Tudományos, oktatási és fordítói tevékenység

Tudományos, oktatási és fordítói tevékenység

Az MTT által rendszeresen szervez J. R. R. Tolkien népszerű író és elsimert tudományos kutató életművével, mitológiai rendszerével foglalkozó tudományos konferenciákat. A konferenciákra hagyományosan meghívást kapnak neves külföldi kutatók és szerzők is, de a fő cél, hogy teret adjunk a Magyarországon Tolkiennel foglalkozó tudományos kutatóknak (egyetemi, főiskolai oktatók, hallgatók, középiskolai tanárok), dolgozzanak bármilyen területen, hogy munkájukat megismertessék egymással és a közönséggel, ezzel nem csak fenntartva, hanem növelve is a Tolkien iránti tudományos érdeklődést, megalapozva Tolkien kanonicitását és presztízsét tudományos tárgyként.

A Magyar Tolkien Társaság 10 éves fennállása alatt mindig is kiemelten kezelte és lehetőségeihez mérten támogatta és segítette a Tolkien művek és az azokhoz kapcsolódó adaptációk egységes nyelvezetű, pontos magyar fordításainak létrejöttét.
A Magyar Tolkien Társaság együttműködve az ELTE BTK Filozófia Intézetével illetve a Vallástudományi Központjával ebben a félévben is elindítja az emelt szintű Tolkien szemináriumot.
A Magyar Tolkien Társaság együttműködve az ELTE BTK Filozófia Intézetével illetve Vallástudományi Központjával minden félévben közismereti kurzust indít "J.R.R. Tolkien - Egy XX. századi mitológia" címmel. A kurzust vendéghallgatóként más intézmények hallgatói is felvehetik, és külsősök is szabadon látogathatják.
"Mi az a HoME és miért nem jelenik meg magyarul?"- Minden, amit a "Középfölde Históriája" című könyvsorozat kiadásáról tudni lehet.
One keynote speaker at our 5th Tolkien Conference will be Dr. Allan G. Turner, professor of English and German in England, Switzerland and Germany. His research mostly deals with aspects of translation and stylistics. His talk entitled "A 'Mythology for England' or 'Weltliteratur'?" is scheduled for the second day of the conference. In this short interview he told us about Tolkien's linguistic inventions and about how his reading Tolkien prompted him to study the history of Germanic languages.
A szeptemberi Tolkien Konferencia egyik kiemelt előadója Dr. Allan G. Turner, aki a Tolkien-kutatás mellett fordításelmélettel és az irodalmi nyelv kérdéseivel foglalkozik. Egyik ismert munkája A szilmarilok megjelenésének harmincadik évfordulójára általa szerkesztett "The Silmarillion - Thirty Years On" című kötet, de részt vett egy Tolkien költészetével foglalkozó kötet szerkesztésében is. A konferencia alkalmából tettünk fel neki néhány kérdést.
The 5th academic conference of the Hungarian Tolkien Society carries the title "J. R. R. Tolkien: Individual, Community, Society". Co-organized by the Institute of English and American Studies at Pázmány Péter Catholic University, it will take place in Budapest on 3-4 of September, 2015.
Idén szeptemberben (2015. szeptember 3-4.) kerül megrendezésre az MTT és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) közös szervezésében a "J.R.R. Tolkien: Egyén, közösség, társadalom" című nemzetközi konferencia. A kétnapos rendezvényen az előadók Tolkien munkásságának eddig feldolgozatlan aspektusait tárják fel, vizsgálva különösen a Professzor műveiben bemutatott egyén- és társadalomeszményeket, illetve ezek a való világban betöltött szerepét.
A Magyar Tolkien Társaság és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nemzetközi tudományos konferenciát szervez J. R. R. Tolkien íróhoz és műveihez kapcsolódóan: Egyén, közösség, társadalom témakörben. A konferencia tervezett időpontja, helyszíne: 2015. szeptember 3-4., Budapest.
The Hungarian Tolkien Society, together with the Institute of English and American Studies at Pázmány Péter Catholic University, holds its 5th Academic Conference on the works of J. R. R. Tolkien on 3-4 September, 2015 in Budapest, Hungary. The application deadline for speakers is prolonged to April 3, 2015.
1. oldal / 4

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

Vissza a lap tetejére