Történelem, kultúra, jellem, keretjátékos identitás

Több
15 éve 2 hónapja #382312 Írta: Gandalf
Az alábbi részre a táborban Adanedhel hívta fel a figyelmemet, köszönet érte!

"Amikor immár húsz esztendő telt el a Nap korszakából, Fingolfin, a noldák királya nagy ünnepséget rendezett; tavasszal történt, Ivrin tavainál, ahonnan a sebes Narog folyó ered, mert arrafelé zöld és szép a táj az Árnyékhegy­ség lábainál, amely elzárja az utat észak felé. Ennek az ünnepnek az örömére sokszor emlékeztek vissza később, a bánat napjaiban; s a neve Mereth Aderthad, az Ujra­egyesülés Unnepe volt. Sokan voltak ott Fingolfin és Fin­rod vezérei és emberei közül; Feanor fiai közül ott volt Maedhros és Maglor a Keleti Menetelés harcosaival, és eljött sok szürke-tünde is, Beleriand erdőségeinek vándo­rai meg a Kikötő népe az urukkal, Círdannal. Még zöld­tündék is érkeztek Ossiriandból, a Hét Folyó Országából, amely a távoli Kék Hegyek falai alatt húzódik meg; ám Doriathból csupán két küldött érkezett, Mablung és Daeron, a király üdvözletével.

A Mereth Aderthad alkalmából sok okos tanácskozásra sor került, sok esküt tettek szövetségre és barátságra; s azt beszélik, hogy ezen az ünnepségen leginkább a szürke­tündék nyelvén szóltak még a noldák is, mert ők könnyen megtanulták a beleriandi beszédet, míg a sindák nem tudtak megbirkózni a valinori nyelwel. A noldák szíve re­ménnyel szárnyalt, és sokan úgy vélték, Feanornak volt igaza, aki buzdította őket, hogy Középföldén keressenek szabadságot és szép birodalmakat maguknak; s valóban, hosszú és békés évek következtek, amíg kardjuk meg tudta védeni Beleriandot Morgoth pusztításától, s annak min­den hatalmát kapuk zárták el előlük. Akkoriban csupa öröm volt az élet az új Nap és Hold alatt, örvendett a föld is; de északon ott bujkált az Arnyék.
"

(A Szilmarilok, XIII. A noldák visszatérése)

Téma zárolva.
Több
15 éve 2 hónapja #381877 Írta: Gandalf
Szóval:
- Legalább egyszer mindenki olvassa végig ezt a topicot!
- Hangolódjatok rá erre a zöld-tünde kultúrára!
- Olvassátok újra Beren és Lúthien történetét A Szilmarilokból!
Téma zárolva.
Több
15 éve 3 hónapja #381617 Írta: Gandalf
Lapozgatva egy kicsit a Szilmarilokat, megállapítottam, hogy a jó nargothroni kapcsolatunk Finrod Felagundon keresztül is fennáll, mert ő gyakran császkált keresztül-kasul Beleriandban és nálunk is járt, és mi jó szívvel fogadtuk. Sőt, amikor már ráuntunk az emberekre, mert sok fánkat kivágták és sok állatunkat leölték, akkor megkértük szépen, hogy ugyan telepítse már el onnan Ossiriandból őket valahova messzebb (segített is nekünk). :D Ezt Hador népének majd csak óvatosan adagoljuk!
Mikor a második emberhullám jött keresztül vidékeinken, már elrejtőztünk előlük és észre sem vettek minket (ez egy spéci képességünk erdőben).
Téma zárolva.
Több
15 éve 3 hónapja #381519 Írta: Gandalf
Hogy mennyire lesz érdemes visszatérni a történelem színpadára, az majd a tábor során kiderül, mi most éppen tök optimisták vagyunk, bízunk Callonban és a hadszíntéren küzdő 2500 társában, és úgy érezzük, most eljöhet az időnk. Aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

Megköszönnénk, ha jegyeteket készítenél! :)

Élhetnek közöttünk ősök a hegyláncon való átkelés időszakából, ez döntés kérdése.
Téma zárolva.
Több
15 éve 3 hónapja #381464 Írta: Patiszon
Köszi a gyors választ :)
- És mi mindenképpen szeretnénk szerepelni a "történelem színpadán"? Bár, ha népünk eljött, akkor Callon úgy döntött, hogy színre lépünk :) És reméljük, nem csak statisztaként.
- Akkor elolvasom a Berenékről szóló részt a Hagyományok Könyvéből :)
- Potenciális tanítványokból lehetnek tanítványok :)
- Azok az ősök, akiknek a törpök segítettek, még köztünk élnek, nemde? :)
Én támogatom a kellemest a hasznossal elvet :)

A barát dolga az is, hogy szemére vesse barátjának, ha ostobaságot akar elkövetni.
Téma zárolva.
Több
15 éve 3 hónapja #381461 Írta: Gandalf

Ha gyanakodunk rá, miért állunk mellé? Volt egy jó ötlete, annyi elég nekünk?

Ez nem csupán egy jó ötlet, gyakorlatilag senki sem kételkedik abban, hogy ez a legjobb lehetőség Morgoth végső legyőzetésére. Nekünk egy kitörési lehetőség, új esély a történelem színpadán.

Ezt hogy kell értelmezni? Egyébként is mi az ízlésünk?

Nagyjából a doriathi barátaink szemével láttatták velünk őket, no meg Berenék sztorijaiból ismerjük őket. Nem egy objektív megközelítés, de ez jutott nekünk. ;)

Hm, legyünk jóban velük alapból, vagy várjuk meg, amíg ők kinyilvánítják felénk való jó kapcsolatukat? Mert egyébként amolyan mester és tanítványa-féle kapcsolatot tudok elképzelni...

Megpróbálhatjuk, kérdés, hogyan reagálnák le. :D

Ez nem sok. Semleges, nem tudunk róluk sokat, de azért érdemes egy alapvető hozzáállást mutatni feléjük. Hasonló lehet Hador nemzetségének őseihez, tehát potenciális tanítványok. Már ha mi szeretnénk tanítani.

Potenciális tanítványok, LOL! Mekkora lenne, ha így állnánk hozzájuk végig! :lol:

A törpökkel miért szimpatizálunk?
Miért foglyuk mi képviselni az ő érdekeiket? Ha ügyesek és elég meggyőzőek, érvényt szerezhetnek akaratuknak.

A törpök egyrészt segítettek őseinknek átkelni a Kékhegységen, másrészt pedig üzletfeleink és szomszédaink. ;)
A többiek érdekképviselete történhet önző módon (politikai tőke kovácsolása) vagy önzetlenségből (jófejek vagyunk és romlatlanok). Részletkérdés. :) Akár mindkettő együtt: kellemest a hasznossal!
Téma zárolva.
Több
15 éve 3 hónapja #381460 Írta: Patiszon
Épp most fejeztem be A Gyűrűk Urát, A Szilmarilok meg se kottyan addig :)
Jegyzetelek is, ha van igény rá :)

Egy-két kérdés a más népekkel való viszonyunkhoz:

- Maedhros népét kissé gyanakodva szemléljük, mert a Feanor-fiakról nem sok jót hallottunk. Tudjuk azonban, hogy Maedhros még egészen normális közöttük, és az ő ötlete volt ez a Szövetség, ezért a közös ügy érdekében melléálltunk.
Ha gyanakodunk rá, miért állunk mellé? Volt egy jó ötlete, annyi elég nekünk?

- Fingon nemzetségéről már jóval pozitívabb véleményünk van, a noldák népének legjobbjai közé tartoznak (persze csak a nargothrondiak után), de eléggé távol esnek a mi ízlésünktől.
Ezt hogy kell értelmezni? Egyébként is mi az ízlésünk?

- Hador nemzetsége: Ó, igen, hol is lennének ők most nélkülünk? Segítettünk nekik beilleszkedni a sok tünde közé, valószínűleg még hálásak is nekünk ezért. Sajnálatos, hogy a többi tündenéppel jelenleg élénkebb a kapcsolatuk, mint a mienkkel.
Hm, legyünk jóban velük alapból, vagy várjuk meg, amíg ők kinyilvánítják felénk való jó kapcsolatukat? Mert egyébként amolyan mester és tanítványa-féle kapcsolatot tudok elképzelni...

- Bór népe: A Kékhegység keleti oldalán élő nanda testvéreink többet tudnának mesélni róluk, fura szerzetek, kicsit a régi vándorlás korszakát juttatják eszünkbe. Igaz, hajdanán Hadorék ősei sem voltak sokkal kulturáltabbak náluk.
Ez nem sok. Semleges, nem tudunk róluk sokat, de azért érdemes egy alapvető hozzáállást mutatni feléjük. Hasonló lehet Hador nemzetségének őseihez, tehát potenciális tanítványok. Már ha mi szeretnénk tanítani.

- Többiek, akik nem alkotnak a táborban nemzetséget: Nargothrond picinyke csapatával, a két doriathi sindával és a törpökkel is erősen szimpatizálunk, és őszintén sajnáljuk, hogy egyikük sem képviselteti magát kellő súllyal szerény táborunkban. Bár nyilván a feanorita noldák erős jelenléte tartotta őket vissza ettől. Sebaj, mi képviselni fogjuk az ő érdekeiket is!
A törpökkel miért szimpatizálunk?
Miért foglyuk mi képviselni az ő érdekeiket? Ha ügyesek és elég meggyőzőek, érvényt szerezhetnek akaratuknak. ;)

A barát dolga az is, hogy szemére vesse barátjának, ha ostobaságot akar elkövetni.
Téma zárolva.
Több
15 éve 3 hónapja #381379 Írta: Gandalf
Bár nem szokásom táborozóknak kötelező olvasmányt adni, most valószínűleg nagy szükségünk lehet majd Beren és Lúthien történetére, már csak az identitásunk miatt is. Ezért mindenkit arra kérek, hogy táborig alaposan tanulmányozza át A Szilmarilokból a Beren és Lúthien történetéről szóló részt, hogy azt mindenki alaposan ismerje! Akinek van kedve, jegyzeteket is készíthet róla a nemzetség számára! :)

Aki még mélyebben beleakarja ásni magát, annak csak ajánlott olvasmány még a Valaquenta-részből az Ulmorl és Oromeről szóló részecskék.

Aki pedig fanatikusnak érzi magát, az egész könyvet átrághatja. :P
Téma zárolva.
Több
15 éve 3 hónapja #381118 Írta: Felagund
Nem vagyunk beképzeltek, csak nem nézzük jó szemmel, hogy ezek itten holmi szilmarilvisszaszerzés ürügyén felégettetik fél Beleriandot...

Our knees do not bend easily
Téma zárolva.
Több
15 éve 3 hónapja #381115 Írta: Momo/Fanni
Hahó! Itt is itt vagyok ám!
Felagund, azt hogy büszkék vagyunk arra, hogy kimaradtunk a történelem cirkuszaiból pontosan hogy érted? Mármint hogy ez miként nyilvánuljon meg a viselkedésünkben? Csak azért, mert nem tudom, jó lenne-e ha megint lenne egy lenéző, fensőbbséges tünde-nemzettség. Vagy egyszerűen ilyenek vagyunk, és kész? Vagy nem vagyunk, csak én értek félre mindent?

"Ha egy varázsló belefáradt abba, hogy üvegcserepek után kotorásszon a vacsorájában, az életét unta meg."
Téma zárolva.
Több
15 éve 3 hónapja #381080 Írta: Gandalf

Lamy írta: Huhh, én ennyi infót nem bírok a fejembe tömni.
De a misztikus, titkolózó, rejtőzködő identitás tetszik. :) =

Nem is kérdezem ki senkitől! :lol:
Azért kinyomtatva majd lehozom, hogy legyen meg egyben minden előadáshoz, performanszhoz, egyébhez.

A lényeg, hogy inkább a gyakorlati oldalát ragadjuk meg a dolgoknak: azaz hogyan tudjuk ezt a hátteret "kijátszani" a nagy események során nemzetségileg! Hogy sugározzon rólunk, kik is vagyunk, honnan jöttünk, hogy gondolkodunk a világról.
Téma zárolva.
Több
15 éve 3 hónapja #380996 Írta: Lamy
Huhh, én ennyi infót nem bírok a fejembe tömni.
De a misztikus, titkolózó, rejtőzködő identitás tetszik. :) =
Téma zárolva.
Több
15 éve 3 hónapja #380969 Írta: Gandalf

Felagund írta: Miért volnánk olyan jó barátságban a nargothrondiakkal?

Mert Beren és Lúthien sztoriján keresztül ismerjük őket nagyrészt, és ott ők elszenvedői voltak a Feanor-fiak terrorjának, míg Nargothrond királya segítette a szerelmesek küldetését.

Jó, ez nem feltétlen olyan hű de jó viszony, de van egy nagy piros pontjuk.

Felagund írta: Amúgy meg Hador népe sajnos már jórészt elfelejtette azt a tanítást, amit még mi adtunk át nekik, s inkább a nolda hagyományokat követik (ami nem feltétlenül kivetni való, csak azért mégis, na... :) )

Igen, ezen csóválhatjuk a fejünket. :D
Téma zárolva.
Több
15 éve 3 hónapja #380968 Írta: Felagund
Miért volnánk olyan jó barátságban a nargothrondiakkal?

Amúgy meg Hador népe sajnos már jórészt elfelejtette azt a tanítást, amit még mi adtunk át nekik, s inkább a nolda hagyományokat követik (ami nem feltétlenül kivetni való, csak azért mégis, na... :) )

Our knees do not bend easily
Téma zárolva.
Több
15 éve 3 hónapja #380967 Írta: Gandalf
Viszonyunk a többi nemzetséghez:

- Maedhros népét kissé gyanakodva szemléljük, mert a Feanor-fiakról nem sok jót hallottunk. Tudjuk azonban, hogy Maedhros még egészen normális közöttük, és az ő ötlete volt ez a Szövetség, ezért a közös ügy érdekében melléálltunk.
- Fingon nemzetségéről már jóval pozitívabb véleményünk van, a noldák népének legjobbjai közé tartoznak (persze csak a nargothrondiak után :P ), de eléggé távol esnek a mi ízlésünktől.
- Hador nemzetsége: Ó, igen, hol is lennének ők most nélkülünk? Segítettünk nekik beilleszkedni a sok tünde közé, valószínűleg még hálásak is nekünk ezért. Sajnálatos, hogy a többi tündenéppel jelenleg élénkebb a kapcsolatuk, mint a mienkkel.
- Bór népe: A Kékhegység keleti oldalán élő nanda testvéreink többet tudnának mesélni róluk, fura szerzetek, kicsit a régi vándorlás korszakát juttatják eszünkbe. Igaz, hajdanán Hadorék ősei sem voltak sokkal kulturáltabbak náluk.
- Többiek, akik nem alkotnak a táborban nemzetséget: Nargothrond picinyke csapatával, a két doriathi sindával és a törpökkel is erősen szimpatizálunk, és őszintén sajnáljuk, hogy egyikük sem képviselteti magát kellő súllyal szerény táborunkban. Bár nyilván a feanorita noldák erős jelenléte tartotta őket vissza ettől. Sebaj, mi képviselni fogjuk az ő érdekeiket is!

(Lehet kritizálni, továbbgondolni, értlemezni, kérdezni!)
Téma zárolva.
Több
15 éve 3 hónapja #380592 Írta: Gandalf
Téma zárolva.
Több
15 éve 3 hónapja #380330 Írta: Gandalf

nido írta: Gandalf, korábban felmerült, hogy entekkel is szoktunk találkozni. Ez még játszik?

Csak mert ha igen, akkor ennyiben lehetünk grínpíszesek, mondhatunk olyanokat, h az erdőknek lelkük van, stb. Domináns identitáselemnek azért se jó, mert nincs uruk-hai csapat, alapvetően mindenki nagyon szereti a zöldet, csak a többieknek van egyéb dolguk is... szóval kicsit idegen elem a keretjáték egészében.

Van Ossiriand mellett ez a baromi nagy erdő, a Taur im Duinath, ez az érintetlen Ősvadon északi csücske, erre mondtam, hogy ez gyakorlatilag ekkoriban még magába foglalta az Öregerdő és Fangorn területét is (nem beszélve Eryn Vorn-ról :P ), így simán lehettek benne entek. (Lásd térkép: us.share.geocities.com/feanor_vg/Images/beleriand_map.jpg !)

Nem igazán kószáltunk át ezekbe az erdőkbe, mert eléggé sötét és fenyegető a maga érintetlenségében. :) Identitásba simán beépíthető! :cool:

Mielőtt elfogadnánk vagy elvetnénk ezt a "grínpísz"-es mentalitást, talán meg kéne konkrétan neveznünk, mire is gondolunk!

Minket egyetlen dolog köt meg a nemzetségi identitásnál: nem lehet "evilági", abszolút Középföldébe illeszthető kell, hogy legyen, összhangban a keretjátékkal, de ezen belül szabadok vagyunk, mint a kismadár. :D
Téma zárolva.
Több
15 éve 3 hónapja #380327 Írta: nido
Gandalf, korábban felmerült, hogy entekkel is szoktunk találkozni. Ez még játszik?

Csak mert ha igen, akkor ennyiben lehetünk grínpíszesek, mondhatunk olyanokat, h az erdőknek lelkük van, stb. Domináns identitáselemnek azért se jó, mert nincs uruk-hai csapat, alapvetően mindenki nagyon szereti a zöldet, csak a többieknek van egyéb dolguk is... szóval kicsit idegen elem a keretjáték egészében.
Téma zárolva.
Több
15 éve 3 hónapja #380326 Írta: Felagund
No...

Előszöri örülök, hogy végre nem hárdkór nolda identitást kell hozni, jéééjj...

Szerény véleményem szerint a "Grínpísz" mentalitást dobjuk a süllyesztőbe, még mielőtt nagyon megszületne...

Szerintem a népünk legyen büszke arra, hogy kimaradtunk a történelemből, és megvan a saját, mindenkiétől különböző kultúránk (amit ennek következtében szinte szabadon kitalálhatunk). Sőt, bizonyos tekintetben mi maradtunk legközelebb ahhoz, amilyenek a tündék voltak, mielőtt még Valinorba érkeztek volna.
Gondolom nem igen tetszik nekünk az a nagy felhajtás, amit a noldák itten csapnak, de azért Morgoth mégiscsak csúnya bácsi (még ha minket olyan közvetlenül nem is érint, de Beren és Lúthien esetleg mesélhettek dolgokat...), szóval le kell nyomni.

Igazából nem tudom, hogy a noldákat szeressük-e jobban (akik jó esetben mint szegény rokonra néznek ránk), vagy az embreket, akiknek azért mégiscsak tanítottunk egyetsmást...

Our knees do not bend easily
Téma zárolva.
Több
15 éve 3 hónapja #379945 Írta: Gandalf
Laegrim


Történelmi háttér

- Cuiviénen tava mellett együtt ébredtek fel a tündék ősei, a Valák hívása után azonban két részre szakadt e faj: eldákra és avarokra. A mi őseink eldák voltak, a "csillagok népe", azok a nyugati tündék, akik elindultak Oromë tanácsára Valinor felé.
- Az eldák harmadik törzse, a telerek indultak el Nyugat felé a legkésőbb, így előfordult, hogy sokan közülük meggondolták magukat és útközben leszakadtak. Lenwë ősatyánk vezetésével a nada törzs levált a többi telertől, és a Ködhegységnél inkább délre fordult.
- Ezeknek a nandáknak egy csoportja azután Lenwë fia Denethor vezetésével mégiscsak átkelt a hegyeken (egyszerű fegyvereikkel nem tudták feltartani a keletről növekvő Árnyat, ezért inkább a biztonságosabb Nyugat mellett döntöttek), sőt, továbbvándorolva úgy gondolták, még a Kékhegységen is átkelnek (állítólag törp segítséggel). Azt a vidéket erről az éneklő népről nevezték el később állítólag Lindonnak. Ossiriandban, a folyóvidék menti erdőségekben telepedtek le. Thingol király örömmel befogadta őket, és nekik adta Ossiriandot, cserébe hű szövetségesei lettek (és Círdannak is).
- Életmódunk hasonlított a többi "erdőtünde" életmódjára (ezt az elnevezést rajtunk kívül még egyes avarokra és más keleti nanda népekre is használták), s a ruházatunk zöld volt, ezért neveztek el minket quenyául laiquendeknek (egyes szám: laiquendë, többes szám: laiquendi), vagy sindául Laegrim-nek (ez a népnév, egyes számban laegil), mindkettő zöld-tündét jelent.
- Morgoth azután az első Beleriandi háborúban népünket is lerohanta, Amon Erebnél (ez is Magányos Hegyet jelent) harcosaink súlyos vereséget szenvedtek a Gonosztól, s Denethor király fiaival együtt életét vesztette a csatában. A zöld-tünde nép ezután szétszóródott: egy részük Ithilbor vezetésével Doriathba menekült, Thingol király és Melian királyné védelme alá, másik részük viszont visszatért a hét folyó vidékére, ők soha többet nem választottak maguknak új királyt. Innentől kezdve ritkán ragadtunk fegyvert, egyszerű, békés, bujkáló nép lettünk, akikről nem sokat tudtak tünde testvéreik.
- Mikor az első emberek megjelentek Beleriandban, a mieink is segítették beilleszkedésüket a tündék lakta vidékekre.
- Bár királyunk Denethor után nem volt, s sok kisebb nemzetségből állt népünk, A Szilmarilok leírja, hogy Ulmo végig vigyázott ránk.
- Mikor Beren és Lúthien visszatértek a halálból, Ossiriand déli részén, Tol Galenen, a zöld szigeten telepedtek le. Soha senki sem hallott róluk vagy találkozott velük többé, csak a környéken élő zöld-tündékkel érintkeztek, akik tőlük ismerték meg a szilmaril visszaszerzésének történetét.
- Legközelebb majd akkor avatkozunk bele erőteljesebben a történelembe, amikor segíteni fogunk Berennek és Diornak tőrbe csalni a Doriathot kifosztó nogrodi törpöket, de ez bőven a tábori keretjáték után játszódik, ezérta mi történetünket még nem érinti.
- Denethor egyik leánya lesz majd az anyja Nimloth-nak.


Kultúra, jellem

- Egyszerű és kezdetleges fegyverzetünk van (íjak), legfeljebb könnyű páncélzatunk, ritkán harcolunk, inkább menekülünk, elrejtőzünk, mint támadunk.
- szépen éneklünk
- hűséges szövetségesei vagyunk a sinda és teler uraknak, erős sinda hatás alatt állunk, ezért inkább használjuk a sindarin nyelvet, mint az ősi nandorint
- erdei és folyóparti életmódot egyaránt élünk -> Erdő- növényismeret
- zöldbe öltözünk
- Hallottunk a Valákról, de soha nem láttuk őket szemtől szemben, csak Oromët, a Hírnököt. Valinorról más tündéktől hallottak csupán. Ulmo viszont kedvel minket, vigyáz ránk, s őt tiszteljük is ezért. A Maiák közül csak Melianról hallottunk (esetleg néhányunk láthatta is).
- Már 3 éve él Tol Galenen a halálból visszatért Beren és Lúthien. A tény, hogy csak zöld-tündék érintkeznek velük, misztikussá teszi a laegilek népét mások szemében, ám nem árulhatunk el a Visszatértekről semmit, tiszteletben tartjuk elszigeteltségüket. Ettől csak titokzatosabbak vagyunk.
- Denethor halála óta, szinte elzárkózva a külvilágtól, kialakítottuk a saját kis világukat is
- Valószínűleg cserekereskedelmi viszonyban lehetünk a Kékhegység törpjeivel is, valamint a környéken élő embercsoportokkal.
- Mítoszaink: Hősregék a vándorlási időszakról. Denethornak és fiainak hősies önfeláldozása Amon Erebnél. Thingol és Melian története a sindák elmesélései alapján. Beren és Lúthien történetének első kézből ismerése.


Keretjátékos háttér és tábori identitás (nagy része azért fan fiction)

- Maedhros Beleriand minden népéhez elküldte követeit, hogy csatlakozzanak Szövetségéhez. Népünk, mely a hadba vonulástól eddig tartózkodott, sokáig vonakodott e kérdésben. Mivel sinda testvéreink közül is csak ketten képviselik Doriath királyságát, népünk sem volt sokáig túl motivált a csatalkozásban.
- Volt azonban népünkön belül egy nemzetség, amely úgy látta, hogy új reményt és lehetőségeket adhat nekik Maedhros Szövetsége. Vezetője Callon volt, kinek neve azt jelenti: Hős. Azért kapta ezt a nevet nemzetségünk feje, mivel az ilyen bátor, nyílt színi ütközetet is vállaló harcos rendkívül ritka a zöld-tündék között. Callon barátja Thingol királynak és Félkezű Berennek, de népe feletti uralomra sose hajtott, nem "parancsol" a zöld-tündék harcosainak, azok hősiességét látván követik őt. Mi felnézünk rá és büszkén vonulunk vele a csatába. Seregünk, bár könnyű páncélzatot és egyszerű fegyverzetet visel, bízván rokonaink haderejében és Ulmo segítő szándékában, reménykedve követi őt, mert hosszú korok óta ő az első, aki visszaadta nekünk a népünk jövőjébe vetett hitet. Beren és Lúthien története pedig arra figyelmeztetett minket, hogy a hősök ideje még nincs leáldozóban.
- Maedhros seregei földjeink mellett haladtak el, gyülekezés közben csatlakoztunk hozzájuk. Nem csupán 2500 jó harcosunk vonult hadba Callon zászlaja alatt: nemzetségünk tudói, művészei, kószái, vadászai, gyógyfüves emberei, énekesei, zenészei, és mindenféle mozgásnak-bölcseletnek-mesterségnek mívelői kísérték népünk utolsó reménységét.
Téma zárolva.
Moderátorok: GandalfAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.342 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére