Kövek

Kövek

Earnur, Gondor és Arnor hercege megállt a domb tövénél. Húsz éves volt. Ifjú, erős és jóképű. Haja éjfekete, szeme mélykék, benne fiatalos pajkosság csillogott – legalábbis a tanítója szerint aki kissé lemaradva követte a herceget. A tanító évek óta azon dolgozott, hogy amint eljön az ideje, a fiatalos pajkosság érett bölcsességnek adja át a helyét.
A trónörökös bevárta az idős férfit majd együtt indultak a domb tetejére. Körülnéztek. Körülöttük végig dombok, a dombokon hosszú barnás füvet lengetett a szél. A dombokon kövek. Messzebb, félig-meddig a sűrűsödő esőfelhők által eltakarva a Ködhegység komorlott. A tanító felnézett az égre majd hümmögött. A herceg várt. Sejtette miért jöttek el ide.
- Királyi herceg. Atyád akarata volt, hogy hozzalak ki ide. Ez, mint tudod, Eregion földje, melyen a Harmadkor alkonyán a Gyűrű Szövetsége is átkelt. Ez, mely már akkor is kihalt volt, s ahol egykor az első Nagy Gyűrűket kovácsolták. Atyád szerette volna ha látod, miként tűnik el a tündék népének nyoma Középföldéről, s megértsd az elmúlás törvényszerűségét.
- Belénk vájtak, szépre faragtak, magasra raktak; elmúltak... – szólt Earnur. . Ezek legolas szavai, s ahogy körülnézek, azt hiszem, értem mire gondolt.
- Látom forgattad a Piros Könyvet. Igen, ez az a hely amiről Legolas beszélt. Bár a Szövetség kora régen elmúlt, a kövek még mindig emlékeznek a tündékre. Évről évre lejjebb omlanak, s már alig-alig látszanak ki a fű alól. A világ változik.
- Szomorú helyre hoztál... Megértem atyám célját. - Earnur még egyszer körülnézett. Lábuk alatt és körülöttük kopott kövek, talán valamilyen fal maradványai. Esni kezdett, a tanító fázósan húzta össze magán a köpenyét.
Szó nélkül indultak vissza. A tanító ment elöl, a herceg követte, immár a tündék fakó országa helyett a sátorban rá váró meleg étel gondolatával.
Észre sem vette ahogy a víztől elnehezedett köpenye beleakadt egy kőbe és ahogy továbblépett, lerántotta. A kő legurult és eltűnt a vizes fű közt, hangját elnyomta az eső.
Így rombolta le Earnur, a király fia az utolsó két követ melyet tündék raktak egymásra Középföldén.

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére