Előszó:
Az én kószám, felettébb vidám, és mit sem törődik azzal, mit gondolnak róla. Illetve ilyen volt. De a második nagy gyűrűháborúban, meghalt a testvére, Artemis. A háború végezetével, népe nagy része Nyugathonba hajózott. Csak ő, és még néhány kósza lelkű társa maradt Középföldén, az eddig ismertnek hitt világban. Ekkor kezdett el vándorolni, főleg Dúnföldön, és az északi térségben. Lórienhez erős szálak fűzték, ezért, oda mindig visszatért. Az emberek, akik mit sem tudtak róla, csak úgy hívták, a Kósza, nagy tetteit nem ismeri senki.

I fejezet:
Minas Tirithből Völgyzugolyig
Artemis megbotlott valamiben, és hasra esett. Nagyot puffant az öreg levelek között. Area visszafordult a hangra, de mikor meglátta a leveleket köpködő fivérét, hangos kacagásban tört ki.
- Minden rendben? - kérdezte, miközben visszaballagott mellé.
- Igen. – válaszolt a fiú, de amikor felnézett, már nem látta meg Area mosolygó arcát. Ebben a pillanatban Area ugyanis felébredt.
Felült az ágyában, és körülnézett. Rájött, hogy Minas Tirith-ben van. Lelépett fekvőhelyéről, és odasétált az ablakához. Nagy, magas ablak volt. Vagy kétszer akkora mint ő. Area magasan volt, az egyik toronyban. Aragorn adott neki itt helyet. Felállt az ablakpárkányra, megkapaszkodott a kezével a két oldalában, és kidőlt az ablakból. Szőkés tincsei az arcába borultak, és a feje teljesen kiszellőzött. Még nem járt magasan a telehold. Behunyta a szemét, és lassan emlékek törtek fel benne. Ekkor halk lépteket hallott meg a háta mögött, amit talán senki más nem hallott volna meg. Kinyitotta a szemét, és visszahúzta magát a szobába. Pontosan tudta ki van mögötte, és hamarosan sejtését egy férfihang erősítette meg.
- Látom, felébredtél a kürtökre. – Aragorn állt mögötte, aki Areára régi barátként tekintett, de a lány tudta, ő király, és tisztelnie kell.
- Vészkürtök voltak, ha nem tévedek. Mi történt?
- Betyárok meglőtték egy portyázónkat, de szerencsére, a sebe nem súlyos.
- Holnap továbbmegyek. Csak azért tértem Gondor felé, hogy megnézzem hogy mennek itt a dolgok. Éjszakára sem akartam maradni.
- Megint a Szürkerévbe mész?
- Igen.
- Minden évben elmész oda?
- Hátha egyszer feltűnik egy hajó.
- Mért nem mész utánuk?
- Mert nekem ez az otthonom.
- De hiszen velük akarsz élni!
Ekkor Areának nagyot villant a szeme. Megfordult és lelépett a párkányról. Szembekerült Aragornnal.
- Kitudja. Furcsa teremtmény ez az ember. – szólt, majd felkapta a kadrját, és elindult az ajtó felé. A Király utánnak fordult.
- Már is mész?
- Igen, Itt már nincs miért maradnom. – szólt, és egyedül hagyta Aragornt a szobában. Ő még sokáig nézet utána, de nem sejtette, hogy soha többet nem látja kedves barátját.

***

Kint fújt a szél, és a szokásosnál több ember volt kint az utcákon. Bizonyára a kürtre jöttek ki nézelődni. Area mit sem törődve az őt megbámuló embereket (mivel könnyű páncélzatban volt) , elsietett az istálló felé. Ott hatalmasat füttyentett, és a lovak közül kiugrott egy barna ló, és odasietett gazdájához. Area felpattant rá, és már száguldott is kifelé a városból. Minél messzebb jutott, annál jobban érezte, nem kellet volna úgy elrohannia. Egy közeli dombon megállt, és visszanézett a városra. Fehérebbnek érezte mint máskor. Nagyot sóhajtott, megfordította lovát, és elindult a sötétségben.
Még sokáig lovagolt, nem is tudta mennyit. Lassan elkezdett világosodni az ég alja, amikor az Entsed torkolatáig elért. Innen már lehetett látni Emyn Mull távoli lábát. Itt megállt, mert egész este lovagolt. Ő és lova is fáradt volt.
Másnap fellovagolt Sarn Gebirig. Mire ideért, már sötét volt, pedig korán indult. Az út legnehezebb részén más túljutott. Három nap alatt elvágtatott a mesés Lórien egykori birodalmába. Most az aranyerdő üresen és elhagyatottan állt ott egymagában. Itt megpihent, és napokat töltött el. Megkereste régi fletét, amit egyszer régen már felújított, hogy ott töltsön pár napot. A flet még most is ott állt a Nidoreln partján, ott, ahol egyszer nagyon rég a szövetség is átkelt a patakon. Itt Area hosszan elidőzött, és felidézte emlékeit e csodás helyről. Mikor újra megtelt a hold Area is útra kell, hogy átvágva a Vöröpataki hágón, eljusson Völgyzugolyba.

***


Area a Vörösfoki hágó felé tartott, amikor, hirtelen lódobogást hallott maga mögött. Hátranézve, egy másik lovast látott maga mögött, aki jóval a háta mögött baktatott. Ő, mit sem foglalkozva vele, tovább hajszolta lovát. Minél előbb Völgyzugolyba kellett érnie.
A hágó ritka napsütésben tündöklött. Mintha csak a lovast várta volna. Area könnyedén átjutott a széles és jól járható utján. Lovának azért, vigyáznia kellett, de puha lépteivel ügyesen manőverezett a kövek között. Mikor felértek a tetőre, Area még egyszer körülnézett a hóban. Minden tisztának látszott a közelben, és a lovas is eltűnt.
Dúnföld, a szokásos képét mutatta. Sivár, és elhagyatott volt. Az úton senkit se lehetett látni Areán kívül. Illetve csak majdnem. A lovas megint mögötte baktatott. Ugyanaz a sötét ló. És hosszú, barna hajú lovasa. Rohaninak látszott, de a lány nem volt meggyőződve e felől.
Völgyzugolyhoz érve, Area szív felvidult. Végre odaért, népe még egyetlen állandó lakhelyére. (Elrond után a palota sokáig üresen maradt, de végül beköltözött ide Area népének kis része. Itt a bölcsek laktak, akik minden jó szándékú vándort meleg szeretettel fogadott.) A lépcsőn, már Area régi, de nagyon jó barátja állt, Farnatos.
- És Szellőszárnyon (így hívták a lovat) megérkezett maga a Vihar. – mondta mosolyogva, míg barátja felért a lépcsőn.
- És a szél gyorsabb volt a viharnál –szólt Area – a deré lovam nélkül, semmire sem mentem volna.
- Mi hírt hoztál az országokból, hogy van a mi jó öreg barátunk, Aragorn?
- Kivit felidegesítettem, azt hiszem, de egyébként, nagyon jól. – ezek után elmesélte tapasztalatait, és beszámolt a lovasról.
- Lehet, hogy véletlen összeesés, de az is lehet, hogy tényleg követett.
- Nem tudom, majd elválik.
Area itt is eltöltött egy kis időt, kipihente a fáradalmakat, beszélt a barátaival, társaival. De tdta, már nincs sok ideje. Tovább kell mennie.

II. fejezet:
Galina
Area elbúcsúzott barátaitól, és Szellőszárnyon továbblovagolt nyugat felé. Pár mérföld után a sötét lovas újra a nyomában volt. Nem bírta tovább, kíváncsisága felülkerekedett, megfordította a lovát, és megvárta, amíg beéri a lovas. Mikor odaért hozzá, lerántotta fejéről a szürke csuklyáját, és elővillant sötét haja, és sebekkel szabdalt fakó arca.
- Leoben – szólt Area – gondolhattam volna. Hát visszatértél bosszút állni? (Area régi ellensége volt Leoben, mindig kergették egymást, és csatáztak egymás ellen. Múltkor a férfi maradt alul.)
- Hát igen. Visszatértem, de modt egy egész csapattal – szólt és a lánynak még megfordulni sem volt ideje, már is egy kést érzett a torkán. Hátulról támadták le Leoben kezesei, é ezek után elsötétült előte a világ.
Area egy koszos, szűk földalatti cellában ébred. Leütötték, és a feje még mindig zúgott. Cellájában csak csontok és egy kis padocska volt. A plafon tövében egy kicsi, szűk ablak tátogott, a rácsai már meg voltak feszegetve. Amint az ablakot szemlélte, az ajtaja előtt megállt egy fiatal lány, egy kevés étellel a kezében. Mikor Area odanézett, észrevette, hogy a lány voltaképpen tünde, csak levágták a haját, és elcsúfították az arcát. Hatalmas tengerkék szeme felnézett a fogolyra, és Area felismerte benne azt a lányt, akit egyszer régen megpróbált megmenteni Leobentől, de nem sikerült neki.
- Galina, hát te még élsz? – kérdezte meglepődve
- Azt mondják, ha a Vihar éjszaka tombol, csendes és szép lesz a nappal. De mi van, ha a Sötétség legyőzi a Vihart, Lehet, sosem kel fel a nap. – mondta a lány hosszan és nyújtottan, mintha nem is ő beszélne. Ez alatt szeme végig Areán függött.
- Még elsöpörheti a Vihar szele az éjt, de akkor rád is szükségem van.
A lány letette az ételt, és becsúszatta a rács alatt. Aztán felállt ismét, és mélyen a fogoly szemébe nézett. Ekkor egy erőteljes férfihang szólalt meg a folyosón. Ne lazsálj, gyerünk. Galina megfordult, és elindult a hang irányába. Még egyszer hátranézett, és még odasúgott Areának:
- Bár mit is teszel, vigyázz Area! Nagyon vigyázz! – a lány megfordult, és lesuhant a folyosón.
Miután egyedül maradt hősünk, estig föl-alá járkált a cellában, aztán leült a padra, fejét a tenyerébe hajtva nagyot sóhajtott. Ekkor lódobogást hallott az ablaka felől. Megjelent Galina fehér lába, és Szellőszárny patái.
- Szellő szárnyán menjen a hír a gonoszról. – szólt a lány, és elballagott.
- Szellő – szólt Area. – Menj el Völgyzugolyba, és vidd hírét mi történt. Siess.
A Ló nyerített egyet, és elvágtatott. Area még sokáig hallotta dobogását, míg végül el nem nyomta az enyhítő álom.
Zavaros álmából akkor ébredt fel, amikor egy tányér csörömpölését halotta a padlón. Odanézett gusztustalan kosztjára, nagyot sóhajtva maga elé vette, és beletúrt. Az őr, szeme sarkából erősen figyelte Areát, és ezt ő is nagyon jól tudta. Letette az ételt, és a cella egyik olyan zugába sétált, ahol nem látta az őr. Innen bámult ki az ablakon, és várta lova érkezését.
Este, amikor már az őr is szunnyadt, Area tudta, lova mindjárt megérkezik. Kis idő múlva, meg is hallotta patáinak suhogását a harmatos fűben.
- Hát megjöttél? – mondta a lány – Gyors voltál, mit ne mondjak. Tudnál hozni nekem egy kötelet, elég vékony ez a rács, talán ki tudod tépni a helyéről.
A ló nyerített, és elment. Kis idő múlva egy tekercs kötéllel tért vissza.
- Nagyon ügyes vagy! Na, gyere. Tartsd ide a nyakad!
Area gyengéden a ló marjára kötötte a kötél egyik végét, a másikat a rácsokra. Ekkor halk neszeket hallott a folyosóról. A lány odafordult, és Galinát látta a rácsok mögött.
- Gondolod, hogy sikerül? – kérdezte – Igaz, az összes őr alszik.
- Galina, gyere velem! Ott az őrnél a kulcs.
A tünde gyermek szeme nagyot csillant, fellángolt benne a remény. Odafutott az őrhöz, elvette a kulcsokat, és kinyitotta a cellát. Ez alatt Szellőszárny lefeszítette a rácsot, és Area már kint várta a lányt. Az is kimászott, és kint nagyott szippantott a levegőből. Mondott valamit magának a nyelvén, és felnézett a lóra.
- Gyere, ülj elém – mondta Area, és felültette a lányt a magas lóra.
Halkan elügettek a kapuhoz, ott Area leszállt, és lassan, csendesen kinyitotta. Kivágtattak a kapun, és eltűntek az éjszakában.

III. Fejezet:
Galina Völgyzugolyban
Galina egy világos szobában ébredt. Tágas volt, és minden pontját beragyogta a fény. Az egyik oldalán, kecses boltívek álltak, amelyek egy erkélyre vezettek. Galina csodálkozva, és örülve suttogott magának
- Völgyzugoly
Kikelt az ágyából, és a teraszra sétált. Mikor kiállt a korláthoz, egy kis, fákkal körülvett szellős rétet látott. Ott legelt Szellőszárny, és kisgyerekek játszottak körülötte. Kilenc évesnek ha kinézhettek, de látszott rajtuk, hogy itt éltek. Arcuk ápolt, hajuk csillog, egészséges mosoly volt az arcukon. Az egyik fiú feltekintett, és meglátta az erkélyen álldogáló lányt. Elmosolyodott, és már futott is az egyik fához:
- Area, Area, felébredt a lány, felébredt a lány!!!
Ekkor a fáról leugrott egy fiatal, lenge selyemruhás fiatal, és ugyancsak felnézett az erkélyre. Galina ekkor ismerte fel benne az előbb emlegetett lányt.
- Jó reggelt! – kiáltott fel Area – Várj egy kicsit, felmegyek. – szólt, és elfutott a ház tövébe.
Galina nagyon boldog volt, talán eddigi életében a legboldogabb, és Area lekísérte a két fiú közé, felmászott vele az előbbi fára, és beszélgettek, beszélgettek, míg el nem jött a délidő, amikor besétáltak egy tágas terembe, ahol már ott volt a ház nagy része. Ebben a hatalmas palotában, nem is laktak olyan kevesen, mint hitték. A két vendég, egy hosszú asztalnál foglalt helyet, a két gyerkőtszel együtt.
- Még nem is mondtuk, mi Ilis és Tulion vagyunk. – szólt az egyikük.
- Igen, és itt lakunk. Te gondolom az a bizonyos Galina vagy. – szólt Ilis, és végigsiklott tekintete a leány sebhelyes, és meggyötört arcán.
- Igen. - válaszolt Galina – Örvendek a szerencsének.
Az ebéd békében telt el, és sokat beszélgettek a két fiúval.

***


IV: Felezet:

Area újabb útra készült. Most Leoben búvóhelyét kereste. Galina azt mondta, őt is leütötték, és úgy vitték oda. Viszont annyit tudtak, hogy Bír környékén kell keresni. Szellőszárny azon az úton vitte őket haza.
Area a Pajkos Póni előtt állt meg. Lovát elvezette az istállóba, ő pedig bement a fogadóba.
- Jó napot, egy szobát kérnék. – szólt be a pult fölött
- Sajnálom, de minden szobám foglalt. – szólt a fogadós – Talán, még üres egy hobbit szoba, de szerintem az úgy sem érdekelné magát.
- Dehogy nem! Nekem minden jó, csak adjon szállást mára.
- Rendben, ő majd odakíséri. – mutatott a kis hobbit inasra a fogadós.
A fiatal inas felnézett a vendégre, és vidáman mosolygott rá. Végigvezette egy folyosón, és közben be nem állt a szája:
- Maga ugye egy olyan kósza? Erre sok ilyen van, de nem szállt meg eddig egy sem itt. Maga biztos valami fontos dologban jár itt. Megkérdezhetném mi az? Jó, jó, nem kell válaszolni! – mondta gyorsan, amikor látta a vendég komor tekintetét. – Egyébként minek köszönhetem a türelmét?
- Annak, hogy nem szoktam gyengébbeket bántani.
A fiú nagyot nyelt, és szorongva előrefordult. Area ezt széles mosollyal nyugtázta.

***


Area pontosan tudta mit csinál. Itt marad, és valamivel felhívja magára a figyelmet. Ha ez sikerül, előbb, utóbb eljár a híre, és Leoben fülébe jut. Akkor ő elmegy, hogy elkapja. Akkor ő persze már messze fog járni, és amikor a küldöttség visszavonul, ő előbújik rejtekhelyéről, és követi őket.
Aznap este, a fogadóban zűrös este volt. Megpróbáltak betörni egy szobába. De persze Area résen volt, és mindent megakadályozott. Magyarán, sínen volt. Nagy híre lett az esetnek, és Areának is. Pár nap múlva, a kocsmában hallotta is egy frissen érkezettől, hogy lovasok közelednek. Ő lerohant, elkötötte lovát, és elment a közeli erdőségbe. Délutánra gyanúja beigazolódott. Leoben lovasai voltak. A városba mentek. Pár órát várakozott még egy bokor aljában, aztán újra megpillantotta a lovasokat. Utánuk eredt. Sokáig lovagolt az erdő védelmében, aztán este felé elértek egy dombsághoz. Ott a legnagyobb dombhoz mentek a lovasok, és alul kinyitottak egy csapóajtót. Kijöttek a lovakért, és elvezették őket, az emberek pedig bementek. Area minden mozzanatukra figyelt, és amikor eltűntek, csak ennyit súgott, azt is Szellőszárnynak:
- Siess haza, sürgős most az utunk!

***