A valinori kaland

A valinori kaland - 6. rész

A balrog előlépett a füstből, gyorsan eltette a jegyzetfüzetét, és széttárta szárnyait.
- Elnézséssth, épph a naphlómath írhtam. - mondta, és meghajolt. Hatalmas agyarai jól hallhatóan zavarták a beszédben. - Mormog fia, Dörmög vagyokh. Rhemélem, nem zsavarom a díses tárhsaságoth?
- Legolas, fuss, hozd ide Círdant! Hozza magával a gyűrűt is, amit Elrondtól átvett! - adta ki az utasítást Gandalf. - Ti meg maradjatok szorosan mellettem!
- Jé, egy balhorog! - kiáltott vidáman Celeborn.
- Hol? - fordult meg ijedten Dörmög.
- Kétezer éve nem láttam már bokszmeccset. - közölte Celeborn. - hány menet lesz?
- Egy, és az is a fejeden, ha nem fogod be! - dörrent rá Gandalf, szokatlanul idegesen. - És balos anyát tekerek rá, ha még egyszer megszólalsz!
- Rendben, befogtam... - zsörtölődött Celeborn. Galadriel megmarkolta a karját, de nem szólt semmit.
- Ssszép, új colgám márisz megtette a hatászát! - vigyorgott Gollam. - Hova calad a tünde cépfiú? Hiába caladgál, megtaláljuk ész kicináljuk őt isz, igaz, Drágaszágom?
Legolas épp ebben a pillanatban fordult ki az ajtón, nemsokára a Kapuőr tiltakozó kiáltása hallatszott lentről: - Fel ne lökjél már, fiatalúr!
- Ha rosskor jötthem, vissajöhetekh késhőbb... - szabadkozott a balrog.
- Cak maradj itt, ész tedd meg, amit mondok! - utasította Gollam.
- Én a Titkos Tűz Szolgája, Anor Lángjának Őrzője vagyok! - dörögte Gandalf. - Nem győzhetsz le, Bödön Lángja!
- Elnézsésth, de össe tetsik tévestheni valakivel. Atyám volt Bödön Lángja, én Spar-Herd Füsthje vagyokh. Thalán jöjjek vissa máshkor? Atyám shajnos nem thud eljönni, merth valami légi balasheth érthe, és lezsuhant Mória hídjánál.
- Aszt parancoljuk, hogy pusztícd el eszt a vecedelmesz varászlót! - sziszegte Gollam.
- Shajnos nem tehetem. - felelte Dörmög. - Neked Atyámra lenne sükshéged, nem serény semélyemre. Atyám azs őrzső-védő bizsnisben dolgozsott, én azsonban csak egy egyserű könyvelő vagyok!
- De hát balrog vagy, vagy nem? - toporzékolt Gollam. - Pussztícd el őket, gollam! Lehelj rájuk!
- Nem foghnak megharagudhni?
- Asszal te ne törődj! Haragudjanak meg!
A balrog mély levegőt vett, és Gandalfra lehelt. Meglepő dolog történt. Üde menta-illat csapott rájuk, és Gandalf szakálla deres lett. Gollam elkerekedett szemmel nézett. A többiek is, de őket zavarta benne az, hogy a szempillájukat, szemöldöküket, Gimlinek pedig a teljes ábrázatát ellepte a zúzmara. Celeborn kapcsolt először.
- Szánkózni óhajtok!
- Esz meg mi volt? - kérdezte Gollam. - Aszt mondtam, hogy pussztícd el őket a lángoddal!
- Mondhtam nekedh, hogy nem thehethem. Én sak egy egyserű könyvelő vagyok, nem tudok tüzset lehelni. A megbízsóim nem seretik, ha elégethem a sámláikat, ezsért folython Winterfrost rághót kell rághnom...
- Akkor távossz oda, ahonnan jöttél, rusznya jócág! - kiabálta Gollam. Ha nem lett volna fekete, akkor rákvörös lett volna az idegtől.
- Egy pillanath, és már megyekh iss! - hajolt meg a balrog, és egy notesz-szerűséget vett elő. - Van itth még egy rendezsnivalónkh... Assongya... helysíni kisállásh, légkondísionálásshal, azs annyi mint... Erre még jön azs adó... sakipari illetékh... sakértői dhij... Össeshen kilensezserhatsázs les, helyben fizsetve!
- Micoda??? - visított Gollam.
- Ennyi a díjazsáshom. - magyarázta tárgyilagos, nyugodt hangon a balrog. - Megidézstél, én eljöttem. Fizsesd meg a munkadíjamath és a helysíni kisállásht. Terméseteshen réshletesh sámlát adok, aminek azs adótartalmát leírhatod a jövedelemadódból, amennyiben azs meghaladja a jövedelmedh sázshús sázsalékáth...
Galadriel arca elkomorult. Kezdtek aggályai lenni a valinori adórendszerrel kapcsolatban. Lentről éktelen robaj és elfojtott szitkozódás hallatszott. Megérkezett Legolas és Círdan, nem is egyedül. Zizz Do'Urden és hat tünde rendfenntartó volt velük. Mire Gollam szóhoz juthatott volna, berontottak a terembe.
- Elnézést a szoborért. - szabadkozott az őrmester. - Tényleg nem akartam összetörni, de hivatalos személy munkavégzésének akadályozása minősített tényállás esete fennforgásilag megvalósulásba helyezve elkövetés alatt állt... Hol van, főnök?
A teraszon a két fasírt sercegve odakozmált.
- Hagyja most a formaságokat, őrmester! - utasította Gandalf. - Tartóztassa le a füstölgő egyéneket, a többit majd elmagyarázzuk.
Galadriel felsóhajtott, érezte, hogy Gandalf ismét lehetetlenre vállalkozott. Az őrmesternek elmagyarázni valamit...
Az őrmester tétovázva körülnézett, majd Gollamhoz lépett:
- Letartóztatlak illegális...
Gollam kézmozdulata szinte villant, de az őrmesternek csak a szeme rebbent meg.
- ...határátlépésért, füstölésért, tömegközlekedési eszköz jogtalan használatáért, fogolyszökésért...
Gollam újabb mozdulata még hevesebb volt. Az őrmester zavartalanul folytatta:
- ...selypítésért, valamint gyilkosság alapos gyanúja miatt!
- Nem isz szelypítek, te agyahagyott! Én pösze vagyok, úgy ám, Drágaszágom!
A bilincs kivételesen Gollam kezén csattant, de azonmód le is olvadt róla.
- Letartóztatlak továbbá hatósági tulajdonú kényszerítőeszköz jogtalan és önkényes megrongálásáért!
Gollam elképedve bámult a nagyon sötét elfre. Gandalf ezalatt Círdannal és Galadriellel sutyorgott. Círdan izgatottan kotorászott a zsebében, és mormogott:
- A gyűrű? Hova tettem Elrond gyűrűjét? Itt kell lennie valahol…
- Eljegyzés lesz? – ragyogott fel Celeborn képe, de Gandalf arckifejezését látva lelohadt a lelkesedése: - Jóvanna, befogtam…
Círdan végre megtalálta, amit keresett, és egy smaragdköves gyűrűt húzott az ujjára.
- Még szerencse, hogy Elrond kinőtte…
- ...és ne feledjétek: véletlenül se keresztezzük a sugarakat!
Hirtelen előre léptek, és Gollam figyelmetlenségét kihasználva ráirányították a gyűrűiket. A Három Gyűrű három kövéből kékes-vöröses-fehéres lángok csaptak ki, három energianyalábként vágódtak Gollamra. Gollam visított, a balrog meg érdeklődve figyelt, és szorgalmasan körmölt a naplójába. Gollam teste ide-oda tekergett, ahogy megpróbált kikerülni a sugárnyalábok elől. Még a fülhallgató is kiesett a füléből, és jobbra-balra lifegett spirális drótján. Sötét napszemüvege nagy ívben repült a teraszra – rejtély, hogy honnan, mert eddig nem volt rajta. Percekig tartott a próbálkozás, amely Gandalfot és a két tündét is szemmel láthatólag megviselte. A vén varázsló homlokán verejték csillogott.
- Keresztezzétek a sugarakat! - kiáltott Gandalf. - Most!
- De hát az előbb azt mondtad nekik, hogy ne keresztezzék! - tiltakozott Celeborn.
Gandalf egy rövid parancsszót kiáltott, amit senki sem értett, viszont megállt tőle az idő. Minden megdermedt, még a sugárnyalábok is a levegőben. Egy falevél, ami épp ezt az időpontot választotta ki arra, hogy lehulljon, egy magasságban megrekedve lassan pörgött - még ki kellene deríteni, hogy a pörgése miért nem állt le, mert ez valószí-nűleg közelebb vezetne annak megválaszolására, hogy mire válasz a negyvenkettő. Csak Gandalf, Celeborn és az őrmester mozdultak. Celeborn azért, mert Gandalf úgy akarta, az őrmester pedig nem vette észre, hogy mi történt. Még mindig azon töprengett, hogy Gollam mit is akart vele csinálni. Gandalf odalépett Celebornhoz (a gyűrűjéből kicsapódó sugár ott maradt a helyén) és ráüvöltött:
- Ne szólj bele, amikor dolgozom, éred? Halálra idegesítesz, és veszélyezteted a küldetésünket! Hülye vén trotty!
Erre még számított Celeborn, de a pofonra nem. Megperdült a tengelye körül az ütés erejétől. Abban a pillanatban, amikor visszaért eredeti helyzetébe, Gandalf is viszszaért az övébe, és az idő folytatódott. A sugarak hullámzó nyalábokban csaptak össze a visító Gollam körül, akit zöldes fényudvar kezdett körbevenni. Círdan és Galadriel emberfeletti erőfeszítéssel igyekeztek egymáshoz közelíteni a gyűrűk sugarait. (Könnyű nekik emberfeletti erőt feszíteni - gondolta Frodó, aki idegességében bele-belesandított a készülő szövegbe, - elvégre tündék, vagy mik?) A sugarak, ahogy egyik elérte a másikat, irányt változtattak, és nagy darabokat hasítottak ki a falból, majd az oszlopok törzséből. Az egyik oszlop nagy robajjal kidőlt, csonkjában egy odú tűnt elő, benne egy fészekalja kakukkos órával. Gollam fényudvara egyre nagyobb lett, foszforeszkált, körülötte kisebb villámok cikáztak. Ha egy szóló sugárnyaláb érte, egyszerűen lepattant az őt körülvevő auráról. Az egyik eltalálta Bagarolt, és a tünde villódzni kezdett, majd szellemképes lett, és gondterhelten hullámzott. Gollam kis fekete hasábot rántott elő, azzal rámutatott, és rákiáltott:
- Klikk!
