Hegyesfülűek a Házban

- öö..ö.. hát felderíteni az utat, Ithilien felé. Gondolom. De Tendralion biztos tudja, ő végighallgatta Lhethrilt.

[Mithront váratlanul éri a kérdés, noha már többször egyértelműen kinyilvánította, hogy bármiben áll Lhethril rendelkezésére, de apró termetű társának váratlan lerohanását nem annyira tudja hova tenni. Egy hosszúnak tűnő pillanatig üres tekintettel bámul rá, és jellegzetesen felhúzza a bal szemöldökét. Majd végre rájön, hogy pontosan mire is vár választ a lány, és nagy nehezen kiböki.]
- Nos, hát, rendben, hogyne... Hogyne! [ismétli meg, mintha attól félne, hogy az előbbi nem volt túl meggyőző]
- Pontosan mit és merre? [mosolyog rá Nibenre]

[Nibenben egy fél pillanatra felmerült, hogy mire is jelentkezett]
Igazából én csak főzni tudok...

...De nem bírok megmaradni a s*ggemen!

Hogy a viharba' ne felelne! [Vágja rá Lhethril] Szedjétek össze magatokat, aztán indulás, ahogy tudtok. Nem hadjáratra megyünk, és a csapat fele nem harcos. Ha veszély van, inkább hozzatok róla hírt, és kitaláljuk, mi legyen; nem akarom elveszteni a legjobb embereimet az út elején. Én addig összerakom a többieket... [megfordult, és fejcsóválva nézett végig a lassan szétszéledő népen - persze az újdonság mindenkit érdekel, de egy ilyen individuális, egyéniségekben nem szűkölködő csapatot nehéz elindítani. Hiába, két sinda, három vélemény... Lhethril a fejére húzta a kámzsáját, és még egy rövid kézjellel búcsúzott a rögtönzött felderítőcsapattól. Mozdulata azt jelentette: "sok szerencsét", meg azt is: "vigyázzatok". Megfordult, észrevett a távolban valakit, és elindult felé. Még annyi teendőjük van...]

***

[Eilian magába merülve hallgatta a déli szél meséjét. Szokatlan dolgokat hallott benne, feketeséget, de nem csak az elmúltat; és benne egy tűélesen világító fényszálat. Eilian hallotta mindezt, meg nem tudta volna magyarázni, miként, de övéi között erre nem is volt szükség.
Felkelt, és a szél irányába indult. Jelen pillanatban nem számított, hogy társai az ellenkező irányban vártak rá, ő ment, amerre a különleges hangot érezte. Jót és rosszat is ki lehetett olvasni a jelekből, és ő kíváncsi volt, melyik oldalra billen a mérleg.
Még nem tudatosult benne, hogy egy erdőszéli fatörzsről szempár figyeli, várakozóan és éhesen... ]

//Innentől a más helyszíneken játszódó részekhez én írom majd, ami történik. Tessék INelni, jól Aki még eddig nem, az is beszállhat, ha nincs ötlet, hogy, írjátok le, és segítünk //

// Por favore, csak azt hittem, hogy Eilian is velünk üldögél valahol, talán egy kicsit félrevonulva, és gondoltam visszaintegetek, ha már //

[Amikor Gelirinnas mellé ért, Tendralion barátságosan jól hátba vágta, majd együtt hallgatták Lhetril ismertetését a feladatról. A vezetőjük alig említette meg Mithront, egy szempillantás múlva Niben elsuhant mellettük, beszélni testvérükkel. Tendralion megvárta, hogy Lhetril befejezze, a lány után nézett, majd megcsóválta a fejét, és még mindig vigyorogva így szólt:]
- Ezek a fiatalok
[Elvette a térképet, felmérte a helyzetet, majd kicsit elkomolyodva folytatta:]
- Azonnal összepakolunk, és amint tudunk, elindulunk - egy fertályóra fele elég lesz, csak a legszükségesebbet visszük. Megkeressük Eiliant, körbenézünk a környéken, de bármit találunk, nem fogunk öten hadjáratot indítani az erdőkben. Ha ez így megfelel



VÉGRE. Remélem nem csak fákat és mohát fogunk találni. A tánc az életem, de éonok óta nem voltam egy jó kis vérpezsdítő csetepatéban, és attól tartok, a végén még nekem is csak egy lusta patak marad az ereimben, mint az Eltávozottaknak.

[Niben Lhethril mondanivalója közepén odarohant Mithronhoz.]
Kéne jönnöd felderíteni... Na?

//Gery, Eilian az erdőnek egy tök másik pontján jön ki éppen a révülésből //

[No, akkor azt hiszem, meg is van az előörs. Jó volt látni, hogy nem csak neki van mehetnékje. Belenézett Tendralion szemébe, majd utána Nibenébe. Ismerte a tüzet, mely őket hajtja - hiszen az hajtotta őt is. Szíve szerint azonnal lóra pattant volna, és a többiek már csak a parancsot hallották volna - Utánam! Mivel azonban ő vezető volt, be kellett várnia a derékhadat is. No nem baj, lélekben velük lesz. És ők tökéletesen megbízhatóak lesznek.]
Épp tirátok lesz szükség. Az van, hogy tényleg kelleni fog egy előörs. Egyrészt, mert szükséges, másrészt, mert látom, hogy már nagyon nem tudtok megülni a hátsótokon... [szavait egy pillanatra elnyomta a Gelirinnas irányából érkező harsány kacaj, a sztorinak vége lett.] Hé, humor herold! Gyere már ide, beszédem van veled. [Megvárta, amíg az két ugrással mellette terem, majd folytatta] Szóval, előörs. Ehhez kéne minimum egy tapasztalt harcos, és mellé két tettestárs. Ezenkívül kéne még valaki, aki előkeríti Eiliant. Szerintem az erdő túloldalán lesz, épp abban az irányban, amerre tartunk. [Eilian is elvonult időnként, ahogyan ő - azonban ritkábban, és hosszabb időre. Ilyenkor messzebbre is zarándokolt. Néha kicsit túl messzire is...] Szóval, ezeket kéne megtenni, hogy annyival is előrébb legyünk. Én összeszedem a bandát még - néhányan elég lassan cihelődnek, szóval lehet, hogy csak holnap indulunk utánatok. [pillantása Mithron irányába téved] Ha javasolhatom, próbáljátok meg rávenni őt is, hogy tartson veletek. Rendben lesz így? Ha igen, mutatom a dolgokat... [az oldalán lógó tarisznyából összecsavart pergamenlapot vett elő, és kihajtogatta. Egy nem túl nagy, jórészt vázlatos, ám pontos térkép volt az. Már jóval régebben megrajzolta.] Na, erre gondoltam, itt vezet az út... a kritikus rész meg főleg ez. [bökött rá egy pontra] Főleg itt tartok keményebb dolgoktól, de lehet, hogy semmi sem lesz. [újra összefogta a térképet, majd előrenyújtotta, várva, hogy valaki elvegye.] Van-e kérdés?

[Tendralion érezte a változás egyelőre gyenge, de kitartó szellőjét. Megborzongott.

---

Már egy jó ideje valami ott mozgott, fejlődött benne, egy érzés, ami gyötrően megfoghatatlan volt. Ettől lesznek emberekből kereskedők, kószák, zsoldosok, hódítók és menekültek, vérmérséklettől, származástól és szerencsétől függően. Ez az oka a halálnak és a születésnek, a gyűlöletnek és szerelemnek, a könnyeknek, irigységnek, haragnak és a kitörő örömnek, de a zene, tánc, a harcművészet és minden egyéb foglalkozás mesteri szintre emelésének is. Ez az érzés kegyetlen parazitaként viselkedik, rágja magát a lelken keresztül, fojtogat, és mindig ugyanazt a víziót mutatja.

A tünde-testvéreit Tendralion mindig is szívből szerette, de most, hogy elmentek, igazság szerint nem is hiányoztak. Nem volt meg bennük az, ami őt kínozta, és ez egy világot teremtett közöttük (az, hogy már fizikailag is egy világ választotta el őket, lényegtelen volt, csak egy okozat). Kezdett előtörni minden, amit eddig elfojtott, és minden erejére szüksége volt, hogy a helyére láncolja. Türelem.

---

Megborzongott. Minden egyes porcikájában érezte a végigsöprő hullámot, és ahogy átjárta a testét, izmai megfeszítésével mintegy ezt az erőt megzabolázva vágta bele a földbe Viharkarmot. Ugyanolyan koszosan rakta el, mint ahogy fél órája elővette, hogy kifényesítse, és visszaballagott azon testvéreihez, akik itt maradtak - a valódi testvéreihez. Az a bizonyos izzás, ami az asztrális síkon áradt belőlük, jobban összekötötte velük, mint bármilyen vérségi, közös történelmi vagy eskü szerinti kötelék.

Gelirinnas a szokásos formáját hozta, és Tendralion érezte, hogy felkúszik a széles vigyor az arcára
barátjának legújabb medve-kalandja hallatán. Biccentett Mithronnak, visszaintegetett Eiliannak, majd amikor meglátta, hogy Lhethril visszatért napi merengéséből, megvárta, amint néhány szót váltanak Nibennel, majd odament hozzá, a vállára tette a kezét, és belenézett a szemébe, kicsit komorabban, mint akarta. Lhethril is egy kicsit magának való volt, és Tendralion tudta, hogy meg fogja érteni.]

[Eilian várt. Érezte, hogy valami történik távol, érezte, ahogy megmozdul az erdő. Valamiféle kíváncsi lüktetés suhant végig a fákon, mint amikor a gyerekek izgatottan egymás fülébe súgnak valamit játékképpen.
Ott ült a fűben maga alá húzott lábakkal, hogy minél nagyobb felületen érjen a lábával a fűhöz, de mégis kiegyenesedett háttal figyelje ami történik, voltak ugyanis sajnos rossz emlékei arról, milyen volt, mikor fekete árnyak és eltorzult lények lepték el Lórient és az erdő nem volt biztonságos többé.
Felemelte a kezét és figyelt. És a langyos déli széláramlattal együtt válasz érkezett a kérdésére.]

[Nibent egy ideig lekötötte Mithron pörgés-lengése. Már ismerte Mithron lábdobbanásainak zenéjét, ugyanis alatta lakott, viszont éppen ezért magát a mozgást nem látta mindig, amikor a felső szomszéd rákezdett. Aztán a gondolatai mégis visszaterelődtek az út és az új vidék felé. Türelmetlenül toporgott egy sort, aztán megint odament Lhethrilhez, aki a többiekkel együtt hallgatta Gelirinnas legújabb állat sztoriját, és megrángatta a ruhája szélét. Külön odafigyelt rá, hogy nehogy megint azzal kezdje, hogy Mikor megyünk már?]
-...Tudom, hogy még várni kell, de.. ez végül is ismeretlen vidék nem? Meg én már két hete össze is pakoltam meg minden.. nem kéne valakinek előre menni megnézni az utat, mielőtt mindenki nekivág a nagyon fiatalokkal [a combja felé kalimpált a kezével, a nagyon fiatalok magasságát demonstrálva] együtt? Vagy valami? [Kicsit elhallgatott] Ja, most hogy így mondom, beugrott, hogy már mondtad is, hogy lenne szükség ilyesmire. Szóval mennék felderíteni. [kis szünet] Akár most azonnal. *.*

*bal-bal-jobb-jobb-lent-pördül-véd-jobb-jobb-fent-pördül-lent-pörget-pörget-kaszál-forog-forog-kiáll*

[Úgy ismerte ezt a táncot, mint a saját tenyerét. Másfél észázada gyakorolta a Lach vi alagos-t, vagyis a szélviharban lobogó láng táncát. A két rövid szablyával vívott küzdelem mikéntjét még az első kor végén vették át a tündék, miután megismerték az adanok egyes törzseinél az újféle fegyvert. Sokan azt hiszik, hogy a tündék számára rangon aluli dolog az emberektől bármit is átvenni, de ez ostobaság. Eru Elsőszülöttjei mindig is elismerték az emberek tehetségét és sose haboztak átvenni tőlük bármit, ami hasznosnak bizonyult. A szablya könnyen kezelhető, és veszélyes fegyver, ha a forgatója érti a dolgát. A Liltryn-vi-Alagos, vagyis a Szélvésztáncosok pedig értették. Hétezer éve tanulták és tökéletesítették a kétkardos harcmodort, többnyire magányosan, vagy kis csoportokban. Szélvésztáncosból sosem volt sok, és mivel Lórien ostromakor az első sorokban harcoltak, még kevesebb maradt belőlük. Igaz, hogy haláluk előtt többtucat orkon táncoltak át, de ettől még halottak. Az idők változnak - Galadriel úrnő is megmondta. Lehet, hogy az új időkben már nincsen helye a Szélvésztáncosoknak. Ahogyan talán már a tündéknek se. Az úrnő és férje is már eltávozott a Tengeren túlra, és velük tartott az udvartartás szinte minden tagja. A noldák, akik Lórien szívét-lelkét adták, elhagyták ezeket a földeket.
De mindez nem számít. Minden tavasszal nő új virág, visszatérnek a madarak. De ez sem számít. Csak a tánc.

*lendül-szúr-szúr-ugrik-vág-pördül-döf-döf-jobb-jobb-bal-bal-véd-szúr-véd-pördül-vág-vág-forog-lapul*

[Mithron fiatal volt, alig túl a kétszázon. A tündéknél nem ritkaság, ha valaki a fegyverforgatás gyakorlásában akarja elérni a tökéletességet, ő pedig már százhetvenedik éve űzte a küzdelem eme művészetét. Soha nem kellett használnia még, de két éve, mikor északi orkok özönlötték el Lórient, számára is kiderült, hogy milyen fából faragták a Szélvésztáncosokat. Keményből, de ez nem tette őket se sebezhetetlenné, se halhatatlanná. Mithron mestere is az elesettek között volt. Megtehette volna, hogy választ másik mestert, de úgy érezte, nem volna helyes. Ráadásul az orkok támadásával valami eltörött benne. Lórien addig a béke szigete volt. Kaptak ugyan híreket a távoli földeken dúló vészről, Gondor fenyegetettségéről, a hegyekben gyülekező orkokról, de ezek a hírek ott, az Aranyúrnő ligetében olyan valószínűtlennek tűntek. S lám, egyszercsak mégis jöttek, és dúltak. Többszáz tünde áldozta életét a védelemben, de kardjuk és íjuk ereje, és az Úrnő hatalma kitartott. A gonosz legyőzetett, de súlyos árat fizettek érte. A világ - és ezt már ő is világosan érezte - megváltozott. Lórien immár ismét a világ része egy darab föld, nem válik ki belőle többé. A Tündék számára lezárult egy korszak és megnyílt egy út. Nyugatra, vagy ki a világba. Mithron nem vágyott Nyugatra - még. Fiatal volt, és kíváncsi. Kíváncsi volt Középföldére, amiből eddig még semmit sem látott. Úgy hírlett, Lethril egy kisebb csapatot akar délre vezetni. Mithront érdekelték az új vidékek. Az emberek. A sorsának itt nem volt folytatása. Hát akkor miért ne?

*ugrik-gurul-forog-kaszál-kitér-vág-döf-döf-ugrik-jobb-véd-bal-véd-döf-pördül-kiáll*

[Mindig szerette ezt a pillanatot. Amikor véget ért a tánc, és ő lassan visszacsúszott a világba. A tánc közben nem létezett semmi más, de most egyenként tértek vissza az érzékei. Az erdő lassan újra megtelt fákkal, virágokkal, szelíden hulló levelekkel, madárdallal, szélsuhogással és a tavasz illatával. Mert a tavasz mindig eljön. Mithron egy ideig még állt a tánc utolsó mozdulatában. Egyenes testtel, bal lába kicsit előrébb, jobb keze az ég, a bal a föld felé mutatott. A kardok békésen pihentek a karjain. Beszívta a friss levegőt, majd megmozdult. Elrakta kardjait a hátán viselt hüvelyeikbe, majd visszaindult a kolónia felé.
Látta a sokaságot, mindenki sürgött-forgott, készülődtek a közelgő indulásra. Gelirinnas körül már megint nagy tömeg volt és a heves tünde szokásához híven élénken gesztikulálva magyarázott valamit. Odaállt a tömeg szélére, nem akart zavarni senkit. Észrevette Lethrilt, nem messze tőle, és odabiccentett neki, majd visszafordult, hogy még elcsípje Gelirinnas tréfás történetének csattanóját.]

[Lhethril egy fa tövében ült, délkelet irányába nézett, és egy fűszálat rágcsált. Mindjárt itt az indulás napja; és ő nekivág, hogy elvezesse népét Ithilienbe. Szíve szerint már napokkal ezelőtt elindult volna; gyorsan oda akart érni, mert nagyon kíváncsi volt a Hold Birodalmára. Ám meg kellett várniuk, amíg Celeborn népének utolsó tagjai is távoznak. Most azonban mehetnek végre, ameddig csak akarnak!
Lhethril szerette Lórien erdeit, de ha őszinte akart lenni, egy kicsit már unta. Még igen fiatalka volt, mikor ide érkezett, alig látott mást Középföldéből, és sokan még ennyit sem. Épp itt az ideje, hogy körülnézzenek. És akármennyire kedvelte ezt az erdőt, mindvégig tisztában kellett lennie azzal, hogy ez nem az ő otthona. Itt ők kedves rokonok, akik hozzáadtak az hely szelleméhez, de azért nem volt saját. Odaát viszont - és ebben biztos volt - megtalálják majd azt, ami innen hiányzik, azt az otthont ők fogják felépíteni maguknak.
Remélhetőleg ott már nem kell majd ennyire magukra zárniuk a határokat. Lhethril végignézett népének tagjain, akik innen láthatóak voltak. Gyerekek, fiatalok is szép számmal akadtak - és Lhethril nem akarta, hogy csak egy földet lássanak majd, ahogy ő.
Ehhez persze kelleni fog pár dolog. Bár a Sötét Urat legyőzték, azt a földet még meg kell majd tisztítani, hogy lakni lehessen. És azért valami védelem sem fog ártani azok ellen, akik még megmaradtak Mordor hegyei mögött. Ahogy Galadriel elhagyta Lórient, a Gyűrűk hatalma elfoszlott, és ezt néhányan máris érezni kezdték. Eilian, egyik társa népének élén mindig is érzékeny volt az ilyesmire. De a kollektív emlékezet őrzött néhány mondát, miszerint Ithilienben még él Nimrodel hagyatéka, és hogy van mit keresni Arandholban is a feketébb erők jelenléte ellen.
Ezért, mikor az ithilieni gyarmatosítás híre eljutott Lórienbe, Lhethril nem habozott, és elsőként ajánlotta fel népe segítségét Elessar királynak - gyakorlatilag meghívatta magukat az expedícióba. Na nem mintha nagy ellenállással küzdött volna, az emberek mindig is tündéket akartak látni. Hát most láthatják! Lhethril maga is kíváncsi volt rájuk; annyira mások! Keveset tudnak, de mégis, van bennük valami lenyűgöző dolog, amiért nem lehet rájuk unni.
Lendületesen felpattant és megrázta sötét hajába font tűrkizzöld tincseit; a pihenője véget ért. Minden nap elvonult fél órára, és ilyenkor nem lehetett zavarni. Ez volt az egyetlen dolog, amihez ragaszkodott. Most újult erővel indult vissza a vérkeringésbe. Ahogy a nép felé tartott, Gelirinnast, másik vezetőtársát pillantotta meg, amint valami humorosat mesélt a többieknek. Ezt abból a fajta nevetésből lehetett tudni, ami emberi szemmel nézve biztosan túl harsánynak, hatott volna tündéktől - nos, ők távolról sem voltak annyira túlfinomultan visszafogottak, mint Celeborn népe.
És Lhethril épp ezt szerette bennük.
Odaállt a tömeg széléhez; nem akarta félbeszakítani a történetet. Kicsivel későbbre ide várt néhány fiatalabb tündét; különféle feladatokat akart rájuk bízni. Valakinek elő kellett kerítenie Eiliant az erdő túlvégéből, megint másokra pedig néhány, a készülődéshez szükséges dolog beszerzését akarta bízni. És néhányakat előreküldeni felderítőként. Ezek közül néhányat korábban kihirdetett már, most várta a vállalkozó szelleműeket.]

//Aki úgy érzi, itt csatlakozhat; jelentkezhet feladatra, vagy csak úgy dumálni. Szigorúan INben A továbbiakban lesz, hogy "harmadik" helyre, személyhez kell indulnotok, az ő nevükben én írok majd //

FIGYELEM! ACHTUNG! UWAGA! ÁPDÉTELT SZABÁLYOK, JÓL!

Ez egy speciális topik lesz, némi szerepjáték céljából - azoknak, akiknek igénye lenne rá

Azok kedvéért, akik sosem játszottak még hasonlót, a lényeg: kitalálsz magadnak egy karaktert - egy szerepet, aki a sindák közösségének tagja, és akit szívesen eljátszanál. Hogy mennyire hasonlít rád külsőleg vagy belsőleg, az rajtad múlik A lényeg, hogy ha megvan a karakter, akkor a játék során az ő nevében reagálod le a dolgokat, és annak alapján szólsz hozzá a fórumhoz, illetve az itt zajló cselekményhez.

A szabályok:
1. //Ezt írjuk, ha OUT-ban, azaz játékon kívül van hozzáfűznivalónk a dolgokhoz.//
- Így mondjuk, ha beszélünk.
Így néz ki, amikor csak gondoljuk.
[Ilyenek között van a cselekvés és a leírások.]

2. Bárkinek a bárkijét kitalálhatod, de tiszteljük a másikat - ne találjunk ki olyat, aki direktben sokkal magasabb polcon van a többieknél, és ne bántsuk a másikat.

3. A klasszikus szerepjáték-alapszabály: ez csak egy játék, és ami benne történik, az nem veled történik, hanem a karaktereddel. Semmi gond nincs azzal, ha beleéljük magunkat - de ne hordozzunk magunkban sértődést, mert mondjuk valaki beszólt a karakterünknek. Az nem nekünk szól, tehát ne szívjuk mellre - cserébe mi is igyekezzünk élvezetessé tenni a játékot mások számára, nem pedig elrontani. Ez alapvetően szórakozás, ami egymás tiszteletével, és a játék-valóság különválasztásával működik

Hamarosan megírom a kezdőposztot, ahhoz lehet csatlakozni.