A tündék vándorlása
- Betűméret: Nagyobb Kisebb
- 3174 megjelenés
- 0 hozzászólás
- Nyomtatás
- Könyvjelző
A családfák mellett a Dúnadan és Nolda kategória versenyzői azt is feladatba kapták, hogy valamilyen formában megelevenítsék a tündék vándorlását.
A Durin's Kin csapat egy hagyományosabb térképet jelenített meg:
Ugyancsak térképpel készült az URUK-HAI csapat is, ám ők inkább a különböző tünde népek sajátos megjelenésére, sem mint az általuk megtett útra koncentráltak:
A leginkább formabontó megoldással pedig a Középfölde Kalandorai csapat készült, ők ugyanis egy komplett társasjátékot terveztek erre az alkalomra.
Íme a játéktábla:
A játékhoz kártyák is készültek:
Végezetül természetesen a szabályzat sem maradhat el:
Tündék vándorlása-társasjáték
Szabályok: Tilos a bábukkal szabálytalanul közlekedni a táblán, valamint a mezőket nem a leírásuk
szerint használni és a kártyák utasításait szándékosan figyelmen kívül hagyni vagy megszegni.
A játék menete: A játékot minimum négyen és maximum hatan játszhatják. A játékosok a kocka
dobásainak megfelelően haladnak a táblán. A dobást mindig a legfiatalabb játékos kezdi, majd az
óra járásával ellentétes irányban következik a többi játékos. Mindenki a start mezőről indul, a cél a
Valinorba való eljutás. Aki a leghamarabb ér célba úgy, hogy rendelkezik az előírt kártyalapokkal az
nyer.
A kezdés: A játékot mindenki a start mezőről kezdi, az elején senkinek nincs semmilyen kártyája.
Ezeket út közben lehet összegyűjteni vagy éppen elveszíteni.
A játék vége: A játéknak hivatalosan akkor van vége, amikor az egyik versenyző elsőnek éri el
Valinort és rendelkezik az összes kártyalappal, ami a záráshoz szükséges. Ellenkező esetben a
többi játékos tovább folytatja a tátsasozást ameddig valaki nem teljesíti az elvárt feltételeket.
Mi kell a záráshoz? Ahhoz, hogy valaki nyerjen elsőnek kell beérnie a célba valamint rendelkeznie
kell egy pajzzsal, egy karddal és egy íj-nyíl kártyalappal, továbbá minimum kettő erős-szív lappal és
valamennyi pénzzel.
A mezők:
Start: Innen indul a játék.
Kérdőjel: Ez a szerencsekártya jele, ha ide lépsz húzz egyet a szerencsekártyák közül, olvasd el,
majd teljesítsd a rajtuk lévő szöveget.
Üres mező: Itt nem történik semmi.
1000: Ha ide lépsz vegyél fel a pénztárból 1000 aranyat.
Szív: Ha erre a mezőre lépsz vegyél fel a pénztárból egy erős szív kártyát 500 ezüstért.
500: Ha ide lépsz vegyél fel a pénztárból 500 ezüstöt.
Szellem: Ha ide lépsz lépj át a ,,rabság" mezőre.
Rabság: Ha erre a mezőre kerülsz kimaradsz egy körből, majd miután ez megtörtént a ,,szellem"
mezőről folytathatod a játékot.
Shop: Itt megvásárolhatod a záráshoz szükséges fegyvereket (árak lentebb).
Csőd: Ha ide lépsz minden pénzedet vissza kell adnod a pénztártak (a fegyvereket és az erős-szív
kártyákat nem).
Telerek: Innen lépj át a ,,csata" mezőre, amivel össze van kötve.
Csata: Minden ilyen mezőn rendelkezned kell legalább egy fegyverrel és egy erős-szívvel. Ha
valamelyik hiányzik kimaradsz 2 körből.
Várakozás: Itt várakozz (lásd sziget). Ha annyit, vagy annál nagyobb számaot dobsz, mint amivel
ráléphetsz muszáj ide jönnöd.
Sziget: Egyszerre maximum két bábu tartózkodhat rajta, a többiek addig a ,,várakozás mezőn kell
maradjanak, ameddig nem lesz rajta szabad hely. Bármennyit dobsz a ,,várakozás" mezőn állva
csak egyet léphetsz a szigetre, ha van szabad hely. Ellenkező esetben tovább kell várakozzanak
(kivéve, ha valaki hatost dob, mert ő ilyenkor automatikusan a sziget után következő mezőre kerül).
Erdő: Eltévedtél az erdőben. Innen csak egyes vagy hatos dobással mehetsz tovább.
Gyorsaság: Lépj előre két mezőt.
2x: Dobj még egyszer!
Sziklák: 1000 aranyért valaki átvezet rajtuk. Fizesd be ezt az összeget a pénztárba! Ha nincs ennyi
pénzed kimaradsz a következő dobásból.
Tó: Ha van erős-szív kártyád lépj előre egyet, ha nincs lépj hátra kettőt és szerezz egyet ingyen.
Lassúság: Lépj hátra két mezőt.
Cél: Itt ér véget a játék.
Fegyverek és egyéb lapok árai:
Pajzs: 500 ezüst
Kard:1000 arany
Íj és nyíl: 1000 arany
Erős szív: 500 ezüst
Megjegyzések: A szerencsekártyáknál a ,,Ha..., akkor..." kezdetű mondatoknál ha nem teljesül a
kártyán megadott feltétel a játékosokkal nem történik semmi. Ellenkező esetben mindenkinek a
kártya utasításait kell követnie.
Jó szórakozást kívánunk!