Bagarol helyén vízszintes fénycsík maradt, majd az is ponttá zsugorodott, és eltűnt. Egy újabb eltévedt sugárnyalábtól újabb oszlop dőlt ki, és a mennyezet egy része is leomlott, éppen a palantírt tartó asztalra.
- Hé, telement a szemem porral! Mi a fenét csináltok már odaát? Ha nem tudnátok, én a Khirály vagyok! - hallatszott Aragorn hangja a törmelék alól.
Végre sikerült összevonni a sugarakat. Gandalfnak még a szakálla is egy merő veríték volt, körülötte takaros kis tócsa gyűlt már össze. Gollam még egy újabb varázslattal próbálkozott (de csak annyit ért el, hogy Frodó orra hosszú faággá nyúlt, rajta egy fészeknyi rigófiókával) aztán egy kísérteties sikollyal gomolygó füstté vált. Dörmög ér-deklődve figyelte, titokban reménykedett, hogy valami tűzrőlpattant balroglány kerül elő - a könyvelés mellett nem sok ideje maradt a magánéletre. De csalódnia kellett: a füst oszladozni kezdett, a sugarak elhaltak, és Gollam helyén egy halom sértődött hamu maradt. Ezt azért feljegyezte a naplójába.
- Yeah! Megcsináltuk! Bingó! - csapott az öklével a levegőbe Gandalf. Szanaszét spriccelt róla a víz a mozdulattól. Galadriel szökdécselt örömében, és sorra elkapdosta a távolból felé repülő virágcsokrokat; Círdan meg a terasz korlátjánál autogramokat osztogatott. Gandalf vidáman megöklözte a furcsán, mozdulatlanul álldogáló őrmester vállát - nem erősen, csak ahogy örömében szokta az ember. Zizz Do'Urden mereven hanyatt dőlt, és darabokra tört - ekkorra fogta fel, hogy Gollam kővé változtatta.
- Na, öreg, nem kell annyira letörni! - vigasztalta a csapzott varázsló. - Lazíts egy kicsit, de aztán szedd össze magad, mert még sok dolgunk van!
Gimli győzelmi táncot lejtett, ami a törpöknél elég sok fejszesuhogtatással jár - az oszlopok ijedten próbáltak kitérni az útjából. A mennyezet egy újabb darabja omlott le, ezúttal közvetlenül mellettük. Legolas visszafogottan mosolygott, és elővette a fésűjét. A rigófiókák sipítozva követeltek valami ehetőt.
- Háth azshisem, nekem thénylegh nins itt már máss dolgom. - jelentette ki Dörmög. - Ha jól értelmezsem a helyzseteth, a kisálláshi díjamról izs lemonhatok...
Valamit még felrótt a naplójába, a terasz korlátjához lépett, és a levegőbe emelkedett - volna. Feltápászkodott a padlóról, és zavartan körülnézett: - Ezs a shok irodai munkha... Ninsenek edzséshben a sárnyaim... Füstgomoly vette körül, majd - Ha könyvelőre van sükshégük, sak sóljanak! Visláth! - eloszlott az is, és a balrog távozott.
Gandalf kezdett lecsillapodni, bár még mindig úgy nézett ki, mintha a zuhany alatt állna. Galadriel Celeborn mellé lépett, karján fél virágüzletnyi csokorral, és örömében egy csókot lehelt a férje arcára.
- Aúúú, ez fáj! - panaszkodott Celeborn. - Pont itt vágott pofon Gandalf, amíg ti harcoltatok!
- Ugyan már, hiszen ő is ott küzdött mellettünk! - csitította Galadriel. Bizonyára csak képzelődtél! Egy pillanatra sem lépett el mellőlünk.
- Így van, bizonyára az izgalomtól képzelődsz. - csatlakozott Círdan.
- Nem képzelődök! Én, Celeborn mondom nektek, hogy pofon vágott!
Gandalf zavartan hallgatott, de ez senkinek nem tűnt fel.
- Súlyos megpróbáltatásokon mentünk át mindannyian. - nyugtatta Legolas is. - Nyugodj meg, s próbáld meg elfelejteni.
- Mit? - kérdezte Celeborn értetlenül, majd Frodóra esett a tekintete: - Jé, de aranyos kismadarak! Szervusz Pinocchio!
- Deb tuddátok valabit csidáldi az orrobbal? Alig kabok levegőt!
Gimli megforgatta a fejszéjét, és fenyegető segítőkészség csillant fel a szemében. Gandalf még idejében leállította.
- Megállj, Glóin fia Gimli! Samu megöl, ha bármivel próbálkozol! A fejszéddel itt különben sem sokra megyünk!
Az öreg varázsló valami fehéres port vett elő a ruhája redői közül, és Frodó orra alá tartotta. A madárfiókák tiltakozó sipákolással potyogtak le, ahogy a fészek, majd az ág is eltűnt alóluk. Galadriel felszedegette őket, és egyenként rájuk lehelt, mire azok hirtelen kitollasodtak, majd sorra a levegőbe dobta őket: - Repüljetek! Repüljetek!
A kismadarak még nem tanultak meg repülni, de jobbnak látták, ha nem vitatkoznak a tünde úrnővel. Esetlen verdeséssel igyekeztek az első alkalmas leszállóhelyig, ami történetesen az egyik szobor kezében tartott tál volt. Elkezdték csipegetni a kotyvalékot, ami a tálban volt. Két fasírt bizalmatlanul méregette a tevékenységüket.
- Hess, hess, buta madarak! - ugrott oda Gandalf, mire a kisrigók továbbröppentek a szobor fejére. Gandalf méregette a tál karfiolfőzeléket és a feltétet, és elgondolkodva vakargatta a szakálla tövét.
- Apám, ez állat! Nagyon király az anyag, Gandikám! - jelentette ki a fókuszálatlan tekintetű Frodó. A palantír felől pár köhögésbe fulladó, tiltakozó szótag hallatszott: - Én vagyok a Khir...
Galadriel kikapcsolta palantírt, és Gandalfhoz fordult.
- Vissza tudjuk változtatni őket?
- A Három Gyűrű teljesen kimerült. - állapította meg a varázsló. - A botomban is elemet kellene cserélnem, és ha arra gondolok, hogy mi minden jöhet még, kiver a frász!
Az egyik ablakban Frank Drebil hadnagy nézett be: - Mondtam már, hogy ne szólítson Verának!
- Harangkirály volt Gil-galang... - dudorászott csendesen Frodó, aztán felkiáltott: - a Megyéért! - és felemelkedett a földtől vagy két ölnyire. - Apám, de baró, repülök!
Az egyik tünde rendfenntartó visszacibálta a padlóra, ahol Frodó békésen elterült.
- Mit vett be ez a szerencsétlen? - kérdezte. - Ez fullra be van lőve!
- Csillagpor. - ismerte be Gandalf. - Csak ez volt nálam, amivel vissza tudtam alakítani az orrát. De inkább azzal kellene foglalkozni, hogy mihez kezdjünk Carphiollal és Radírral? No meg a maga főnökével?
- Őt nem lehetne kihagyni ebből az egészből? - reménykedett a tünde, de aztán elkomorult az arca. - Na jó, csak úgy eszembe jutott...
Frodó felült, és kántálni kezdett:
- Mondd, mit érlel annak a sorsa, kinek kenyerébe nem jutott morzsa...
Legolas mellétérdelt, és érdeklődve figyelte.
- Eddig azt hittem, hogy a csillagpor kábítószer.
- Hát, tulajdonképpen az is. - vallotta be Gandalf. - De időnként hasznos lehet rontó varázslatok ellen. A páciens totál elfelejti, hogy mit csináltak vele, és így a varázs nem tud hatni.
- No ez az. Eddig én ezt csak hittem. Most már tudom is. Mennyi ideig hat? - kérdezte a tünde, és az egyik tincsét babrálta.
- Egy tünde néhány óra alatt kitisztul. Egy embernek egy ekkora adag már egész napos repülés. De hogy egy hobbitra meddig van hatással, azt még én sem tudom megmondani. Most azonban fontosabb dolgunk is van, vissza kell hoznunk eredeti alakjukba Carphiolt és Radírt. Nem ártana Bagarolt is előkeríteni.
- Nőt akarooook! Nőt akarok, de azonnal! - kiabálta Frodó. Legolas és Gimli csodálkozva néztek össze. Új oldaláról ismerték meg a Gyűrűhordozót. Olyan oldaláról, ami eddig fel sem merült. Galadriel óvatosan távolabb húzódott.
- Gimli fiam, - folytatta Gandalf ügyet sem vetve a hobbit kívánságára, - te gyűjtsd össze a hamut, ami Gollamból maradt. De csak óvatosan: még ebben az állapotában is veszélyes lehet. Maguk segítsenek ennek a törpnek! - fordult a rendfenntartókhoz.
Azok egymásra néztek, majd az egyikük vállat vont: - Ez sem lehet rosszabb az őrmesternél...
Egyikük vékony, átlátszó anyagból készült zacskót és ugyanolyan kesztyűt vett elő, míg Gimli a fejszéje lapjával összekotorta a hamvakat. Egy másik tünde körberajzolta a hamukupacot, egy harmadik pedig művészi pontosságú akvarelleken dokumentálta a helyszínt. Olyan sebesen festett, hogy az ecsetje időnként a sztatikus töltéstől hatalmasakat villant. A villanások hideg, kékes fénnyel töltötték meg a helyiséget. A negyedik tünde megpróbálta távoltartami a szinte semmiből előkerülő újságírókat.
- Oszoljanak, kérem, nincs itt semmi látnivaló! Oszoljanak, kérem!
Az egyikújságíró, történetesen egy zombi, meg is fogadta a felszólítást, és oszlásnak indult. A többiek morogva fogták be az orrukat, és inkább hátrébb húzódtak.
Az ötödik tünde ujjlenyomatokat keresett. Egyetlen használható sorozatot talált, azt is Celeborn arcán. A hatodik tünde a teraszon álló szoborhoz ment, és Radír elejtett kanalával tért vissza, hogy azzal kotorják a zacskóba Gollam maradványait. Már majdnem végeztek, amikor síron túli sóhaj hallatszott:
- Zááákossz.... Megye...
Egy másik, hasonló hang felelt rá: - Zackósssz... Ész nem megy...
- Ne is törődjetek vele. - nyugtatta őket Celeborn. - A halandóknál előfordul az ilyesmi. Haláluk után még napokig nő a hajuk és a körmük is, csak az ostoba kérdéseik ritkulnak... Hm... Naphosszat dögleni hullajó lehet...
Gimli kicsit aggodalmasan nézett fel Celebornra, de a tündék - nem ismervén Celeborn hozzászólásainak valódi természetét - nyugodtan folytatták a tevékenységüket, és Gollam az utolsó szemig a zacskóba került. Gimli meg mert volna esküdni rá, hogy az utolsó szem ránézett, és hunyorított egyet. Biztos, ami biztos, jó alaposan elkö-tötte a zacskó száját, és már készült, hogy a szakállába rejtse, amikor Gandalf rászólt:
- Add csak ide, nálam jobb helyen lesz, fiam.
- Persze, az orthanci palantírra is ezt mondtad! - duzzogott Gimli, de azért odanyújtotta a zacskót.
- Ez nem egy egyszerű kis palantír, Glóin fia Gimli! Senki sem tudhatja, mire számíthat egy Gollam-Gyűrű koktéltól!
- Felrázva, nem kavarva, jéggel és capri-bogyóval! - rikkantotta Celeborn és Frodó kórusban, aztán az utóbbi a nyakában lógó függővel kezdett matatni. - Kicsi kövecske, szép kövecske... Látod, már csak te maradtál nekem...
- Hát hiszel nekem végre? - ragyogott fel a türkizen az újonnan magára kreált felirat: "VALIRNOI ELMKÉ".
Gandalf elvette Frodótól a követ, és elgondolkozva nézte rajta az írást.
- Első próbálkozásra nem is rossz. - dörmögte. - Azért a helyesíráson még lehet javítani.
A kő újra felfénylett, és a betűk átrendeződtek rajta: "VALINORI ELMÉK"
- Ügyes! - ismerte el Gandalf. - Mi ez a "Valinori elmék"?
A felirat megint átrendeződött, ezúttal "VILANIRO EMLÉK" lett belőle.
- Az előző jobb volt. - mondta Gandalf, és elgondolkozott. - Nem tudom, honnan szerezted új tudásodat, kis barátom, de lehet, hogy segíthetsz nekünk!
(Figyelem! Gandalf nem mondott igazat! Nagyon jól tudta, hogy a Gyűrű után fennmaradt háttér-varázserő hatott a kőre, amit Valinor sajátos mágikus tere felerősített. Frodó személyiségének árnyékoló hatása révén ebben már nem érvényesülhetett a gonoszság, így csak a varázslat iránti olthatatlan vágy maradt meg. Ez a hatás régóta ismert a varázslók, boszorkányurak, természetgyógyászok és adóellenőrök körében. Az utóbbiak ezt a mágikus háttérzajt használják arra, hogy a lehető legrosszabb pillanatban jelenjenek meg.)
A mágus odament a tál karfiolfőzelékhez, és a feltét fölé tartotta a követ, valami érthetetlen nyelven suttogva. A kő lassan pörgött a láncán, és izzadni látszott, ahogy a felületén lecsapódott a pára. A két fasírt növekedni kezdett, és lassan humanoid formát vett fel, majd lefordult a tálról, és már tünde alakban elterült a földön. Gandalf megvizsgálta.
- Még tart a sokk, de ha kipiheni magát, semmi baja nem lesz.
Újra a tálhoz fordult, és megismételte a műveletet. A főzelék fortyogott, és kiemelkedett a tálból, mint a tészta, amikor kel. A türkiz nyögött az igyekezettől, és kidagadó, lüktető erekhez hasonló kitüremkedések jelentek meg a felszínén. Pár perc múlva a díszes öltözetű tündeúr is ott hevert a szobor mellett, de kevésbé jó állapotban, mint Radír. Arcát madárcsípések csúfították, a jobb vállán pedig néhány kanálnyi sebhely éktelenkedett. A sebből fehéres, kapros lé szivárgott. Átható fokhagymaszag terjengett körülötte.
- Ostoba Gollam, ki hallott még ilyet, hogy a karfiolfőzelékbe fokhagyma? - morgolódott Celeborn.
Gandalf Carphiolt is megvizsgálta, majd az őrmester törmelékéhez fordult, és fölé lógatva Frodó kövét, újabb varázsigéket mormolt. Nem történt semmi. A türkiz igazán megtette, ami tőle tellett, egészen elsötétült a felülete, és Gimlinek az volt a benyomása, hogy összeszorított szájjal, összeráncolt homlokkal igyekszik. Az oldalán az előbbi felirat helyén egy lassan forgó homokóra és egy vánszorgó állapotjelző sáv látszott – igaz, nem tűnt fel senkinek a csapatból.
- Ez még ahhoz is ostoba, hogy visszaváltozzon... - morogta a törp, csak úgy a szakállába. - Nem kellene legalább összerakni?
- Csinálhatnánk belőle kirakós játékot is, akkor valami haszna is lenne. - jegyezte meg Legolas, miközben oda sem figyelve arra, hogy mit csinál, egy tincset tekert a mu-tatóujjára. - El lehetne adni, és a karhatalom is megszabadulna a belső ellenségtől. Csak egy jó név kellene hozzá...
- Hajbajnok barátunké a nagy ötlet! - kurjantott a Gimli vidáman. - Elnevezzük róla LEGÓnak, és milliókat kereshetünk vele!
- Attól óvjon mindenkit a sorsa! - válaszolt Gandalf. - Képzeld csak el, ha avatatlan kezekbe kerülne, és valakinek sikerülne összerakni! Rágondolni is rossz, mi történhetne szegény, ártatlan vásárlókkal, ha felkészületlenül szembekerülnek az elébük toppanó őrmesterrel...
Zizz Do'Urden darabjai szanaszét hevertek, jó négy-öt ölnyi sugarú körben. Ám Gimli szavaira valami különös történt: előbb a kisebb szemcsék, aztán a kavicsok, végül a nagyobb kődarabok is cseppfolyóssá váltak, és elkezdtek látszólag rendszertelenül, össze-vissza gurulni a padlón. Itt is, ott is nagyobb tócsák alakultak ki, amelyek valami furcsa gravitációnak engedelmeskedve lassan egymás felé folytak, összeolvadtak. Gandalf abbahagyta a kántálást, és elemelte a türkizt a törmelék fölül, de a barnás-iszapos tócsák tovább folytatták szokatlan táncukat. Iszapcseppecskék igyekeztek a nagyobb tócsák felé, végül egyetlen zavaros löttyé egyesülve.
- Egy Terminátor? - kérdezte döbbenten Legolas, idegességében újabb és újabb hajtincseit tekergetve. Most jött ki rajta a feszültség. Egy tünde fura dolgokra képes, amikor kijön belőle a feszültség...
- Egy Terminátor! - hüledezett Círdan, támadásra készen tartva a gyűrűjét.
- Ugyan, ez csak egy kátyú! - mondta Celeborn, és legyintett.
Nem valószínű, hogy a legyintésnek bármi köze lett volna az ezután történtekhez, de az tény, hogy ebben a pillanatban több fura dolog is bekövetkezett.
Lothlórienben hatalmas felhőszakadás tört ki, ami elmosta a készülő plaza alapját, hónapokkal késleltetve az átadást.
A Megyében, a Zöld Sárkány pincéjében az egyik hordó sör megposhadt. Ez kisebb verekedést okozott, és Bögyös Fredegár órákra a mellékhelyiségbe szorult.
Bríben, a Pajkos Póni egyik, hobbitoknak fenntartott vendégszobájában sötét köpönyeges alakok jelentek meg, kitakarítottak, rendet raktak, és megfoltozták az ágyneműt.
Elessar Telcontar király megfeledkezett magáról, és az "én Khirály vagyok!" helyett azt kijelentést tette, hogy "de éhes vagyok!" Diplomáciai elemzők szerint ez súlyos bel-politikai válsághoz vezetett, mert a royalisták egysége megbomlott. Gondorban hirtelen megalakult a szociális érzékenységéről híres Népjólét Párt, és haladéktalanul meghirdette "Egységben a kétség", illetve "Sokan vagyunk, de nem vagyunk királyok" című programját. A párt élére Faramirt választották, aki a "Mindenki hozzon magával még egy királyt" jelmondatot tűzte zászlajára, és haladéktalanul Angmarba utazott, ahol megnézte az orkfej-rugó bajnokságot, majd kivárta az ismétlését is.
Frodó egy hatalmas pillangónak látta Celebornt, amely lassan lengeti a szárnyát, tomboló hurrikánt bocsátva a nagyon távoli helyekre. - Jé, egy kvantum-viharlepke! - suttogta.
Legolas ősz szálat talált a hajában, amitől még idegesebben tekergette a tincseit.
Carphiol fogadótermében megremegett a padló, és a középen álló asztal alatt apró hegyvonulat emelkedett ki.
Az iszaptócsa arcot öltött, és egy emberszerű alak emelkedett ki belőle, mereven és lassan, mint valami hatásvadász akciófilmben. De nem ember volt. Alacsonyabb volt, fekete, és hegyes füle volt. Azonkívül vörösen izzó szeme és fehér haja. De a vonásait mindenki felismerte, és a tünde rendfenntartók rémülten húzódtak hátrébb. Nem más állt előttük, mint rettegett őrmesterük, személyesen.
- Celeborn, légy szíves, máskor ne legyintgess! - fakadt ki Gimli. - Hol van itt egy mellékhelyiség? Alsóneműt kell váltanom.
- Tűzálló alsót vigyél magaddal – javasolta Celeborn, - nem árthat a vulkánok miatt!
- Hova lett a gyanúsított? - szólalt meg Zizz Do'Urden. - Megmondtam neki, hogy le van tartóztatva!
- Elfogták az emberei, és biztos helyre zárták. - csavart egyet az igazságon Gandalf, és eltette a függőt.
- Mitől lett ilyen az őrmester? - súgta Gimli Galadrielnek.
- Folyékony állapotában szennyeződés kerülhetett bele. Amilyen IQ-negatív volt, az most a színén is meglátszik.
Gandalf fáradtan magához intette a rendfenntartókat.
- Fogják meg Carphiolt és Radírt, és vigyék valami nyugodt helyre. Pihenniük kell, mégpedig sokat, és zavartalanul. És ránk is ránk fér a pihenés. Egy tünde hívjon ide valakit, aki helyettesíteni tudja Bagarolt, és gondoskodjon a szállásunkról. Ha Carphiol magához tért, kiderítjük, mit lehetne a titkára érdekében csinálni. Most menjünk, nagyon fáradt vagyok. Itt már nincs mit tenni.
Gimli döbbenten bámulta Legolast: - Mi történt a hajaddal?
Legolas még mindig a tincseivel babrálva értetlenül nézett vissza: - Mi történt vele?
- Hát, jó tündém, kerüld a tükröket! - kacagott a törp. Legolas értetlenül vonta meg a vállát, a többieknek pedig más dolguk volt, nem törődtek velük.
Két-két tünde felkapta Carphiol és Radír testét, és kivitték őket a teremből, a többiek pedig követték őket. A lépcső tetejénél álló szobor hiába várta a simogatást, nem törődtek vele - csak egy afro-frizurás tünde a menet végén, aki megpaskolta a vállát, de nem szólt egy szót sem. Hatalmas, göndör szőke hajzata, mint valami idegen test, zavarta az összképet, de a szobor nem tudta, hogy miért. Nem is érdekelte különösebben - a szobrok már csak ilyenek.

* * *

Gollam figyelte, ahogy eltávolodnak. Furcsa, kékes fényben fürödtek mind. Ahonnan ő figyelte az eseményeket, olyan kicsinek néztek ki: le kellett néznie rájuk, ami - tekintve Gollam termetét - nagyon szokatlan volt.
- Minket meg itt hagytak! - mondta mellette egy ismerős hang. A saját hangja.
Oldalra fordult, és szemügyre vette a mellette álló Szméagolt. Éppen úgy nézett ki, mint ő: nagyon öreg volt, és nagyon roskadt, és valahogy olyan átlátszó. Jobb keze mutatóujján egy ismerős aranygyűrű csillogott. Gollam lenézett a saját kezére: az övén ugyanolyan gyűrű volt. Az ő keze, sőt, a gyűrű is átlátszott.
- Két Drágaszág? - csodálkozott.
- Két Drágaszág, a két Szméagolnak. - felelt Szméagol. - Tesztvérieszen megosztva. Ész így jó!
- De nem akarjuk, hogy másznak isz legyen Drágaszág! - sipította Gollam, és felemelte a kezét, Szméagol torka után kapkodva, hogy megfojtsa. Nem tudta megfogni, egyszerűen átnyúlt a nyakán.
- NE VESZEKEDJETEK. - szólalt meg mögöttük egy alak . Magas volt, igen magas, főleg hozzájuk képest. Tompa hangja volt: ha kőből lett volna, felirat lett volna rajta – egy név és két évszám. Meghatározhatatlan színű csuha volt rajta, és egy fényes, görbe nyelű kaszát markoltak csont-ujjai. Hatalmas, fehér lovon ült, amely izgatottan kapálta patájával - a levegőt, amin állt. Szméagol érdeklődő tekintetét észrevéve a Halál finoman megrántotta a gyeplőt, mire a ló hátra vetette a fejét és felnyerített.
- Ő MUCI. AZ EGYETLEN LÓ, AMELY MEGTŰR A HÁTÁN.
- Cép ló. - sietett megdicsérni Gollam, mert szorult helyzetben érezte magát. - Cép lovacka! Szok finom húsz... - tette hozzá mindig éhesen, de aztán megbánta, és elhallgatott. Meg volt szeppenve.
- ÉPPEN ELEGENDŐ, HOGY BÁRHOVÁ ELVIGYEN. - mondta a Halál, és egy arcizma sem rezdült. Nem volt neki. - BÁRHOVÁ, A LEHETŐ LEGRÖVIDEBB IDŐ ALATT.
- Ne isz figyelj rá, mindig cak a komisszágokon jár az ece! - hadarta Szméagol.
- GOLLAMOT NEM KELL BEMUTATNOD, SZMÉAGOL. - nevetett a Halál. A nevetése száraz volt, és úgy hangzott, hogy Mória kútja ahhoz képest vidám, hangulatos hely volt, de mégis derűsnek hatott. - SOKAT DOLGOZTUNK EGYÜTT AZ ELMÚLT PÁR ÉVEZREDBEN. ISMERKEDJETEK MEG EGY BARÁTOMMAL!
Gollam és Szméagol egyszerre nézett hátra, az egyik jobbra, a másik balra. Mire visszanéztek, a Halál kinyújtott tenyerén egy arasznyi, ugyanolyan csuhába öltözött figura állt, apró kaszát szorongatva. Csuklyája alól patkánykoponya meredt ki.
- CIN-CIN! - mutatkozott be.
- Ő A PATKÁNYHALÁL. - fordította a Halál, majd zsebre vágta az apró alakot - jobban mondva eltűntette a csuhája redői között.
- Aszt hittem, őt hosztad értünk! - sóhajtott Szméagol.
- Ő CSAK A RÁGCSÁLÓKKAL FOGLALKOZIK. MINDEN MÁS LÉNNYEL ÉN. GYERTEK VELEM.
- Nem megyünk szehova! - tiltakozott Gollam, és azt kereste, hogyan tudná legyőzni, vagy legalább megtámadni a szikár alakot, azon a hatalmas lovon. Legalább beleharapni - de a csontos lábszár még egy trollnak is kemény lett volna.
- NEM IS KÉRTEM, HOGY GYERE. EZ PARANCS VOLT. TALÁN MÉG EMLÉKSZEL RÁ, HOGY MI AZ.
- Emlékszek! - vágott sértődött képet Gollam.
- DÉAGOLRA IS EMLÉKSZEL? ÉS NAGYANYÁRA?
- Mindenre emlékszek! - borzongott bele Gollam. Szméagol igyekezett mögé bújni, és eltűnni a láthatatlan tekintet elől.
- AKKOR LEGALÁBB EBBEN AZ EGYBEN HASONLÍTUNK.
- Nem haszonlítunk! - visította Gollam, és az ujjait - ismét ép ujjait - harapdálta. - Gyilkosz!
- NEM MUSZÁJ HASONLÍTANUNK. - vont vállat a Halál. - ÉN CSAK ÖRÜLÖK NEKI. ÉS NEM ÉN VAGYOK A GYILKOS. ÉN CSAK ELVESZEM AZ ÉLETEKET. DE AZOKAT MINDIG MÁSOK OLTJÁK KI ELŐBB. PÉLDÁUL TE, GOLLAM. NE VÁRAKOZTASSÁTOK TOVÁBB A CSALÁDOTOKAT. MÁR NAGYON RÉG VÁRNAK RÁTOK ÍGY IS. ERRE TESSÉK!
Szméagol reszketve elindult, és Gollam tétován, jobbra-balra forgolódva követte.
- JA, ÉS AZT A GYŰRŰT HAGYJÁTOK ITT. MÁR NINCS RÁ SZÜKSÉGETEK.
A gyűrű kísértete hangtalanul esett le az ujjukról, és a két fele egyesült a láthatatlan talajon. A Patkányhalál leszaladt a Halál csuháján, majd a ló mellső lábán, és oda-cipelte a gyűrűt hatalmas kollégájának: - CIN-CIN?
- NEM. AMIÓTA BOMBADIL TOMA ELTŰNT, ÉN VAGYOK AZ EGYETLEN, AKIRE NINCS HATÁSSAL. ENGEM NEM RONT MEG, ÉS ÉN NEM FOGOM ELVESZÍTENI. HA VAN VALAMI, AKKOR EBBEN IGAZÁN JÓ VAGYOK.
A Halál felhúzta a gyűrűt, és megszemlélte a kezét.
- MIT GONDOLSZ, SIKERÜLT MÁR FELSZEDNEM PÁR KILÓT?
- CIN-CIN!
- TUDTAM, HOGY EZT FOGOD MONDANI. NA GYERE, DOLGUNK VAN. BELFALASTBAN JÁRVÁNY TÖRT KI, ÉS UBERWALDBAN A SZOKOTTNÁL IS HIDEGEBB A TÉL. ELÉG VOLT ENNYI PIHENŐ. TÍZ PERC MÚLVA AZ ÖREG CSÜLKÖS TÓNI IS MEGSZABADUL A BETEGSÉGÉTŐL. ÉS MÉG ITT IS VAN EGY KIS FELADAT.
- CIN-CIN?
- NEM, A HOBBITOK IS AZ ÉN ÜGYFELEIM. ATTÓL, HOGY ÜREGEKBEN LAKNAK, MÉG NEM RÁGCSÁLÓK.
- CIN-CIN... CIN.
- NEM, MÉG AZ ORKOK SEM.
* * *
Bagarol megrettenve nézte, ahogy eltűnik körülötte a jól ismert palota a furcsa betolakodókkal. Valami fehéres gomolygás közepén állt, tompa, kékes ragyogásban. Összerezzent és feljajdult, amikor egy sötét alak vált ki a homályos derengésből.
- FURCSA, HOGY ÍGY FOGADSZ.
- Ja, csak te vagy az? - könnyebbült meg a tünde. - Mi történt velem?
- KIKAPCSOLTÁK A LÉTEZÉSEDET. SAJNOS NEM MARADT UTÁNAD ANYAG, IGY OLÓRIN SEM TUD VISSZAVINNI.
- Nem is bánom, ha jól belegondolok. Huszonnégyezer-hétszázötvenkét év szolgálat után belefáradtam. Pihenni akarok. Indulhatunk!
- HÁT NEM TUDOM, HOGY MANDOS CSARNOKÁBAN MENNYIRE LESZ LEHETŐSÉGED PIHENÉSRE. ELÉG NAGY ZSÚFOLTSÁG VAN MÁR OTT. BÁR AZÉRT MINDIG AKAD EGY-EGY CSENDESEBB SAROK… NEM FOG HIÁNYOZNI AZ ÉLET?
- Ki tudhatja? Épp elég volt, ideje, hogy most valami más jöjjön.
- ÉN TUDHATOM... MINDENT TUDOK, ÉS MINDENRE EMLÉKSZEM. NAGYON KELLEMETLEN TUD LENNI. TUDOD... SZÍVESEN FELEJTENÉK. DE NEM VAGYOK RÁ KÉPES. PEDIG ANNYI MINDENT MEGPRÓBÁLTAM MÁR.
- Tegyél próbát a Haradi Idegenlégióval. Oda sokan mennek felejteni.
- MÁR PRÓBÁLTAM AZT IS. NEM VÁLT BE. MIÉRT IJEDTÉL MEG, AMIKOR JÖTTEM? HISZEN SZÁMÍTOTTÁL RÁM.
- Azt hittem, hogy Zizz őrmester az.
A Halál megértően bólintott.
- Nos hát... izé...
- MONDD CSAK KI NYUGODTAN.
- De hát semmi értelme. Csak úgy eszembe jutott.
- AZ ÉRTELEMNEK MÁR NINCS JELENTŐSÉGE. MONDD KI, HA KIKÍVÁNKOZIK.
- Rózsabimbó!
A Halál újra bólintott, és elindultak, egymás oldalán.

V É G E

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

Kategória:: MTT , Kreatív alkotások, Más művészeti ágak

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Vissza a tetejére

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security