fbpx
 
 

Astragan: Astragan története - Gyermekkorom

Egyedül a gyermekkoromról és ifjúkorom első feléről beszélhetek bűntudat nélkül. Azok szép idők voltak, Homálytól mentesek. Lelki Homálytól.
Magukról a szüleimről annyit tudok csak, amennyit nevelőim elárultak nekem. És amennyit láttak érkezésemből azok, akik akkor jelen voltak.

Egyszerű, hűvös őszi nap volt. A leveleket már megcsókolta a reggeli fagy, pírt vont színükre, sárga ruhába öltözteteve a nyírfákat és kicsit színesebbé téve Bakacsinerdő máskor oly sötét rengetegeit. Hiába járt delelőn a nap, a fák körül nem szállt fel a köd, de a vadon mélyén túl, ahol már veszélytelenebbül is megélhet bárki, áthatoltak a sötésárgába fordult napsugarak.
Kis csapat állt meg egy láthatatlan határvonalnál, amit bármely tünde meglát, de egy emberi vezető csak megérez: onnan tovább egy tapodtat se. A fák között figyelő őrszemek egyetlen rossz mozdulatra szíven lőnek akárkit. Az erdei tündék bizalmatlanok az emberekkel, az eldugott helyen élők mégúgy. Megbeszélt találkozó volt, a helyet az eldák jelölték ki, hogy valódi lakhelyük titokban maradjon. Az embereket fogadó tünde férfi elvált az erdőtől, szótlanul lépett a csapat elé, ami 4 lovas katonából, egy gyalogos vezetőből és egy lova mellett álló sötét köpenyes asszonyból állt, aki egy gyermek kezét szorította. A vezető és az asszony nem rejtette el arcát, de a katonák komoran köpenyükbe burkolóztak, s bármilyen felségjelet eltakartak, honnan is jöttek, kik ők. kard nem fürdött meztelenül a fényben, de a markolatra helyezett kéz utalt a küldetés komolyságára.
Az asszony a vezető kézjelei után az eldához lépett, sápadtan, mégis töretlen tartással, összepréselt ajkakkal kis kezemet /mert a gyermek én levék/ a férfiéba helyezte. Sötétbarna, majdnem fekete haját fémhajdísszel szorította le az őszi szél. Határozottan a tünde szemébe nézett aki rezzenéstelenül állta. Azt mondták utólag, szép asszony volt anyám, büszke, mégis a nemesek érzéketlensége nélkül. Mert nem volt rangban az. Öltözete kivillant a fekete, jeltelen köpeny alól, szolgálóé volt aki a belső udvarban dolgozik.
A katonák intettek és percek múlva már elnyelte az ösvény a távozókat. A vezető sóhajtva követte őket gyalogosan de előtte szólott keveset:
-Fattyú. Nem maradhatott az udvarban. Csupán két éves, de ha felnő és kitudódik atyja, gondok forrásává válhat. Nem akarták megölni, ezért választották ezt.
-Tudom. Elrejteni a világ szeme elől- szólt halkan az elda. Őrei leeresztették felajzott íjaikat.
-Olyanokra bízd, akik sajátjukként szeretik majd. Sinda uraitok ne tudjanak róla.
- Úgy lesz-biccentett a másik, nem sokkal ez után az esemény tanúi már csak az emberek hagyta letaposott fűcsomók maradtak.

Az elda egy olyan családhoz helyezett el, akiknek falujáról még maguk a sindák között forgolódó avarok sem tudták pontos helyét. Elrejtve a világtól... Ahogy szólt a parancs.
Új anyám és apám fiai elestek a harcban, amit Elrond vezetett Szauron ellen az emberek szövetségével. Vigaszukká váltam. Nevemet magam árultam el, de jelentése nem tudni honnan származik, egyetlen ismert nyelv sem mondhatná magának igazán.
Az ott élők nem beszélték sem a közöst, sem az adúnit, így ezeket fiatal korom miatt elfelejtettem. Ember valóm nem foglalkoztatott, nem találtam magam és a tünde gyermekek között nagy különbséget, talán csak annyit, fülük hegyes volt, és rettentően jól másztak fára. 1 év elteltével ugyan úgy feleseltem bertheur nyelven és időnként sindául, mint ők.
Igen rossz gyerek voltam. Előszeretettel csentem más kertjéből gyümölcsöt és a frissen mosott ruhát kipingáltam szedres ujjakkal. A nap 18 órájában általábanmaszatos arccal, foltos ruhában hajkurásztak. Egyedül akkor maradtam a fenekemen, ha énekelni kezdtek vagy zenélni és közben a faragónktól lopott félig kész szobor fejét harapdálhattam. A legtöbb történetet a világról dalokon keresztül ismertem meg.
Legnagyobb élményeim közé az tartozott, amikor engedetlenül elbóklászva egy igen kellemetlen pókkal akadtam össze a Tiltott Vidék határán. Ha akkor nem jut nyomomra Sirithelenion, a kedvenc vadászom, akitől szarvasagancsból faragott karkötőt kaptam, otthagyom a fogam. A velőtrázó sikoly azért elég nyomravezetőnek bizonyult egy Banyapók méretű bestiával átellenben. Egy ideig tartottam a pókoktól, voltak akár kicsik, akár nagyok.
Emlékezetes volt ahogy első találkozásom esett 6 évesen egy kószával. Nem tudtam éjjel aludni, meghallottam érkezett valaki nevelőapámhoz. Kisettenkedtem ágyamból leskelődni. A fogasnál leragadtam a nagy, nedves, erdő és esőillatú sötétzöld köpenynél. Bele is bújtam, elvesztem benne. Parádémnak a faragott fogas feldűtése vetett véget, és egy igen magas, csípőre tett kezű, de derülten mosolygó alak. Elkerekedett szemekkel hallgattam idegen /utólag felismerve adúni/ nyelvű dorgálását és visszavette köpenyét, miután vigyorogva óhajtottam megtetteni ezt. Sikkantva futottam vissza szobámba, ahogy apám fejingatását megláttam. Később bár, de ebből az emlékből tudtam, kevesen azért ránk találhatnak...

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére