fbpx
 
 

Orome Peredhil: Az utolsó éj kő

Az utolsó éj kő. I.rész (részlet)
Írta: Orome Peredhil
-Azt nem állitanám!-mondta Peredhil.
-És miért nem?-kérdezte Growhel
-Mert ha a kószák találják meg elösször nem lesz gond.
A csapatom már úgy is elkezdte a keresést.
Growhel nagyot nézet.
-Mitől vagy ilyen biztos benne?-kérdezte csodálkozva Peredhil határozotságán.Az emberek
soha nem lehetnek bizotsak a palantírok erejében.És azért mert te tünde vagy...-Féltünde!-javitotta ki Peredhil.
-Teljesen mindegy! Azért mert te féltünde vagy, ne hidd hogy rád nem fog hatni a kő ereje.
-Rám nem is! Mert én nem is fogom látni. A csapatom már a keresésére indult.
Nekem más fele vezet az utam. De ne aggódj, ők sem fognak a kő csapdájába esni.
-Miattuk nem is aggódom.-jelentette ki Growhel. Talpra eset kis csapat.
Csak azt nem értem, miért hivattak téged Völgyzugolyba?
-Ezt én sem tudom. De azt mondták sürgős.
-Akkor ideje lenne indulnod, nem gondolod?
De, persze. Köszönöm az információt öreg barátom.Remélem még látjuk egymást!Isten veled!-köszönt el Peredhil, majd hátat forditot és elment.

****

A nap már felkelt mire Peredhil elhagyta a Bakacsin erdőt.
Hosszú folyamatos lovaglással és némi kisebb pihenőkkel 5 nap alat elért Vögyzugolyig.
Este már ott ült a társasággal együtt az étkező asztalnál.
Peredhil körül nézet az ott lévők között.
Vele szemben ott ült Elladan és Elrohír, Elrond két fia.
Mellette balra Herlend ült a tünde két társával, akikkel együtt a Bakacsinerdőből jött.
Elrond mellett Grolfindel és Lindír ült a művész.
Peredhiltől balra két törp ült.
Hallgatta ahogy éppen a bányászatról beszélgetnek, de akkor oldalra nézve megpillantott valamit. Vagy inkább valakiket. Az asztal végén Elrond lánya Arwen hercegnő és egy másik gyönyörű tünde lány ült.
Csodálatos volt e két szépséges tünde hölgy látványa.
Csodálattal nézet rájuk, pedig már megszokhatta volna a látványukat, hiszen közözttük nőt fel. Sőt, félig ő is az volt. Ez a gondolat eszébe juttatta hogy ő milyen is.
Mindig is tudta hogy ő inkább hasonlít egy emberre, mint tündére.
Csak az fedezhette volna fel benne a tündét aki Peredhil lelkének mélyére néz.
Ezen tűnődve észre vett még valakit, még hozzá azt akit a legkevésbbé szívlelt.
Dhénor, egy fekete hajú és sötét szemü tünde, magába meredve ült és evet Elrond fiai mellett. Peredhil mindig úgy tekintet rá mint akinek csak a külseje
egy tündéjé, a lelke és a szíve egy orké. Bár ez az érzés kölcsönös volt.
Dhénor valószinüleg észre vette hogy Peredhil figyeli mert elmosolyodot, de nem emelte fel a fejét csak evet tovább.
Azt viszont Peredhil sem vette észre hogy Arwen úrnő és a másik tünde lány őt és Dhénort is figyelik.
A vacsora után a társaság át ment a tűz termébe.
Peredhil megköszönte a vacsorát és mondta hogy elmegy lefeküdni.

****

Be ment a szobájába, de valami aggasztotta így inkább kiment sétálni egyett a levegőre.
Eszébe jutott az a hely ahol még fiatalabb korában üldögélt, így oda indult.
Nem tudja miért, de vonzotta ez a hely.
Mikor odaért aggasztó érzés fogta el. Minha figyelnék. Körül nézet, de nem látott senkit.
Majd meg látta a kis patakot, aminél régebben elég sokat üldögélt.
Belenézet, és meg látta benne a saját tükörképét. Ez eszébe juttatta Dhénort.
Ő mindig azt tartotta Peredhil nem is féltünde, inkább ember.
Peredhil, ebben igazat adott neki, de büszke volt a származására és arra hogy milyen is ő.
Ezen gondolkodva megint elfogta az az érdekes érzés.
Most már bizonyos volt hogy figyelik. Nem hallott semmit, de tudta, érezte hogy nincs egyedül.
Hirtelen meg fordult és előrántotta a kardját.
Meglepődött, de meg is ilyedt egyben.
A tünde lány aki Arwennel beszélgetet, ő ált elötte. Az arca 20-30 cm-re az arcától.Nagyon megilyedt hogy mi történt volna ha véletlenül is kárt tesz
ebben a szépségben.
Gyorsan el tette a kardot, és letérdelt.
-Bocsánatodért kell esedeznem!-szólt.
A tünde lány csak elmosolyodot és a fiú vállára tette a kezét.
-Álj fel Peredhil!-szólt. Nem vagyok én úrnő, hogy lekeljen elöttem térdelni.
Peredhil felált, és csodálattal nézet a lányra.
-Sajnálom amiért kardommal majdnem kárt tettem benned!-szólt meghajolva.
-Szívedet gond nyomasztja, érzem.-szólt a tünde, miközben kezét Peredhil mellkasára tette.- Csak ez adhatot rá okot, amiért elösször a fegyverhez nyúltál. Mi közöd van neked Dhénorhoz? A tűz a szemedben
elárulta amikor rá néztél hogy valami bánt vele kapcsolatban.
-Ki vagy te hogy tudod az érzéseimet?-kérdezte csodálkozva Peredhil.
-Olórea a nevem. Láttam hogy nem jössz utánunk a terembe ezért gondoltam meg nézem mit csinálsz.
-Lefeküdni indultam, nem bírnék most aludni.
-Mi nyomaszt? Valami gond van?
Peredhil hátat forditot és oda ment a kis hídhoz ami keresztül vezetet a patakon.
-Aggódom a holnap miatt. Nem tudom hogy Elrond miért hivatot bennünket ilyen sürgősen. És nyugtalanitó híreket kaptam délkelet felől.
-Nagy utat tettél meg,-szólalt meg mosolyogva Olórea- inkább pihenj.
Most nem foglalkoz a holnappal.
-Bár csak én is így gondolnám,-sóhajtot Peredhil- de nyugtalan vagyok.
Inkább itt maradnék Völgyzugolyban mint hogy újabb veszélyes kalandnak menjek neki.
Nem mintha nem szeretném a kalandokat, és távoli tájakat, de néha tényleg nem tudom
hogy hova tartozom, vagy mi célja életemnek.-mondta, majd leült a hídra.
-Elötted még az élet Phelador fia, Peredhil. Kérlek ne légy szomorú.-mondta,és meg fogta Peledhír kezét.
-Egy ilyen gyönyörű arc mellett ki maradna szomorú?-kérdezte és elmosolyodot.
-Gyere velem!-mondta Olórea és kézen fogva vezetni kezdte.
Ezután elmentek egy nagy tölgyfához ami elött egy szépen kifaragot kőpad ált.
-Ez az a hely ahol a legtöbb időmet töltöm.-mondta Olórea.
-Ez a hely gyönyörű-felelte Peredhil ahogy körülnézet.- Érdekes hogy egy időben itt éltem és még se láttam ezt a helyet és még csak nem is hallottam róla.
-Nem is csoda. Szinte senki sem tud erről a helyről.
-Még Elrond se?
-De, temészetesen ő tud.- nevetet Olórea.
Ezek után körübelül két órát beszélgettek. Peredhil elámult ettől a csodálatos lánytól.
Soha nem érzet ehez foghatót. A nyugtalanság kiment a szívéből és boldogság vette át a helyét. A hold már fényesen ragyogot amikor visszamentek a házba.
Elköszöntek egymástól, majd Peredhil vissza ment a szobájába.
Sokáig nem tudot elaludni.
Egyfolytában csak Olórea járt az eszében.
Csodálatos!-gondolta, miközben az ágyában fekve nézte a holdat. Csodálatos véletlen,
inkább ezt lehetne mondani. És csodálatos ez a lány is. Remélem látom még őt valaha.
Ez volt az utolsó gondolata az nap este, majd el aludt.

****

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére