fbpx
 
 

Laurelin: Utazás Középföldére

UTAZÁS KÖZÉPFÖLDÉRE
(napló)



1.bejegyzés: Nem tudom, miért kezdek el írni. Talán, mert hiányzik valaki akivel megoszthatnám a gondolataimat. Három napja egy teremtett lelket sem láttam. Különben úgyis mindegy. Ha hamarosan nem jutok vízhez végem. Így akár le is írhatnám mi történt velem ezen a néhány napon. Én egy afféle Révész vagyok. Ez azt hiszem magyarázatra szorul, hiszen eleddg senkinek sem említettem. Valahogy úgy néz ki az egész, hogy számtalan világ van és létezik egy úgynevezett Kapu, amely bármelyikre megnyílhat. Jöttek már hozzám a legelképesztőbb helyekről is. Talán erről is vezethettem volna naplót. Eszembe sem jutott. Különösebb dolgom nem volt, minthogy megvédjem őket a kíváncsi szemektől és átsegítsem őket életük számukra kritikus szakaszán. Ez többnyire gond nélkül ment. Előfordult az is, hogy én pottyantam egy számomra idegen világba, de mindig megtaláltam küldetésem célját. A mostani eset teljesen más. Otthon voltam s lévén beköszöntöttek az első melegebb tavaszi napok kirándulni indultam. Hátizsákba csoki, füzet toll, hátha megihlet a bimbózó természet. Elindultam az erdőbe. Ott tört rám az a furcsa érzés. Az egyik pillanatban még tudtam hol vagyok, a másikban már nem. A fák megváltoztak. Ezen a helyen ahol vagyok, mintha valóságosabb lenne a természet. Be kell fejeznem, mert lassan rámesteledik és szeretnék védettebb helyet találni éjjelre.

2. bejegyzés: Szörnyű volt az éjjel. Tulajdonkéép itt minden éjjel szörnyű. Hiányzik az ágyam...Borzasztóan éhes vagyok. Nem igaz hogy nincs a közelben egy város, falu, vagy akárcsak egy ház! Ez a negyedik napom ebben az idegen világban. Tegnap az erdőnél fejeztem be. A fák olyan leírhatatlanok voltak. Bizarrul hangzik, de mintha éltek volna.Szinte vártam, hogy kihúzzák a gyökereiket és sétálni kezdenek. Badarság! Lehet hogy csak a fantáziám játszik velem. Egyébként néhány szóval leírnám magamat. Talán érthetőbb lesz miért oly elviselhetetlen számomra ez a kaland. Legelőször is nő vagyok. Ha olvasod a naplóm, ne nevess ki, soha ennyire esendőnek nem éreztem magam. Bármit megtennék egy falat kenyérért. Istenem csak érezhetném az ízét a számban! Jaj nem szabad erre gondolnom...Visszatérve a témához, egyáltalán nem vagyok az a világcsavargó típus. Néha kimegyek a városunkat környező erdőkbe és kész. Szeretem a természetet, de félem is. Most már legalábbis. Hosszú barna hajam van és barna szemem. Szemüveges vagyok és eléggé eltunyult. Egyszer olvastam, hogy az internálótáborokban is nagyobb eséllyel éltek túl a szikár szívós emberek. Na én nem olyan vagyok. Ruházatom, amiben eljöttem otthonról. Egy melegítőnadrág, egy póló egy pulóver, egy piros tavaszi kabát és egy sportcipő. Éjjelente nagyon-nagyon fázom. Befejezem muszáj valami ehetőt kerítenem. annyira éhes vagyok. BÁRMI EHETŐT...

3. bejegyzés. ugyanaznap később. Nincs semmi. próbáltam keresni valami sóska- vagy kutyatejfélét, ezekről legalább tudom, hogy nem mérgezőek. Hiába. Ennek a világnak más a flórája. Bár lehet, hogy csak nincs szerencsém.. Végül füvet ettem, meg apró rovarokat. Úristen! Én ezt nem bírom! Az első két nap próbáltam segítségért kiáltani. Nem hallotta senki, talán még a fák sem. Vizem még mindig nincs. Viszont látok a távolban az egyik dombon valami építményt. Gondolkoztam. Ha találnék folyót, talán össze tudnék tákolni valamilyen kezdetleges horgászfelszerelést. A fülbevalómból tán tudnék hajlítani horgot és megpróbálnám kibontani a cérnát a ruhámból. Persze ha valami nagyobb hal jönne elszakadna... de megpróbálhatnám. Hányingerem van a bogaraktól! Úgy döntöttem megnézem azt az építményt. Hátha lakik ott valaki. Meg már úgyis közeleg az este. Félek. Ilyen közel még sohasem éreztem a halálomat. Zúg a fejem, állandóan fáj a hasam. És a szomjúság... hajnalban a fűről nyaltam a harmatot. Istenem segíts!

4. bejegyzés 5. nap. Tegnap ideértem a romokhoz. Nem építmény volt és nem is lakott itt senki. Mire felmásztam teljesen kimerültem. Próbáltam aludni, de írtózatosan görcsölt a hasm. Így tiltakozott a bogár-ebéd miatt. Fél éjszaka hánytam. Most már túl sok folyadékot vesztettem. Nagyon szédülök. Innen nincs tovább. Felkelni sem bírok. A hangom is elment, kiáltani sem bírok...

5. bejegyzés 5. nap. Esik. Úgy látszik még kaptam egy kis haladékot a haláltól. Igaz borzasztóan fázok, de legalább tudtam inni. Kicsit jobban érzem magam. Bárcsak élelmet is találnék. Itt a romok közt mintha járnának emberek. Tűz nyomát véltem felfedezni, meg egy két ágat is láttam összehordva. Remélem valaki megtalál. Inkább kerülnék fogságba, mint itt egyedül meghalni. Néha azon kapom magam, hogy hangosan beszélek. Vajon mennyi idő alatt őrül meg az ember a magánytól? Még mindig nagyon fáj a hasam meg a fejem is.

6. bejegyzés 6. nap. Éjjel nagyon hideg volt. Havas eső esett. Ha itt is május van, akkor ez nagyon hideg május. Az eső mostanra elállt, a nap is kisütött, de nincs ereje. Reszketek. Éhes vagyok. Bárcsak tudnék tüzet gyújtani.
Volt valami éjjel... Nem tudom, hogy írjam le. Rémisztő volt. Mintha lódobogást hallottam volna. Meg is örültem, fel akartam állni, ám akkor meghallottam azt a hangot. Leírhatatlan. Valami borzalmas halálsikoly lehetett. Többfelől is hallottam, mintha felelgetnének egymásnak. Teljesen meghűlt bennem a vér. Azt hiszem összeeshettem, mert nem emlékszem utána mi történt. Kik lehetnek ezek a "Sikoltozók"? Fáradt vagyok. nagyon. Ráz a hideg. Istenem Szibériában nincs ilyen hideg...

7. bejegyzés. 7. nap. Tegnap rámtalált egy ember. Kardot szegezett a torkomnak, úgy parancsolta mondjam meg ki vagyok. Én meg, Istenem bocsáss meg, porban csúszva, mint egy féreg, kértem, hogy ne öljön meg. Láttam az undort az arcán. Szánalmas lehetek. Ha tele lett volna a gyomrom és nem lennék ilyen rosszul, bizisten rendreutasítom! Itt maradt velem. Tüzet gyújtott. Kenyeret adott nekem. Istenem, hogy faltam! Tudtam, hogy ha hirtelen túl sokat eszek, rosszul leszek, de mégis. Vizet is adott. Kérdezte; nem vagyok-e valami Szauron kéme. Mondtam neki, hogy nem is tudom ki az. Megeredt a nyelvem, pedig nem szabadna. Elmondtam neki mindent. Figyelmesen hallgatott, de közben a kardját élezte. Nem hitt nekem. Meg is értem. A viselkedése és a ruhája alapján arra engedtem következtetni, hogy ennek a világnak a középkorában lehetek. Kérdeztem tőle mi ez a hely. Azt mondta Középfölde és most Széltetőn vagyunk. A nevét nem árulta el, azt mondta Vándornak hívják. Nem beszélt sokat, és engem elfogott a rosszullét. Megint hánytam, majd elvesztettem az eszméletemet. Arra ébredtem, hogy Vándor megpróbál megitatni valamivel. Azt mondta valami gyógynövényből készült főzet. Említette a növény nevét is, de elfelejtettem. Ittam belőle. Sokkal jobban éreztem utána magam, bár a hasam még most is csikar. Most nincs itt, azért merek írni. De visszajön, mert itthagyta a dolgai egy részét. Nem is írtam, hogy néz ki. Kék vagy szürke szemei vannak, és sötét haja. Van egy kis borostája is. Látszik, hogy jónéhány napja úton van. A ruhája nagyon piszkos. Meg ő is. Bár magam felől sincsenek illúzióim. Csodálom, hogy nem ölt meg, amikor rám talált. Befejezem, mert jön.

8. bejegyzés 7. nap. Vándor nagyon mogorva. Szinte egyáltalán nem beszél. Vagy velem van a baj? Hozott két nyulat, most itt sülnek a tűz felett. Isteni illatuk van. Kérdeztem mi a szándéka velem. Úgy érzem nem bízik bennem. Nem felelt. Most, hogy az éhség s a szomjúság nem kínoz sokkal fenyegetőbbnek tűnik a kard az oldalán. Később azt mondta beszélnie kell Szürke Gandalffal. Mikor rákérdeztem, hogy ki ő , csak furcsa félmosolyra húzta a száját. Megint kaptam a gyógypárlatból. Napok óta nem éreztem magam ilyen jól. Remélem sokáig marad ez az ember. Kezdem megkedvelni minden mogorvasága ellenére. Van benne valami megfoghatatlan büszkeség vagy fennség. Engem továbbra is lenéz. Végülis nem tettem semmit amivel megváltoztathatnám a véleményét. Most hogy jobban lettem körülnéztem innen a dombtetőről. Gyönyörű a táj. Fűvel borított dombok. Olyan zöldek, mintha róluk nevezték volna el a zöld színt. Egyik oldalon a távolban mintha utat látnék. Folyót sehol. Nem tudom Vándor honnan szerzett vizet. Bár elmondása szerint jól ismeri a vidéket.

9. bejegyzés 8. nap. Az éjjel megint hallottam a Sikoltozókat. Meg akartam kérdezni Vándort, hogy kik ők, de nem volt sehol. Lehet, hogy ő is közéjük tartozik? A nyúl nagyon finom volt. Még így sótlanul is. Úgy érzem visszatérőben az erőm. A maradékból megreggeliztem, de azért hagytam Vándornak is hátha visszatér. Borús az ég, remélem nem fog esni.

10. bejegyzés 8. nap. Vándor visszatért. Csúnya vérző seb volt a karján. Ki akartam tisztítani s bekötni. Úgy nézett rám mint aki most látott először s nem engedte. Kis híján olyat mondtam neki amit megbántam volna. Csökönyös önfejű hím! Egyébként magázódunk és olyan furcsa archaikus a beszédstílusa, hogy oda kell figyelnem, hogy megértsem. Most már írhatok akkor is ha itt van. Észrevette és nem nagyon érdekelte.

11. bejegyzés 8. nap. Végre beszélgetett velem! Kérdeztem tőle, hogy milyen hónap van. Azt mondta nairë vége felé. Valószínüleg hülyén nézhettem, mert így folytatta nyár eleje felé járunk. Ezek szerint itt már június lehet. Arra, hogy mi okozta a havas esőt csak egy szóval felelt.-Nazgúlok- és mély hallgatásba borult. A szó hallatán félelem fogott el. Nem kellett mondania úgy is tudtam, hogy az általam is észlelt Sikoltozókról van szó. Néhány perc után mégis megkérdeztem, hogy kik ők.
-Lidércek... se nem élők se nem holtak... Szauron a sötét úr szolgái. És valamit keresnek Széltetőn.- Rám nézett. Istenem az a pillantás felért tíz mondattal. ENGEM keresnek. Ő se tudja hogy miért, de fontos lehetek nekik. Naná tudok egy két trükköt ami idegen e világtól. De azt ugyan ki nem szedi belőlem holmi sötét úr, még ha ilyen szolgái vannak is!- gondoltam magamban. Kérdeztem beszélt-e Szürke Gandalffal. Megint csak azt a furcsa félmosolyt kaptam válaszul. De legalább ő is elkezdett kérdezősködni. A szemüvegem érdekelte. Elmondtam neki mire szolgál erre kipróbáltatta velem mennyit látok nélküle s vele. Persze ő mindkét esetben többet látott nálam. Sokkal többet. Elképedésemet látva így szólt- Az enyémnél élesebb szemek is figyelnek Középföldén.
-És mit várhatok én e szemektöl?- Csak nézett rám felhúzott szemöldökkel, széttárt karokkal. Még mindig nem bízik bennem, de legalább már nem úgy néz rám mint egy bogárra, mielőtt eldönti eltapossa-e vagy sem.

12. bejegyzés 8. nap. Nyolc napja vagyok itt és az az ijesztő, hogy már nem is keresem a hazavezető utat. Első nap kétségbeesetten fésültem át a vidéket ahová kerültem. Sehol nem találtam kiútnak bármi nyomát. Tetézte a bajt, hogy a Kapu, amit máskor nehezen, de magam is megnyitottam most nem nyílt. Úgy érzem az én valaha is létezett erőmnél sokkal hatalmasabb erők harcába keveredtem, és nem tudom melyik oldal az amelyiknek segítve nem döntöm végromlásba ezt az idilli világot. Gyönyörű naplementét láttam. Vörösen bukott alá a sötétbe. Fénnyel rajzolta meg a felhők rongyos alját. Szinte révületbe estem. Szóltam Vándornak, ám ő gondterhelten csak ennyit mondott. Nem jó előjel. Hosszan hallgatott, majd az előbb kibökte, hogy, holnapután továbbindul. Illúzióim eloszlatása érdekében hozzátette, hogy nélkülem. Most mi lesz? Jön az éhhalál? A szomjhalál? Vagy a lidércek kezére jutok? Meg kell kérnem hogy vigyen magával, talán... a fenébe is!!!...

13. bejegyzés. 9. nap Nem sokat aludtam az éjjel. Nem akarom, hogy a Vándor itthagyjon. Éjjel hallottam, hogy valami különös nyelven énekelt. nem tudom miről szólhatott, de szomorúság töltötte el a szívemet. Ma megint esik. De most már sokkal melegebb van, mint a múltkor. Így inkább felüdülést jelent ez az eső. Beszélnem kell vándorral. Nem hagyhat így minden nélkül magamra! Csak van benne némi emberi érzés!

14.bejegyzés. 9.nap Megfagyott köztünk a levegő. mintha visszahúzódott volna a saját belső világába. Láthatóan nyomasztja valami. Kértem had' menjek vele. Riadtan nézett és határozottan elutasított. Nem értem, ha olyan veszélyesnek vél, az egy okkal több, hogy maga mellett tartson. Vagy ki tudja mi jár egy ilyen mogorva vándor fejében!? Mit tegyek?

15. bejegyzés 10.nap Tegnap késő délután úgy látszik megérett Vándorban az elhatározás. Azt mondta, semmiképpen nem mehetek vele, de azt sem hagyhatja, hogy itt pusztuljak. Mondjam meg hova szeretnék eljutni s ő majd útbaigazít. Jópofa, azt sem tudom hol vagyok, hova mehetnék? Töprengtem, majd azt feleltem, szeretnék egy folyóhoz jutni, így legalább nem halok szomjan. Úgy tűnt meglepődött, talán alábecsült. Ki tudja... Most estefelé jár. Néhány órája váltunk el. Elkísért ide az úthoz s egy darabig velem tartott. Azt mondta jobb lenne ha kerülném az utat, de mivel nem vagyok tapasztalt erdőjáró, kevés esélyem lenne a túlélésre. A Fekete Lovasokat is említette. Félelmetes volt miket mondott. Adott egy fegyvert is. Nem tudom mi lehet ez: tőrnek hosszú, kardnak rövid. Mégis inkább tőrre hajaz. Kaptam tőle némi élelmet és egy kulacs vizet. Elmondása szerint ez szűkösen elég kell hogy legyen amíg a legközelebbi folyóhoz érek. Azt is mondta hogy a folyót Szürke Ombolynak hívják. Más néven is emlegette, de azt nem tudtam megjegyezni. Pedig nagyon szép volt. Így hát néhány napi haladék után újra egyedül kell megpróbálnom túlélni egy számomra idegen világban. De legalább már nincsenek olyan hidegek, mint amikor jöttem.

16. bejegyzés 11. nap Harmadik napja esik az eső. A levegő fülledt, páratellt. Nem találkoztam senkivel, bár most lehet nem is baj. Vándor odaadta tegnap a tartalék köpenyét, mert túl feltűnő a piros kabátom. Ugyanez érvényes a kék pulóveremre, pólómra és nadrágomra is. Istenem, hát nem bújkálni indultam! Most viszont elég humorosan nézhetek ki a több számmal nagyobb utiköpenyben. Nem baj, éjjel kiválóan melegített.

17.bejegyzés 13.nap A vizem elfogyott. Tegnap ugyan gyüjtöttem egy kevés esővizet, de mára már azt is megittam. A hús megromlott a párás hőségben. Tegnap éjjelre eléggé lehűlt a levegő. Még mindig nem találom a folyót. Bajok lesznek...

18.bejegyzés 13.nap Az eső elállt. Kerestem páfrányleveleket, meg sásféléket. találtam. Hurrá! Most legalább enni tudtam és a növényekből némi folyadékhoz is jutottam. Embereknek alig látni nyomát, bár az előbb egy kordé ment vég az úton. Én lehúzódtam róla, nem lett volna jó, ha kérdezősködni kezdenek. Nagyon meleg van. A nap megszakítás nélkül süt. Nedves ruháim hamar megszáradtak. Elraktam a kabátokat a hátizsákomba. A pulóverem már nem fért bele. Derekam köré kötöttem. Így megint feltűnő vagyok, de legalább nem kapok hőgutát.

19.bejegyzés 15. nap Tegnap este újra feltűntek a Nazgúlok. Egész éjjel menekültem előlük. Félelmetes volt. Folyton azokat a sikolyokat hallottam. Néha olyan közel jártak, hogy szinte éreztem lovaik lehelletét. Sűrű bozótosban verekedtem előre magamat, hogy megnehezítsem a léptüket. Mégis végig a nyomomban voltak. Még most is remegek az emléküktől. Olyan hideg lett mintha nem nyár, hanem ősz vége lenne. a levegő nyirkossá vált. A madarak elcsendesedtek amerre felhangzott a lódobogás. Végül utolsó erőmből felmásztam egy fára. Jó magasra. Egész éjjel ott sikoltoztak a fa alatt, de nem jöttek fel. Talán méltóságon alulinak találták... Hajnal fele ellovagoltak. Addigra már félholt voltam a rémülettől. Egész délelőtt nem mertem lejönni a fáról. Most viszont, hogy lemásztam, rá kell hogy döbbenjek, eltévedtem. Letértem az útról, hogy lerázzam őket és magammal szúrtam ki. Folyó még mindig sehol. Kínoz a szomjúság.

20. bejegyzés 16. nap. Van Isten! Megtaláltam a folyót! Éjjel nem találkoztam a Sikoltozókkal sem. Igaz elővigyázatosságból a fán aludtam. Annyit ittam, hogy most meg fáj a hasam. Milyen jó íze volt a víznek! Ahogy a számba vettem hideg volt és édes, mintha nem is víz lett volna hanem valami különleges éltető ital. A folyóparton megtaláltam azt a növényt amivel Vándor gyógyított engem. Elrágcsáltam néhány levelet. Most minden sokkal derűsebbnek látszik. El kell gondolkoznom rajta hogyan készítek horgászfelszerelést és hogyan gyújtok tüzet, hogy megsüssem a zsákmányt.

21.bejegyzés 16. nap Hiba volt annyit inni a folyóból. Nagyon megfájdult a hasam és hasmenésem lett. Iszonyú görcsök gyötörnek. Pedig muszáj lesz újra innom belőle, ha el akarom kerülni a kiszáradást.

22.bejegyzés 17. nap Tegnap is a fán aludtam. Mondhatni nem túl kényelmes. Valamit ki kell találnom ez így nem állapot. Még mindig hasmenésem van és lázam is lehet, mert fájnak a tagjaim. Bár az is lehet, hogy a szokatlan megterheléstől van. Éjjel távolról hallottam a Sikoltozókat, alig bírtam visszaaludni. most meg leragadnak a szemeim. Nagyon meleg van. A folyó viszont kellemesen hűsít. Ma megfürödtem. Először utam során. Már jól szaglottam. Sebaj! A ruháimat is kimostam, remélem nem jön most senki. Nem szeretnék félmeztelenül rohangálni a folyóparton. Próbáltam a fülbevalómból horgot hajlítani. Az egyik eltörött., a másikba sikerült némi ívet hajtani. Most addig dörzsölgetem egy kőhöz, míg hegyes nem lesz. Botot azt tucatnyit is találok, tele van a part fűz meg mogyoróbokrokkal. Csak a zsinóron aggódok.

23.bejegyzés 17.nap Sikerült halat fognom!!! Éljen! Enni fogok! Csorog a nyál a számban! Vándor tőrével kibeleztem, megpucoltam őket. Meg kell próbálnom tüzet csiholni.

24.bejegyzés 17. nap Nincs igazság a földön. Képtelen vagyok tüzet csiholni. Itt a nyers hal. Valami keszegféle lehet gyönyörű világosrózsaszín hússal. Éhezem! A legyek meg folyton be akarják lepni. Ha ez így megy megeszem nyersen! Csak nem halok bele. A keletiek direkt szeretik a nyers halat.

25.bejegyzés 18.nap Megettem a halat. Fél éjszaka öklendeztem. De legalább volt időm gondolkodni. A szemüvegem lencséjével tán fókuszálni tudom a napfényt. Ha jobban feljön a nap megpróbálom.

26.bejegyzés 18. nap Tűz az már van. Most már csak hal kell. Ma is hasmenésem van, de mára kicsit jobb a helyzet. Azon gondolkodom, hogy a fák koronája közt ágakból összetákolhatnék valami kényelmesebb fekhelyet, mert így, félig ülve s attól rettegve, mikor zuhanok alá, kicsit nehéz az alvás. Na megyek horgászni.

27.bejegyzés 18.nap Ez a nap jobb nem is lehetne. Egy csomó halat fogtam. Megsütöttem őket. Isteniek voltak. A hasmenésem is kezd alábbhagyni. Olyan jó kedvem volt, hogy egész délután énekeltem. persze ez időtöltésnek se rossz. Igaz a cérna amivel horgásztam felmondta a szolgálatot, de nincs gond. Kitaláltam valami jobbat. Varsát fogok készíteni. Már megfontam az egyik koszorút hozzá. Most esteledik. Úgy gondoltam a földön alszok. Talán nem térnek vissza azok a lidércek. Már nem tartok annyira tőlük, bár ha rájuk gondolok még mindig feláll a szőr a karomon. Nem számít itt a tűznél olyan jó. Nem a meleg hiányzik. Egyszerűen a tűz a civilizációra emlékeztet. Emlékszem hányszor sütöttem otthon a folyóparton szalonnát. Mit nem adnék egy jó kis szalonnáért. Mindegy most tele a gyomrom. és kellemesen fáradt vagyok. Még néhány ilyen nap és teljesen hejrejövök.

28. bejegyzés 20.nap. Elindultam lefelé a folyó mentén. Hajnaltájt ugyanis észrevettem valamit. Zajokat hallottam. Olyant mintha egy vaddisznó csorda csörtetne végig a folyó felé. Gondoltam felszítom a tüzet, de ekkor valami beszédfélét véltem felismerni.. Nem értettem, de olyan volt mintha valami szörnyű mocsár bugyborékolna. Vizemet a tűzre öntöttem és felmásztam egy fára. Bár nem látok valami jól, de ezeket a förmedvényeket nem lehetett nem észrevenni. Nagyon ocsmányak voltak. Lehettek vagy 15-en ám mégsem annyira ijesztőek voltak, mint inkább undorítóak.. Nagyjából embermagasak lehettek, de olyan testtartással,hogy nálam körülbelül egy fejjel alacsonyabbnak látszottak. Olyan testük volt , mintha a természet csúfos tréfát űzött volna velük. Sötét olajosan zöldesbarna bőrük volt. Ruhájuk szinte alig, de ami volt az is mérhetetlenül szennyes. Mikor közelebb jöttek alkalmam nyílt jobban megfigyelni öket. Az arcuk sátáni. Fogaik rothadtak, szemeik zavarosak, fülük hegyes és tépett, mintha széjjelszaggatták volna. Iszonyú lehet ilyen testben élni. Durvák voltak szinte élvezték, hogy mindent szézrombolva haladnak előre. Rájöttem, hogy nem céltalanul mászkálnak, hanem keresnek valamit. Hál'Istennek nem voltak túl alaposak és a felkelő nap láthatólag megzavarta őket. Így hát megyek le a folyón. Különösebben nem félek tőlük, de mégiscsak sokan vannak és van fegyverük is. Íjakat is láttam. Otrombák de affelől nincs kétségem, hogy halálosak. A folyó ráigazol a nevére. Szürke Omboly. Úgy hömpölyög alá, mint egy ólmosan fáradt, jóllakott óriáskígyó. Lustán méltóságteljesen. Szép, érintetlen. Nálunk ilyet nem látni. Még nem készültem el a varsával. A kabátomból viszont lassan minden cérnát elhasználok a horgászathoz. Fogtam halakat, kuporítok egy kis tüzet, megsütöm őket. Utána el kell oltanom s elrejtenem, nehogy ezek a vaddisznó-emberek rámtalálhassanak.

29. bejegyzés 20.nap Egész jól haladtam. Egész nap nem álltam meg. Eltettem a hal maradékát. Útközben fogyasztottam el. Néha ittam a folyóból s megnedvesítettem a hajamat, ruhámat, ne kapjak napszúrást. Most lassan kezd sötétedni. Egy fél órája talán, hogy megálltam. A varsával bíbelődtem. A belső része kész. Kerestem az erdőben vékonyabb, lágyabb gyökereket. Kötél gyanánt fogom használni őket. Ha tovább kell hogy menjek azokkal rögzíthetem majd félkész varsámat. Bár erre jó lenne a nadrágom zsinórja is, de ki tudja mikor lesz még rá nagyobb szükségem. Ma ismét fán fogok aludni. Már megszokhatnám.

30.bejegyzés 21. nap Megint az ocsmányságokra ébredtem. Nem hittem volna, hogy idáig követnek. Gyorsan megyek tovább, mert napfelkelte után megint eltűntek. Nem tudom hová, de nem is szeretném. Jobban kell sietnem. Ha biztos távolra érek csak akkor foghatok halat.

31.bejegyzés 21. nap. Nehezen tudtam halat fogni. Vagy két órát is elvesztegettem. Mindegy jóllaktam, ittam, megyek tovább.

33.bejegyzés 21.nap Nagyon fáradt vagyok. Egész nap mentem ahogy bírtam. Fenn vagyok egy fán. Mindjárt leragad a szemem...

Rámtaláltak! nincs sok időm írni. Tegnap olyan mélyen aludtam, hogy nem ébredtem fel amikor beértek. Hajszál híján futottam el előlük. Nyilakat lőttek utánam. Mintha a napsütés se zavarta volna őket annyira úgy utánam erdtek. Sokára akartak csak elmaradani. Rendesen rohannom kellett előlük. Embernyekven kiáltoztak. Undorító dolgokat mondtak. Röhögtek, szitkózódtak, visszataszítóak voltak. Mennem kell...

33.bejegyzés 22.nap. Nem állok meg éjjelre. egyre hamarább érnek be éjjel. Inkább megyek tovább. A tegnapi maradékot meg sásféléket ettem. Majd nappal pihenek valamicskét. Érzem a fáradtságot minden tagomban. Nem állhatok meg... most nem!!!

34.bejegyzés 23. nap. Iszonyú gyorsan haladnak ezek a vaddisznó-emberek. Még így is, hogy egész éjjel mentem, hajnal felé hallottam a csörtetésüket. Még nem voltak nagyon közel, de biztos tudták, hogy nem vagyok már messze. Tovább kell mennem.

35. bejegyzés 23. nap. Egy elágazáshoz értem. A folyó egy másikba torkollik. Nem tudom merre menjek. Megállok pihenni, ha felébredtem döntök.

36. bejegyzés 23. nap. Elaludtam! Este felé jár. Elindulok a folyón fölfelé. Ez egy sekélyebb, tisztább vizü folyó. Talán hidegebb is. Sietnem kell!...

37. bejegyzés 24. nap. Nagyon félek! Tegnap éjközép felé értek be. Nagyon fáradt voltam már, de ők megfeszített tempót diktáltak. Nyilakat lőttek utánam. Jézusom!!! Az egyik a fülem mellett zúgott el!!! Mi lesz? Inam szakadtából rohantam. Megbicsaklott a bokám. Mindig nevettem amikor a filmekben a hősök átlőtt, törött kézzel, lábbal zavartalanul mozogtak. Most én is rákényszerültem. Borzasztóan fájt. Meg is dagadt. Borús az ég. Esni fog Basszus!!! ITT VANNAK!!!!

38.bejegyzés 25. nap. Végem... Most meg fogok halni... Most már minden mindegy... Nem megyek egy tapodtat sem. Tegnap egész nap futottam előlük. Úgy tűnik a rossz idő nekik kedvezett. Pánikszerűen menekültem. Éjjel folytatódott. Mintha fölerősödtek volna. Minden fölösleges cuccomat elhajigáltam. Az életemért futottam. Vesztettem.... Eltaláltak egy nyílvesszővel. A vállamon... Tovább futottam. Nagyon fáj... Mintha kiszabták volna a jobb karomat. Vérzik is eléggé. Mentem tovább... Annyi szerencsém volt, hogy az éjjel verőfényes reggelbe torkollt. Már nem futok... Gyalogoltam ameddig tudtam... Nem bírom... Kimennek alólam a lábaim. Nem akarok így meghalni!!! Idegenben egy mocskos nyílvesszőtől... Érzem hogy homályosul a tudatom. Eltörtem a vesszőt. Fekete tollú volt s vaskos. Annyira fáj a kezem!... Néztem a sebet. Mindenképpen meghalok. Elindult a piros csík... Ver a víz... Fázok... Rettenetesen félek... És a tetejébe eltávolodtam a folyótól. Azt sem tudom hol vagyok. Ha jönnek akkor nincs más, meg kell próbálni küzdeni ellenük. Vándor töre itt van nálam. Ha már menni nem tudok, hát szembefordulok velük. Szédülök... Nehezen kapok levegőt...

39.bejegyzés 25. nap. Még felkeltem mentem egy keveset. Már a végsőkig kimerültem. Terjed a piros csík.... Mászni se tudnék úgy fáj a jobb oldalam... Könyörgöm segítsen valaki!!! Nem akarok meghalni!!! ISTENEM SEGÍTS!!! már csak imádkozni tudok...

40.bejegyzés Élek. Nem tudom hány napig vagy hétig voltam beteg. Valami csodálatos lény jött el hozzám. Nem tudom ki lehetett. Csak homályos emlékeim vannak. Miután utoljára írtam rámesteledett. Már egy centit se bírtam mozdulni. Ahogy szállt alá a nap, úgy kúszott sötét félelem a szívemre. Nagyon rosszul voltam. Néha elvesztettem az eszméletem, máskor meg olyan élesen tisztán észleltem mindent, mintha nagyítón keresztül nézném. Egy tisztább állapotomban találtak rám a vaddisznó-emberek. Nagy nehezen felültem, kezembe szorongatva Vándor tőrét. Egy mozdulattal kiverték a kezemből. Röhögtek rajtam, torkomnak szegezték otromba kardjukat. Rettenetesen féltem. És mindennek a tetejébe éreztem, ahogy kezd elhomályosulni a tudatom. Kétségbeesetten küzdöttem az eszméletlenség ellen. Amit utoljára láttam, az leírhatatlan volt. Bár lehet hogy csak a kábulat csalta meg a szemem. Olyan volt mintha egy csillag szállt volna alá az égből. Kezében fénylő kard volt, mozgása kecses akár az őzeké. Az ocsmányságok összezavarodtak. Ijedten rikácsoltak ronda nyelvükön, majd harcba szálltak a gyönyörű lénnyel. Többre nem emlékszem, belezuhantam a sötétségbe. Késöbb úgy rémlik gyöngéd kezek fogtak s ültettek fel egy ló hátára. Kevés dologra emlékszem. Megmentőm arcára egyáltalán nem. Azt se tudom férfi-e vagy nő, mégis olthatatlan rajongást érzek iránta. Nem olyan ez mint a szerelem, inkább mint ahogy a pillangó vonzódik a fényhez, bár az életébe kerül. Mintha az Isten küldöttje lett volna. Vagy a holdfény játéka egy testbe zárva. Talán nem is létezett, csak a láz űzött csúfot meggyötört lelkemből. Mégis léteznie kellett, hisz ő hozott ide, ő űzte ki a betegséget belőlem. Érintése olyan volt, mint hajnali napsugár a túl hosszú éj után. Ha rá gondolok mégis csak egy suta emberi szóösszetétel jut eszembe: Csillagarcú. Szinte úgy ismételgetem magamban, mint egy mantrát. Csillagarcú, Csillagarcú, Csillagarcú... Egész nap őt keresem ezt a szót kiáltozva, de nem jön vissza, magamra hagyott. Emlékszem valami csodálatos nyelven beszélt hozzám, melynek hatására elsötétülő elmémbe parabcsolóan fúródott fénye s nem hegyta, hogy végleg elmerüljek. Minden szavát ittam, mint szomjazó sivatag a záport. Istenem hogy lehet bármi is ennyire megkérdőjelezhetetlenül, határtalanul szép? Ha lennének rá szavaim, egész hátralévő életemben csak róla beszélnék. Hagyott itt nekem egy tarisznyát benne egy kulaccsal, kenyérrel, almákkal. A tarisznya finom mívű puha anyagból készült. Valami olyasféle minta díszíti, mint az összefonódó ágak vagy gyökerek. Már az érintése is örömet okoz. Még ott hordozza magán Csillagarcú érintésének nyomát. Énem egyik fele mérhetetlenül boldog, hogy találkozott vele, a másik viszont kibírhatatlanul szenved hiányától. A sebem begyógyult. Sötétrózsaszín heg maradt utána s a fájdalom emléke. Érdekes, úgy rémlik, miután találkoztam Csillagarcúval nem éreztem fájdalmat. Lehet hogy csak elhomályosította a csodálat érzése. Le kell nyugodnom valahogy. Annyira elkápráztatott a szépsége, hogy képtelen vagyok gyakorlatiasan gondolkodni.
41.bejegyzés 1.nap Újrakezdtem a számlálást. Újjászületésemtől számolok. Még mindig nem tértem magamhoz. Kicsit jobban körülnéztem. Egy szép erdőben vagyok, hatalmas fákkal s az egész olyan, mintha a föld szelleme elevenen jelen lenne. Szinte túl valóságosak a növények. Ha megérintek egy fát, mintha lüktetne az élet a kérge alatt. Minden tervemet a sutba dobtam. Sokszor csak sírva oldalgok a fák közt. Nem tudom mi lesz. Képtelen vagyok a mindennapjaimra összpontosítani. Csillagarcú megtalálta félkész varsámat, itt van a vackomban, mégsem folytatom. Itt a folyó, mégsem próbálok halat fogni. Árvának érzem magam, Csillagarcú hol vagy? Írtam egy verset is. Illetve csak pár sort... és az sem tökéletes.

Hol vagy, merre jársz Csillagarcú lény?
Egyszer eljöttél hozzám, láttalak én,
szemedből gyógyítón áradt a fény,
jöjj vissza hozzám szép csillagarcú lény.

Hát csak ennyire futja a tudásomból. Pedig Csillagarcú szebbet érdemelne. Kezdenem kell valamit ez így nem lesz jó. Hozzá se nyúltam az ételhez amit kaptam. A kulacsot viszont meghúztam. Nem tudom mi volt benne, de nem víz. Mennyei íze volt. Meg nem tudnám mondani milyen. Folyékony életerő. Frissen tart, de nem űzi el a szűnhetetlen sóvárgásomat. Aludni térek.
42.bejegyzés 2.nap. Nyugodtan, mélyen aludtam. Akár a mocskok is járhattak volna erre anélkül, hogy észrevettem volna őket. Reggelire kenyeret ettem. Már jó régen nem volt a számban ilyen finom falat. Türtőztettem magam és nem ettem mohón. Az ételt az idegentől kapott itallal öblítettem le. Ma kicsit jobban vagyok. Próbálok racionálisabban gondolkozni. nehéz. Főleg így hogy minden tagom egy célért mozdulna, megkeresni Csillagarcút. Jó .Először a munka, utána a szórakozás. Megcsinálom a varsát, utána körbejárom az erdőt.(ki tudja hányadszor.)
43.bejegyzés 2.nap. A varsám még nincs kész, de már képtelen vagyok odakoncentrálni. Remeg a kezem s izzad. Muszáj járnom egyet.
44.bejegyzés 2.nap Újabb este idegenben. Hiányoznak a barátaim. A szombat esti bulik. Még az idióta sorozatok is hiányoznak a tv-ből. Semmi nincs. Senki nincs. Annyira egyedül vagyok. Esküszöm, még a mogorva Vándor társaságának is örülnék. Kit érdekel, hogy pondrónak néz. Csak lenne itt. Furcsa, hogy én aki több világot bejártam, mindig a talpamra esve, mint a macskák, én elveszett, bánatos árvaként mászkálok itt egy ökológiailag tökéletes földön. Mégis, máskor más volt. Mindig tudtam mi a dolgom. És ami a legfontosabb, soha nem történhetett volna velem az ami itt történt. Soha még egy karcolás se ért engemet. Nem biztos, hogy jól el tudnám magyarázni, hogy miért. Elég annyi, hogy bizonyos védettséget élveztem én is és azok is akiknek épp a Révésze voltam. Soha nem voltam kitéve ea világot mozgató erők kénye kedvének. Mindegy, hülyeség. Túl kell élni. Bele se merek gondolni mi lesz ha örök életemre itt ragadok. Milyen vadember lesz belőlem? Beleőrülnék... beleőrülök. Félelmetes.
45. bejegyzés 4.nap Ma átaludtam az egész napot. Nincs jó kedvem. A francba is jobb lett volna ha megölnek azok a mocsoklények. Nincs értelme így küszködni napról napra.
46.bejegyzés 5.nap Ma sem keltem fel. Tüzet sem gyújtok, enni sem eszek. Minek?... Kinek?... Lehet hogy ez a depresszió?
47.bejegyzés 5.nap. Ma muszáj volt felkelnem. Nagyon éhes vagyok. Megettem az almákat. Talán befejezem a varsámat. Istenem még meghalni is gyáva vagyok. Nem is értem Csillagarcú miért mentette meg az életem. Mit látott bennem? Folyton elkap a sírás. Nem bírom a magányt. Otthon bezzeg sokszor alig vártam, hogy egyedül lehessek. De ez akkor is sok! Más az önként vállalt magány és más ez a kényszerű remeteség.
48.bejegyzés 6. nap Na, rájöttem mi okozta ezt a levertséget. Női baj, s ha jól számolom, még késett is. Most aztán frankó! Óránként megyek a folyóhoz mosni. Vándor köpenyének alljából hasítottam anyagot. Jobb híján ez is megteszi. De legalább már nem érzem olyan rosszul magamat. A feszültségem feloldódott. Szerencsére. Ha nem görcsölnék minden jó lenne. Vándor biztos tudna valami jó növényt görcsoldásra. Vagy Csillagarcú. Még mindig érzem a hiányát, de már nem olyan fájó. Néha most is azon kapom magamat, hogy céltalanul járok az erdőben, rá gondolva. Nem kéne! Azt se tudom ki ő. Minek vele gondolni. Persze olyan gyönyörű volt. szó nincs rá. Itt most nem a külsőségekről beszélek, mert hisz nem is tudom hogy nézett ki. A bennsőjéből sugárzik a szépség. Már megint róla beszélek. Abbahagyom mielőtt belelovallom magam.
49.bejegyzés 7.nap Elkészültem a varsával. Éppen ideje volt, mert tegnap már nem volt mive horgásznom,így éhkopon maradtam. Most fogom kipróbálni.
50.bejegyzés 7.nap Majdnem megszívtam. Elhelyeztem szépen a varsát a vízban, kimentem a partra és elégedetten gyönyörködtem a munkámban. A víz meg belekapott s én félig szaladva, félig úszva vetettem utána magam, hogy ne vesszen kárba több napi munkám. Szép lett volna most újra nekállni varsát készíteni. De jól is jártam ezzel a kiruccanással. Lejjebb a folyó mentén találtam egy íjat. Lehet, hogy ép azt amelyik megsebesített. Nyílvesszők is voltak. Eltettem őket, sose lehet tudni mikor lesz szükségem rájuk. A varsát meg úgy helyeztem a vízbe, hogy egy általam leszúrt karóhoz rögzítettem.
51.bejegyzés 7.nap Működik a varsa! Éljen! Fogtam vele halat! De nem ám olyan aprófajzatot, mint cérnával. Ez fél kilós is meg van. Valami süllőféle lehet. Hmm, azoknak finom a húsuk. Megyek megsütöm, aztán lepihenek. A varsát éjjelre is benthagyom, így nem lesz gondom élelemre. Illetve, mégis. Valószínű, hogy az egyoldalú táolálkozás hosszútávon nem tesz jót. Próbálok gyüjteni erdei gyümölcsöket, magvakat, ezekkel egészítem ki étrendemet. Ám azon is gondolkoztam, hogy megpróbálok íjjal vadat ejteni. Láttam itt az erdőben őzeket, szarvasokat, disznókat. Valami majd csak lesz.
52.bejegyzés 9.nap Írtam egy verset. Leírom, mert elfelejteném.


Mint napsugárt a sűrű lomb alatt,
oly mérhetetlen szépnek láttalak.
Mint fénylő csillag sötét éjszakán,
úgy találtál végzetemben rám.

Mint Hold, ha földi vándor égi jelre vár,
számomra éppoly fényességgel ragyogtál,
fényedtől szívem lelkem mindig megremeg,
hogy égi lény vagy nékem? Bizoy meglehet.

Ha újra látnám arcát gyönyörű szemét,
vagy újra hallanám a szép lova neszét...
de nélküle az éjbe sírva szenvedek,
s ha nem jön el a sűrű bánat újra eltemet.


Hát ez volna. Nem nehéz kitalálni, hogy Csillagarcú ihlette.Azt hiszem itt letelepedek. Tökéletes hely a boldoguláshoz. Vannak fák, folyó. Van mit ennem, innom. Megpróbálom megvalósítani a fa teteji kuckót. Illetve nem is igazi kuckó, mert tetőt nem akarok rá, csak egy kis sík területet, ahol kényelmesen elalhatok. Észrevettem valamit. Nem biztos, de mintha javult volna a látásom. Nem is bánom, merta szemüvegem olyan állapotban van, hogy azzal már nem sokra megyek. Az egyik lencsét mindenesetre elrakom. Még mindig azzal gyújtok tüzet. Rájöttem, hogy a nyírfakéreg nedvesen is könnyen meggyullad.
53.bejegyzés Nem tudom mióta nem írtam naplót. Már hetek is elteltek azóta talán. A napok oly egyformák, hogy nincs kedvem számontartani őket. Az erdőt akárhányszor járom is körbe egy teremtett leket nem találok. Állatok vannak. Próbáltam rájuk íjjal vadászni. Célozni s az íjat felhúzni sok időmbe tellett, míg megtanultam. Meg is lőttem egy vaddisznót. Hiába, úgy elfutott, hogy bottal üthettem a nyomát. Mivel nem akartam elpazarolni a vesszőket úgy döntöttem, hurkot rakok ki az erdőben. Bár ne tettem volna. Egyszer, mikor ellenőriztem őket, az egyikben egy őzgida szenvedett. Olyan szemekkel nézett rám, hogy az máig kísért. Közelebb akartam menni hozzá, hogy kiszabadítsam, de félelmében annyira rúgott, rángatózott, hogy pillanatok alatt megfojtotta magát. Nem ettem belőle. Az összes hurkot megsemmisítettem. Undorodom magamtól, hogy ezt tettem. Inkább került volna a hurokba egy vaddisznó. azt nem sajnáltam volna, mert azokra emlékeztet, akik majdnem megöltek.Elkezdtem hangosan kimondani a gondolataimat. Mit számít, úgysem hallja senki, hogy hülyének nézhessen. Nagyon gyakran énekelek is. Így múlatom az időt. Mindenféléket éneklek, a népdaloktól a musicalekig. Néha úgy érzem, mintha az erdő felkapná a dalom s messzire vinné. Bár lehet képzekgek. Néha éjjel is ha ébren, s csöndben vagyok úgy rémlik mintha távoli muzsika hangja omolna fülemre. Ám mindez olyan halk, hogy nem tudom nem a szél zenél-e a fák ágai közt. Mindensetre gyönyörű dallamokat vélek hallani. Némelyik nappal is kísért, incselkedik énekeljem el, de képtelen vagyok rá.
54.bejegyzés Haldiétámat kígyókkal s egyéb csúszómászókkal egészítem ki. Na meg erdei gyümölcsökkel s vizimoszatokkal. Nem túl változatos, de életben tart. Hol van már az az ember aki rosszullett, amikor bogarakat kellett ennie. Úgy érzem az itt töltött idő alatt rengeteget változtam. Mind külsőleg, mind belsőleg. Külsőleg inkább hátrányomra. Koszos, ápolatlan lettem, bár mindennap megfürdök a folyóban azért ez nem ugyanaz, mint a kád melegvíz szappannal. Amellett sokat fogytam is. Nem tudom mennyit, de egy tíz kilót biztos. Izmosodtam is. A sok menekülés, fáramászás, élelemszerzés megtette hatását. Mentalitásom is megváltozott. Már egyre ritkábban dönt le a kétségbeesés. Sztoikus nyugalommal szemlélem az életem. Ritkán lepődök meg. Bár ehez köze van annak is, hogy nem járnak erre a mocskok és nem jön Csillagarcú sem. A mocskokra visszatérve, csináltam kezdetleges csapdákat. Kidőlt farönkö oldalán fél méter, egy méter széles mély s a fatörzs hosszáig tartó árkokat ástam, kihegyezett karókat állogattam bele s gallyakra fektetett avarszőnyeggel lepleztem. Sikerült megápítenem a vackomat a fa tetején. Erős egyenes ágakat fektettem keresztbe a fa koronájában. A réseket mohával tömtem ki, s füvet szórtam a tetejére jó vastagon, hogy ne legyen túl kemény. Mivel itt jó sűrűn nőnek a fák, mást is tettem. Egy ágat a fámról visszahajlítottam, amennyire csak tudtam és a törzséhez erősítettem. A szomszédos fa ágá szintén visszahajtottam, de ezt nem a fatörzshöz, hanem az elsőként meghajlított ághoz kötöztem. Ezt megcsináltam úgy öt-hat fán. Ez azért jó, mert ha valaki egészen a fámig üldözne én felmásznék, elvágnám a kötelet s avisszacsapódó ágak elvezető hangjai tévútra csalnák üldözőimet. Hmmm... vannak ám jó ötleteim, ha már muszáj alkalmazkodni...
55.bejegyzés Történt valami. Láttam valamit, valakit. Valakit, akinek a szépségével csak Csillagarcú vetekedhet. Napkeltekor történt. A folyóhoz igyekeztem, hogy ellenőrizzem a varsámat. A jelenés a folyó túlpartján szaladt. Nem úgy mint akit kergetnek, hanem mint aki örül neki, hogy szaladhat. Mályvaszín ruhája volt, mely fátyolként lengte körül légies alakját. Sötét, talán fekete haja vidáman repkedett utána. Meg mernék esküdni rá, hogy csengő kacaját is hallottam. Úgy futott, mintha nem is a földön, hanem fölötte lépkedne. Lány volt, vagy inkább nő. Olyan kortalannak látszott. Vidám volt, mint egy gyermek, mégis öreg akár a föld amin jár. Csodálatos ez a kettősség. Pár pillanatig láttam csak a tüneményt, majd beleveszett a túlparti erdő sűrűjébe s én némán, megbűvölten álltam. Ugyanúgy éreztem iránta, mint Csillagarcúnál. Ki lehetett? Hová tartott? Talán, ha utánaerednék megtalálnám Csillagarcút is.
56.bejegyzés Közeledik az ősz. A levelek sárgulnak, az éjszakák hűvösödnek. Nekem viszont elég hiányos az őszi öltözékem. Ha azt az őzgidát nem hagytam volna ott, amikor megfulladt, a bőréből csinálhattam volna takarót, vagy ruhát. Ő már úgyis elpusztult. Hülye érzelgős vagyok. Most aztán fázhatok. Még jó hogy itt vándor köpönyege. A folyó is egyre hidegebb, vége az önfeledt pancsikolásoknak. Mi lesz ha jön a tél? Hiszen élelmet sem tudok majd szerezni s meleg ruhám sincs. Kezdek félni. Nemrég még naívan azt gondoltam, hogy ebben az erdőben fohok reneteként megöregedni. Most már nem bízom annyira benne. Úristen! Júniusban érkeztem most pedig legalább szeptember van! Már több mint negyed éve élek itt. Vajon otthon kerestek? És ha igen, mit gondolnak? Mindegy, úgyse fogom megtudni. Összerándul a gyomrom, ha az eljövendő télre gondolok. Lehet, hogy újra hurkokat rakok ki.
58. bejegyzés Rengeteg dolog történt amióta nem írtam. Nem is tudom, hol kezdjem. Nagyon nem merülhetek bele az írásba, mert vigyáznom kell Elenantára. Elenanta... Csillagarcú. Lám vágyam teljesült s én mégis azt kívánom, bárcsak sose teljesült volna, minthogy így lássam őt élet és halál között. Tegnapelőtt éjjel kezdődött. Fenn voltam a vackomban, amikor meghallottam a csörtetést. Nagyon megijedtem. Egyenesen felém tartottak. A mocsoklények voltak. Egészen lelapulva figyeltem, de nem adták tanújelét, hogy észrevettek volna. A folyó felől érkeztek. Csapatukban észrevettem két gyönyörű embert. Ahogy közelebb értek megdobbant a szívem. Úgy éreztem, az egyik Csillagarcú volt. Ám el is keseredtem egyből. Foglyok voltak s Csillagarcú alig vonszolta magát. És nem igaz, én sem hiszem el miért, de az én fám alatt ütöttek tábort a vakarékok. Majd kiesett a szívem a félelemtől és a dühtől. Nem tudom, hogy ejthették foglyul ezt a két gyönyörű tüneményt, hiszen Csillagarcú egymaga elbánt velük annakidején. Csakis valami aljas dolog vezethetett foglyulejtésükhöz. Tanácstalanul álltam. Mit tegyek? Azt tudtam, hogy nem hagyhatom, hogy a mocskok tovább kínozzák őket, csak még nem tudtam a módját, ahogy megakadályozhatnám. Homályosan egy terv kezdett körvonalazódni bennem. Silány terv, de terv. Mivel nem figyeltek a foglyokra, gondoltam föléjük óvakodom egy ágon s lehajítom Vándor tőrét, had vágják el kötelékeiket.Ahogy felegyenesedtem Csillagarcú társa kiszúrt. Dermedten néztem vele farkasszemet. A lélegzetem is elakadt. Annyi fájdalom volt abban a szempárban, hogy meg kellett kapaszkodnom, hogy le ne szédüljek. És mintha hangtalanul szólt volna hozzám "Vigyázz!" Lelapultam, ugyanekkor a mocskok, mintha keresni kezdtek volna valamit egyre felfelé tekintgettek ronda szemeiket meresztgetve. Nagyon megijedtem, ám ekkor eszembe jutottak e csapdáim. Elvágtam a fámhoz rögzített kötelet. Az ág nagyot nyögve hajlott vissza az eredeti helyére, s vele a hozzá kötözött másik, s az ahoz rögzített harmadik, negyedik, ötödik. Legalább tíz méterrel odább hallottam az utolsó suhogásokat. Sikerült becsapnom őket. Két őrt hagyva elcsörtettek. Isten bocsássa meg amit ekkor tettem. Nem vagyok gyilkos, de ezt hidegvérűen végeztem el. Felhúztam a saját íjukat., vesszőt illesztettem a húrra s átlőttem az egyik torkát. A másikat csak a vállán sikerült eltalálnom, felrikoltott. Csak a szerencsémnek köszönhettem, hogy a többiek nem vették észre. A szerencsémnek, na meg a kihegyezett karóknak, amik meglassították s megritkították őket. Leugrottam a fáról s Vándor tőrét a másik ocsmányság testébe mélyesztettem. Elhallgatott, szemei fennakadtak. Hányingerem lett. Emlékeztetnem kellett magamat, hogy miért vagyok itt. Kihúztam a tőrt a testből s elvágtam a kötelékeiket. A szőke hajú ennyit szólt "Köszönöm" Senkinek a szájából nem hallottam még így szólni ezt a szót. Nem volt időm udvariaskodni, mert ő elvette kardját a mocskok batyui közül s újra megszólalt.
- Mennünk kell! Kérlek segíts!.- s én örültem igazán, tiszta szívből, hogy velük tarthatok. Csillagarcút kellett támogatnom. A lábán egy csúnya seb éktelenkedett, ami akadályozta a mozgásban. De nem ez volt az egyetlen sérülése. Mély vágás húzódott a bal oldalán, amit most a másikuk ruhájából szaggatott gyolccsal kötözött be. Egész éjjel menekültünk s egész délelőtt. Utána muszáj volt pihennünk, mert sem én sem Csillagarcú nem bírtuk az iramot. Ettünk, ittunk s volt egy kevés időnk beszélgetni is. Megtudtam, hogy ők nem emberek, hogy is gondolhattam azt, hanem tündék. S hogy üldözőinket orkoknak hívják. Be is mutatkozott. Glorfindelnek hívják s társát, mint mondtam Elenantának. Mikor említettem, hogy én Csillagarcúnak nevezem azt válaszolta ez nevének jelentése.
- Te bizonyára Laurelin vagy.
- Én nem, én a Révész vagyok, összekeverhetsz valakivel.-szabadkoztam.
-Igen, Estel mesélt rólad- felelte s egy mosoly halvány árnyéka suhant át gyönyörű arcán.- Mi neveztünk el Laurelinnek.
-Ki az az Estel és miért neveztetek Laurelinnek?
-Estelt te Vándor néven ismered...
-Ő is tünde? Nem hasonlít rátok...
- Nem, ő nem tünde. Bár köztünk nevelkedett, ő dúnadán- Az idegen fogalmak csak tetézték zavaromat. Glorfindel elmondta, hogy azért lettem Laurelin, minek jelentése "aranydal", mert hallottak énekelni s a kedvükre volt. Beszélt még arról is, hogy két napi járóföldnyire va innét Völgyzugoly, ahol a bölcs és hatalmas tünde úr uralkodik, Elrond, s hogy őhozzá igyekszünk, mert ő tudja csak meggyógyítani Elenantát. Végre volt alkalmam megfigyelni, hogy néz ki. Sötétbarna hosszú haja volt, fényes és egyenesszálú. Finom mívű arca, apró hegyes fülei, szépen ívelt barna szemöldöke. A szemeit nem láttam, mert ahogy megáltunk, mély sötét álomba zuhant. Este újra elindultunk. Ketten vonszoltuk Elenantát. Nem tidom mennyi utat tehettünk meg, de nem sokat. Mégsem hallottam az üldözőinket. Hajnaltájt megálltunk. Láttam az aggodalmat Glorfindel fellegszürke szemeiben.
- Így sohasem jutunk el az Utolsó Otthonos Házba, Elenanta nem bírná ki az utat.- szólt fájdalommal hangjában, s én oly szépnek láttam ezt a nemes arcot, mint még soha semmit.-Itt kell maradnod vele. Én elmegyek s holnap estére visszajövök a segítséggel. Tarts ki!- Kardot nyújtott felém.- Ez Elenanta kardja Námo.- Mikor ijedten elejtettem így folytatta- Ha szükséged lesz rá, tudni fogod hogy bánj vele. Tarts ki!- kötötte utoljára lelkemre. Most itt ülünk egy kidőlt fa árnyékában s várjuk sorsunkat.
59.bejegyzés Esteledik. Nevenincs félelem kúszik a szívemre. Elenanta is érezhet valamit, mert az előbb tágra nyitotta kék szemét, felült és felkiálltott. Sajnos nem értettem, mit, mert tündéül volt, az ő gyönyörűséges nyelvén. Távolról mintha ork kiáltást hordana a szél. De más ez a félelem, mint amit az orkok okoztak. Mélyebb. Ősibb. Námo a kard itt hever mellettem. Pengéje az utolsó napsugárral felesel s olyan, mintha vér csordulna rajt. Talán jóslat ez.
60.bejegyzés Remélem Glorfindel gyorsabban ideér, mint ígérte. Most már biztos, hogy az orkok közelednek. Most nem adom olyan könnyen magam, mint a legutóbb.
61.bejegyzés Gyenge vagyok! Nem érdemeltem ki Glorfindel bizalmát! Elfogtak az orkok, s bár elég nehéz összekötözött kézzel írni, ennyivel tartozom a tündéknek. Azzal, hogy leírjam az én gyengeségem miatt fog meghalni egyik társuk, Elenanta. Utolértek az orkok tegnap este s én nem menekülhettem, mert őt nem bírtam magammal vinni. Kezemben Námoval vártam be őket. Nem erre számítottak. Küzdtek velem, de nem teljes erejükből. Mintha nem szabadott volna kárt tenniök bennem. Ám még így is többszörös túlerőben voltak. Minduntalan Elenantát környékezték. Végén a küzdelmem már csak abban merült ki, hogy őt védelmeztem. De történt valami, amire nem készülhettem fel. Az orkok egy pillanatra mintha összezavarodzak volna, egy-két lépést hátráltak. Én vérszemet kapva rontottam utánuk. Azaz csak rontottam volna. Hideg, súlyos, páncélos kéz fonódott a torkomra. Fekete volt, mint a csillagtalan éj. A páncél tüskéi a nyakamba martak, vért serkentve belőle. De mindez semmi volt ahoz az érzéshez képest... A jégnél is hidegebb volt ez az érintés. Sikoltani akaratam, de csak egy elcsukló nyögés szakadt ki a torkromból. Olyan volt, mintha körülölelt volna a végtelen, sötét, hideg űr. Küzdeni próbáltam vele, de akkor meghallottam a hangját. "Nazgúl" gondoltam utoljára s elborított az éj. De nem ölt meg s az orkok sem. Elhozták a hátozsákomat is. Fogoly vagyok, de lényegesen jobb a helyzetem, mint Elenantának. Szégyenlem magam. Mintha lepaktáltam volna velük! Az előbb étellel kínáltak! Nem fogadtam el. Undorom van tőlük. Gyűlölöm őket. Ha itt lenne Námo, kiírtanám még az írmagjukat is.
62. Nem lehet nem észrevenni a gyűlöletet az orkok szemeiben. Ha csak felém néznek megrémülök. Nem említettem még, de nincs hangom. Megnémultam. Akkor kezdődött, amikor a Nazgúl torkon ragadott. Emlékszem, ahogy átjárt a jeges rémület.. Nem ájultam el azonnal, lelassult az idő. A pillanatok perceknek tűntek. Láttam, ahogy Elenantát orkok ragadják meg. Érztem, ahogy enyhül a szorítás a torkomon és durva kezek közé hanyatlottam. Akkor se, azóta se jön ki hang a torkomon. Félelmetes. Elenanta egyre rosszabbul van. Sápadt, mint az első hóvirág, amibe még a tél kapaszkodik. Homlokán veríték gyöngyözik a láztól, haja fényét vesztette. De még így is, a halál torkában is gyönyörű. Elszorul a szívem, miattam történt mindez. Nem nézhetem végig, hogy a világ ily nagy szépsége kisétáljon az életből. Mit tehetnék?
63. Eljött Glorfindel. De nem egyedül, népének erős íjászai kísérték. Esélyük sem volt az orkoknak. Hajnalban érkeztek. Nem sokkal azelőtt, hogy az ocsmányságok letáboroztak volna. Kimerült voltam. Alig vánszorogtam már amikor kb. tíz centire a fejem mellett elsuhant egy nnyílvessző. Egy ork összerogyott, többé nem tör el egyetlen gallyat sem. Aztán elkezdődött a küzdelem. Az orkok visítva otrombán rontottak a Tündéknek s hullottak el vesszeiktől. Glorfindel kiszabadított, s rábízott egy társára, ki lóra szállt, maga elé véve a nyergbe s idelovagolt. Ide... talán a menyország ez. Ha nem árnyékolná aggodalom örömöm, bizony meg is hasadna a szívem ennyi szépségtől. De aggódnom kell, mert Elenanta még nem érkezett meg és nem tudom él-e még.
64. Sötét bánat borult a szívemre. Elenanta ágyánál ülök. Oly vékony szál fűzi már az élethez. Sírnom kell. Nem múlhat el így egy ily gyönyörű élet. Élnie kell! Bárcsak tehetnék valamit!
65. A nemes Elrond úr járt itt. El akart küldeni, de nemet intettem. Láthatta a szememben az elszántságot, mert nem vitatkozott velem. Elenanta fölé hajolt, gyönyörű tünde szavakat mormolt, bekötözte sebét, majd így szólt.
- Halódik, mert Ungoliant akaratából egyszer minden fény kihúny s emlékét nem őrzi majd más, csak a csillagok, s egyszer minden virág szirma lehull majd s nem lesz e földön több tavasza a tündéknek. De te élsz s pihenésre lenne szükséged.
Könnybelábadó szemmel csóváltam a fejem. Én ugyan itt nem hagyom míg fel nem gyógyul, vagy el nem ragadja őt a halál. Sírás fojtogatja a torkom. A naplemente glóriát rajzolt Elenanta arca köré... Ne haljon meg! Istenem kérlek!!!
66. Megjött a hangom. Könnyeim elmosták a fekete érintés nyomát. Egész éjjel sírtam. Folyton Elrond úr szavai jártak az eszembe "nem lesz e földön több tavasza a tündéknek". Sírtam a tündék miatt, Elenanta miatt. Aztán végül minden kitört belőlem. Minden félelem, fáradtság. Az egész Középföldén töltött idő fájdalma. Sírtam csak sírtam. Már nem a tündék miatt, magamat sirattam. Észre se vettem, mikor jött meg a hangom, hogy zokoghassak. Most kicsit jobban érzem magam. De Elenanta nincs jól. Nagyon nincs jól.
67. Elrond úr szavai mély nyomot hagytak bennem. Írtam egy verset.


Halódik ő, mert mind kihúny a fény,
csak csillagok merengnek emlékén,
s mint szirmát veszti mező virága,
úgy homályosul el fénylő világa.

Mert nem lesz új tavasz, ha jő a tél,
s a tünde erdő többé nem mesél,
a szív kihűl, az élet messze jár,
s a tündék emlékét őrzi a táj.


Tudom meg sem közelíti a tündék tökéletességét, de én csak egy ember vagyok. S azok között sem a legjobb. Hogy hagyhattam, hogy ez történjék vele, aki megmentett annakidején!!! Az előbb bejött egy lány, élelmet hozott. Sajtot és kenyeret. Meg egy kupa bort. Rámmosolygott s kiment. Az étel, ital finom volt, de a bánatom nem enyhült.
67. Egész nap Elenanta mellett ültem s a madarakat hallgattam. Megnyugtatott az énekük. A szél néha leveleket hordott a szoba padlójára, hisz se ablak, se ajtó nem töri meg a harmóniát. Édes lelket gyógyító illatokat lélegeztem be. Most mély megnyugvás töltött el. Örökké itt tudnék élni. El is szenderedtem s frissen ébredtem. Jó itt. Ha Középföldén kell maradnom, hát itt szívesen maradok.
68. Az előbb újra eljött Elrond úr. Elenantával foglalkozott. Az arca fáradtnak tűnt, bölcsnek és kortalannak. Megkérdezte hogy érzem magam, s meghívott vacsorázzak együtt népével. Udvariasan visszautasítottam. Nem tudnám gyönyörű tündémet itthagyni egyedül. Csak annyit felelt ne aggódjak van még remény. Nem mentem el. Úgy érzem nincs helyem köztük. Semmit nem tettem amivel kiérdemelhettem volna a bizalmukat. Inkább viselkednének úgy, mint Vándor. Még as név is amit tőlük kaptam... Laurelin... Aranydal. Nem érdemlem. Hallom őket énekelni s az én dalom varjúkárogás az övékéhez képest.
69.bejegyzés 3018 szeptember 26. A tündéktől tudtam meg a dátumot. Imáim meghallgatásra találtak. Elenanta visszatérőben van az életbe. Megjött arcának természetes színe. Boldogság töltötte el a szívem. Most kezdem csak érezni milyen fáradt is vagyok. Szinte mozdulni sincs kedvem.
70.bejegyzés Elaludtam s egy puha szépen megvetett ágyban ébredtem. Nem tudom Völgyzugoly mely részén lehetek s hol van Elenanta. Az ágy mellett a széken ruhát találtam. Távolabb egy tálat s egy kancsóban vizet. Megmosakodtam, felöltöztem. A ruhát mintha rámöntötték volna. Selymes tapintású drága anyagból van. Magán viseli a tündék keze nyomát. Senkit se látok a közelben. Elindulok felfedezni a környezetem.
71.bejegyzés szeptember 26 Nem kerülhettem el a végzetem. A tündék maguk közé ültettek a vacsoránál. Mindannyian kedvesek voltak velem. Kérdezgettek hosszúra nyúlt kalandomról, de én meg voltam illetődve úgyhogy rövid, zavaros válaszokat adtam csak. Gazdag, többfogásos vacsora volt, tápláló s ízletes. Glorfindel is az asztalnál ült, de nem volt alkalmam beszélni vele s bocsánatát kérni, amiért cserben hagytam. Minden annyira tökéletes volt s én annyira nem odaillőnek éreztem magam. Hiába öltöztem az ő ruhájukba, attól még nem lettem hozzájuk hasonlatos. Annyi új inger ért, hogy hamar elfáradtam. Most értem igazán mit is jelent, hogy jóból is megárt a sok. Megkértem Harmát, a mellettem ülő tündét, kísérjen a szálláshelyemre. Készséges volt, de egy kicsit távolságtartó is. Remek, így legalább úgy éreztem, minden rendben van. Úgy értem, én nem vagyok nemzeti hős vagy ilyesmi, hát ne is bánjanak úgy velem. Fáradt vagyok, jól fogok aludni.
72.bejegyzés szeptember 27. Még sötét volt amikor ébresztettek. Elenanta magához tért, ezt a hírt hozták s én oly boldog voltam, mint életemben ritkán. Azonnal odasiettem. Gyönyörű volt, mint mindig s mint mindannyiójuk. Szemei ragyogtak, akár a zafír. Gyenge s fáradt volt még, de köszönetet mondott nekem. Ő! Nekem!
- Én nem tettem semmit érted, de te egyszer visszahoztál az életbe.- feleltem.
- S te engem.- szögezte le s tekintete minden ellenkezésemet leszerelte. Annyira örültem, hogy épen láthatom. Elsírtam magam, odarohantam, megfogtam s megcsókoltam a kezét.
- Uram méltatlan vagyok a bizalmadra!
_ Emelkedj fel Laurelin. Nem vagyok én a te urad, csak magad uralkodhatsz magad felett. Erős vagy s ne hajolj meg senki előtt.
Nem értettem a szavait. Most itt vagyok a szállásomon s töprengek. Nem értem én a tündéket. Nem ártana többet megtudnom róluk.
73.bejegyzés szeptember 27. Különös figurával találkoztam ma. Éppen kóboroltam Völgyzugoly ösvényein, elveszve magányosan. Olyan lenyűgöző volt minden. A tünde házak... ó ez csak csúfszó rájuk, paloták fennségesek voltak Az ösvény mentén itt ott padok álltak pihenőül annak aki belefáradt a gyönyörködésbe. A furcs aemberkére az egyik padnál leltem rá. Épp a lábát lógatta és pipázott. De milyen élvezettel tette ezt. Nyoma sem volt benne a tündék emelkedettségének. Nem mertem megszólítani, de ezt ő megtette helyettem.
- Üdvözöllek gyermekem! Nem vagy fáradt? Gyere ülj ide mellém. Jól esne a társaság egy ilyen vénembernek.- mi tagadás szívesen ültem le hozzá. Olyan közvetlen és vidám volt, azonnal a szívembe lopta magát. Hallottam ám már rólad! Te vagy aki megmentettél egy tündét- mielőtt közbevághattam volna folytatta.- Egyszer elmesélhetnéd a történetedet, talán megírnám. A kutyafáját, hát még be sem mutatkoztam! Zsákos Bilbó vagyok- Levegőt vettem, hogy én is bemutatkozzam, de ő szünet nélkül folytatta.- Tudom, téged Laurelinnek hívnak a tündék, gyermekem. Mondd, hogy tetszik Völgyzugoly? Én ugyan már sok éve itt élek, de nem tudok betellni vele.- Így hát beszélgetésbe elegyedtem Bilbóval. Leginkább kis termete érdekelt. Talán a mellkasomig, ha érhetett. Hófehér göndöres haja keretezte kerek, jóindulatú arcát. Egészében véve jómódu kövérkés öregúrnak látszott, csak alacsonyabb volt egy átlagos öregúrnál. A kérdésemre, hogy törpe-e önérzetesen válaszolt.
- Hogy én?! Törp?! Nem gyermekem, én hobbit vagyok, megyei hobbit.- Ezzel elmesélte, milyen népek élnek Középföldén. Vannak a hobbitok, akik olyanok, mint ő. Vannak a törpök (nem törpék) akik kicsit magasabbak, tömzsibbek és sűrű bozontos szakálluk van. Vannak az emberek és a tündék. Aztán ott vannak még a gonosz szolgái az orkok, trollok, nazgúlok, sárkányok(!). Tisztára mint a mesékben. Az egész délelőttöt átbeszéltük. korgó gyomrunk vetet véget a tereferének.
73. szeptember 28. Rémálmom volt az éjjel. Azt álmodtam, hogy hobbit vagyok. Minden olyan óriásinak tűnt. És üldözött egy nazgúl. Beszaladtam egy házba, a nazgúl utánam. Ajtók voltak előttem. Ha egyen beléptem, újabb nyílott s a nazgúl folyton csak jött. Végül sírva verejtékezve ébredtem. Nem mertm visszaaludni. Inkább sétálni indultam. Kezem,ben egy szépen megmunkált fa gyertyatartóval. Folyosókon jártam, lugasok alatt, csörgedező források partján csodáltam a csillagokat. Kissé megnyugodtam. Völgyzugolyban járva olyan távolinak tűnik minden gonosz. Bárcsak az álmaimból is eltűnne.
74.bejegyzés szeptember 28. A délelőttöt ismét az öreg hobbittal töltöttem. Ugyanannál a padnál találtam rá, mint tegnap, csak ezúttal nem pipa volt a kezében, hanem egy piros kötésű könyv. Kiderült, hogy ezt a könyvet ő írta, írja. Nem is gondoltam volna róla, hogy tényleg ír. Azt tudom, hogy remek társalgó, legalábbis jó sztorijai vannak. Dalokat is ír! Mondtam neki, hogy nekem is vannak verseim. El akarja olvasni őket. Kérdeztem a tündékről. Sok történetet tud róluk. Azt mondta rengeteg időbe tellene mindet elmesélni. Jézusom, a tündék ÖRÖKKÉ élnek!!! Sem betegség, sem természetes halál nem ritkítja őket. Így azért néhány dolog érthetőbb. A mindent tökélyrevivő gondos építészet. A használati tárgyak kifinomultsága tükrözi ezt. Van idejük bármit is tökéletesíteni. Vajon Elenanta hány éves lehet? Tegnap óta nem láttam.
75. szeptember 28. Bilbó mondta, hogy a tündék Imladrisnak hívják Völgyzugolyt. Azt hiszem én is így fogom nevezni, ráillik. Elolvastam a naplómat. Ha nem éltem volna át ezeket a hónapokat, bizony nem hinném el az írottakat. Kezd elhomályosulni az otthonom emléke. Küzdenem kellene, küzdenem illenék ellene, de nem látom értelmét.
76. Szeptember 30. Nem szűnnek a rossz álmaim. Éles kontrasztot alkotnak az Imladrisi világgal. Napok óta nem láttam Elenantát. Ahol betegen feküdt, ott most egy bevetett, üres ágy áll. Hiányzik. Persze itt minden tünde gyönyörű és bölcs. Nemes és halhatatlan. Őhozzá mégis jobban kötődöm. Bilbó apóval, mert így hívom, részint tréfából, részint tiszteletből, minden nap találkozom. Jobban kijövök vele, mint a tündékkel. Persze a tündék végtelenül kedvesek velem, de mellettük mindig feszélyezve érzem magam. Nem veszíthetem el a kontrollt, hisz ők is annyira kontrolláltak. Bilbó apó nem ilyen. Persze ő öreg s bölcs, de közelebb áll az emberekhez, mint a tündékhez. Szereti a gyomrát, szeret tréfálni. Bár a meséi alapján kezdem megérteni a szépeket körüllengő szomorúságot. Hallottam Valinorról, meg a fáiról. Mert a világ kezdetén nem volt nap meg hold, csak két óriási s a tündék isteneihez méltó fa. A Laurelin (mint a nevem!) és a Telperion. Hallottam fényük megrontásáról is. Így új értelmet nyertek Elrond úr szavai, amiket Elenanta betegágyánál mondott Ungoliantról. Megmutattam a két versemet Bilbó apónak. Ő azt javasolta menjek el vele este a Tűz Csarnokába s olvassam fel őket a tündéknek.
- Ott talán hallhatsz még történeteket a múltjukról.
- Na de Bilbó mester- mert agí is nevezem- az én verseim meg sem közelítik a tieideket, nem tetszenének a tündéknek.
- Nem tudhatod, nem tudhatod. Te magad mondtad egyik nap: A tündék különös nép. Soha nem jöhetsz rá minden titkukra. Mérhetetlen a tudásuk, mégis gyermeki csodálattal képesek figyelni akár a leoke röptét is. De rájuk köszöntött az ösz s az elmúlás bánata nehézzé tette szívüket.
Ezen eddig nem gondolkoztam igazán. Elrond úr is mondt: " Nem lesz e földön több tavasza a tündéknek", s most ősz van és ha jól megnézem az ősz nem csak a hulló levelű fák ágaira telepedett. Úgy értem annyira helyénvaló itt ez az évszak, hogy el sem tudom képzelni Imladrist tavasszal, amikor minden rügyet bont, zöldül. A rőt-arany ragyogás, az teszi valóságossá ezt a földet. S a náp is ezzel a lassú elmúlással a szívében jár itt. Sokszor elszomorodom, ha figyelem őket. Olyan ez az egész, mint mikor Elenanta kifelé indult az életből. Remélem rosszul gondolom. Meg kell majd kérdeznem Bilbó apót is erről.
77. október 1. Narkelië hónapja van a tündék nyelvén. Elmentem tegnap a Tűz Csarnokába. Elovastam a verseim. Mikor befejeztem vettem észre Elenantát. A fejem búbjáig vörösödtem. Lehet, hogy ők hozzá vannak szokva, hogy mások csodálják őket, de én zavarba estem. Istenem. Elenanta leírhatatlam volt. Odajött hozzám. Bilbó meg úgy otthagyott, mintha ott se lett volna. Szólni se bírtam, remegett a kezem, kiszáradt a torkom. Olyan volt ismét, mint amilyennek az első homályos emlékeim mutatták. Csillagarcú, jaj Csillagarcú, miért vagyok én ember s te tünde? Miért dermedek meg a közelségedtől?
- Köszönöm a verseket.- Mondta komolyan, mély bársonyos hangon.
- Ugyan, silányak- nyögtem rekedten.
- Szeretetérződik bennük s a szeretet nem lehet silány.
Istenem kedvem lett volna megölelni őt s szorítani míg le nem hanyatlik a fáradtságtól a kezem, de csak egy befejezetlen mozdulat lett az elhatározásból. Közben a tündék zenéltek. Varázslatos szomorú dallampk karoltak belém, hogy aztán tovaszálljanak. Én is elkomolyodtam.
- Miért?...- nem fejeztem be csak Elenanta kérdő tekintete után.- Miért vagytok mindig ilyen szomorúak?
Elenanta hosszan a távolba nézett. Olyan hosszan, hogy azt hittem nem is válaszol talán. Hagytam, hogy a dallamok hullámain lebegjen lelkem. A szövegeket nem értettem, csak éreztem az értekmüket.
- Nem volt ez mindig így- mondta lassan, mint aki a szavakat keresi.- A világ... változik. S most az embereké a hangsúlyosabb szerep történetében. Mi tündék egyre kevesebben vagyunk...
- De miért?! Hisz ti nem haltok meg!
Szemembe nézett. Tekintete fogvatartotta az enyémet.
- Nem... nem halunk meg. Csak visszatérünk őseink földjére... a Valák földjére. Elhagyjuk Középföldét.
- De minek mennétek el!? Még szüksége lehet e földnek rátok! Hogy most a mi népünk áll az előtérben az nem jelenti azt, hogy nektek nincs helyetek!
- Ami egyszer volt, újra nem jön el.- zárta le a beszélgetést.
Még azon az éjjelen láttam, ahogy egy csoport elhagyja Völgyzugolyt. Utiköpenyben, lovakkal, lámpásokkal. Bilbót kérdeztem, de ő csak sóhajtott s ennyit szólt.
- A Szürkerévbe mennek. Hajóra szállnak s nem jönnek vissza többé. Mert ahova tartanak onnan nem vezet több út.
78. október 3. Írtam egy verset. A tündék búcsúztatásaként, siratásaként.

Az ég sötét, a földön apró csillagok.
Megannyi tünde kézben tünde fény ragyog.
Az erdő sír, a bánat szívet szaggató,
s a fák közt néha-néha ének hallható.

A szél a tünde dallal együtt énekel,
s a föld egy hosszú sóhajt küld az égbe fel,
vígasz se nyújtanak a tünde lábnyomok,
sír Völgyzugoly, mit népük elhagyott.

A Szépek népe hagyja itt e partokat,
és búsan néz utánuk mind ki ittmaradt
a hosszú útra halkan lép e társaság,
szemükbe nézve látni szívük bánatát.

Fehér hajóra szállnak ők a tengeren
és messze földre mennek majd egy reggelen,
s hiába sír utánuk az ész a szív s a száj
az ő hajójuk most már messze-messze jár

- 86. bejegyzés október 11. Ma újra rémálmom volt. Amióta a Tűz Csarnokában hallottam a tündék énekét, most először. A nazgúlokkal álmodtam. Borzalmas volt. Olyan közeli a félelem. A levegő is meghűlt. s nem vagyok benne biztos, de mintha a lovasok sikolyával lett volna terhes. Rettenetesen féltem éjjel egyedül. Most nem indultam sétára Imladrisban. Összehúztam magam olyan kicsire, amilyenre csak tudtam és sírtam. Annyira magányos vagyok! Bilbó apón kívűl senkim nincs, akivel megoszthatnám a gondolataimat, de Bilbó apó oly sok mindent nem ért, ami az én világomba tartozik s én sem fogom fel maradéktalanul Középföldét. Sokkal nyugodtabb lennék, ha a civilizáció jelei vennének körül. Falak, elektromos áram, vezetékes víz, készételek. Szánalmas vagyok.

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére