Novella III.rész:
2 -3
Két év telt el azóta, hogy Balin átrohant a Nagy Kapu hídján, és visszafoglalta Moriát. A bányászat és a kutatás folyamatosan ellát bennünket kincsekkel, és lassan kezdjük ismét magunkénak érezni Moria ódon tárnáit. Az orkok nagyrészt eltűntek, bár időről időre felbukkan egy-egy csapat, melyek nyugat felől érkeznek, illetve kívülről, a hegyek közül is próbálkoznak kisebb támadásokkal. Most, hogy ismét megindult a bányászat, követeket és felderítőket küldtünk ki, hogy a javak egy részét más hasznos dolgokra cseréljük. Elsősorban élelmiszerre, mivel Fingul minden igyekezete ellenére annak vagyunk leginkább híján. Aggasztó továbbá a fel-fel tünedező tünde csapatok jelenléte. Balin szemlátomást nem csinál ügyet a dologból.
Emberek érkeztek észak felől, szekerekkel és fegyveres kísérettel. Azt mondták, cserélnének – szárított gyümölcsöt, lisztet, baromfikat hoztak fegyverekért cserébe. A Tükörtó partján ütöttük nyélbe az üzletet. Az erdő felől mintha tündék figyeltek volna, de nem léptek közbe. Frár egy kicsit nehezen viselte a dolgot, és odakiáltott feléjük, egy kardot lóbálva: „érdekel titeket a törp kard? Hát gyertek, kaptok ti is belőle!”. Amikor Balin ezt meghallotta, azt hittem, haragudni fog. Tudjuk, hogy az Öt Sereg Csatája óta nem tekint ellenséges érzésekkel a tündék irányába, így meglepő volt, amikor odahívta Frárt, és azt mondta: „bölcs dolgot szóltál, és lehet, ezt kell tennünk. Most visszavonulok, és kigondolom, mit lehetne tenni”. Mindenki megdöbbent. Az orkok után a tündékkel is háborúra kelünk?
Szegény Frár, ezt jól összehozta magának. Balin reggel ugyanis összehívta a tanácsot, és előadta ötletét. „A tündék és a törpök nem szívlelik egymást. De nem volt mindig így, valamikor széles út kötötte össze Lórien erdejét Moria kapujával. Talán most, hogy közös ellenség ólálkodik mindannyiunk küszöbén, ideje félre tenni az ellenségeskedést. A tündéknek szüksége van mithrilre, melyet csak mi adhatunk, ők pedig elláthatnak minket élelemmel. Frár, ha már ilyen lelkesen kínálkoztál a feladatra, az hát íme a tiéd: te leszel követem a tündékhez.” Így Frár útnak indult. Fingul csomagolt neki némi úti eleséget, de láttam, ahogy a kapun kívül kiszórta a tarisznyából.
2 - 4
Frár beszámolója útjáról:
– a tanácsülés utáni reggel indultam útnak. Egyedül, kevés holmival. Elmentem a Tükörtó mellett, majd dél felé fordulva, az Ezüstér forrását érintve ereszkedtem lefelé. A nap során orkokkal nem találkoztam, se tündékkel. Már erősen szürkült, amikor a patakhoz értem, melyet a tündék Nimrodelnek neveznek. Döntenem kellett, hogy tovább megyek-e, vagy letáborozom éjszakára. Ha itt töltöm az éjszakát, az orkok találhatnak meg, a túlparton pedig a tündék. Mégiscsak a tündék tűntek jobb választásnak, mit az orkok, így átgázoltam a vízen. Éppen csak a túlpartra léptem, amikor valaki rám kiáltott a fák közül. „Egy törp, aki Lórien földjére lép? Nem félted az életed?” Válaszolni sem volt időm, mert mintha az ég szakadt volna rám, a semmiből vastag falú zsák borult rám. Hirtelen megelevenedett körülöttem miden, a földre löktek, leszorítottak, és körbetekertek erős kötéllel. „Hát így köszöntitek Balinnak, Moria urának követét?” Tiltakoztam, de csak gúnyos nevetést hallottam. „Még hogy ura! Ki nevezte ki annak, ha nem saját maga? Sokkal több minden van Moriában, mint amiről az ura egyáltalán tudhat!”. Talán reggelig heverhettem zsákba kötözve, anélkül, hogy foglalkoztak volna velem. Aztán egyszer csak talpra rántottak, és hallom, ahogy egy tünde szól hozzám: „Bocsáss meg nekünk, vitéz törp. Haldir vagyok, én őrzöm Lórien északi határát. Ugyancsak szokatlan, hogy egy törp erre téved – és még ennél is szokatlanabb, hogy ezután visszatér, ha érted mire gondolok”. Elfutott a méreg, de eszembe jutottak Balin szavai, és nem vágtam vissza. „Balinnak, Moria urának követe vagyok. Békével érkeztem, és a tünde és törp népek hajdani barátságának emlékével. Ha előbb mutatkoztok, és nem orvul ejtetek csapdába, mint holmi állatot, talán én sem érkeztem volna köszönés nélkül.” Haldir felnevetett, és mondott valamit tündéül. Megfogtak két oldalról, és egy fatönkre ültettek. „Foglalj hát helyet körünkben, Balin követe. Sajnálom, de a zsáktól nem engedjük, hogy megszabadulj, de meghallgatjuk, mi járatban vagy”. „Frár vagyok. Mint tudhatjátok, Balin visszavívta Töröptárnát, és Durin örökébe lépett. Ismét vannak törpök Moriában, és ismét bányászunk mithrilt. Ti nagy becsben tartjátok e fémet, mi viszont, bármit is gondolnak rólunk, nem követ eszünk. Így egyezséget kínálunk, ellátunk titeket azzal, amire szükségetek van, és ti elláttok minket azzal, amire nekünk van szükségünk.” Haldir sokat magyarázott tünde nyelven, és sokan beleszóltak a kialakult vitába. Végül ismét Haldir szólt hozzám. „Megvitattuk a javaslatot, törp. Úgy döntöttünk, békében elengedünk. Ami a többit illeti: tudjuk, hogy visszatértetek a hegy gyomrába, és tudjuk, milyen szörnyűségeket ástak már ki onnan a törpök. De arra is jól emlékezünk, amikor a két nép még barátai voltak egymásnak, így megfontoljuk ajánlatodat. Most pedig igyál, mert jócskán megszomjazhattál ennyi megpróbáltatás közepette.” Ekkor valaki felhasította a zsákot a számnál, éppen annyira, hogy egy fa tálból itallal kínálhasson. Az ital meleg volt, édes, és puha, meleg lánggal töltötte ki a bensőmet. Valószínűleg kábító hatása is lehetett, mert nem sokkal ezután elaludtam, és a Tükörtó partján tértem magamhoz. Már nem volt rajtam se zsák, se kötél, a fegyverem is övembe volt tűzve. Amint magamhoz tértem, rögtön siettem is vissza, hogy beszámoljak küldetésemről. –
Balinnak nem kellett sokat várnia a válaszra, két napra rá, hogy Frár visszatért, kis csapat tünde tűnt fel a Nagy Kapunál. Senki sem látta őket közeledni, egyszer csak ott voltak, mintha a sziklából nőttek volna ki. Vezetőjük Haldirként mutatkozott be. „Galadriel úrnő üdvözletét hozzuk Balinnak, Moria urának. Megfontoltuk ajánlatod, és a következő a válaszunk. Törp Lórien erdejeibe nem léphet be, s ugyanígy tünde sem kívánkozik a hegy gyomrába. Ugyanakkor üdvös lenne, ha a népeink közti ellenségeskedést végre lezárhatnánk. Ezért azt javasoljuk, találkozzunk a Tükörtó partján, ahová mindenki elviszi saját portékáját, és becsülettel elcserélhetjük mindkettőnk elégedettségére.” Balin ismét Frárt küldte tárgyalni, üzenete így szólt: „Balin, Moria ura üdvözli Galadriel úrnőt. Javaslatát elfogadjuk, és kiegészítjük: a vásár ne csak értékeink cseréjéről szóljon, hanem népeink barátságáról is. Mától egy hónapra gyűljön a Tükörtó mellé a törpök és tündék mesterei, hogy megmutathassuk egymásnak saját művészetünk legjavát.” „Furcsa az ajánlat, hiszen ki hallott tündével barátkozó törpről? De elfogadjuk a javaslatot, és egy hónap múlva Lórien mesterei eljönnek a Tükörtó mellé, hogy bemutassák képességeiket.” Haldir döbbenete érthető volt, és hasonlóan meglepődött Balin saját népe is. Még hogy tündékkel barátkozzunk, micsoda ötlet! Balin ezért felült trónjára, és így nyilatkozott meg: „Tudjátok rólam, hogy vállvetve harcoltam a tündékkel az Öt Sereg Csatájában. Azt is tudhatjátok, hogy noha Moriát visszavettük, a sötétség egyre terjed. Ideje volna tehát, hogy elfelejtsük régi sérelmeinket. Lórien a Nagy Kapu mellett van, helyes tehát, hogy rendezzük viszonyunkat szomszédainkkal.” A beszédet nem követte teljes egyetértés, de mindenki elfogadta Moria urának szavait.
2 - 5
A kezdeti elégedetlenséget hamarosan felváltotta az izgalom. A két év szakadatlan harc a hegyek alatt keménnyé edzette Balin népét, és büszkén vallották magukat Moria népének. Égtek hát a vágytól, hogy kiválóságukat bizonyíthassák a tündék előtt. És amikor letelt az egy hónap, izgatott harcosok és mesterek vonultak ki a Tükörtó partjára, ahol zászlókkal díszített réten várta őket Lórien küldöttsége. Sem Galadriel, sem Balin nem tartott velük, így ismét Frárra maradt a megbeszélés. Hosszasan tárgyaltak Haldirral félrevonulva, majd előléptek, és Frár így beszélt: „Barátaim, törp harcosok! Lórien népe becsülettel megfizeti áruink ellenértékét, mindenki elégedettségére. Hoztak magukkal tünde mestereket, hogy bemutassák mesterségük legjavát, és velünk is érkeztek törp mívesek. S míg a megrakott szekerek megjárják utukat Lórienbe és vissza a Töröptárnához, mutassátok meg, mit tudtok, s tanuljatok egymástól, ha már eddig annyira kevés lehetőség volt erre.” Majd Haldirhoz fordult „nem tudunk ígéretet tenni arra, hogy megóvjuk Lórient, ha az ellen rátörne, De Moria törpjeitől nincs miért tartanotok. ” S Haldir hasonlóképpen válaszolt: „Nem tudjuk ígérni, hogy megóvjuk törp barátainkat a támadástoktól, de Lórien tündéitől nincs okuk tartani.”
Gimli becsukta a könyvet. Most még nem akart tovább olvasni, nem akarta megismerni a moriai törpök szomorú végének krónikáját. Lehunyta a szemét, és elgondolkodott az olvasottakon. Gondolataiban visszatért a Tükörtóhoz, megállt Durin oszlopánál, ahonnan ő maga is megcsodálta fenséges szépségét. Majd hátrafordult, és szeme előtt nem a baljóslatú, szürke lapály bontakozott ki, ahogyan azon a gyászos délelőttön látta, hanem tünde zászlók és törp sátrak tarka egyvelege töltötte meg a mezőt. Imitt-amott lázas sürgés-forgás, a tünde ének a törp kalapácsok csengésének ritmusára, nyugori, tünde és törp beszéd elegye, Lórieni lembas és törp fűszerek illatának kavalkádja töltötte be a völgyet. Gimli mélyet szippantott a fűszeres levegőből, és nekiindult a tábornak, hogy köszönthesse régen látott törp és tünde barátait.