Útravaló

Több
14 éve 2 hónapja #391071 Írta: Artemisz
Artemisz válaszolt a következő témában: Útravaló
Én is küldök Nektek egy utolsó útravalót, örök köszönetül. Nem mondok többet, olvassátok, Nektek szól:

Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.

Hogy megvolt mindig a mindennapim
és nem gyűjtöttem másnapra valót,
hála legyen.

Hogy mindig jutott két garasom adni,
és magamnak nem kellett kéregetnem,
hála legyen.

Hogy értenem adatott másokat,
és nem kellett sírnom, hogy megértsenek,
hála legyen.

Hogy a sírókkal sírni jól esett,
és nem nevettem minden nevetővel,
hála legyen.

Hogy megmutattál mindent, ami szép
és megmutattál mindent, ami rút,
hála legyen.

Hogy boldoggá tett minden, ami szép
és ami rút, nem tett boldogtalanná,
hála legyen.

Hogy sohasem féltem a szeretettől
és szerethettem, akik nem szerettek,
hála legyen.

Hogy akik szerettek, szépen szerettek,
és hogy nem kellett nem szépen szeretnem,
hála legyen.

Hogy amim nem volt, nem kívántam,
és sohasem volt elég, aki voltam,
hála legyen.

Hogy ember lehettem akkor is,
mikor az emberek nem akartak emberek lenni,
hála legyen.

Hogy megtarthattam a hitet,
és megfuthattam a kicsik futását,
és futva futhatok az Érkező elé,
s tán nem kell a városba mennem
a lámpásomba olajért,
hála legyen!

Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen!
és ma is kiálthatom: úgy legyen!
és holnap és holnapután és azután is
akarom énekelni: úgy legyen! –
hála legyen, Uram!
hála legyen!

/Sík Sándor: Te Deum/

lassan kibomló
cseresznyevirág vagyok
Isten tenyerén


Az Erdő legyen Veletek!
Téma zárolva.
Több
14 éve 2 hónapja #390856 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Útravaló
Így van, jól beletesszük majd a mécsest. :)

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)
Téma zárolva.
Több
14 éve 2 hónapja #390839 Írta: Newra
Newra válaszolt a következő témában: Útravaló

Cueddo írta: Ha tudtok, kérlek, hozzatok majd magatokkal egy BEFŐTTESÜVEGET. :) Fejenként egyetlenegyet.

Teszünk majd mécseseket is a sátrunkba, hogy még szebb legyen.


Akkor, ha jól értem a befőttesüveg a mécsesnek kell? Csak mert van festett üvegem, akkor azt hozom el.

Van mi arany, bár nem fénylik...
Téma zárolva.
Több
14 éve 2 hónapja #390806 Írta: Lyona
Lyona válaszolt a következő témában: Útravaló
Zsonglőrnek jövök, de bocsi, nem hozok üveget.
Lesz nálam arcfesték, íj, talán még vesszők is, ki tudja hány (kölcsön) jelmez... Bocsika, de üveget már nem cipelek.

Nem szenvedek őrültségben... Minden percét élvezem!
Téma zárolva.
Több
14 éve 2 hónapja #390791 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Útravaló
Ha tudtok, kérlek, hozzatok majd magatokkal egy BEFŐTTESÜVEGET. :) Fejenként egyetlenegyet.

Teszünk majd mécseseket is a sátrunkba, hogy még szebb legyen.

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)
Téma zárolva.
Több
14 éve 2 hónapja #390682 Írta: mogy
mogy válaszolt a következő témában: Útravaló
Tattarattataaaaa



Figyelem, figyelem!
Minden zsonglőr, zenész, táncos, bábos és mulattató jelenléte szeretetteljes fogadtatásra lel az első napi nyitóünnepségen!
Ha tehát értesz bármilyen vásári csodához, készülj vele bátran! Hozd magaddal eszközeid, és gyűjtsd be az elismerést!


