A valinori kaland

A valinori kaland - 2. rész

A hírnök távozása egyáltalán nem enyhítette a légkört. Halzsír fia Radír, a zöld ruhás tünde, aki először lépett a fedélzetre, idegesen egyik lábáról a másikra állt. Történetesen nem a sajátjára, hanem az őrmesterére, de az, mint akit kikapcsoltak, meg se rezzent. Csak az állkapcsa járt, szakadatlanul. Círdan feszülten nézte egy darabig, aztán elvonult azzal az indokkal, hogy a kötélzetet ellenőrzi. Frodó szinte megbűvölten meredt az őrmester állára. Az észrevette, és egy szép, kerek gömböt fújt, aztán elkezdte leszedegetni a darabjait a homlokáról. A pukkanásra Legolas elejtette a fésűjét. Ez hiba volt.
A fésű a csörlőre esett, megpattant, és a fedélzet peremén, a korlát két oszlopa között állapodott meg. Legolas érte hajolt, ám ezzel egy időben egy újabb zöld ruhás tünde lépett a fedélzetre.
A hajó megbillenése más körülmények között észrevehetetlen lett volna, csakhogy Legolas nem volt felkészülve ilyen atrocitásra, és elvétette a mozdulatot. Ujjai a fésű fogának ütődtek, és ez az apró pöccintés elég volt ahhoz, hogy e fontos, sőt, nélkülözhetetlen eszköz az egyensúlyából kibillenve a tengerbe essen. Legolas előbb elsápadt, aztán falfehérré vált. A következő pillanatban már a korláton termett, és a vizet kémlelte.
Gandalf tért magához először.
- Nem tenném. - mondta. - Nem hiszem, hogy elhagyhatjuk a hajót.
Legolas azonban már ugrott is. Tucatnyi nyílvessző hegye mutatott arra a pontra, ahol a hullámok összecsaptak fölötte.
- Riadó! - rikoltotta az őrmester, - illegális határátlépés!
- Tünde a vízben! - harsant fel ugyanakkor az egyik matróz hangja is, és egy mentőöv toccsant a tengerbe. Ahogy leért, egy pillanatra megtévesztésig hasonlított egy tollas tüskéjű sündisznóra, aztán elmerült. A tucatnyi nyílvessző megtette a magáét. Vagy mégsem?
Radír gyors gondolkozású elf volt, legalábbis a tisztségéhez képest.
- Őrmester! Vizsgálják át a mentőöveket!
A társaság tagjai megrökönyödve néztek egymásra, aztán Radírra. Celeborn kapott észbe először:
- Eggyel kevesebben vagyunk, mint amikor elindultunk. Mi történt Legolasszal?
Gimli sötét pillantását látva elhallgatott, és folytatta gyógyszeripari tevékenységét: a pirulái után kutatott. Galadriel megtörten elfordult, és a messzeségbe bámult.
Ez alatt az Őrmester magához intette néhány társát, és összeszedték a hajó mentőöveit, az egyik árboc elé halmozva őket.
- Jelentem, egyik mentőövben sem találtunk senkit!
Radír sóhajtott egy mélyet.
- Őrmester, nem volt troll az ősei között?
- Jelentem, troll az nem volt, de a nagyapám gyerekkorában majdnem lenyelt egy ceruzát!
- Sejthettem volna... Hasítsa fel az egyik mentőövet!
- Miért kell felhasítani a mentőövet??? - döbbent meg Gimli.
- Egy mentőövnek el kell bírnia egy tünde, vagy akár egy törp súlyát is. - közölte fölényesen Radír. - Még akkor is, ha teletűzdelik nyilakkal, hiszen tömör, könnyű fából készül. Láttad azt a mentőövet, amit samponreklám barátod után dobtak?
- Láttam, hogy elmerült. - felelte Gimli. - De hát Legolas sosem használt sampont, ő a természetes hajápolás híve!
- Ha nem tudnám, hogy törp vagy, jó uram, azt hinném, ostobább vagy még egy öszvérnél is. De hát a törpöknél ez úgy látszik veleszületett dolog!
- Na, mondd még egyszer, te Csacsifül, és nem kell többé pedikűröshöz járnod! - villant meg egy szempillantás alatt Gimli kezében a harcibárd.
- Állj, állj, állj! - lépett közbe Gandalf. - Glóin fia Gimli, eszesebbnek hittelek annál, hogy beugorj egy ilyen átlátszó provokációnak! Tedd le azt a fejszét, nincs értelme a vendéglátóinkat magunkra haragítanunk. Halzsír fia Radír, mire számítasz, mit találsz a mentőövekben?
- Hogy mit? G'lurkot, természetesen! Évezredek óta próbáljuk kideríteni, hogy ki csempészi be Valinorba, de eddig nem sikerült nyomára akadnunk. Valimar külvárosaiban, például Taníquetil City környékén nagy keletje van a fiatal tündék között, és mindig akad is náluk, pedig csak a neppereknél szerezhetik be, és rengetegbe kerül. Máshonnan pedig nem kerülhet be, csak Középföldéről. Onnan pedig csak egyetlen hajós tud Valinorba jutni, és az Círdan!
- Nem értem. - szólalt meg Frodó. - Mi az a g'lurk?
- Ork-pálinka. Feketeürömből főzik, ami a tündékre nézve hallucinációkat okozó méreg. Függőséget, nagy mennyiségben pedig halált okoz. - magyarázta Galadriel. - Nem tudom elképzelni Círdanról, hogy ilyesmit csempészne Valinorba!
- Nem kellene inkább Legolasszal foglalkoznunk? - vetette közbe Gimli. Kertitörp legyek, ha hagyom megfulladni! - jelentette be, azzal levetkőzött (ami abból állt, hogy letette a sisakját és a pajzsát) és a korláthoz lépett. - Izé... Segítene valaki átugranom?
Az őrmester épp idejében szólt közbe: - Maga gyanúsított, tehát nem hagyhatja el a hajót! A bűntársa úgyis most bukkant fel!
Az egyik matróz kötélhágcsót dobott át a korláton. Aztán kerített egy újabbat, és előbb odakötötte egy bakhoz, és csak azután dobta át. A kötél hamarosan megfeszült, majd kisvártatva Legolas feje is megjelent, szájában a fésűvel, egyik karjával pedig egy fekete, kapálódzó lényt szorongatott a nyakánál fogva.
- Neee! Neee! Gonoc tünde! Fáj, cúr, éget! - visítozott a lény.
- Gollam??? - hördültek fel egyszerre a társaság tagjai (kivéve persze Celebornt, aki talált még két kötélhágcsót és néhány köteg kötelet, és azokat próbálta a vízbe hajítani, de csak annyit ért el, hogy magára tekerte őket).
- Mffff hümmm műmümü! - közölte Legolas, gondosan ügyelve a fésűre. Gollam egy hatalmasat rúgott bele, csak úgy döngött az oldala. Segítő kezek nyúltak át a korláton, hogy a fedélzetre emeljék. Gandalf Gollamot kapta el, és a karmolásokkal, rúgásokkal mit sem törődve átlódította a korláton.
- Meg ne moccanj, mert tündetojássá változtatlak! - parancsolt rá. Gollam abban a pillanatban megdermedt.
- Ez meg micsoda? Magukhoz tartozik? - kérdezte Radír.
- Nem hozzánk tartozik, bár bizonyára velünk jött, potyautasként. Gollam a neve, és sejtelmem sincs, hogy lehet még életben.
- Életben vagyunk, úgy ám, drágaszágom! - villant meg Gollam szeme. - Cúf hegybe bedobtak minket, gonosz kisz hobbitkák, de mi leharaptuk az ujjukat, úgy ám! Drágaszág oda lett, de megvédte szegény Szméagolt, gollam-gollam! Nem szabad a tűzbe dobni szegény kisz Szméagolt, nem ám! Megbüdöszödik a tűz isz, kénszagú lesz ész cinál Drágaszágból cöpögősz iszapot, de Drágaszág megvédi jó gazdát! Szméagol jó gazda, gollam! Nagy Szméagol, Cép Szméagol!
- Ez nem lehet igaz! - nyögte Frodó. - Mit csinált veled a Drágaság, Gollam? Hogy élted túl a robbanást?
- Megint kérdezőszködik, gonosz kisz hobbit. Micinál Szméagol, hogy cinál Szméagol. Szméagol nem cinál szemmit! Szméagol nem él túl szemmit. Szméagolt megvédi Drágaszág. Drágaszág cinált nagy füsztöt, tűz nem látta szegény Szméagolt. Nem ette meg, cak nyalogatta, úgy ám! Gollam!
- Úgy érted, hogy nem fogott a tűz? - hüledezett Gimli.
- Tűznek nincen keze, buta törp! Tűznek cak cúf nagy nyelve van ész éget. De Drágaszág megvédte Szméagolt, mert Szméagol jó ész nem akar meghalni, bizzony!
- És mi lett a Drágasággal? - kérdezte Gandalf.
- Drágaszág elbújt, nem tudom hol van. De megtalálom! Bizony Szméagol megtalálja, még ha a gonosz tündék közé isz kell mennie.
- Úgy érted, hogy itt van a Drágaság?
- Ki tudja? Drágaszág itt van, vagy ott van. Lehet, hogy mászhol! Gollam nem tudja, hol van!
Radír végigmérte a szánalmas lényt. Pokoli tűzvészt élhetett túl, keze-lába borzalmas hegekkel volt teli, lábfejei csak csonkok, és ujjai is jobbára csak szánalmas bütykök maradtak. Arca is csupa visszataszító heg volt, és fekete képéből fenyegetően foszforeszkált két hatalmas, fakózöld szeme. Ráadásul enyhén füstölgött is.
Círdan jelent meg, és Gollamot meglátva felkiáltott:
- Hát szóval itt van! Matrózaim jelentették, hogy valami különös lényt láttak a tatról, mintha valami a kormánylapátba kapaszkodna. Micsoda ez az izé? Ismerősnek tűnik valahonnan.
- Ez most már nem a te dolgod, Círdan. - közölte Radír. - Le kell tartóztassalak, mert idegenek előtt felfedted az Egyenes Út titkát. Te hoztad ide ezeket az egyéneket, akikről még mindig nem tudjuk, hogy partra léphetnek-e; és te hoztad ide ezt a fura szerzetet is, akinek biztos, hogy nincs itt semmi keresnivalója.
- Nem bisztosz! - kiáltotta Gollam. - Lehet, hogy itt van a Drágaszág, ész akkor van mit keresznivalója!
- Gandalf, te elhiszed ezt? - kérdezte Legolas. - Hát mégsem pusztult el a Gyűrű?
- Nincs az a tárgy, még a Hatalomgyűrűk se, ami kibírhatja a Végzet Hegyének forró tüzét. - felelte Gandalf. - De az, hogy Gollam itt van, és túlélte a Gyűrű megsemmisülését, baljós gondolatokat ébreszt bennem.
- Bennem viszont még mindig a mentőövek ébresztenek baljós gondolatokat - közölte Radír. - Círdan, mivel magyarázod, hogy egy mentőöv csak úgy elmerül?
- A mentőöveink Középfölde vizeire valók, nem Valinorba. Valinor szent vizeihez túlságosan nehezek.
- Más víz lenne Valinorban, mint Középföldén?
- Igen! - vágták rá kórusban a társaság tagjai.
- Egészen más Valinor vize! - tette hozzá Celeborn, a többiek komoly meglepődésére. - Valinor vize olyan, mintha már jártunk volna egy helyen, amit Lothlóriennek hívnak, és ott a fák más időben léteznek, szemlátomást. Én, Celeborn, ismerem azt a helyet, hiszen egészen más van Galadriel Tükrében, mint ameddig a Szem ellát. A Megye például, hát azt nem tudom milyen, mert ott nem jártam. Bár ahogy Szürkerév felé jöttünk, egyszer azért lehet, hogy mégis úgy tűnik. Pedig épp nemes népünk történetét tanultam jóanyámmal, és a trollbamondásnál tartottunk, hogy Samu megöli, ha bármivel is próbálkozik. De mára már más lett minden. A világ változik. Érzem a földön, a vízen, és az eperillatú habfürdőben. Én, Celeborn, én mondom ezt, mióta nem láttalak már Galadriel, hol jártál?
Celeborn büszkén felemelt fejjel nézett körül. Rég adatott meg neki, hogy ennyit beszélhetett egyszerre anélkül, hogy félbeszakították volna.
- Akkor bizonyára nem tehet kárt a mentőövedben, ha felnyitjuk az egyiket. - ragaszkodott a rögeszméjéhez Radír. - Őrmester, hasítson fel egyet!
Az őrmester amennyire csak tudott, hátrahajolt, és kidugta a pocakját.
- Maga törpagyú orkfajzat, amit maga csinál, az nem hasítás, hanem egy elfuserált híd!
(Gandalf megmarkolta Gimli vállát.)
- Jelentem, ez nem hasítás volt, hanem egy elfuserált híd! - kapott észbe az őrmester. - A hasításhoz szükséges, hogy át lehessen menni fölötte!
Círdan mentette meg a helyzetet. Felkapott egy mentőövet, és Gimli épp kéznél levő csatabárdjával belevágott. A fejszenyom belsejében a fa porózus mintázata virított. Csontszáraz volt. Radír meghajolt: - Bocsáss meg, Círdan, a hitetlenkedésemért! Őrmester, magára lehet bízni, hogy ezt a potyautast megkötözze?
- Neee! - visongott Gollam. - Cúf kötél, durva! Gonoc tündekötél! Éget! Fáj! Nem kell kötél! Szméagol jó lesz, nem szompolyog, nem szalad el! Megígéri Gazdának!
Odaoldalazott Frodóhoz, és megérintette az orrával Frodó csonka kezét.
- Jó Gazda megbocájt Jó Szméagolnak? Szméagol megígér mindent! Szméagol nagyon jó, megígéri Drágaszágra! Szamu megöli, ha bármivel próbálkoszik!
Frodó elkomorodott. - Gollam, a Drágaság nincs nálam. Muszáj lesz megkötözniük téged.
- Ninc nála a Drágaszág, de volt! Gazda jó Gazda, jó Szméagol! Szméagol engedelmesz Drágaszág gazdájának akkor isz, ha ninc nála a Drágaszág! Jó Gazda megbocájt, már nem fáj ujja. Gollam szegített megölni Drágaszágot! Nem akarta, de szegített! Szméagol isz szegített!
Frodó gondolt egyet, és megmarkolta a nyakában lógó türkizt.
- Megígéred a Drágaságra? - emelte fel az öklét, anélkül, hogy megmutatta volna, mi van benne.
- Megígérem, Szméagol megígéri! Gazdánál van Drágaszág? Szméagol nem érzi szagát.
- Megígéred, vagy nem?
- Szméagol megígér mindent, mindent megígérünk a Drágaszágnak! Megígérjük a Drágaszág gazdájának, de meg ám!
- Rendben van - fordult Frodó Radírhoz. - Ne kötözzétek meg, nem fog meglógni.
- A te felelősségedre, Gyűrűhordozó! - mondta Radír, és eleresztették Gollamot. Az abban a pillanatban eltűnt a korláton át, még a csobbanást is alig lehetett hallani.
- Ehm... - nyögte Frodó. - Akkor most bajban vagyok?

<folyt. köv.>

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

Kategória:: MTT , Kreatív alkotások, Más művészeti ágak

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Vissza a tetejére

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security