fbpx
 
 

Rándzsa: Erda

Erda



Jó itt Ithilien erdejében bujkálni az orkok elől, de magányosan nem jó egy rengetegben…Hiába jelenti azt a nevem, hogy magányos…De a nevem kifejezi, hogy,….. hogy érzem magam most…

Teljes magányom a 13-dik születésnapom után kezdődött el…. Azon a bizonyos harmadik hónap, kilencedik napján a szűk családi kör együtt volt. Hiába volt ünnep, én nem örültem…Az előző éjszaka rémálmot láttam, ami valóra is vált…Én éltem túl az egészet máig se tudom, hogy, hogy…

Távoli rokonaim tárt kezekkel fogadtak. De őket is elérte az általam hozott halál…A következő családtragédiám a 15-dik születésnapomon történt, és most sem hittek a balsejtelmemnek…Sajnos itt érte el őket a végzet, én meg az orkok fogja lettem…Láttam a szemükben mindent, de azokat nem lehet gondolattal kifejezni…Nem tudom, hogy miért, és hogyan, de valahogy megszöktem…Egy hétig voltam a fogjuk, de ez az idő elég volt arra, hogy elmenjen az életkedvem. Szó szerint már a halált kívántam. De, ahogy kikerültem a fennhatóságuk alól visszatért régi énem, de szívemben még mindig ott a rosszemlékem. Ithilien fái között találtam menedékez az orkok ellen. Menedéket, amit már régen éreztem a fejem fölött. A fákon töltöttem az éjszakáimat…Túlságosan féltem, ahhoz, hogy lemenjek. Az egyik nap, azonban elaludtam. Csatazajokra ébredtem fel. Délfelé kanyarodott a nap, amikor a lábam alatt egy csata kezdődött el. Egy-két céltévesztett nyílvessző a fejem melletti faágba fúródott. A harmadik viszont az orrom előtt suhant el, és én akaratlanul is, de leestem a fáról. Amint a földre értem egy bozótosba menekültem, onnan figyeltem a csata eseményeit. Egy sötét hajú kapitánynak látszó férfi haladt a csapata élén. Mellém az egyik harcosa tévedt….

- Mit keresel te itt?! - förmedt rám - Takarodj haza….

- Nincs hazám - rebegtem halkan, erre a harcos kezembe nyomott egy kis kardot, és már ki is védte a rátámadónak a kardját. Gondolkodás nélkül a támadóra ugrottam, és ösztönösen elvágtam a nyakát. A vágás nem sikerült olyan mélyre, mint amilyenre akartam, így a támadónak volt, annyi ereje, hogy jó messzire elhajítson. Körülbelül 5 lábat repültem, majd kegyetlenül egy sziklafalba vágtam a vállam. Fel sem eszméltem a fájdalomból már előttem termet egy ork nagyságú férfi lesújtó karddal. Alig egy másodperc alatt a háta mögött termet a fáról látott kapitány, és oldalba szúrta a férfit. Az holtan csuklott össze. Enyhe mosollyal rám nézett, én meg a háta mögé hajítottam a kis kardomat. A kardom egy a kapitányra rontó fegyverest talált fejbe.

- Gyere utánam! - mondta a kapitány én meg szorosan mögötte elkezdtem futni. A hegyek felé vezetett. Amikor lenéztem már rég alább hagyott a csata, és már csak a túlkélőket keresték.

- Maradj itt! - parancsolt rám én meg egyedül álltam egy darabig. Rövid idő után ugyanaz a katona jött velem szembe, aki a kardot adta nekem.

- Te, hogy kerülsz ide? - kérdezte szigorúan.

- Hát…. - kezdtem neki, de nem hagyta, hogy befejezzem.

- Mi a neved?

- Erda.

- Ide figyelj, Erda! Veszélyes hely nem kellene egyedül lenned…

- Nekem már a nevemben benne van, hogy "magányos" - válaszoltam hidegen.

- Értem…- nézett rám megértően, úgy tűnt, mintha olvasott volna a gondolataimban, ekkor megjelent a kapitány.

- Köszönöm, hogy megmentetted az életemet - köszöntöt- A nevem Faramír…

- Denethor fia? - buggyant ki belőlem a kérdés.

- Igen az vagyok! - nézett mélyen méregzöld szemembe…Mi tagadás szép, kék szeme volt.

- Egyedül vagy család nélkül… Hogy élted túl? - szólalt meg halkan.

- Nem tudom, de nem örülök neki…- hajtottam le a fejemet, és szemem előtt újra felderengtek az emlékek.

- Nyugodj meg..

- Erda - mondtam meg neki a nevem.

- Nyugodj meg, Erda! A névben nincs megpecsételve az ember sorsa, és ezt el ne felejts! - mosolygott rám, majd elment.

- Erda! - szólított meg a katona - Erda? Jól vagy? Gyere utánam!

- Jó! - mondtam halkan, majd a katona után mentem. Folyosókon át egy kis szobába vezetett.

- Ez a szállásod…

- Miért kell nekem szállás, ha én mindenkinek csak a halált hozom el! - tört ki belőlem a sírás, és eszeveszetten elrohantam. Be a sötét erdőbe, ahol ezer meg ezer szörny leselkedik az arra járókra… Hetekig kerestek, és kerestetnek, de nem mutatom meg magam. Néha elmegyek hozzájuk, és nesztelenül beosonok Faramír szobájába, de ott nem csinálok semmit. Amikor elmegyek onnan mindig hagyok egy kis levelet….Talán azért, mert megkedveltem őket. Esetleg azért, mert szeretek valakit.

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére