GALADRIEL NAPLÓJA 2.

Két nap múlva:
Azt hallottam, Aulenak, miközben Erut akarta utánozni, sikerült összegányolni valami szőrös kis gusztustalanságokat.. nem lehet igaz, Aule olyan okos..de azért megkérdezem..

Fél óra múlva: ez nem igaz...IGAZ.

Három héttel később:
Feanor fénylő üvegeket mutogat itt nekem ékszer gyanánt. Nem tudom, mit akar velük kezdeni, mert ki nem nézem, mire lehetne őket használni. Szépek az igaz, hisz fény van bennük, és Feanor oly büszke, mintha legalábbis a fényt is ő teremtette volna. Állítólag én voltam az ihlető… el is higgyem. Merthogy én úgy ragyogok, meg a hajam is olyan fényes, hogy nyilvánosan kérnie kellet egy tincset. Kezd elegem lenni kedvenc rokon hülyeségeiből.
Mondtam már, hogy Morgoth engem is megkörnyékezett? Arra biztat, fogadjam csak Feanor "udvarlását" nem akar ő bántani, meg igenis adjak hajat, mert milyen dolog olyat megtagadni, amit ilyen szépen kérnek... Finrodot meg azzal rémisztgeti, hogy mit művelne velem Feanor, ha a keze közé kapna. /Abba az egybe igaza van, hogy ebbe jobb nem belegondolni./ Azt felejti el mindössze, hogy bátyámmal néha beszélgetni is szoktunk...


Két nap múlva:
Feanor a kavicsai mellé fegyvereket is mutogat, és egész Tiriont teleaggatja velük. Alig lehet aludni a nagy csörgéstől, bár néha nem világítanak annyira a fák. Morgoth meg felcsapott szerelmi postásnak, hozza a teméntelen szerelmeslevelet féleszű nagybátyámtól. Íme egy részlet az egyikből, le is írom, nehogy elfelejtsem, mire NEM szabad válaszolni..

Drága, gyönyörű Nerwen, vagy Alatariel, Artanis, hogy illesselek mindeme szép névvel, mit születésedkor kaptál!!
{döntsd már el, melyiken akarsz szólítani!}
Itt epekedem érted a heverőn fekve <akkor hogy tud írni?> és arra gondolok, hogy mi lenne, ha a Te hajad lángja borítaná fénybe a házamat... <rég rossz lenne, mert égne> a fénye erősítené házam fényét, amikhez képest a Két Fa fénye is oly halvány, mint az árnyék az arcodon, amikor meglátsz engem, vagy Melkort. <ez se lát rendesen, miként én sem az utálattól....> a házam oly sötét nélküled, mint Mandos csarnoka <csinálj rá nagyobb ablakot> Tudom, szeretnéd látni, mily lánggal ég szívem <csakis, más se hiányzik> épp ezért, ha szeretsz és követsz, hogy ezt lásd, rendezek egy hatalmas tűzijátékot a tiszteletedre. <Komolyan szólok Ulmonak, hűtse már le egy kicsit.> Nincs pillanat, hogy rád ne gondolnék, még a műhely mélyén is, amikor szítom a tüzet, arra gondolok, hogy az irántad érzett szenvedély jobban éget, mintha balrogot ölelgetnék...<pont egymásnak valók volnátok> Tudom, félsz egy kicsit tőlem, talán azt gondolod, hogy tüzes karjaim úgy vennének körül, mint a balrog lángostora. <ha már választani kell, inkább az utóbbit, ha lehet> illatos fényességed árnyékként borul a szívemre, és mert nem vagy mellettem, a bú sötét gödrei tornyosulnak előttem....Kérlek, jöjj hozzám, és oltsd el a bennem égő tüzet...

Nos, lehet, hogy az írást tökéletesíttette, de hogy a szerelem fogalmazás terén elvette a szerencsétlen eszét, az is biztos...


Másnap:
Erura, a rokonság enyhén szólva nem komplett. Osse egy medúzája kényes helyen megcsípte tüzes barátunkat, mire ő a főúton jött végig, egy szál alsóban kétszeresére dagadva. Tirion összes lánya menekült, én meg majdnem elájultam, amikor elhaló hangon nyöszörögve a karjaimba rogyott. Kiáltottam Finrodnak, aki jól agyon akarta verni, azt hívén, rokon drága valami disznóságra készül. Még szerencse, hogy gondolatolvasó vagyok, de az már kevésbé, hogy Fingolfin is nálunk volt épp az összes gyerekével, és mindenki elkezdett óbégatni, hogy most akkor mi lesz. Orodreth, elunva a lármát, rájuk förmedt, hogy semmi, és különben is, megvan a megfelelő számú gyerek. Ekkor azonban kiderült, amit régóta gyanítottam: rokonék felfogása meglehetősen lassú. Ugyanis arról kezdtek minket kérdezgetni, hogy de akkor hogy boldogul velem Feanor az esküvő után...Aegnor közölte, hogy sehogy, mert olyan nem lesz, legalábbis nem kettőnk közt. Ekkor meg ezt félreértve, Aredhel rákérdezett, hogy tán Aegnor meg én akartunk -é összeházasodni. Finrod már csak a fejét fogta...

Hogy teljes legyen a kavalkád, beállított a hét fiú is, Celegorm majd leordította a fejet a hajamról, hogy mit csináltam az apjával? Ekkora már gyanúsan kezdtem afelé sodródni, hogy bántam, hogy semmit… (mondjuk egy jó kis varázslat után szép aszkézisben élhetne legalább száz évig, és nyugtom lenne tőle. )


Csodás módon Apa tett rendet, lefektette Feanort az ágyamba, aki ettől egyből jobban érezte magát, majd azt modta tegyem Feanorra a kezem. Nos, ennek hallatán a drága úgy megörült, mintha nem is a hasára tettem volna a kezem....Finrod rá is szólt, hiába való várakozások elkerülése végett, hogy a kezem ott marad, nem fogom mozgatni semmilyen irányba. Közben kitört a vita, hogy ki hívja segítségül Yavannát. Senki nem akarta azzal az indokkal, hogy egy ilyen természetű problémát egy hölgy felé közölni. Ezt tetézendő, az apja nyögéseit hallva a féleszű dalospacsirta /értsd: Maglor/ kiállt a tengerpart felé néző erkélyre énekelni, hadd vigye a víz még jobban a hangot.


Szegény Finrodnak ekkorra teljesen elege lett, és elkezdte berángatni a teljes erejéből tiltakozó Magort, aki eközben szükségét érezte az emeleti ablakba kiállni, merthogy az magasabban van, mint az erkély.


-Nézd már az őrültjét… Gyere le, Maglor, és fogd be, mert ha én fogom be…
-Minek, lassan mindenki tudja.- szólt közbe Turgon..
-Jó, de még nem most, és semmi szükség arra, hogy ez az őrült a drámai kappanhangján telióbégassa Valinort azzal, hogy Feanor Nerwen ágyában fekszik, és ő gyógyítja. Aki látta amikor idejött, mit fog gondolni, hogyan?

Nem kellett ahhoz gondolatolvasói képesség, hogy láthassuk: a rokonság enyhén szólva is eleresztette a fantáziáját.. Finrodon szegényen az látszott, hogy unja már, hogy Apa helyett is őneki kell rendet tartani a családban. Valamelyik nap azt mondta, hogy inkább Yavanna kecskéit és birkáit őrizné néha, mint minket, mivel azok értelmesebbek is, és legalább törekszenek szót fogadni, nem pedig menni a vakvilágba.

Orodreth indítványára, hogy Maglor zengje be a dolgot Yavannának, Feanor szegény éktelen nyögésbe kezdett, hogy Finrodnak igaza van, azért a lehetőségekhez mérten intézzük maradjom már meg a diszkréció.. Igen, erre volt a legtöbb esély, minekutána a főúton tántorgott idáig, itt meg Maglor a felső emeleti ablakból apjával mély együttérzést tanúsítandó és kicsikarandó, világgá énekelte annak fájdalmát.

Fingolfinék ekkorra már sehol sem voltak, Feanor ugyanis hazazavarta őket, amit most az egyszer senki sem bánt. Végül aztán mama megmérgesedett, közölte, hogy az összes férfi az hasznavehetetlen, Finrod kivételével, és elmegy ő Yavannához. Így is tett, Yavanna jött, látott, gyógyított, Feanort fiastul hazahajtott, és az elfojtott nevetéstől hétrét görnyedve elviharzott....

Két nap múlva: Feanor a közelébe se megy a víznek. Amarievel ennek örömére fürödtünk egy akkorát...

Fél év múlva:
Az egész családnak kezd elmenni az esze, meg mintha sötétebb is lenne vagy mi.

Szóval ma kedvenc unokatesómék alkottak. Sétálok Yavannánál, egyszer csak mellém esik valami egy bükkről. Egy marok cseresznye. Nézek föl, látom, ott ül Caranthir, és cseresznyézik. Kérdezem, mit csinál ott, rámförmed, hogy cseresznyézik, és az az agyonnyomorgatott adag az enyém, merthogy olyan hülye vagyok, hogy még fára mászni se tudok.. Nézek ámulva, hogy a bükkön hogy teremhet cseresznye, mire leszól:
- Fogd be, hülye szőke, hoztam.


Megyek tovább, látom, hogy Celegorm hajkurászik valami madarat /ezt lássa meg Manwe/ és nem vett észre egy követ, amiben tanyázott egy akkorát, hogy a talajvíz majdnem föltört. Rohanok hozzá, felsegíteni, erre rámmordul:
- Kuss, én így szoktam.....


Na mondom, jó. Haza is mentem, vacsorát főzni, merthogy drága rokonnal ezt meg kellett ejteni. Addig rendben volt minden, míg elköltöttük, de nem akart elmenni, hanem rámmászott, hogy de adjak neki hajat. Már megint. A végén már üvöltöztem vele, hogy azonnal takarodjon kifelelé, végre sunyi mosollyal el is húzott. Megyek be a szobámba, egyszer csak megszólal valaki:

-Ej de későn jöttél!
- Finrod?
Aztán ahogy leesett, ki is az, elkezdtem megint kiabálni: Azonnal takarodj kifelé innen, mit képzelsz???!!! ÉS MIT CSINÁLSZ AZ ÁGYAMBAN????

-Téged várlak.. gyere mellé, kincsem, arany kis hajasbabám..
- Ugyan miért mennék?
- Mert szeretnék tőled valamit.. ne félj, nem fog fájni.....
Azt hittem, hozzávágom a tükrömet. Aztán mást gondoltam..

-Na jó, rokon, de mit szól ehhez Nerdanel?
-Ugyan már, te is tudod, hogy köztem meg köztem semmi nincs, nem haragudna..
-Akkor jó...

Nagy örömmel helyet engedett, még be is takart, csak épp egy dolgot nem vett észre..és csak biztatott, hogy cirógassam.. A következő pillnatban fájdalomtól vonagolva ugrott ki:
- Mi a..... mi volt ez???
Nevetve mutattam neki a csalánt, amivel alaposan végigcirógattam előtte deréktól térdig..

-TEEE!!! Megöllek!! Kitépem a hajadat!!! Amikor meglátta a kezemben a nyaláb csalánt, gondolkodóba esett, és inkább nem nyúlt hozzám. Annyi jót viszont kívánt, hogy a törpök húzkodjanak hajmnál fogva a földön, és tépjék azt is és engem is apró darabokra. Közöltem velem, hogy őnekik előbb adok, mint neki..Aztán megszántam a keserves fájdalmát, adtam neki egy gyógyteát, meg mert közbe folyton könyörgött, hogy menjek már el a műhelyébe, megígértem neki. Na ettől aztán csodálatos módon jobban lett. Azt is mondta, hogyha félek egyedül, hát hozzam azt a lüke apámat is. Ezt nagyon kikértem magamnak, miközülünk senki se hülyézi le őt a gyerekei előtt, ő se tegye..

Holnap mehetek a műhelyébe..boáááá.. nem tudtam mi hiányzott.. Minek ígérek meg hülyeségeket...de azt hiszem, ez nálunk családi betegség. Finrod is meg Fingolfin is ígérget mindent, megtartják, és ők szívnak...A múltkor például Feanorral elmentek vadászgörényt meg szkunkot fogni, (minek az nekik??) úgy bűzlött mind a kettő, hogy az nem igaz, még az rózsa- eper-és levendulaillatú habfürdőm se tudta elfedni. Pfuj. Melkor meg jól kiröhögött. Az is minek van itt, ha segíteni nem akar??


De elegem van ebből a napból!!! Na mindegy, kialszom magam a holnapi nap előtt.

Másnap:
Hhhuhh. Ez jó fárasztó nap volt. Elmentem rokonhoz, bevezetett a drágaköves műhelyébe, finoman! kért, hogy adjak neki hajat, mert megvan a három Szilmaril, és most akar egy negyediket.. na tudja, ki hiszi el... a Szilmarilok tényleg gyönyörűek, csak a készítőjük ne lenne annyira elszállva magától... A múltkor Nerdanellel meg is beszéltük, hogy agyára ment az okosság. Neki meg a Feanoré, azért is hagyta ott.

Na, szóval mutogatta nekem a dolgait, mikor valahogy átkveredtünk egy másik műhelybe. Az neki a titkosa. Te szent Iluvatar, annyi fegyvert!! El is ájultam, ő meg eközben folyton szövegelt, hogy így a Narsil, úgy a Narsil, és nézzem már, milyen szép...meg hogy azt ő csinálta, nem Telchar.. vagy fél órája nem szóltam, akkor volt hajlandó hátranézni, és meglátni, hogy a földön vagyok kinyúlva. Mikor magamhoz térített, azon csodálkoztam, hogy a műhelyét hogy csinálta meg forgósra? Közölte, hogy csak én szédülök. De jó. Végre otthagyhattam azt a helyet, de be nem látom, mit akar azzal a teméntelen karddal. Meg miért szidja mindig szegény telereket?


Mondtam neki, hogy olyan furcsa álmaim vannak mostanában, meg a vízben is látok halványan egy arcot.. A minap a Celeborn alatt aludtam, amikor azt álmodtam, hogy a fából egy nagyon kedves fiú lesz, aki átölel.. Na, láttam rokont már mérgesnek, de ennyire még nem. Közölte, hogy itt nincs semmiféle Celeborn, és ha van is, biztos egy suttyó, nyomorult teler, vagy sinda, vagy ilyesmi lehet, és azokról ne is álmodozzak. Azt feleltem, hogy azok se rosszabbak, mint mi, és hogy én is teler vagyok félig. Erre majdnem kilökdösött, meg közölte, hogy csak a hajamért udvarol nekem, ami persze nem igaz..
Amikor mondtam, hogy az ő fiai noldák, és mégis milyen neveletlenek, hogy a parton a gyerekek közt vágtáznak azokon a ménkű nagy lovakon, közölte, hogy hadd hulljon, amelyik nem kell. Mondom, hogy a nolda gyerekek közt: Elkezdi erre: hol az a hét csibész, agyonvágom őket!
Jóvanakkor. Előjött belőle a nagy nolda öntudat..

Melkornak is elmeséltem ezeket a dolgokat, azt mondta, Feanornak részben igaza van. És hogy fejlesszem csak a látási képességemet, és ha gondolom, őtőle bármikor kérdezhetek… ehhez képest már délután elege lett belőlem… ki érti ezt…..

Másnap: reggel lementem Ulmohoz, megbeszéltem vele ezt a faálmos dolgot. Nem szólt semmit, csak mosolygott. Feanorra viszont kifejezetten mérges, mondta, ha így folytatja, szól Manwenak, küldje már el lehűteni azt a tüzes lelkét valahova...


Két hét múlva:
Mint mondtam nemrég, a családnak kezd elmenni az esze. Ma Curufin volt a soron, aki azt találta ki, hogy még díszesebbé teszi a lovát, és ennek örömére felcsatolt rá - egy tehénkolompot. Szegény állat már így is olyan volt, mint egy csüngőkkel teliaggatott ruhafogas, a kolomptól ráadásul még meg is vadult.
Láttuk, hogy ennek nem lesz jó vége, Fingon, Amarie, fivérem meg én rohantunk megfékezni a lovat, persze egyikünknek se volt annyi esze, hogy ezt lovon tegyük. Amint rohantun utána, észrevettük, hogy vészesen közeledik egy irgalmatlan nagy és még irgalmatlanul tüskésebb kaktusz felé. Ijedtünkben elkezdtünk kórusban ordítani:

-Vigyááááázzz, KAKTUUUUUSSSZ!!
-KÖSSSSSZZZ!!!- jött a sírós válasz a kaktusz közepéből.

-Ne mozdulj, Iluvatárért, jaj ne mozdulj- visítottunk Amarieval, és mindenki rohant Curufinkiszedni. Mivel hozzá nem lehetett nyúlni, meg a hatméteres kaktusz közepébe senkinek nem volt kedve belemenni, azt terveztük bátyámmal, hogy kilevitáltatjuk. Neki is fogtunk, és már jó a kaktusz fölött volt, amikor megjelent az őrjöngő Feanor, aki azt hitte, mi löktük bele a lökött fiát a szúrós izébe. Elkezdett rángatni, mire Curufin veszélyesen lejebbcsúszott. Már vagy fél méterre volt csak a tüskéktől, amikor a fia elkezdett kiabálni:

-Ne , jaj, apa, ne, hagyd őket!
Süket tüzeslélek ezt úgy értette, hogy:
- Ne hagyd apa őket!
Így aztán szegény kb. öt centire volt a tüskéktől, amikor Amarie kapcsolt és rámrivallt, hogy csináljak már valamit. Gyorsan tüzes lelkű rokon elé ugrottam, és a hajammal elkezdtem az arcát csiklandozni. Kapásból elfeledkezett a fiáról, akit így a fivérem kiszabadított, Fingon pedig a tüskék egy részétől szabadította meg, a másik adag az enyém volt.

A hazafele út enyhén izgalmas lett. Megjelent a kíváncsi természetű és néha mit ne mondjak és bocsánat a szóért, de elég bamba Aredhel, és elkezdte kérdezgetni mi volt. A fivére gyorsan el is húzott, így mi maradtunk ott neki választ adni.

- És akkor hova kötötte a harangot?
-Nem harang volt, hanem kolomp és a nyakára
-A farkára?? Curufinnak farka nőtt? Vagy..és itt pirulva nézett a bátyámra.
-Nem nőtt farka senkinek Aredhel, és a ló nyakáról van szó.
-Hogy kerül a ló nyakába a farka???
-Sehogy, Aredhel, a ló nyakán sörény van, és úgy került a tehénkolomp a LÓ nyakába, hogy odakötötte Curufin, úgy, ahogy én ezt a szalagot kötném a tiedbe, csak neki nem állt szándékába szorosra húzni a nyakán..
- A lóén vagy a sajátjáén??- kérdezett visza Aredhel, szerencsére mit sem sejtve Finrod mondanivalójának valódi értelméről.
-A lóén drága.......

-Jaaaj, holnap mehetek veletek lovagolni? Állítólag a kaktusz megtört és fehér nyák folyik belőle, biztos szebbé tenné a bőröm.
-Nem hiszem drága, mert mint kiderült, azt Melkor csinálta oda.
-A nyákot??
-A kaktuszt, és benne a nyákot is....
-Jééé.. most már értem.. miért érzem magam úgy, a közeledben, mintha el volnék varázsolódvaaa???
-Te minden férfi közelében így érzed magad Aredhel...- válaszolta kicsit epésen Finrod, - de most már mennem kell..
-Mit csinálsz ma?
-Ööö.. nem érek rá..
-Tudod, hogy Te vagy a legszeretettebb?? Tanííts meg vívni, naaaa...adok neked érte kiskutyust simogatni...
-Jól van, megtanítalak..- mondta fivérem és közben dühösen maga után húzva Amariet és engem elindultunk. Mikor a vihogó Amariet lerakta az otthona előtt, akkor döbbentünk rá, hogy egész Valinor Curufint és minket röhög. A vanyák voltak annyira intelligensek, hogy legalább a sziklák mögött tették ezt. Ulmo meg is jegyezte, hogy magára valamit adó tünde nem röhög a másik pofájába. Eközben persze a delfinei úgy ugráltak ki a vízből, nagy vihogva, hogy még nézni is jó volt őket. Feanor dühösen meg is jegyezte, amikor megláttam, és elkezdtem visítani a nevetéstől, hogy a delfineknek azért áll állandó nevetésre a szájuk, mert intelligensebbek annál, minthogy állat módjára kiröhögjék a tündét.*...

Másnap: szegény Finrod kijelentette, hogy most aztán már tényleg elege van belőlünk, és hogy csürhe banda vagyunk, ráadásul apával közölte, hogy nemá ő tartson rendet a családban és védje a családot, (apa erre azt mondta, hogy ő tenné, de neki a testvére Feanor). Finrod erre felmászott egy fára, mielőtt, mint mondta, a falra mászna tőlünk.. Én meg itt állok alatta, megpróbálom lekönyörögni, de nem megy. Fára mászni meg nem tudok, úgyhogy csak leshetek föl rá. Ráadásul közölte, hogy nem tanít meg, mert akkor nem lenne tőlem nyugta..

Fél óra múlva: közölte, hogy föllevitál, de ő akkor lejön. Most itt ülök a fán, tök egyedül, ráadásul a tériszonyom miatt szédülök.

Egy óra múlva: megszánt, és itt ül mellettem. Meg a másik három fivérem is. Melkor meg közölte, hogy úgy ülünk itt, mint tyúkok az ülőn. Orodreth jól le is köpte cseresznyemaggal, úgy téve, mintha véletlen volna. Nem is vagyok olyan hülye, mert Melkor is gondolkodóba esett, hogy teremhet tölgyön cseresznye. Finrod meg ledobta neki az egész zacskót, csak húzzon már innen...

Este: de jó is a kibékülés…Ma én főztem. Gombát. Miért fáj mindenki hasa????


*Egy Murphy- törvénykönyvből


Egy hét múlva: fujj, de úútálom ezt az egészet! Aludni se lehet itten nyugodtan, akkora a fegyvercsörgés. Hol karddal csörömpölnek, hol lándzsával. Meg mindenki jelvényt csináltat magának, meg címert, és veszekszenek. A lányok kárálnak, mint a tyúkok, hogy kié a díszesebb, a férfiak, meg hogy kié a nagyobb. Jellemző..

Mi öten elhatároztuk, hogy juszt se csinálunk így, ha valaki valamikor csinál nekünk címert, ám legyen, de mi magunknak nem.


Másnap:
Ajajj, ma fivéreim majdnem balhét csináltak. Kétértelmű megjegyzéseket tettek Feanor nyolcágú csillagának hegyes végeire...aztán azt taglalgatták, hogy a csillagvégek vajon Feanor és nyolc fiát, vagy nagyapit és a hét fiút jelképezik-e? Finrod szerint inkább ez utóbbi, mivelhogy tán annyira nem nagyképű még Feanor...hát nem is tudom. Az viszont tény, hogy szereti az apját. Hozzánk se engedi.


Két nap múlva:
Te jóságos Iluvatar, most már Melkor is nyomul rám! Ma eléggé feanorosan tapogatta a hajamat… Ennyire szép és népszerű lennék?? Nahát... Feanor meg féltékeny és vigyorog, hogy na, mondjak ellent egy Valának. Nem nehéz, merthogy nem vagyok én arra méltó, hogy egy Vala udvaroljon nekem.
Bár ha meggondolom, Melkor kifejezetten jól néz ki. Csak a fogai feketék egy kicsit, de azon lehet segíteni. Tulkász kiveri, Aule meg csinál neki újakat.


Másnap:

Jéé! Kaptam egy parfümöt Feanortól, de Melkor küldte. Nagyon jó illata van. Miért húzódik el mégis mindenki, és mondja, hogy elsötétedett az arcom?


Két nap múlva:


Tök jó ez a parfüm! Olyan sok minden szépet csinálok mostanában! Aulét meg is ajándékoztam egy csodás kertitörppel. Szépen kifestettem, rózsaszínre, narancssárgára, és világoskékre. Rendkívül meglepődött, alig bírt szóhoz jutni. valahova jól el is dugta, hogy senki ne láthassa rajta kívül, annyira szép.


Három nap múlva:


Ez nem igazság!!!

Yavanna is azt mondja, hogy büdös vagyok!! Kikérem magamnak, én mosakszom rendesen, és a tündék alapból illatosak!! De azért odaadtam neki a parfümömet, próbálja ki ő is. Biztos tetszeni fog neki.


Este..

Nem is tudom.. Feanor talán nem beszél hülyeségeket.. lehet adni kéne neki hajat.. ma mindenesetre az ölébe ültem, hogy örült neki!! Nem értem, Ulmo meg miért háborodott föl, pedig Feanor olyan kedves volt, még meg is puszilt, meg fésülgette a hajamat, meg ilyenek. Miért is voltam eddig vele olyan goromba??


Másnap este:


NEM IGAZ, NEM IGAZ!, NEM IGAZ!!


Yavanna olyan egy, olyan, hogy azt el se lehet mondani. A tűzbe dobta a parfümömet!!!! Én soha többé ki se teszem a lábam, és nem beszélek vele! És még volt képe azt mondani, hogy ez jobb lesz így. Még Finrod is mellé állt, és közöltem, hogy úgy bűzlöttem attól a parfümtől, hogy majd elhányta magát.


Két nap múlva:

Te szent Iluvatar, mit csináltam én itten? Mintha....mintha világosodna az agyam vagy mi. Te jó ég! Fujjj!! Ezt a gusztustalan kertitörpszerűséget én csináltam?? Jajj, és még Aulénak is adtam belőle, ááááá. És én hülye meg nem láttam, mit csinálok!!! Rohanok is hozzá, meg Yavannát is meg kell engesztelnem.


FÚJJ DE BÜDÖS VAGYOK!! Így sehova nem mehetek...


Két óra múlva:


Mi van, a bőrömet is lemossam, hogy lejöjjön ez az ocsmány szag?? Fujj, belette magát a szobámba! Ezért jár itt az egész család maszkban!! Kinyírom Feanort!! Ő beszélt rá, nagy somolyogva, hogy fogadjam el ezt a dögvirág - parfümöt. Remélem ő is kapott, és még nálamnál is becstelenebb szagot áraszt.

Három óra múlva:


Sírok, ez nem igaz!!! Gyere már le!!


Egy óra múlva:

Kénytelen vagyok elkullogni Yavannához, csináljon már velem valamit.


Jó késő este:


Szegény Yavanna mindent megbocsájtott, és elküldött Ulmohoz, hogy a tengerbe ülve ázzak ki. Mit ne mondjak, még Ulmo is fintorgott, amikor megérezte, hogy jövök, és ha nem is örömmel, de vállata, hogy lemossa rólam a gyalázatot. Persze jól összeszidott. Meg Tulkász meígérte nagy vigyorogva, hogyha még egyszer ráhozom a hányingert, a fejem belenyomkodja egy hordó rózsaolajba. Melkornak meg tényleg fogpótlásra lesz szüksége. Aule eltüntette azt a gusztustalanságot.
Fivéreim megint mernek velem mutatkozni, de Finrod megígérte, hogy megnyakal, ha még egyszer ilyet csinálok.

Csak van egy is baj: Fenor várja a folytatást. És nem értem, hogy őt hogy nem zavarta a bűz.

Két hét múlva:


Hát ez rémes....ez megőrült. Olyat csinált, hogy ihaj. Ez nem lehet igaz. Ilyen még nem volt, ide is írom gyorsan az évszámot.


1490.

Ez egy őrült!! Én mindig tudtam, de hogy ennyire!!!! Megőrült de tényleg. A hülye féltékenységében hajszál híján leszúrta Fingolfint!! Tényleg hajszál híján, merthogy megint kért nyilvánosan hajat, megint nem adtam neki, erre elkezdett velem üvöltözni, hogy én senkit nem tisztelek. Éééén?? Amikor pont ő beszél, meg a drágalátos Melkor mindenki ellen. Ő azt fújja, ki kit utál, Melkor meg hogy ki kitől óvakodjék. Szúrósszemű rokonnak is hinti a rizsát, az meg még hisz is neki. Fiastul, meg sokmindenkistül. Ezt a hülye bandát! Ulmo meg Tulkász nem is bírja Melkort.
Feanor tisztára úgy csinál, mintha ő lenne itt a király, pedig nem is, merrt Manwe az. Szóval rokon felbőszült, és mivel előtte való nap látta, hogy Fingolfin a kezébe vette a hajamat (igen, neki hagytam, mert nem akarja két marokkal kitépni, mint egyesek többesei) féltékeny lett, és elkezdte keresni a testvérét. A szerencsétlen pedig pont nagyapihoz ment, mert azt hitte, hülye szúrósszemű rokon nem is törődik az apjával, és ha így van, majd ő magához veszi, hiszen nagyapa miatt vagyunk ezen a szép helyen.

Féleszű barátunk ezt megneszelte, berontott, kidobta, majd a karddal hadonászva utána rontott, és a mellének szegezte, de előbb még a nyakát is megcirógatta vele. Tuti Melkor tanítása, pfuj! Nagyapi meg tök el volt ájulva, hogy mennyire nagyon szereti őt Feanor. Még jó, hogy meg nem köszönte, hogy a saját fiát a másik a szeme láttára szúrja le. Az a mákja, hogy a nagyi nem volt épp otthon, adott volna a pofájára olyat, hogy ott gebed meg. Mármint Feanornak.

Amúgy Feanor egész háza népe megveszett, mert a minap vittem egy kis sütit nagyapának, és amikor mentem haza, a fiúk úgy összevertek, merthogy nagyapihoz merészeltem menni, hogy azt se tudtam, hogy bujdossak haza. Tulkász a hajukat kiszedte volna, Finrod meg felkoncolná őket, ha tudná, de szerencsére nem tudja. Drága rokon meg nem akarta elhinni, de végül elhitte, csak nem mondta, ezt onnan tudom, hogy felajánlotta, csinál nekem páncélruhát a fiai ellen, meg valami erényövet is. Na, tudja mikor. Rámadott egyet (tán félt a saját kölykeitől? joggal, mert szépre tanítja őket) majd megdöglöttem tőle. Nehéz is, meleg is, kell a nyavalyának.

Egy hét múlva.
Na végre valaki helyretette! Kiderült, mit művelt, az is, hogy ki volt az ötleadó. Melkort szegényt megint elhajtották a csodába, legalább rendesen látni, meg a Fák is sokkal szebben virágzanak. Feanor is mehet 12 évig gondolkodni Formenosba. Azt viszont nem igazán élvezem, hogy nagyapánk is vele megy. Sokkal jobb helye lenne nálunk! Na nem baj, majd ellátogatok hozzá, és irgalmatlanul nem érdekel, mint szólnak rokonék. Mihozzánk meg hozzám is tartozik, nemcsak az övék! Igaz, szegény Feanor is hiányozni fog egy kicsit elvégre a rokonom, meg aztán.. okos is, meg minden, csak kár, hogy ilyen lett. Eddig mindig megmutatta az új dolgokat amiket csinált, de az utóbbi időben még azt se. Pedig néha olyan aranyos is tudott lennei, ha akart. Magam se értem miért sajnálom de ez van. A tünde fia- lánya elvileg szereti a ronoit vagy nem? Vagy hogy is van ez? Most már egyre kevésbé értem...Affene, már hurcolkodnak is.


Fél év múlva.
Ma végre elmehettem hozzájuk., mert rokon is rájött, hogy hiányzik neki a látásom, pontosabban a hajamé. Gyorsan sütöttem sütit, meg apa tök finom bort csinált, vittem azt is nagyapának. Azon gondolkoztam, hogy kedvenc piros ruhámat kéne felvennem, de aztán rájöttem, hogy az cseppet sem biztonságos, a fehérről meg még azt hinné, hogy menyasszonynak jövök, úgyhogy maradt egy világoskék.
Te jóságos Iluvatar, mekkora dzsuva volt nagyapánknál! Tiszta gyámánt- meg aranypor volt minden, mire kitakarítottam szegénynek, úgy fénylettem, hogy Feanor be akart zárni a kamrába. Először azt hittem, összetévesztett biztos a szerencsétlen Szilmarilokkal. Azokat is bezárta a sötétbe, pedig a fénynek örülnek. Én is, meg annak is de felettéb, ha nem matatnak nyolcan a hajamon, azzal az ürüggyel, hogy de régen nem láttak, és milyen jó, hogy látnak, és valójában arra akarnak rávenni, hogy náluk is tegyek rendet, söprögessek, töröljem le a millió port meg ilyenk. Na tudják, mikor! Egyéb nem kéne? Illetve kéne, de úgyse kapnak.

Viszont ezt a kamrába zárást öö izé jobb ha senki előtt nem taglalom. Ugyanis megint jól megtéptük egymást. Nagyapi mosolyogva meg is kérdezte, mit csináltunki mi ketten a sötétben. Megjegyzése:
"Ejha, ti aztán nem kíméltétek egymást". Még szerencse, hogy ő nem lát a gondolataimba...Ugyanis a kellemetlen valóság az, hogy rokon becsalt, hogy megmutatja a Szilmarilokat, aztán elkezdte, hogy de milyen szép a hajam. Meg hogy ennyit igazán nem tagadjak már meg egy száműzöttől...meghogy úgyis tudja, hogy vajszívem van. Na mondom, kész. Közöltem, hogy hajat sajnos nem tudok adni. Mindenesetre megpróbáltam diszkréten meglépni. Erre megmarkolta a hajam, és elég furcsa arccal elkezdett kérlelni: csak egy szálat, csak egy szálat, légyszi, ahhhh!!! Szépen seregtünk körbe-körbe, már- már szabályosan táncoltunk, mivel ahogy tekerte a kezére a hajamat, egyre ádázabb arccal, én megpróbáltam kikerülni, de nem igazán ment. Közben azon gondolkodtam, hogy most akkor zavarba kellene-e jönnöm. Úgy döntöttem igen, és mikor kellőképp közeljött, olyan szinten, hogy a vállamra is borult, alaposan megleptem az érzékeny pontját a térdemmel. Egyből elengedett, és immáron szomorú, rezignált arccal állt föl kis idő múlva, és láttam azon gondolkozik, miért nem vagyok képes teljesíteni még a szerinte legapróbb kívánságait is. Kifele menet nagyapának kimagyaráztuk a dolgot, hogy miért is áll így a hajam. Annyit mondtunk, hogy a Szilmarilok és a hajam fényének árnyalatát hasonlítottuk össze. Kifogás nem volt, viszont azt vártam, mikor jön már lefele a plafon...

Maedhros sajna előbb látott meg minket, mint nagyapánk, pont akkor, amikor mind a ketten bőszen igazgattuk a ruháinkat. Meglepetésében el is ejtette a kezében levő serleget, és láttam, hogy azon gondolkodik, hogy a szájában lévő vizet kiköpje vagy lenyelje? Illedelmesen ez utóbbit választotta, és később gratulált a Feanorral kötendő házasságomhoz. Mondtam, neki ne tegye. Szegény erre nézett nagy bambán, egész addig, míg nem vázoltam neki a helyzetet. Mikor végre felfogta, mi van, a következő kérdést tette fel: akkor ugye még remélhetek? Azt mondtam, hanyatt vágom magam. Illetve gondoltam, mert ha mondtam volna az előzmények után..csak azt tudnám, hogy most mennyire gondolják komolyan, különösen Feanor a kezem megkérését, és mennyire hajt pusztán a hajamra...

Viszont érdekes, hogy nem lettem kidobva azzal, hogy be ne tegyem az életbe se Formenosba a lábam. Nem bírtam megállni, rákérdeztem Feanornál. Annyit mondott, hogy neki már a hajam puszta érintése is örömet okoz. Vettem észre....