt, és mostanra az egykor komor gyülekezőhely minden tíz évben a Megye - elsősorban a Tuk család és szerteágazó rokonsága - egyik legnevesebb ünnepének ad helyet. Ezen kívül a Megye távoli részeiről összejött rokonság előszeretettel ünnepli meg itt a születésnapokat, menyegzőket, nagyritkán üzletek is köttetnek. Harmadik Ferumbras ráadásul erre az évre meghívta a Tuk család régi ismerősét, Gandalfot is, aki nem ígérte, hogy eljön, de azt sem, hogy nem…

A hobbitok az Öregdombon gyűlnek össze megünnepelni a thánválasztást, a thánt és azt, hogy összegyűltek. Régi szokás szerint felidézik a dicsőséges múltat - persze hobbit mércével mérve a felidézést és hobbit szemszögből a dicsőséget, a Zöldmezei Csatával egyenértékűen azt a hőstettet, amikor III. Isumbras - Bikabúgó Bandobras nemes atyja - a győzelem miatt érzett örömében egymás után három hatalmas dinnyét megevett minden különösebb következmény nélkül. A szakértők közül sokan úgy gondolják, hogy teljesítménye jóval figyelemre méltóbb a fiáénál, mert orkokat bárki tud kaszabolni, erre számos példa van az elmúlt korok történelmében, bezzeg arról mélyen hallgatnak a krónikák, hogy mennyi dinnyét tudott megenni ama neves Beren vagy Túrin. Nyilván nem véletlenül.

Öregdombi Vigasság főoldal >>>

Utoljára frissítve: vasárnap, 19 július 2015 23:24

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére