Hiúságok vására ;)
- Sötét Úr
- Témaindító
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Én még tovább mentem volna jobbra a hídon, hogy a bal oldali városrészből több legyen, és a hajó a kép jobb harmadánál legyen (még ha távolabb is kerül addigra), így a kép egyensúlya szerintem javult volna. Ezen már csak a hajó elvágásával lehetne segíteni, de az meg tönkretenné a képet, még az a kevés élet is elvészne, ami éppen színt visz a borongós időbe... Az égből viszont lehetett volna kevesebb, mert a folyó tükröződése pótolta volna (letompítva, a beégések nélkül). Összességében azonban a beégéseket tartom a kisebb hibának. A város láthatóságához azonban hosszabb expozíció kellett volna, ami már veszélyessé tette volna az ég állapotát. Maga a meglátás kitűnő, az összhatás a felsorolt hibák ellenére is jó, el lehet kalandozni a képen.
A LED-es flakonokkal sincs nagy gond, meg kell fontolni az újra vágását, hogy az előtér és a jobb oldali luk eltűnjön, és egy érdekes kép lesz belőle. A szaturáció növelésével és egy pici (-1/3) aláexponálással talán még érdemesebb lenne, de ezt ki kellene próbálni, nem biztos, hogy tényleg a kívánt hatást éri el.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Elder
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK4
- Hozzászólások: 110
- Köszönetek: 2
Áfonya, az első képed nekem tetszik, annak ellenére h én az ilyen témát nem kedvelem sikerült elkapnod jól, hát úgymond a pillanatot. Amit már mondtál, hogy a jobb szélén van egy "lyuk" az egy picit elcsúfítja a dolgot, az h közeli nem is nagy baj, mert így nem látni a led-eket.
A második kép, szerintem egyáltalán nem zsúfolt, sőt a Hiroshimai Atomemlékmű és a háttérben lévő modern épületek "jó kontrasztot" adnak a képnek. (Bocsánat nem tudok fogalmazni). A hajó a fodrozódással együtt pedig egy irányt ad, hogy merre nézzen az ember. Hajó-Emlékmű-Modern negyed irányt lehet követni.
Ami hátránya a képnek, hogy "nagyon" ki van égve középen az ég.
Az fentebbi dolgokkal remélem nem bántottalak meg vagy valami, illetve nem biztos, hogy ugyanolyannak látjuk a képeket, lehet h a te monitorodon nincs kiégve a kép vagy valami akkor azért bocsánat.
Remélem megfelelő volt a komment a képre.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Témaindító
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Áfonya
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1012
- Köszönetek: 0
Baby baby ain't it true
I'm immortal when I'm with you
Want a pistol in my hand
Wanna go to a different land...
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Áfonya
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1012
- Köszönetek: 0
Én főként tájképeket szeretek fotózni, az tök jó lenne, ha abban picit ügyesebb lennék. Illetve mániám a "közelítsünkrávalamirenagyonművészien" dolog, ami öööö, nem tudom mennyire hatékony, de szeretem csinálni.
E kettőre íme példa.
(remélem látszanak a linkek....)
1.) Leddel kivilágított műanyagpalack-art.
a1.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos- ... 9190_n.jpg
Ami tetszik benne: a színek, a döntött perspektíva.
Ami nem: vhogy túl közeli? Ill. a jobb szélén van egy "lyuk".
2.) Hiroshima látkép
a4.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos- ... 0342_n.jpg
Ami tetszik benne: az épület tükröződése a vízen + a felhők + a hajó.
Ami nem: a bal oldala túl zsúfoltnak látszik / kicsit messziről van fényképezve.
Baby baby ain't it true
I'm immortal when I'm with you
Want a pistol in my hand
Wanna go to a different land...
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Témaindító
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Elder
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK4
- Hozzászólások: 110
- Köszönetek: 2
Az első kép (vízcsepp): Mostanság ugye elég sokat esik az eső. Mindig is szerettem az esőt és villámokat nézegetni. Miközben néztem a villámokat, láttam ahogy csöpög a korlátról a víz és jó fotó "alanynak" találtam. Bár sokáig tartott mire eltaláltam a megfelelő beállításokat végül sikerült egy-két jó képet csinálni.
A második kép: Úgy készült, hogy feküdtem a földön és egyik ismerősöm beállt fölém és eltakarta a napot. Észrevettem, hogy milyen "szép" az ellentét az ismerősöm és az ég között ezért beszaladtam a házba a fényképezőgépért (ekkor még kompakt gépem volt). Beállítottam egy felhővel szembe és mondtam, hogy nézzen fölfele és voalá kész is lett a kép.
Remélem jót írtam.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Témaindító
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
[center:1hyn6z74]
Rákattintásra megnyílnak nagyobb méretben! [/center:1hyn6z74]
Erről a két képről tudsz valami bővebbet írni? Miért készült (mi fogott meg benne, mi adta az ötletet)? Hogyan csináltad?
Remélem, hogy más is jár erre, és ő is elmondja, hogy mit lát ezekben a képekben!
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Elder
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK4
- Hozzászólások: 110
- Köszönetek: 2
Úgyhogy inkább linket adok:
kozarbeni.deviantart.com/gallery/?offset=0
Nem tudom, hogy kapok e ezért SÚ?
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Témaindító
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Nem a legjobb képeket szeretném látni, hanem azokat, amikkel problémátok van, és nem igazán tudjátok, hogy mi az. Remélhetőleg mire személyesen találkozunk, a képek és a gondok alapján sikerül egy együttműködésre alkalmas összhangot kialakítani - és rátalálni néhány probléma forrására is!
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!