Nolda II. forduló - Tepsipajzsos, a törp konyhatündér

A Noldáknak a második fordulóban fogalmazást kellett írniuk a törpök népének leghíresebb szakácsáról. A számos kimagasló alkotás közül nyújtjuk most két kedvencünket a publikumnak.

In the secound round of the Nolda category competitors had to write about the most famous cook of the Dwarves and his favourite food. Two of these are published here, but only in Hungarian.

Íme a feladat:
XY a Kék-hegységben élt. Átlagos, hosszú szakállú törp volt. Szakácsként dolgozott a bányászattal foglalkozó társai mellett. Egy szép napon…
Mi történt vele azon a bizonyos napon? Írjatok fogalmazást arról, hogy hogyan találta fel Tepsipajzsos a kedvenc ételét (ami a többi törp kedvence is lett), és hogy mi is az, hogyan is készítik. Munkátok terjedelme 1-2 oldal között legyen! Ügyeljetek a helyesírásra és a szöveg tagolására, formázására is!

Eglador Elveszett Elfjei:

Konyhatündér

Tepsipajzsos a Kék-hegységben élt. Átlagos, hosszú szakállú törp volt. Szakácsként dolgozott a bányászattal foglalkozó társai mellett. Remekül főzött, sokak szerint az ő csülke volt a legjobb az egész hegységben. Ő azonban többre vágyott; az volt az álma, hogy egy újfajta ételt találjon ki. Minden szabadidejében kísérletezett és furcsábbnál furcsa nevű ételeket készített, mint például mákos babkását vagy pirított mustáros almarügyet, de nem járt sikerrel.

Aztán egy szép napon a jelenleg élő legnagyobb törp, Tölgyfapajzsos Thorin jött látogatóba Ágfalvára. Az egész falu felbolydult, akár egy megzavart méhkas mindenki valami különlegessel akarta meglepni a várva-várt vendéget. Thorin ugyanis még tavaly megígérte a falu elöljárójának, hogy ellátogat a faluba, de annyi dolga volt, hogy nem volt rá ideje. Tölgyfapajzsos általában mindenhová a saját szakácsával ment az érzékeny gyomra miatt, de ez alkalommal otthon hagyta. Hősünk tehát joggal volt ideges.

- Vajon mi lesz, ha a nagy Thorinnak nem ízlik majd a főztöm? Vagy ami rosszabb, elrontja a gyomrát? Ebbe jobb bele sem gondolni. - így morfondírozott magában Tepsipajzsos.

Erre az alkalomra nagyon keményen készült. A konyhában aki csak egy kicsit is vastagabbra vágta a répát mint máskor, arra szigorúan rászólt és jaj volt annak, aki elsózta a levest! Az ünnepi ebédet (ami természetesen tartalmazta a hegységszerte híres csülkét is) kétszer is megfőzte, nehogy valamit elrontsanak. Az elöljárók is fenségesnek találták.

Közben az egész falu díszbe öltözött. A házakat és az udvarokat kitakarították, az utak mellé virágokat ültettek, sőt még a járdaköveket is felmosták! A falu szebb volt, mint eddig bármikor. Legalábbis az öregek szerint.

Aztán elérkezett a nagy nap. Június volt, az év legszebb hónapja. Hétágra sütött a nap és bolyhos ki bárányfelhők kergették egymást az azúrkék égen.  Minden tökéletes volt. A törpök kitódultak a házaik elé az utcára és várakoztak. Majd eltelt 15 perc, aztán fél óra és még egy. Már majdnem csalódottan visszavonultak a házaikba, amikor a pöttöm Óin felkiáltott:

- Ott jön!

És tényleg. Óriási porfelleg kíséretében megérkezetek a vendégek (elvégre a legnagyobb törp csak nem mehet látogatóba kíséret nélkül?). Szegény Tepsipajzsos kis híján elájult, amikor meglátta Thorint. És én neki fogok főzni! - gondolta szent rémülettel.

Hősünk már négy órával a lakoma előtt levonult a konyhába és mindent elkezdett főzni. A torta díszítését a legügyesebb kuktájára, Marikára bízta. Aztán csak ügyesen! - mondta a megszeppent törpleánynak. A többi feladatot is kiosztotta segítői között. Ő maga híres csülkét kezdte el készíteni, nem tudja azt olyan finomra megcsinálni, csak ő. Mikor a töltelékhez ért, megrémült. Mármost mit töltsön ő bele a sárgarépapürén kívül? Az az oktondi kukta, Soma az összeset belevágta a borsólevesbe, egy picuri szál sem maradt belőle a konyhán. A lakoma már megkezdődött, nem volt vesztegetni való idő. A talpraesett szakácsnak eszébe jutott, hogy egy tenger mellet élő unokatestvérétől a napokban kapott egy különlegesen finom gyümölcsöt, az ananászt. Azzal töltötte meg a bepácolt csülköt. Berakta a kemencébe és türelmetlenül várta, hogy megsüljön. Épp az utolsó pillanatban lett készen. Alighogy kivette a ropogós csülköt jöttek érte a szolgák. Szorongva adta nekik oda.
Mikor már egy negyedórája nem jöttek új fogásért Tepsipajzsos idegesen kirontott a konyhából, hogy megnézze mi történt. Nem hitt a saját szemének. Az asztal közepén ott állt a csülke és a törpök sorban álltak (!) egy kis darabjáért. Maga Tölgyfapajzsos is csülköt evett. Ekkor vették észre a szakácsot. Társai közrefogták és vitték Thorin elé. A legnagyobb törp nem győzte magasztalni az ételt. Azt mondta, hogy ilyen jót még soha nem evett. Tepsipajzsos belepirult a dicséretbe, de kíváncsi is lett. Ő ugyanis a nagy rohanásban elfelejtette megkóstolni. A vacsora vége felé ijedten konstatálta, hogy már csak alig pár falat hús van az öblös fatányéron. Thorin élesszemű megfigyelő révén észrevette az ijedelmet a szakács arcán. Mikor megkérdezte, hogy mi a baj, az elején nem akart válaszolni, ám végül mégis bevallotta, hogy a nagy rohanásban elfelejtette megkóstolni a csülköt, nem tudja, hogy milyen az íze. Ez rendes körülmények között hanyagságnak számított, de a Tölgyfapajzsos jó hangulatban volt, és mi tagadás, nagyon megkedvelte az ügyes ki szakácsot, ezért nem haragudott rá, sőt, a saját tányérjából kínálta meg.

Tepsipajzsos ezentúl már nem Ágfalva dolgos lakóinak főzött, hanem Tölgyfapajzsos Thorin első szakácsa lett. Mindenhová urával ment, de a falujáról sem feledkezett meg. Egy hónapban egyszer, az első szerdán visszament régi barátaihoz és az ő felügyelete alatt főzték a vacsorát. Új főszakácsnak a kis Marikát tette meg, aki remekül helytállt. Megtanulta a most már ananászos csülöknek nevezett receptet is, ami Thorin látogatása után a törpök kedvenc eledele lett. Még a vegetáriánusok is (habár ők csak ketten voltak, a falu szégyenére) szerették. Így vált tehát valóra Tepsipajzsos álma és vált a legnagyobb szakáccsá a Kék-hegységen innen és túl.

Tuilinneth:

Mikli, a konyhatündér

Mikli a Kék-hegységben élt. Átlagos, hosszú szakállú törp volt. Szakácsként dolgozott a bányászattal foglalkozó társai mellett. Egy szép napon megunta, hogy először a társainak kell elkészítenie a finomabbnál finomabb étkeket, és ő csak azután ehet, már amiből marad. Bizony egy bányászcsapat ellátása igen megterhelte az éléskamrát, így volt, hogy szegény Mikli egy szelet kenyérrel és egy kis darab sajttal a hasában tért nyugovóra. Méltatlan sors egy szakácsnak!

– Végre egy kis szabadidő! Most végre főzhetek magamnak! Fejedelmi étek lesz a sok kenyérhéj és szalonnabőr után! – mormogta a szakállába Mikli, ahogy a kamra felé vette az irányt.

– Lássuk csak… hús, egy kis fűszer, minden megvan, ami kell! Irány a konyha!

Mikli nagyon szerette a konyhát, több szempontból is. Először is, nagyon szeretett főzni, ami nem meglepő egy szakácstól; másodszor pedig, mert a konyha volt szinte az egyetlen helyiség, amelyik rendelkezett ablakkal.  Örült, ha a nap besütött a konyhába, és hallhatta a madarak csicsergését. De persze mindennek van hátulütője…

– Hahó, Mikli! - hallatszott a kiáltás az ablak felől. – Itt vagy?

Mikli bosszúsan hagyta abba a hús fűszerezését, és válaszolt:

– Itt, Kapli. Mi történt már megint?

Mikli nagyon jól tudta, hogyha Kapli megjelenik az ablakban, az valami pluszmunkát jelent számára. A fiatal törp csak akkor kereste föl, ha valamilyen elintéznivalót akart a nyakába varrni.

– Pifur már megint elaludt valahol, és nem találjuk. Sok dolga lenne, de senki nem ér rá megkeresni. Tudnál segíteni?

Mikli mélyet sóhajtott. Pifur, a hegy mindenese kövér és nagyon lusta volt, ebből kifolyólag szívesen vonult el a hegy legmélyebb és legeldugottabb zugaiba, hogy zavartalanul aludhasson. Megkeresni persze mindig Miklit küldték, aki ezt annyira unta, hogy már szeretett ablaka bedeszkázása is megfordult a fejében. Mit volt mit tennie, mégis segítenie kellett. Nem akarta, hogy amikor Pifur felébred, a saját együgyűsége miatt eltévedjen.

– Persze Kapli, mindjárt megyek. Hol látták utoljára Pifurt? – kérdezte Mikli lemondóan. Fájó szívvel tette le azt a darab húst, amin eddig dolgozott.

– A csákányraktárak körül. Kérlek, siess, amennyire tudsz! – kérte Kapli. Intett egyet búcsúzóul, majd már ment is dolgára. Mikli látta barátja távolodó alakját az ablakból. Megtörölte a kezét, sóhajtott egyet, és már indult is Pifur keresésére.

Nem sokkal azután, hogy Mikli kitette a lábát a konyhából, az egyik bányásztörp dugta be a fejét az ajtón.

– Mikli, itt vagy? Sajnálom, de nagyon éhes vagyok, és arra gondoltam… – kezdte, majd belépett, miután észrevette, hogy Mikli bizony nincs a konyhában. Rögtön észrevette az őrizetlenül hagyott hússzeleteket, és a saját ízlése szerint elkezdte majoránnával megfűszerezni. Egyszer csak egy másik törp jelent meg az ajtóban.

– Aha, szóval itt vagy! Mégis mit gondolsz Háin, hogy te most megfőzöl magadnak és megebédelsz, mikor a legtöbb tennivaló van? Munkára fel, a főzést meg hagyd csak a szakácsra!

Háin bosszúsan hagyta ott reménybeli ebédjét, és megadóan masírozott ki a konyhából.

– Megyek már Gori, ne sürgess! – mondta Háin. – Tudod, milyen nehezen viselem, ha éhes vagyok!

– Hogyne tudnám, hiszen szinte mindig éhes vagy! Na, nyomás, indulj dolgodra! – azzal elégedetten nézte, ahogy Háin az öklét rázva távolodik a tárnák felé. Megvárta, amíg tiszta nem lett a levegő, majd ő is nekilátott a hús elkészítésének.

– Ezt én most bepácolom… csak tudnám mibe! Lássuk, mit találunk! – azzal egyesével nyitogatta ki a szekrényajtókat, és vizsgálta át a szekrényeket. Egy jó üveg bor láttán aztán felcsillant a szeme, és már öntötte is az üveg tartalmát egy mélytányérba, borsot, fokhagymát és mustárt tett bele, majd belerakta a hússzeleteket is. Büszkén nézte munkáját már jó félórája, mikor hangokat hallott a folyosó legvégéről, ezért felugrott a székről, amelyen eddig ült, majd gyorsan kivette a húst a pácléből, és a tányérra rakta, ahol Mikli és Háin hagyta. A tányért a páclével egy szekrénybe tette, és már szaladt is, nehogy valaki rajtakapja titkos munkálatai közben.

Még időben menekült ki a konyhából, mert nem sokkal utána belépett Mikli. Pifur keresése sikeres volt, az alagútrendszer eldugott, alig használt járatában szenderedett el. A keresés után Mikli újult erővel állt neki az étel elkészítésének. Külön-külön tányérba tett lisztet, szezámmagot, a harmadikba pedig tojást. Egy serpenyőbe olajt öntött és feltette a tűzre. A hússzeleteket először tojásba és lisztbe mártotta, majd újra tojásba, és végül megforgatta a szezámmagban. Miután kisültek, egy tányérra rakta őket, és mellé szedett a tegnapról maradt krumplipüréből. Leült az asztalhoz, és már neki is látott.

Eközben Háin és Gori, egymásról mit sem tudva settenkedtek a konyhaajtóhoz.

– Hát te meg mit keresel itt, Gori? – kérdezte meglepetten Háin.

– Gondolom, ugyanazt, mint te! Beszélni szeretnék Miklivel az ebédről. – hazudta Gori. Természetesen mind a ketten az ígéretes ebéd miatt voltak ott, hogy befejezzék, amit elkezdtek.

– Hm, hát akkor esetleg nyissunk be! – tanácsolta Háin.

Úgy is tettek. De a konyhában egy könnyeivel küszködő Miklit találtak az asztalnál.

– Te jó ég, jól vagy Mikli? Mindjárt sírsz! – kiáltott fel Gori.

– Hát hogyne sírnék! Életem legnagyobb alkotását eszem, és nem tudom, hogyan csináltam!

– Azt hiszem, mondanom kell valamit… - kezdte Háin.

– Be kell vallanom, Mikli… - vágott közbe Gori.

A két törp elmesélte Miklinek a ténykedésüket, amin nem csak Mikli, hanem felváltva Háin és Gori is csodálkozott. Mikli az étek elfogyasztása után Háin és Gori utasításai alapján újra elkészítette az ételt, ezúttal egy egész bányászcsapatnak elegendő adagot, és ezt tálalták fel ebédre.

A többi törp először kíváncsian nézett a fogásra a szezámmag miatt (ez ugyanis Mikli újítása volt), de amint megkóstolták, egyöntetűen kijelentették, hogy ennél finomabbat még soha életükben nem ettek. Ha látogatók érkeztek, ezt az ételt tálalták. Osztatlan sikert aratott a törpök körében, mindenki tudni akarta a receptet, hogy otthon is elkészíthesse.

Így lett hát a majoránnás – boros szezámmagos csirke a törpök kedvence.