A valinori kaland - 5. rész, ha jól számoltam

Épp ebben a válságos pillanatban, mint valami emlegetett szamár, megjelent az őrmester.
- Főnök, megvan! Megtaláltuk a füstölgő egyént! Főnök, maga le van tartóztatva! - kiáltotta boldogan, és egy pillanat alatt bilincset csattintott a kezére. A sajátjára.
A társaság tagjai rémülten néztek össze, még a hírnök is, aki eddig félrehúzódva, kívülállóként figyelte a dolgok menetét. Ám Radír, úgy látszik, túl volt a katarzison.
- Helyes, őrmester. Akkor most jól nézzen meg. Kicsi fekete vagyok én?
- Nem, főnök, de füstöl!
- Persze, hogy füstölök, az az új divat. Nem olvas újságokat?
- Jelentem nem, csak a szendvicsemet szoktam kienni belőlük!
- Gondolhattam volna… Most keressen valaki olyat, aki füstöl, és kicsi fekete is, rendben?
- Rendben, főnök, keresek egy kicsi füstöt, vagy aki fekete, mint az új divat!
- Kezdetnek jó lesz, őrmester. Mellesleg, ha találkozik valami Micimackóval, tolja le a torkán a tésztaszűrőt. Ez vonatkozik a Tigrisre is.
- Értettem! Ha találkozom, Tigris torkán letolom Micimackó tésztáját!
- Nem ezt mondtam, de ez a megoldás is megfelel. Folytassa a keresést! Minden olyan személy gyanús, aki füstöl, és nem én vagyok. Még gyanúsabb, ha folyton a Drágaságról beszél!
- Hadd legyen szabad megjegyeznem, - szólt közbe a hírvivő, - hogy mindenki a drágaságról beszél. Amióta bevezették az értéknövelő forgalmi adó áfájának megadóztatását, azóta másról sem beszélnek a népek, csak a drágaságról.
- Ott a pont, Saladiël. A gyanúsított a saját Drágaságáról beszél, és Drágaszágnak mondja azt. Megjegyezte, őrmester?
- Igenis! A gyanúsított a saját forgalmi adójáról beszél, és Drágaszág van!
- Nem. Elég annyit megjegyeznie, hogy a gyanúsított szavajárása nem a drágaság, hanem a Drágaszág.
- A gyanúsított szavajárása a drágaszág.
- Helyes, őrmester. Kezdjék meg a keresést! De ne itt... Menjenek vissza két saroknyit, és onnan kezdjenek keresni. Indulás!
Az őrmester és kis csapata elvonult.
Gandalf aggodalmasan megnézte, hogy eltette-e a pipáját.
- Radír, ez az utasítás a gondatlan veszélyeztetés tipikus esete! - figyelmeztette a tündét. - Most már pipára se gyújthatok nyugodtan?
- Miért is ne? Csak ne füstöljön, és ne beszéljen az árakról, arra kell vigyázni. Saladiël! - szólította a hírvivőt. - Vezess minket urunkhoz, én kezek egy kicsit mentálisan dezintegrált lenni!
Gandalf visszavarázsolta a köpönyegét, és magára terítette. Határozottan megkönnyebbült. (A többiek is.) Saladiël, a hírnök vezetésével elindultak végre. Mögötte Gandalf lépkedett, nyomában Frodóval, aki azon töprengett, hogy vajon milyen hosszú gyaloglás várhat rájuk, ha a hírnöknek annyi fáradságába és idejébe tellett megjárni az utat. Nagyon hamar megkapta a választ: alig százlépésnyire attól a helytől, ahol a csónakból kiszálltak, Saladiël megállt egy díszes épület előtt, és patetikus mozdulattal bejelentette:
- Meg... Me.... huhh!... Megérkeztünk!
Teljesen ki volt fulladva, szakadt róla a víz, és a mozdulata szépségéből is sokat levont az, hogy kis híján leverte Gimli sisakját.
- Fogadd köszönetemet, Hírnök uram, a fáradságodért. Nagy megtiszteltetés ez nekünk, hogy ily betegen is ennyit fáradozol érdekünkben! - mondta Frodó.
- Ugyan... semmiség. De... miből gondolod, hogy beteg lennék?
- Mert látom, hogy még e szerény út is mily nagy erőfeszítést jelentett neked.
- Á, dehogy. Ez csak a szakmai ártalom. Hírnök vagyok, miként apám, és az ő apja is, nemkülönben, mint legidősebb testvérem sógorának az unokaöccse, Eriddiël is. Tőlünk elvárják, hogy a lehető leggyorsabban, minden erőnket bevetve hozzuk-vigyük a híreket, és megérkezvén tanúságot is tegyünk erőfeszítésünkről. Így aztán a legkisebb úttól is kifulladunk, hiszen ezt várja tőlünk mindenki. Ez amolyan mesterségbeli hagyomány, ami szokássá válik! Dédnagyapám, ki szintén hírnök volt, oly tökélyre fejlesztette ezt a művészetet, hogy végül halálát okozta. Végkimerülésben elhunyt, amikor Athínai és Marathorn úrnők nem kívánván kimozdulni egyéb iránt egymással szomszédos házaikból, hírnök útján beszélgettek több, mint négy óra hosszat. A negyvenkettedik üzenetváltáskor már csak annyit tudott kimondani: "Főztünk...", de a menüre már nem maradt ereje.
- Dicsők azok a házak, hol ily híven ápolják a hagyományt! - sóhajtott Celeborn. - Hol van hát Carphiol? Igen vágyom vele szót váltani.
- Jöjj hát, és kövess! Utánam! Erre gyertek!
- Ha még egy változatban elmondja, én kettévágom... - morgott Gimli. - Ezek a tündék, ha rájuk jön az ékesszólás, kilencszáz szót tudnak a semmire...
- Csak háromszázhetvenet. - helyesbített Legolas. - De abból is száznegyvenhét homonima.
- Hogyhogy homonima? Az mit jelent?
- Azonos hangalakú, vagyis teljesen ugyanúgy hangzik, mint egy másik szó. - magyarázta Galadriel.
- Például a vár, mint kastély, és a vár, mint várakozik, homonimák. - csatlakozott Radír is.
- De ha a hangzásuk is, meg a jelentésük is megegyezik, akkor az ugyanaz a szó! - kottyantotta közbe Frodó.
- Vigyázzatok, barátaim, az óbeszéd egy kiváló ismerőjével van dolgotok! - hajolt meg Saladiël. - De ha belemélyedünk ebbe a vitába, én úgy fejbe vágok valakit, hogy csillagok ragyogják be neki találkozásunk óráját!
Az épület szolid előkelőséggel magasodott az utca fölé, finoman bordázott oszlopai, mint megannyi fa, törtek az égnek. Csúcsos ablakai előtt félköríves erkélyek nyúltak elő, kőcsipkés korlátaik lendületesen tekeregtek, mint az őserdei indák. Némelyiken még Tarzan-figura is volt. Az ablakok nem voltak beüvegezve, a szél időnként sárgult levelek ezreit fújta ki rajtuk. A bejárat közepén egy tálat tartó nőalak szobra állt, hosszan leeresztett haját verebek melírozták. Saladiël megállt előtte. Gandalf épp belépett volna, amikor a szobor megszólalt:
- Az, ki e kapun áthalad, három kérdésre kell az válaszoljon!
Gandalf megtorpant. Baljós emlékek gyötörték különböző ornitológiai problémákról, és semmi kedve nem volt mindenféle fecskékkel tökölni.
- Muszáj ezt most?
- Végül is nem muszáj. - felelte Radír. - Mehetünk a mellékajtón is.
- Valóban, - bólintott Saladiël, - de az hatalmas kerülő.
- Ezt a kockázatot vállaljuk. - vont vállat Gandalf. - Hol van az a mellékajtó?
- Ha itt most jobb felé térsz, sok ezer mérföldet kell megtenned, viszontagságos utakon, amíg a Mellékajtóhoz eljutsz! - figyelmeztette a szobor.
- És ha balra megyek?
- Akkor három lépés, de az olyan illúzióromboló! Szerencsére te vagy az első, akinek ez a megoldás eszébe jutott.
- Nos, akkor gyertek, barátaim! - indult el jobbra Gandalf. Frodó elkapta a köpenye szegélyét:
- Újabb nagy útra akarsz vinni, Gandalf? Mert ha igen, most szólj, ugyanis nem vállalom!
- Mi van?
- Jobbra indultál, amerre sok ezer mérföld a Mellékajtó.
- Oh, ja persze! Elnézést!
Átvonultak a Mellékajtóhoz. Azonnal megismerték, mert egy tábla volt rá kiszögezve:

MELLÉKAJTÓ
Csak a személyzet részére!
BEJÁRAT A MÁSIK AJTÓN!
Kerékpárt és varázslóbotot a falhoz támasztani tilos!
Kocsikijárat, kérjük szabadon hagyni!
AZ ÉPÜLETBEN DOHÁNYOZNI TILOS!
A csengő nem működik, kérjük erősen kopogjon!
Üdvözöllek, Zsákos Frodó, aki látta a Megyét!

- Valinorban, úgy tűnik, táblamánia tombol... - jegyezte meg Galadriel.
- De legalább ott az a kis figyelmesség is, hogy köszöntöttek. De miért olyan nagy szó, hogy láttam a Megyét? Hiszen ott születtem!
- Azért, mert az Csavardi Samu szülőhazája. Gyere csak, nézd meg ezt! - vezette egy kicsivel távolabbi másik ajtóhoz Frodót a hírvivő. Ezen az ajtón egy másik tábla állt:

CSAVARDI SAMU FAN CLUB
"Mondd jóbarát, fizesd be a tagdíjat, és lépj be!"

- Samunak klubja van itt? Ezt nem gondoltam volna!
- A fiatalok közt nagyon népszerű. Amióta híre ment, hogy legyőzte a Banyapókot, elvitt téged a Végzet Hegyéhez, belehajította az Egy Gyűrűt a Katlanba, majd visszasegítette trónjára Gondor gyámoltalan uralkodóját, Elassar Telcontar királyt, ráadásul kiharcolta, hogy Rohan és Gondor békét kössön, aztán meg egymaga megtisztította a Fangornt az orkoktól, és egyetlen megszelídített homokféreg segítségével leszámolt a Harkonnenekkel, azóta nagy divatja van.
- De hát...
- A szóbeszéd már csak ilyen, Frodó fiam. - csitította Gandalf. - Ne várj tőle igazságosságot. A távolság sok mindent megváltoztat. Árva gyereknek anyja sem érti szavát. Holt pap jóig tanul...
- Elég a bölcsességekből, itt az ideje, hogy Carphiol elé járuljunk. - érintette meg Galadriel a mágus könyökét.
- Répa, retek, mogyoró! - tette hozzá Celeborn, sokat sejtetően, mint aki hatalmas titkos tudás birtokosa.
- Gyertek hát, az Úr már bizonyára vár benneteket! - szólt Saladiël, és visszavezette Frodót a Mellékajtóhoz. Kettőt koppantott, mire az ajtó kinyílt. Az ajtónyílásból nyílhegyek meredtek feléjük.
- Ki az, ki a Mellékajtó Őreinek nyugalmát megzavarja?
- Saladiël vagyok, tiszteletreméltó őrök, urunk hírnöke, és a vendégek vannak velem, kiket látni óhajt.
- Az, ki e Mellékajtón áthalad, tizenkét kérdésre kell az válaszoljon!
Gandalf összevonta a szemöldökét: - Azt hiszem, mégis inkább a főbejáraton mennék be. Nem probléma?
Saladiël gondterhelten meredt maga elé. Az egyik Őr adta meg a választ: - Megteheted, Olórin, Anor Lángjának Őre, de tudd meg, ha itt most balra térsz, sok ezer mérföldnyi viszontagságos út áll előtted, amíg a Főbejárathoz eljutsz!
- Köszönöm a figyelmeztetést, Mellékajtónak gondos Őre, de nem riadok meg az ilyen veszélyektől!
- Nos hát, térj utadra, és vezessenek a csillagok!
- Csőváz!
Visszamentek a Főbejárathoz. A szobor még mindig ott állt, de ez a szobroknál elég gyakori foglalatosság. Saladiël eléállt.
- Az, ki e kapun áthalad, három kérdésre kell az válaszoljon!
- Tedd fel kérdéseidet, Kapu Őre!
- Ki vagy, hogy hívnak, és mi a te neved?
- Saladiël vagyok, urunk hírnöke!
- Beléphetsz!
Saladiël belépett a kapun, majd - ugyane kérdéseket helyesen megválaszolva - sorra bejutottak a többiek is (miután Celeborn mindhárom kérdésre külön-külön felelt). Egyedül Gandalf topogott a szobor előtt.
- Ki vagy, hogy hívnak, és mi a te neved?
- Mithrandír vagyok!
- Hibás válasz! Ki vagy, hogy hívnak, és mi a te neved?
- Olórin vagyok, Gandalfnak hívnak, és én vagyok Anor Lángjának Őre!
- Már majdnem jó, gyakorolj még egy kicsit!
- Nem lehetnél valamivel engedékenyebb?
- Nem. Nos... Ki vagy, hogy hívnak, és mi a te neved?
- Istar vagyok, Tharkúnnak hívnak, és a nevem Bond. Ferro Bond. De ha sokáig szívatsz, a nevem Botond lesz, az pedig tudod, mit szokott csinálni a kapukkal?
- Őőő... Átfesti őket?
- Nem. Bezúzza a buzogányával.
- Hmmm... őőő... ez a szobrokra is vonatkozik?
- Azokra kiváltképp.
- Értem. Hmm... Tulajdonképpen ez a válaszod már helyesnek is mondható! Lépj be!
Gandalf bólintott, és követte a többieket. A kapuból tágas előtér nyílt, ahonnan lépcsők íveltek felfelé, egy körbefutó karzatra. Saladiël a jobb oldali lépcsősor felé vezette őket, majd az aljában megállt.
- Itt várjatok, amíg bejelentem érkezésteket!
- Felesleges, már vártuk vendégeinket! - hallatszott felülről. - Bagarol vagyok, Carphiol tanácsadója és személyi titkára. Gyertek velem! Te pedig, hírvivő, gondoskodj a csomagokról! Halzsír fia Radír, gyere velem te is. Urunk veled is szólni kíván! Melyikőtök Arnie?
- Kicsoda?
- Nem azt mondtad, hogy velük van Svájcinéger is?
- Nem, nemes Bagarol, én csak egy fekete, füstölgő alakot emlegettem. - válaszolta Radír. - De annak is nyoma veszett. Az embereim már keresik.
- De hát azt is mondtad, hogy furcsán beszél!
- Valóban, pösze a lelkem, de azért nem olyan szörnyű, mint Arnie osztrák akcentusa!
Saladiël a lépcső alól filcpapucsokat húzott elő, és szétosztotta.
- Ezeket húzzátok fel a lábbelitekre!
- Én is? - kérdezte Frodó. - Az életben nem volt még ilyesmi a lábamon, szerintem járni se tudnék benne!
- Sajnos mégis erre kell kérjelek, Gyűrűfoltozó, mert e házban ez a szokás. – felelt Bagarol, aki időközben leért a lépcső aljára.
Radír odasúgott valamit Bagarolnak. Az értetlenül nézett vissza:
- Gyűrű- hordozó? Biztos vagy benne? Annak nincs semmi értelme! Gyűrűt hordani bárki tud, na de befoltozni?
- Az Ellenség Gyűrűjét hordozni oly teher, amit a Nagyok közül is csak kevesen viselnek el. - zengte Gandalf. - Ezzel a feladattal senki más nem tudott volna megbirkózni közülünk.
- Hm, fura... - vakarta a fejét Bagarol. - Nem igazán értem, hogy egy terhet, ha annyira nehéz, miért a legkisebbre kell bízni?
- Mert az már nem tudja továbbadni! Logikus, nem? Az erősebb mindig lepasszolja a gyengébbnek, de a leggyengébb már kinek adja tovább?
- Minek ez a lábbeli? - morgolódott Gimli. - Nem hiszem, hogy sokkal tartósabb, vagy tetszetősebb lenne, mint egy jól vasalt törpcsizma.
- Az lehet. - bólintott Bagarol. - ...
- Azért kell, - vágott közbe Legolas, - hogy az ormótlan csizmád ne tegye tönkre a padlót. Biztos itt is olyan szép intarziás, fényesre lakkozott padló van, mint amilyet Aragorn rendelt a trónterembe. - elhallgatott egy pillanatra, és a törp fanyalgó tekintetét látva hozzátette: - ...meg nemes kövek, olyan ragyogó simára csiszolva, hogy állandóan ilyen filcmamuszokkal kell polírozni.
- Sajnos nem ez az oka. - csóválta a fejét Bagarol. - Mint látjátok, ez az épület az organikus építészet diadala. De oly mértékben, hogy az oszlopok fáknak képzelik magukat, a mennyezet égnek, és időnként szakadó eső önti el termeinket, miközben odakint fényesen süt a nap. A padló helyenként a hegységképződést próbálgatja, sőt, az emeleti mellékhelységek egyikében már vulkánkitörésünk is volt. A másik lépcső a kontinensek mozgását kezdte tanulmányozni, de szerencsére sikerült ellenőrzésünk alá vonni a dolgot, úgyhogy most már van egy mozgólécsőnk is. Ezek a papucsok emlékeztetik a padlót arra, hogy mi az eredeti funkciója, és így kevésbé érzi az idegen szagot is. Az ismeretlenektől a tanácsterem hajlamos láppá változni.
- Mozgó lépcső Móriában is volt. - biggyesztette le a szakállát Gimli. - de még csak ki se próbálhattam, mert Aragorn egyszerűen áthajított rajta. De lehet, hogy Boromir volt?
- Ez nem olyan mozgólépcső. - válaszolt Legolas. - Nézd csak! Ha itt lent rálépsz, ott fent kell csak lelépned róla.
- Melyik lépcső más? - dörmögött a törp. - Minden lépcsőn úgy megyek fel, hogy az alsó foknál lépek rá, és fent lépek le róla!
- Csakhogy ennél ugyanarról a fokról lépsz le fent, mint amelyikre ráléptél lent.
- Ha minden jól megy... - kottyantotta közbe Radír. - De erről Bagarol tudna mesélni...
- Voltak gondjaink, de most már tíz esetben hétszer végigmegy egy irányban, és nem kezd oda-vissza váltogatni, amikor a közepére érünk! - tiltakozott Bagarol. - És hónapok óta nem vetett le magáról senkit! Mindenkin van mamusz? Akkor gyertek.
Gond nélkül feljutottak a lépcsőn, bár Frodó botladozott egy kicsit. Fent egy újabb szobor állta útjukat, de amikor Bagarol megsimogatta az arcát, illedelmesen félreállt.
- Némelyik szobornak hatalmas szeretetvágy szorult kő testébe. A kapuőrnek például esténként mesélni kell. Ez, ha utatokat állja, elég, ha megsimogatjátok a pofikáját.
- Ez is Valinor mágiája? - kérdezte Frodó.
- Nem mágia. - válaszolta Gandalf. - A tündék kezében a dolgok szokatlan képességeket mutatnak. Ha egy törp szobrot farag, az míves lesz, és jó ránézni. Egy ember szobrász keze alatt olyanná válik, hogy épp csak meg nem szólal, olyan, mintha élne, és mélyebb jelentéseket sugall. A tündék azonban ténylegesen élővé teszik az anyagot, kiszabadítják belőle a lelkét, amely utána szabadon megnyilvánul.
- Igen, így igaz! Mi nem faragunk. - helyeselt Legolas. - Tanulmányozzuk az anyagot, hogy hogyan lehet jobbá tenni, és évszázadokon át, apránként alakítjuk olyanra, hogy a végén önálló élete lesz.
- Nézd csak meg ezt a házat. - folytatta Bagarol. - Közel tízezer év munkája alakította olyanra, hogy az oszlopok, a falak, a padló önálló tudattal rendelkezik, és a világról egyéni elképzelése van.
- No hiszen, ennek aztán sok az értelme! - zsémbelt a törp. - Utána térdig jártok a falevelekben, lávafolyamokat kerülgettek a klotyón, és ostoba mamuszokkal kell kordában tartanotok a padlót, különben vadiúj hegyvidéken ébredtek a saját hálószobátokban. Mennyivel ésszerűbb egy törp kazamata, ahol a falak falak, az oszlop oszlop, és a lépcsőt sem kell kicselezni, ha fel akarsz jutni a földszintre!
- Nos, lehet, hogy rossz példát mondtam, és ezzel az épülettel egy kicsit túlteljesítettünk. - ismerte be Bagarol.
- Nekem tetszik ez a hely. - vont vállat Galadriel. - Kicsit Lórienre emlékeztet, ahol a fák között sárga virágok nyíltak, és napsütötte tisztásokon ünnepelt a népem. Ki tudja, mivé lesz az Aranyerdő most, hogy elhagyták a tündék?
- Úgy mondták nekem, - válaszolt Gandalf, - hogy egy rohir vállalkozókból álló csoport vette meg, és már épül is a Lothlórien Plaza. Arwen fogja megnyitni jövő szeptemberben. Tizenhat termes mozi is lesz benne. Azt hiszem MirrorMultiplex CinemaForest lesz a neve, és a Gyűrű Szövetsége lesz a nyitóelőadás.
- Peter Jackson is ott lesz? - kérdezte Celeborn.
- Gondolom őt is meghívják. - bólintott Gandalf.
- Vele is óhajtanék pár szót váltani. - dünnyögte Celeborn. - Mindig Galadriel árnyékában éltem, de komplett hülyét ez a Jackson csinált belőlem.
- Még mindig jobban jártál, mint Bombadil Toma. - vigasztalta Galadriel. - Őt teljesen megsemmisítette a megfilmesítés!
A társaság tagjai szomorúan bólogattak. Sokáig senki sem tudta elképzelni, hova tűnt el az Öregerdő, és vele Bombadil.
- Nos hát, gyertek tovább, - sóhajtott Bagarol. - Kár a múlton szomorkodni.
- Bizony, mélységes mély a múltnak kútja. - bólogatott egyre hevesebben Celeborn. – Vagy mondjam inkább… hogy a fene egye meg! Valaki állítsa már meg a fejemet, mert még leesik!
Galadriel lefogta Celeborn fejét, és követték Bagarolt egy hatalmas ajtóhoz. Bagarol kitárta előttük, és meghajolt. - Fáradjatok be, tisztelt vendégeink!
Egy tágas szobába léptek be, amelynek egyik oldala egy nagy teraszra nyílt. A szoba közepén kerek tisztás volt, közepén szökőkúttal. Mellette kerek kőasztal valami kerek fekete vázaszerűséggel, a kőasztalnak támaszkodva pedig...
- Gollam??? - döbbent meg Gandalf.
- Gollam! - ismerte fel Frodó.
- Szméagol? - csodálkozott Galadriel.
- Összekócolta a huzat a hajamat! - panaszkodott Legolas.
- Gollam! - azonosította az ott álló személyt Radír.
- Gollam! - kapott a fejszéjéhez Gimli.
- Egy asztal! - ragyogott fel Celeborn szeme.
- Én a Király vagyok! - jelentette ki Aragorn egy fekete kristálygömbben.
- Ki kapcsolta be a palantírt? - csodálkozott Bagarol. - Állandóan a gondori királyi dekrétumok mennek benne. És mindig azok, amiben Elessar Telcontar megerősíti, hogy tudatában van pozíciójának. Hol van Carphiol, és ki ez a kialudt tűzmanó?
- Szméagol vagyunk, úgyám, Drágaszágom! Nem kipihent tűzmanó, nem ám! - sziszegte Gollam, zöld szeme szúrósan meredt Bagarolra. - Hol van Carfiol, aszt kérdeszi esz a buta tünde, de mi nem mondjuk meg neki, igaz, Drágaszágom? Hol van a Carphiol, hol van a Brocco Lee, folyton cak zölcégeket becél. Folyton cak kérdezőszködnek, hogy merre szompolygott, micinált Szméagol, gollam-gollam! De Szméagol moszt már Szméagol úr, ész nem kell válaszolnia még a mászfélmilliósz kérdészre sze!
- Bank! - kiáltotta Celeborn.
- Mit keresel itt, Gollam, és hogy kerülsz ide? - próbálta meg enyhébb hangnemben Gandalf, észre sem véve, hogy átragadt rá is a Kapuőr beszédstílusa.
- Mit kereszünk, Drágaszágom, erre kivánci a torzonborz vénember! Kereszünk... Mindent kereszünk, mindent!
Gollam szeme vadul megvillant, és sziszegve felnevetett.
- Gollam, szépen kérlek, mondd meg, hol van az a tündeúr, akinek Carphiol a neve, és itt kellene lennie? - próbálkozott Frodó.
- A kisz hobbitka cépen becél velünk, eszt már szeretjük! Megbocájtjuk neki, hogy meg akarta ölni a Drágaszágot? Gollam! De hiszen ő cak jót akart, ész megvédte Szméagolt a vad emberektől isz, amikor halat fogott! De már nem kell halacka! Jó Szméagolt belelökték a Büdösz Tűzbe! De Szméagol leharapta az ujjukat. Igen, de a Drágaszágot isz belelökték a Büdösz Tűzbe! Válacoljunk hát a kisz hobbitnak? Nem, nem válacolunk!
Gollam dühösen félrefordította a fejét, és úgy jelezte, hogy az önmagával folytatott vita végére ért.
- Gollam, - mondta Frodó, és megragadta a nyakában lógó drágakövet, - a Drágaságra parancsolom neked, hogy áruld el, hol van Carphiol!
- Úgy? Megparancolja a Drágaszágra! Idejön az osztoba papucában, ész rögtön parancolgat! Gollam ezt cinálja, Gollam azt cinálja, Gollam nem szompolyog! De aszt tudja-e ez a nagyokosz kisz hobbit, hogy hol van a Drágaszág? Mert asz ott, a keszében, asz cak egy olcó kisz vacak!
- A fenét olcsó, négyszáz gondori aranytallér volt!
- Akkor jól rácedtek, buta hobbit, én negyvenért szem vettem volna meg! Ha megvan a blokkja, én viccavinném a helyedben, úgyám! Ész jól beleírnék a Vászárlók Könyvébe isz!
- Gollam, a Drágaságnak vége. Elnyelte a Végzet Katlan tüze, és nem segíthet neked! Áruld el, hogy hol van Carphiol!
- Gollam, a Drágaszágnak vége, elnyelte a Végszet Katlan büdösz kisz Tüze! - gúnyolódott Gollam. - Szegény kisz Szméagolt isz elnyelte a Büdösz Tűz, ész mégisz itt vagyunk, úgyám, Drágaszágom! Szegény kisz Szméagolnak vége! - tettette a siránkozást, aztán újra felvillanó szemmel rákiáltott Gandalfra: - De szebaj, mert itt a Mászodik Réc! A szikertörténet folytatódik! Szméagol viccatért, ész még hatalmaszabb!
Gollam bonyolult kézmozdulattal rámutatott a szökőkútra, mire annak vize tejjé változott. Gollam egy pillanatig zavarodottan nézte, majd egy újabb mozdulattal elérte, amit eredetileg is akart: a tej helyén tűzoszlop emelkedett.
Gandalf elkomorult arccal nézte a mutatványt.
- Gollam, légy szíves mondd meg, hogy hol van Carphiol! Kérlek szépen! - kérte a lehető legkedvesebb hangján Galadriel.
- Hallod, Drágaszágom? Cépen kérte a tünde naccága! De mi nem mondjuk ám el, igaz? De ha cépen kérik, akkor el kell neki mondanunk, úgyám! De miért mondanánk el, ha nem akarjuk? Jó Szméagol megteszi, amit szépen kérnek. De Gollam nem teszi meg, gollam! A Drágaszág isz aszt akarja, hogy megmondjuk! Akkor mondd meg te, gollam!
Az egyszemélyes vita végén Gollam a teraszra mutatott. - Ott van!
Mindannyian odanéztek. A terasz közepén egy újabb, tálat tartó szobor állt (a tündék művészetére jellemző a tökéletes kidolgozás, és a tökéletes fantáziátlanság). Radír és Bagarol odafutottak.
- Megfőzte! - kiáltott döbbenten Bagarol.
A tál tele volt főzelékkel.
- Egész jó lett! - kóstolt bele Radír. Egy kanalat húzott elő az övén lógó szütyőből, és már majdnem nekilátott, amikor észbekapott: - Ez az izé megfőzte Carphiolt???
- Meg biszony, úgyám! De tudok töltöttkápoctát ész hamubaszült pogácát isz cinálni! - büszkélkedett Gollam.
Radír visszazökkent eredeti mivoltába:
- Gollam, letartóztatlak illegális határátlépésért, fogolyszökésért, gyilkosságért, és jogtalan fokhagymahasználatért! Ebben a főzelékben legalább két gerezd fokhagyma volt!
Gollam megvetően mérte végig a tündét, és valami furcsát sziszegett a fogai között. Radír fájdalmasan összegörnyedt, majd egy hirtelen villanással eltűnt. A teraszon a tál főzeléken két fasírt jelent meg.
- Vigyázzatok, a Gyűrű ereje Gollamba szállt át! - kiáltotta Gandalf. - Ez óvta hát meg a Végzet Katlan tüzétől!
- Cakhogy rájöttél, vén hobbitbuzi! - sziszegte Gollam. - Moszt már nem szegény Szméagol vagyunk! Moszt már a Nagy Gollam Uraszág vagyunk, úgyám!
Az öreg varázsló kikapta Celeborn kezéből a botját. Celeborn szálegyenes tartásban orra bukott. Gandalf letépte a botról a mozgássérült matricát, és Gollam felé hajította. A matrica még a levegőben lángra lobbant, és eltűnt. Gandalf oltalmazó kört húzott maguk köré a bottal, Gollam pedig felnevetett.
- Papirosszal dobálószol, vén szemmirekellő? Nem cabad szemetelni, nem tanították neked az iszkolában?
- Régen volt már, elfelejtettem! - vágott vissza Gandalf valami frappánsat.
- Ezért büntetész jár! - vicsorgott Gollam, és újabb bonyolult kézmozdulatot tett. A teraszon gomolygó fekete füst jelent meg, és valamennyiük szívét eltöltötte az iszonyat.
- Mi ez? - kérdezte Gimli, akinek elege volt már a varázslatokból. - Remélem, hogy valami aprítható dolog, mert már nagyon ficánkol a fejszém!
A füstből lángnyelvek villantak elő, majd hatalmas démonszárnyak bontakoztak ki. Óriási, lángoktól övezett sötét tömeg magasodott előttük.
- Egy balrog! - döbbent meg Legolas. - Balrog, itt, Valinorban?

<fight. köv.>

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

Kategória:: MTT , Kreatív alkotások, Más művészeti ágak

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Vissza a tetejére

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security