Tattarattataaaaa

"Nyitott szemmel álmodom, de nem vagyok magam!"
Téma zárolva.
Több
14 éve 2 hónapja #390679 Írta: Estel Adániel
Estel Adániel válaszolt a következő témában: Útravaló
Hát ha befér, akkor hozok egy világoskéket; nem rossz, és nem régi, de tíz hónapot már kibírt itt a Bázison alattam, több mint két négyzetméter, szóval sátorfalnak jó lesz... de azért ha lehet, bánjunk vele kímélettel! ;)

Mornie utúlië! Believe and you will find your way
Mornie alantië! A promise lives within you now
Téma zárolva.
Több
14 éve 2 hónapja #390678 Írta: darthpit
darthpit válaszolt a következő témában: Útravaló
Akkor van

Elcsaljuk a haláltól jogos diadalát. Le nem győzetünk. Tiszta szívvel ugrung két lábbal a pokolba, tudván: Mi újra felemelkedünk!
Téma zárolva.
Több
14 éve 2 hónapja #390677 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Útravaló
A színe mindegy, csak nagy legyen és kifeszíthető :)

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)
Téma zárolva.
Több
14 éve 2 hónapja #390669 Írta: darthpit
darthpit válaszolt a következő témában: Útravaló
Én csak szines tarkát tudok.

Elcsaljuk a haláltól jogos diadalát. Le nem győzetünk. Tiszta szívvel ugrung két lábbal a pokolba, tudván: Mi újra felemelkedünk!
Téma zárolva.
Több
14 éve 2 hónapja #390668 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Útravaló
Van-e olyan lepedőtök, régi, rossz, amit fel tudnátok ajánlani a népi-sátor megépítéséhez?

Szükségünk lenne pár ilyen lepedőre, és a strandkendőkre, amiről már volt is szó. :)

Írjátok be ide a topicba!

Nekem máris lesz egy darab lepedő :)

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)
Téma zárolva.
Több
14 éve 3 hónapja #390158 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Útravaló
Csapatpóló és csapatköpeny

Eddig ti rendeltetek pólót közös skálás/tescós vételből (ennek az árát, kb 6-800 Ft-ot a tábor első napján adjátok majd oda nekem):
Logan
Estel
Artemisz
Kuvasz
Balog Ádám
darthpit
Rian
Kinga
Inez
Bartucz Virág

Aki még szeretne, attól kérekszépen emailt csütörtök estig! Aztán sebesen megveszem.
Aki pedig nincs fenn a listán, azt mondta, van neki, vagy vesz magának olyan szabásút, amilyet szeretne.

Pont ezért, mert elég sokan vesznek pólót egyénileg, inkább a póló legyen az, amit mindenki magának fizet, és a köpenyanyagot vesszük majd meg csapatpénzből, így arra nem is kell külön költeni.

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)
Téma zárolva.
Több
14 éve 3 hónapja #390063 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Útravaló

Kuvasz írta: Én viszek szájharmónikát, ha nem próbléma a kicsit hobbitos kocsmazene hangulat :mrgreen:


Tökjó, hozd feltétlenül! Aztán meglátjuk, micsoda macskaszimfónia jön össze ebből az egészből, vicces lesz :)

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)
Téma zárolva.
Több
14 éve 3 hónapja #390057 Írta: Kuvasz
Kuvasz válaszolt a következő témában: Útravaló
Én viszek szájharmónikát, ha nem próbléma a kicsit hobbitos kocsmazene hangulat :mrgreen:

"A tápolás a szerepjátszás halála.
A szerepjátszás a karakteré."
Téma zárolva.
Több
14 éve 3 hónapja #389978 Írta: Lyona
Lyona válaszolt a következő témában: Útravaló
Van valami szúnyodriasztó potpurri keverék is, megnézem.. az szerintem egész hétre elég, ha kikeverünk egy nagy adagot, oszt' üvegben annyit teszünk magunk köré, amennyi jól esik! :D

Nem szenvedek őrültségben... Minden percét élvezem!
Téma zárolva.
Több
14 éve 3 hónapja #389965 Írta: mogy
mogy válaszolt a következő témában: Útravaló
Kishasznos:
szunyogírtó nem csak spray formában, de ha kettesével összefognak a népek, érdemes lenne venni ilyen égethető füstölő spriált. Egyszerre meggyújtunk többet, és körbevesszük magunkat.

Más: ha van feles befőttesüveg gyertya/mécsestartónak, azt is szívesen vesszük, de ne szakadjatok meg!!! :) ))

"Nyitott szemmel álmodom, de nem vagyok magam!"
Téma zárolva.
Több
14 éve 3 hónapja #389881 Írta: Nóli i linantea
Nóli i linantea válaszolt a következő témában: Útravaló
Ha hangszerfelsorolunk, akkor ide is beírom a gitárom. Van egy furulyám is, de műnyanyag, nincs olyan hűdeszép hangja, no meg szoprán, de ha valaki a kezembe nyom egy altfurulyát, akkor szívesen elsípolgatok rajta. :) Anno tanultam elég sokat..

Mogyi nem szóltam emilben, de nekem is van egy szép kék-fekete strandkendőm.
(Meg ugye a SET, meg a takarófólia, ugye mogyi tudjátok, miket ígértem hogy hozok, mert én felejtem... :?

If I promise not to kill you, can I have a hug?
Téma zárolva.
Több
14 éve 3 hónapja #389863 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Útravaló
Ery, mindkettejüket szeretettel fogadjuk, ha lehozod őket. :)

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)
Téma zárolva.
Több
14 éve 3 hónapja #389802 Írta: Ery
Ery válaszolt a következő témában: Útravaló
Hangszert nem hozok. Sajnos amuzikális vagyok és énekelni sem tudok jól (legutóbb mikor próbáltam sokan néztek rám csúnyán).

Két kardot viszont hozhatok. (Fullánk ill. Arbiter)

"Valami lóg a levegőben! Sajnos nem Maedhros..."

Καναπή!
Téma zárolva.
Több
14 éve 3 hónapja #389762 Írta: Eorin
Eorin válaszolt a következő témában: Útravaló
furulyálni én is tanultam, de kottát soha a büdösben nem sikerült megtanulnom, így kórusban is hallás után tanultam és furulyálni is hasonlóképpen.... körtemuzsika nekem is röpül az utazótáskába. :)
Téma zárolva.
Több
14 éve 3 hónapja #389759 Írta: Artemisz
Artemisz válaszolt a következő témában: Útravaló

mogy írta: Alapvetően tanultam furulyán játszani, de utánzással gyorsan tanulok. Csak ha valaki esetleg óhatatlan vágyat érez engem valami széper megtanítani :) )) (pl csapatdarabhoz)

*diszkréten csápol*

közös muzsikálás mindig rulz

lassan kibomló
cseresznyevirág vagyok
Isten tenyerén


Az Erdő legyen Veletek!
Téma zárolva.
Több
14 éve 3 hónapja #389748 Írta: mogy
mogy válaszolt a következő témában: Útravaló
Én a saját strandkendőim mellett (és köszi a felajánlást mindenkinek, aki megtette) Kerítettem színes lepedőket dekornak, és szerdán még körbenézünk a raktárban, mit tudunk hasznosítani. (erről majd jelentünk)

Alapvetően tanultam furulyán játszani, de utánzással gyorsan tanulok. Csak ha valaki esetleg óhatatlan vágyat érez engem valami széper megtanítani :) )) (pl csapatdarabhoz)

"Nyitott szemmel álmodom, de nem vagyok magam!"
Téma zárolva.
Több
14 éve 3 hónapja #389743 Írta: Lóte
Lóte válaszolt a következő témában: Útravaló
én fuvolát viszek:) ezen kívül rendelkezem egy szoprán és egy alt furulyával valamint egy nem túl nagy pánsíppal

Lóte
Téma zárolva.
Több
14 éve 3 hónapja #389716 Írta: Artemisz
Artemisz válaszolt a következő témában: Útravaló
Szokásos: gitár, csörgő, 2 furulya ;)

lassan kibomló
cseresznyevirág vagyok
Isten tenyerén


Az Erdő legyen Veletek!
Téma zárolva.
Több
14 éve 3 hónapja #389678 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Útravaló
Hangszer
- hozok egy kicsi sámándobot, egy vízisípot és egy körtemuzsikát.
(- ha befér, akkor gitárt is...)

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)
Téma zárolva.
Több
14 éve 3 hónapja #389573 Írta: Nóli i linantea
Nóli i linantea válaszolt a következő témában: Útravaló
Végkiárusítás van az újpesti Skálában, és ma láttunk ott 390 Ftért pólót. SOk színben, feketében is.

If I promise not to kill you, can I have a hug?
Téma zárolva.
Több
14 éve 3 hónapja #389427 Írta: mogy
mogy válaszolt a következő témában: Útravaló
a tábor során szükség lesz indokolatlan mennyiségű STRANDKENDŐRE.
Dekorelem lesz belőle, tehát nem hagyományos használatra kellene, ennek fényében kérjük a felajánlásokat nekem PRIVIBEN! (ne ide szemeteljünk:) ) Színe, alakja nem számít, minél nagyobb, annál jobb :)

Zene- és mulatságkedvelőkként továbbá kellenek HANGSZEREK.
Ritmus és dallam, fúvós, ütős, húros, meg amilyen van. Jó lenne, ha mindenkinek a kezébe jutna egy. Lehet aludobozt tölteni homokkal, kaviccsal is, legyünk kreatívak :)

"Nyitott szemmel álmodom, de nem vagyok magam!"
Téma zárolva.
Több
14 éve 3 hónapja #389279 Írta: Estel Adániel
Estel Adániel válaszolt a következő témában: Útravaló

Cueddo írta: Ami akármelyik topicunkban felmerül, azt mind itt írjuk össze átláthatóan.

Akkor - ha már egyszer linkeltem a másik topikban - beteszem ide is a neten talált címerötletet:
Melléklet:

(Rákattintva nagyítható ;) )
...és megtoldanám Tolkien rajzával a Bakacsinerdőről: itten, e. :idea:

Mornie utúlië! Believe and you will find your way
Mornie alantië! A promise lives within you now
Téma zárolva.
Több
14 éve 3 hónapja #389172 Írta: mogy
mogy válaszolt a következő témában: Útravaló
Álljon itt a 2. levél segítségképp, hogy gyorsan megtaláljuk a fontos infókat.

2. levél írta: A keretjátékról
A Homály emléke: A Harmadkor ezredik esztendeje után nem sokkal borult titokzatos Homály Vadonföld hatalmas és sűrű erdejére, melyet azóta csak Bakacsinerdıként emlegetnek. Déli részén, egy sziklás dombon épült Dol Guldur magas erıdítménye, melyről félelmetes történeteket meséltek. Egy sötét praktikákat űző varázsló, a Feketemágus lakta, s messze elkerülte minden jóságos teremtmény.Az erdő megtelt rosszindulattal, a környékbeli állatok vad szörnyetegekké lettek, s a tündék és emberek rettegve kerülték el sötét tornya árnyékát. A Feketemágust végül Szürke Gandalfnak sikerül előznie, és így megkönnyebbülhettek a környékbeli népek. Immáron több száz éve tart az „Éber Béke” korszaka: emberek, tündék, félszerzetek és törpök békében és biztonságban élhetik életüket. Dol Guldur fenyegetése lassan feledésbe is merült, s csupán kellemetlen emlékként él tovább.

A vásárfalvi Nagyvásárokról: Az északi emberek három nagy törzsének (az éothéodok, az erdőnép és a Suhatag-vidéki emberek) és az Anduin közelében lakó sztúrok (nősziromföldi félszerzet-törzs) népének települései erősen egymásra vannak utalva. Egymáshoz hasonló nyelvet beszélnek és így élénk kereskedelem alakult ki közöttük, amibe bekapcsolódnak a környékbeli két büszke tünde királyság lakói, valamit az erebori törpök is. Ebben fontos szerepet játszik minden évben a Nagyvásár, melyet egy erdıszéli kis faluban, Vásárfalván tartanak meg, s mely egyedüli találkozási lehetősége a legkülönbözőbb kultúráknak is. A soron következő lesz kereken a 400. Nagyvásár, ezért azt beszélik, a szokásosnál is különlegesebb esemény lesz. A vadonföldi népek minden eddiginél nagyobb kíváncsisággal készülnek rá, s a vidéket szokatlan várakozás üli meg.
A bakacsinerdei tündékről: Erdőtündék, akiknek királya a sinda Thranduil. Mikor a Feketemágus először felbukkant, a korábban fákon lakó nép földalatti palotát épített, azóta ott élnek. Szigorúan őrzik az erdei utakat, nem túl vendégszeretők az idegenekkel, s inkább kereskedelmi érdekbıl tartanak fenn kapcsolatot másokkal. Népük minden vész ellenére megırizte vidámságát, borszeretetét, természetközeliségét is. Jó vadászok, de megbecsülik az állatokat és nem ölnek oktalanul.

A Küldetés: Hosszú évszázadokon át úgy tőnt, hogy a Bakacsinerdı rémeit sikerült végleg visszaszorítani a Feketemágus elűzése után, s Thranduil népe békében élhet ismét a lombok alatt. Ám az idén a felderítők arról számoltak be, hogy óriáspókok lepték el a rengeteget, s mérgük jóval erősebb, mint korábban volt. Bár a tünde íjászok mindent megtesznek annak érdekében, hogy megritkítsák őket, a király tanácsadója azt javasolta, hogy mindenképpen el kell készíteni egy ellenmérget a pókcsípésekre. Hírét vette, hogy Vásárfalván őriznek egy legendás tárgyat, amelyet a Mérgek Gyógyítója néven emlegettek. Erről azt mesélik, hogy egy olyan varázslatos edény, melyben bármilyen ellenméreg elkészíthetı. A leírása alapján ez csak valami tündék készítette tárgy lehet, ezért Thranduil népe joggal formálhat rá igényt most, hogy népe fennmaradásának egyik záloga lett. A király így lelkére kötötte a Nagyvásárra készülő alattvalóinak, hogy mindenképpen szerezzék meg a Mérgek Gyógyítóját, és emellett fontos, hogy jó üzleteket kössenek, mert sok mindenre szükség lehet a nehéz idıkben. A törpök, bármennyire is ellenszenves és kellemetlen népség, de tehetséges fémmővesek,
ezért vásárolni kell tőlük páncélokat és fegyvereket, vagy legalább értékes fémeket. Thranduil óvatosságra intette a vásárra menıket küldetésük kapcsán, mert sosem lehet tudni, kikben bízhatnak meg....


"Nyitott szemmel álmodom, de nem vagyok magam!"
Téma zárolva.
Több
14 éve 3 hónapja #389169 Írta: Cueddo
Útravaló téma létrehozva Cueddo által
Itt gyűjtjük össze, hogy ki mivel járul hozzá a táborhoz, vagy népünk életéhez, legyen az

kép,
zene,
hangszer,
könyv vagy idézet,
jelmez,
játék,
szent tárgy,
címer- vagy zászló-ötlet,
stb.

Ami akármelyik topicunkban felmerül, azt mind itt írjuk össze átláthatóan.

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)
Téma zárolva.
Moderátorok: GandalfCueddoAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.504 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére