Küldetés


1. A küldetés

Hajnalban furcsa zajra ébredt a lány. Felült és rögtön a kardjáért nyúlt. Oda kúszott a fiúhoz, aki még mindig aludt.
- Teridan! Teridan! Ébredj! - súgta a fiú fülébe - van valaki itt.
- Ugyan már, Pherive, biztosan csak álmodtad. - mondta a fiú álmosan, de ebben a pillanatban megint lehetett hallani a zajt.
A fiú is felállt és o is kardot rántott. Egymásnak vetették hátukat és csöndben figyeltek. Majd a zaj egyre erosödött és egy pillanattal késobb két, szinte teljesen egyforma fiú tunt fel.
- Nyugodjatok meg! - mondta az egyik fiú
- Halkabban is jöhettetek volna tünde létetekre Elladan! - sziszegte a lány - A frászt hoztátok ránk.
- Bocsáss meg, de sietnünk kell - mondta Elrohir - ezt a levelet apánk küldi nektek. Máris mennünk kell. Remélem, még találkozunk. - átnyújtotta a levelet, majd elnyelte az erdoben uralkodó félhomály, majd a bátyja is követte.
Egy percig még szótlanul álltak és értetlenül nézték egymást. Elrond miért pont nekik küldött levelet, ráadásul ilyen sürgosen. Ok csak egyszeru dúnadánok voltak, hét éve ismerték meg egymást Elrond házában.
Teridan Gondorban Minas Tirithben született a Harmad Kor 2980. évében. És ott is ismerte meg Gandalfot, akinek a tanácsára érkezett 20 évesen Elrondhoz. Dúnadán és déli származása miatt is fekete hajú és szürke szemu volt. Elrondnál ismerte meg az akkor 18 éves Pherivét.
Pherive a Harmad Kor 2982. évében született Szürkerévben. Az apját soha sem ismerte, mert még születése elott meghalt. Az anyját a szürkerévi tündék találták meg az erdoben, és onnan vitték a not Szürkerévbe. Majd négy hónappal késobb megszületett Pherive és az anyja belehalt a szülésbe. A tündék nevelték fel, bár dúnadán volt, világos volt a haja, de a szeme szürke, mint a dúnadánoknak általában. Nagyon okos volt, a tudományok és a harc különösen érdekelték. A sindát nagyon fiatalon már folyékonyan beszélte, és a harcban is gyorsan fejlodött. Círdan küldte el Elrondhoz tanulni és ott ismerte meg Teridant.
Megismerkedésük után nem sokáig maradtak Elrondnál. Az ott tartózkodásuk második évének a végén elbúcsúztak Elrondtól és a vadonba mentek. Az az óta, eltelt öt évben szinte egész Középföldét bejárták, és mind a ketten nagyon jó harcosok lettek.
- Teridan elolvasod, a levelet vagy olvassam én? - kérdezte a fiút
- Tessék? Ja persze felolvasom. - elkezdte olvasni -
'Pherive és Teridan!
Bocsássatok meg, hogy így kell üzennem Nektek, de arról lenne szó, hogy Völgyzugolyba kellene jönnötök, mert lenne egy feladat számotokra. Siessetek!
Elrond
Majd folytatta:
-Azt hiszem kénytelenek, vagyunk menni, és nagyon kéne sietnünk. El kéne mennünk eloször Szürkerévbe a neveloidhez, hogy adjanak lovat, mert különben az út legalább egy hónapig tart.
- Igazad van, indulnunk kellene - mondta és a hátára tette az íját.
Öt perc alatt összepakoltak és elindultak. Egy óra múlva értek ki az erdobol és megpillantották az éppen felkelo napot. Délig szótlanul gyalogoltak, majd leültek egy fa alatt lévo sziklára. A lány elovett egy lemblast és letört belole egy darabot, majd a többit oda nyújtotta Teridannak. A fiú nem kért belole, majd megszólalt.
- Azon gondolkozok, hogy miért hivatott ilyen sürgosen minket Elrond magához. Nem értem. - majd ránézett a lányra, aki az o arcát fürkészte.
A lány nagyon szép volt, és kinézetre különleges, és arcán még egy ránc sem volt látható, inkább kislányos arcú volt, de belsoleg nagyon is komoly. A fiú is jól nézett ki, de soha sem gondoltak arra, hogy lehetne köztük bármi is. Ha városban vagy településen jártak, mindenki azt hitte róluk, hogy egymás kedvesei, ok meg csak jót mosolyogtak ezen. Társak voltak csak, és nagyon megbíztak egymásban. Senki másban nem bíztak annyira Ardán, mint egymásban, ez tette oket ez idáig ilyen csodás harcosokká.
- Én sem értem Teridan, de biztos jó oka volt, hogy a fiaival kerestetett meg minket - mondta majd a távolba tekintett - Vihar jön, induljunk, hogy még idoben valami védett helyre érjünk.
Ahogy elindultak, hideg csípos szél támadt és Pherive jobban összehúzta magán fekete köpenyét. Kora délután már elkezdett esni az eso, és estére csak rosszabbodott a helyzet. Megint egy erdobe értek és megpróbáltak menedéket építeni.
- Gyertek gyorsan! - szólalt meg valaki mögöttük
Pherive megpördült és közben kihúzta a kardját, majd meglátta maga elott fél méterre Elrohirt. A fiú elvezette oket egy barlanghoz, ahol bent tuz égett és a tuz körül több tünde is ült.
- Mea govannen Pherive ar Teridan! - köszöntötték a tündék oket
- Aiya! Üdv!- tündéül a lány köszöntötte oket és nyugori nyelven, pedig a fiú
- Üljetek le! Egyetek, pihenjetek, és igyatok. Egész nap gyalogoltatok, biztosan nagyon kimerültetek. - mondta az egyik tünde
- Ezt honnan tudjátok? Csaknem követtetek minket? - kérdezte Teridan, mire azok bólintottak - Elladan, nem azt mondtátok, hogy nem értek rá, és sietnetek kell?
- De igen, de kénytelenek voltunk nekik szólni, mert azok az orkok akik, minket követtek, hajnaltól kezdve titeket üldöztek. - mondta lehajtott fejjel Elladan
Miután megvacsoráztak, lefeküdtek aludni. Teridan szinte azonnal elaludt, de Pherive még sokáig hallgatta, hogy mirol beszélgetnek a tündék, de végül ot is elnyomta az álom. Reggel, mint mindig megint o ébredt eloször és látta, hogy a tündék már elmentek, de hagytak itt nekik friss vizet, gyümölcsöt és persze lemlast is. Megreggelizett, majd megvárta, amíg fel nem ébred a fiú. Teridan dél körül kelt fel-
- Mióta vagy ébren? - kérdezte két ásítás közben
- Már vagy három órája. Egyél gyorsan, sietnünk kell. - mondta majd kiment
A fiú tíz perccel késobb jött ki és akkor zárta be a táskáját, amibe belerakta a bent maradt élelmet. Elindultak és három nappal késobb elértek Szürkerévbe. Az odáig tartu útjukon egyszer sem találkoztak senkivel, még orkok nyomait sem látták. Majd Szürkerévben felkeresték Pherive nevelo szüleit Lírielt és Esgalrëdet.
- Atyám! - nyitott be a házba a lány
- Pherive! - mondta Esgalrëd és átölelte a lányt - Örülök, hogy látlak. Hogy vagy?
Ekkor jött le Líriel az emeltrol és o is odament Pherivéhez és átölelte
- De jó, hogy eljöttél. Régen jártál erre. - mondta a no
- Tudom, és sajnálom. Köszönöm, jól vagyok. Csak pár percre tudtunk jönni. Szeretném bemutatni nektek Teridant. O a tárasam. Elrondnál ismertem meg, és már öt éve járjuk a vadont.
- Örülök, hogy megismerhettelek. Miért csak ilyen rövid ideig maradtok? - kérdezte Líriel
- Kaptunk egy levelet -Elrondtól, és kérte, hogy menjünk el Imladrisba. És lovakat szeretnénk kapni, amikkel gyorsan el tudunk érni Elrondhoz.
- Gyertek! - mondta a férfi, és kivitte oket az istállóhoz. - Itt van ez a ketto. Tünde lovak, gyorsan odaértek vele, de ha kérhetlek titeket, a Megyét és Brít kerüljétek el ezekkel a lovakkal.
- Ne aggódj apám! Csak a Megye határáig megyünk lovakkal, utána visszaküldjük oket.
Felszálltak a lovakra és nekivágtak az útnak. A lovakkal két nap alatt elértek a Megyéhez.
- Most már ideje búcsút vennünk egymástól. - mondta Pherive a lovaknak, majd tünde szavakkal visszaküldte oket a neveloapjához.
Innentol gyalog öt nap alatt elérkeztek Bríbe és ott a Pajkos Póni fogadóba mentek, hogy ott szálljanak meg éjszakára. Beléptek egyszerre az ajtón. Hirtelen kínosan nagy csönd lett és mindenki a két kószára pillantott, néhányan visszatértek a szobáikba, voltak, akik elhagyták a fogadót és a többi ember visszatért az iváshoz és a beszélgetéshez, de sokkal halkabban, mint idáig. Szemlátomást megijedtek, vagy legalábbis tartottak a két kószától, hiába volt az egyik lány. Pherive odament a pulthoz és Papsajt Ászokhoz szólt. Már korábbról is ismerte, mert már szállt meg itt ebben a fogadóban.
- Papsajt! Két pint sört kérek, még két szobát szeretnék kivenni éjszakára, és szeretnék megfürödni. - mondta a lány és ekkor lépett mellé Teridan is
- Itt van a két sör hölgyem, a fürdo fél óra múlva kész lesz, de miért kérsz két külön szobát, ha van akkora is, ami mind a kettotöknek megfelel.
- Csak azért Papsajt, mert csak társak vagyunk és nem szeretok - sziszegte a lány a fogadós arcába
- Nyugodj meg Pherive! Ne húzd fel ezen a butaságon magad - a lány ránézett, de Teridan csak mosolygott
- Azért mondtam csak ezt, mert nincsen két szabad szobánk - mondta védekezoen Papsajt
- Rendben van, akkor azt az egy szobát kérjük - morogta Pherive
Felmentek és lepakoltak, Pherive elment fürdeni, és amíg nem volt itt Teridan kipakolt. Egy óra múlva visszajött a lány
- Pherive feküdj te az ágyon, én majd alszok az egyik széken vagy a földön - mondta a fiú
- Szó sem lehet róla Teridan, nehogy már te aludj kényelmetlenül… - nem tudta befejezni, mert a fiú közbevágott
- Pedig te fogsz az ágyon aludni, nem hagyatom mégsem, hogy a földön aludj. És különben is te vagy a lány és már hetek óta nem pihentél rendesen - mondta kedvesen, majd odalépett a lányhoz és egy csókot lehelt a homlokára - jó éjszakát!
Pherive lefeküdt és nagyon hamar elaludt. Egész éjjel rosszat álmodott arról, hogy Völgyzugoly elott háromnapi járásra orkok támadnak rájuk és Teridan meg sérül, majd felriadt. A fiú ott ült az ágy szélén és aggodalmasan nézett le a lányra.
- Semmi baj, Teridan. Csak rosszat álmodtam. Mennyi az ido?
- Dél körül. Sokáig aludtál, és remélem jól kialudtad magad.
- Induljunk, oda kéne már érni Elrondhoz.
Felöltözött, majd lementek és kifizették a szálmát és tovább álltak. Elozo éjjel esett az eso, így az ú elég sáros volt. Néhány napi gyaloglás után elérték Amon Sûlt, és itt táboroztak le. Teridan elment vadászni és egy órával késobb visszajött egy fiatal ozbikát cipelve, amit Pherive íjával ejtett el. Megsütötték az egészet, és ami megmaradt az eltették.
- Miért borultál ki annyira, amikor Papsajt szeretoknek nézett minket? - kérdezte Teridan
- Mert nem vagyok azok, öt éve járjuk a vadont, jobban ismerjük egymást, mint ahogy a szüleink ismernek minket, de én soha sem gondoltam úgy rád ez ido alatt, úgy, mint egy olyan férfira, akivel családot alapíthatnék. Nekem megfelel ez az állapot, hogy csak, barátok vagyunk. Te nem így gondolod? - és félénken nézett fel Teridanra
- Én is hasonlóan gondolom. De még soha sem gondoltam volna, hogy ez a téma ennyire idegesít téged. Még fiatalok vagyunk, de 27 én 29 éves, és még kb. 150 évig élünk, és még csak alig értük el a felnott kort, te csak két éve én meg négy. Szerintem is ráérünk még ezekrol beszélni.
Két nappal késobb dél körül orkok támadtak rájuk. Pont abban az idoben, amikor Pherive álmában is támadás érte oket. Eloször ketten rohantak feléjük, azokat minden nehézség nélkül levágták, majd a második rohamban öten estek nekik. Hárman a lányra és ketten a fiúra.
Teridan az elso csapás elol kitért, és az orknak elvágta a torkát fordulatból, majd a második ork támadását kivédte és a következo pillanatban szíven szúrta az orkot, aki holtan rogyott össze. Majd a fák közül egy nyílvesszo eltalálta szembol a vállán.
Pherive az elso két orkot még futtukban lotte le, majd a harmadiknak egy kecses mozdulattal levágta a fejét, és ebben a pillanatban meglátta, hogy Teridant lelotték. Gyorsan felkapta az íját és az erdoben rejtozködo orknak átlotte a nyakát. Majd odarohant a fiúhoz.
- Piszkosul fáj! - nyögte a fiú - ki tudod venni?
- Ne mozogj! Megpróbálom. Szerencsére nem nagyon mélyen állt beléd. Fájni fog, de kérlek, próbáld meg kibírni. - mondta Pherive, majd eltörte a nyílvesszot és megpróbálta kihúzni a hegyet, de nem sikerült. A fiú felordított fájdalmában. - Nyugodj meg! Most már biztosan ki fog jönni - majd megint elkezdte húzni, és ezúttal ki is jött.
Teridan most még hangosabban kiáltott fel, majd elveszette az eszméletét a fájdalom miatt. Pherive odarohant a táskájához és elovette a tiszta váltó ruháját és széttépte, majd bekötözte a fiú sebét. Nagyon remélte, hogy nem volt mérgezett a nyílvesszo. Teridannak magasra szökött a láza, majd két órával késobb felébredt. Nem volt jó állapotban
- Mérgezett volt - nyögte - tudom, vagyis érzem. Nagyon rosszul vagyok és szédülök is.
- Ez a láztól is lehet, amit a sebed okozott. Elrond meg tud gyógyítani. Fel tudsz állni?
- Megpróbálok. - mondta, de nem sikerült.
- Ne aggódj, segítek - mondta Pherive. A táskákat és a fegyvereket mind idehozta és felvette oket.
Majd felsegítette a fiút és átkarolta, és így indultak el. Minden felszerelést a lány cipelt és közben Teridant is támogatta. Éjfélig gyalogoltak, közben a fiú állapota miatt óránként meg kellett állniuk. Nyolc óra alatt csak öt mérföldet tettek meg, a szokásos tizenöt helyett. Ekkora már kiderült, hogy a Teridant megsebzo nyíl mérgezett volt. A fiú állapota folyamatosan romlott, és már csak alig volt magánál.
- Hagyj itt! Menned kell! Ezzel a tempóval még egy hét múlva sem érünk oda, és én már úgy is meghalok. - suttogta Teridan
- Kérlek, ne mondj ilyet! - mondta a lány könnyeivel küszködve - Nem hagylak magadra, és nem fogsz meghalni.
Pherive ebben a pillanatban meghallott egy tünde éneket, és tündék nevetgélését is. Felállt a fiú mellol, és felfutott a domb tetejére, aminek az aljában vert tábort. Ahogy fölért a tetejére meglátta a Völgyzugolyba tartó tündéket. Leszaladt a dombon, majd lent elesett, bár nagyon fáradt volt, de rögtön felpattant, és odafutott a tündékhez. Azok rögtön felismerték.
- Pherive! Mi a baj? - kérdezték riadtan
- Orkok! Délben… megtámadtak… Teridan megsérült - zihálta, majd összeesett és nem tudott felállni - mérgezett volt… nagyon… rosszul van.
- És o hol van? - kérdezték ijedtén
- A domb… a domb másik aljában - ketten elfutottak arra, a többiek vizet adtak Pherivének.
Pár perc múlva a két tünde visszajött, Teridant és a holmikat cipelték
- Nagyon rosszul van - mondták - mihamarabb el kéne vinni Elrondhoz, különben meghal.
- Adjatok egy lovat és elviszem - mondta Pherive és felállt
- Te is nagyon kimerültél - mondta egyikojük
- Nem baj. A barátom és nagyon aggódok érte. Megálmodtam az egészet. Az én hibám volt, hogy megsérült - mondta a lány
- Itt van ez a ló. Ez a leggyorsabb, vele vágtában fél nap alatt odaértek. Remélem, kibírja addig Teridan - mondta ugyan az, aki az elobb is szólt
Teridant feltették a lóra és Pherivét is, felsegítették rá.
- Köszönöm a segítséget! - mondta majd vágtára, fogta a lovat - Noro lim!
Fél nappal késobb augusztus 10-én, ért el Elrondhoz, és ez ido alatt Teridan egyszer sem tért magához. Már alig lélegzett és Pherive szerint elég kicsi esélye volt, hogy rendbe jöjjön. Elrond épp kint volt a házból Glorfindellel és látták, ahogy jön a lány.
- Elrond kérlek, segíts! Mérgezett orknyíl találta el egy nappal ezelott - mondta kétségbeesve
- Sietni kell akkor! - jött két tünde, akik levették a lóról Teridant és bevitték a házba. Elrond utánuk ment.
- Te sem vagy jó színben Pherive! - mondta Glorfindel, és lesegítette a lányt a lóról.
Pherive már alig állt a lábán, nagyon szédült a kimerültségtol.
- Köszönöm Glorfindel - mondta a lány alig halhatóan, majd elájult.
Elrond két órán keresztül küzdött Teridan életéért, és a fiú szerencsére a gyógyulás útjára lépett, de még jó ideig nem tért magához. Augusztus 13-án kora hajnalban tért magához Pherive. Felkelt, már egyáltalán nem volt fáradt. Felvett egy földígéro fehér ruhát, ami már ki volt készítve. Így ebben a tündéknek készült hercegnoi ruhában inkább tündének lehetett volna nézni. Hosszú világos haját nem fogta copfba, és kiengedve omlott a hátára. Majd elindult megkeresni Teridant. Nem tudta, hogy a fiú túl élte-e, de nagyon bízott benne, hogy igen. Tízperckeresgélés után meg is találta a fiút, de nem volt magánál. A lány leült a fiú ágyának a szélére és megsimogatta Teridan arcát. Majd valaki megszólalt mögötte.
- Ne aggódj Pherive, rendbe fog jönni - mondta bíztatóan Elrond - Te jól vagy?
- Igen, most már jól. Örülök, hogy rendbe fog jönni. Nagyon aggódok érte. - mondta Pherive
- Már nem kell érte aggódnod. Te mentetted meg az életét.
Pherive egész nap egyedül sétálgatott, nézte a vízeséseket és hallgatta a madarakat. Összefutott Arwennel is, akivel el is beszélgetett. Késo délután egy futár kereste fel Pherivét az egyik kertben, ahol a lány pihent.
- Pherive! Magához tért Teridan és szeretne látni téged.
Elment a fiúhoz. Teridan feküdt, és jobb színben volt valamivel, mint délelott.
- Hogy vagy Teridan? - kérdezte
- Jobban. Elrond elmesélte - kezdte a fiú - hogy neked köszönhetem azt, hogy életben maradtam Köszönöm.
- Nem kell megköszönnöd. Ez természetes. Megyek, pihenned kell, hogy rendbe gyere.
Már indult, kifelé amikor a fiú még utána szólt.
- Pherive! Szebb, vagy így mint egy tünde. - mondta Teridan mosolyogva
A lány visszamosolygott rá, majd visszament a szobájába. Másnap délelott is kiment sétálni Pherive és ott találta Teridant is. Egésznap együtt sétáltak. A következo két hétben is minden nap ugyan ezt tették, amíg Teridan teljesen rendbe nem jött. Másnap 25-én Elrond felkereste oket.
- Örülök, hogy teljesen rendbe jöttél Teridan. - mondta a fiúnak
- Kettotöknek köszönhetem…
- Azért kerestelek meg titeket, hogy megkérdezzem elvállaljátok-e azt a feladatot, ami miatt ide hivattalak titeket
- Én elvállalom bármi is a feladat, de azt nem tudom, hogy Pherive elvállalná-e. - mondta Teridan, és ránézett a lányra, aki igenloen bólintott - Mi lenne a feladat?
- Egy levelet kéne elvinni Dol Amrothba Imrahil fejedelmének, és vissza is kéne hozni a választ.
- Mikor induljunk? - kérdezte Pherive
- Amilyen gyorsan tudtok.
Három nap múlva mikor felkészültek összerámoltak. Elindulás elott Pherive kapott ajándékba régi íja helyett egy Númenori acélíjat, négy dobótort. És még a régi kardját vitte magával. Teridan csak a régi kardját és öt dobótört vitt. Mind a ketten kaptak egy-egy tünde harci lovat és 100-100 méter tünde kötelet, és három ruhát, takarót, élelmet és lemblast.
Majd elindultak. Tudták, hogy nem lesz könnyu útjuk, de nekivágtak…




2. Út Edorasig

Pár nappal késobb az elindulásuktól számítva elérték Magyalföld déli határát. Gyanúsan nagy csend volt, és az egész pusztaságon semmi élet nem volt látható. A nap már magasan járt, de mégsem volt tikkasztó hoség. Egy felho sem volt az égen.
Pherive lova hírtelen fölágaskodott és ledobta hordozottját magáról. Teridan leugrott a lováról és felsegítette a lányt a földrol. Majd megnézték, hogy a ló mitol lett ilyen ideges.
- Ork nyomok. Nem friss, de nem is túl régi. Egy-két napos lehet. Mit gondolsz, még itt lehetnek a közelben? - kérdezte Teridan
- Igen, még itt lehetnek. Biztonságosabb lenne, ha nem lovakkal folytatnánk az utunkat. Lehet, hogy túlságosan feltuno lenne, ha ezen a helyen velük mennénk. - mondta Pherive egy kis gondolkozás után
- Tehát már most, ilyen hamar meg kell válnunk a jó és kényelmes utazás élményeitol. - mondta mosolyogva a fiú
- Igen, de így biztonságosabb lesz. Képes leszel gyalogolni, vagy már teljesen rendben vagy? Tudod, hogy értem? - kérdezte Teridant aggódva
- Ne aggódj, kérlek! Bírni fogom, teljesen rendbejöttem.
Mondta és visszament a lovához és lepakolta a holmiijait róla. Majd Pherive is lepakolt és gyorsan írt egy rövid üzenetet Elrondnak, hogy miért nem tudnak innen tovább lóval menni, majd mondott a két lónak pár tünde szót, mire azok megfordultak és elvágtattak Völgyzugoly irányába.
Miután eltuntek a lovak a látóhatáron ok is elindultak. Dél felé vették útjukat és tervezett útirányuk most Rohan fovárosa Edoras volt. Néhány óra múlva a táj kissé megváltozott, már több helyen voltak sziklák és a Köd-hegység ormait is lehetett már látni. Már kezdett besötétedni, amikor a lemeno Nap fényében feltunt a távolban egy csoport ork. És a gyanús az volt, hogy az orkoknál egy magasabb alakot lökdösnek és rugdosnak az orkok. Majd letáboroztak. Az orkok nem voltak túl sokan, talán 10-15-en, de a két kószát nem az orkok érdekelték, hanem az a valaki akit az orkok magukkal cipeltek. Teridanék megvárták amíg besötétedik és utána odalopóztak a táborhoz és elrejtoztek a sziklák mögött.
Legnagyobb megdöbbenésükre az az alak aki velük volt egy tünde. A halhatatlan nem volt valami jó színben. Hosszú szoke haja kócosan és ápolatlanul lógott bele gyönyöru arcába, s tengerkék szemével bánatosan nézett. Meg volt kötözve és a szája is be volt kötve. Barna ruhája szakadt és mocskos volt, rengeteg seb volt rajta és ahol meg volt kötözve a kötelek alól vér szivárgott. Arcán és bánatos szemén is látszott beletörodött saját reménytelenségébe és halálába.
Teridan odahajolt Pherivéhez.
- Nem hagyhatjuk itt, meghalna, és ha rájönnének, hogy itt voltunk utánunk jönnének, és nem biztos, hogy csak ennyien. - súgta a lány fülébe aki komolyan bólintott - 12-n vannak.
Teridan elohúzott két tort és dobott. Rögtön elterült az a ketto akiket eltalált. Pherive is kettot leszedett torrel, majd még kettot íjjal. Ezek után kardot rántottak és megrohamozták az orkokat. Pherive az orkok és a tünde közé helyezkedett. Az elso rátámadó orknak kiontotta a beleit, a másodiknak a gerincénél vágta szét a hátát. A harmadiknak eloször levágta a fegyverforgató kezét, de semmit sem használt. Eztán az ork másik kezét is levágta, de az a dög még mindig csak jött. Végül a fejét csapta le, az ork fejetlenül rogyott a földre, ott még megvonaglott egyszer majd kimúlt. Teridan gyorsan végzett ellenfeleivel. Az elsot tüdon szúrta, és ahogy a kardját kirántotta a tetembol rögtön hátra fele szúrt. A mögötte álló orkot szíven szúrta, majd a harmadiknak elmetszette a torkát.
Mind a ketten odafutottak a tündéhez és kiszabadították a kötelékeibol. A tünde próbált szólni, de nem jött ki hang a torkán majd elvesztette az eszméletét. Teridan összeszedte a toröket, majd felvette a tündét és intett Pherivének, hogy induljanak. Pherive átvette a fiú csomagját és elindultak. Így körübelül két órát haladtak, amíg elég messze nem jutottak a csata színhelyétol.
Egy védett helyen ütöttek tábort. Pherive kimosta a tünde sebeit és be is kötözte azokat, majd megitatta a férfit. Innentol kezdve a tünde sorsa Eru kezében volt. Ezután ok is lefeküdtek aludni.
Pherive nem volt képes aludni. Egy kicsit sétált a környéken, felderítette a tábor közvetlen környezetét majd visszament. A rögtönzött tábor mellett egy elég nagy szikla volt. Arra mászott fel és tekintet el újra a távolba. Kardját ölébe tette amin megcsillant a Hold fénye. Nem figyelt arra, hogy mit csinál lent a két fiú, mert biztosra vette, hogy alszanak. Ebben a pillanatban valaki mögé lépett és a vállára tette a kezét. Pherive összerezzent, már szúrt volna a karddal, de valaki megnyugtató hangon szólt hozzá.
- Nem kell tolem félned. Köszönöm, hogy megmentettétek az életemet. - mondta az a tünde akit megmentettek, már egy seb sem volt rajta, de a haja még mindig kócos volt.
- Nem kell köszönnöd. Pherive vagyok, o pedig Teridan - mutatott le alvó társára
- Az én nevem Nilcair - mondta a tünde - már azt hittem, hogy ott fogok az orkok között meghalni. A társaimat mind megölték. Szürkerévbe tartottunk, hogy elhajózhassunk. Lórienbol indultunk, de Vasudvardnál megtámadtak minket az orkok. Nagyon furcsálltam, hogy ennyire délen bent Rohanban ilyen dögök vannak. Így már szerintem biztos, hogy soha sem jutok el Tol Eressëa-ra. Pedig milyen szívesen hajóztam volna egy ezüstszínu hajóval, aminek hatalmas fehér vitorláit a szél lobogtatja. A hajó a békés tengeren hömpölyög és utunkat Ulmo és Ossë vigyázná. De ez már csak álom marad.
Hangja álmodozó volt, de mégis az osi bánatot erosebb volt és beszéde nagyon szomorúan hatott. Pherive talán még el is érzékenyült, de nem mutatta ki.
- El fogsz jutni Szürkerévbe, ígérem. Ha teljesítettük Elrond feladatát elkísérünk oda Nilcair. De akkor el kell elobb jönnöd velünk Dol Amrothba. És utána elkísérünk Círdanhoz.
- Nem is tudom, hogy háláljam. - mondta a tünde
- Nem kell semmivel - mondta majd lemászott a szikláról és felébresztette Teridant
- Hova ilyen sietosen Pherive? Még sötét van. - kérdezte a fiú fáradtan
- De elfelejted, hogy nincsenek lovaink - felelte nyersen a lány.
Mire összepakoltak a Nap éppen felbukkant a Köd-hegység ormai fölött. A hegy közelébe gyalogoltak, de közben folyamatosan dél fele is. És körübelül délben elértél Dúnföldet. Céljuk az volt, hogy elérjék a Másodkorban magasan fejlett várost Eregiont, ami ma már csak rom volt, miután Szauron elfoglalta és elpusztította. Ettol északra volt még ma is megtalálható Mória tárnáinak Nyugati kapuja. Azért tartottak oda, mert bíztak benne, hogy már nem találnak erre orkot.
Késo éjjel már Nilcair vezette oket, mert o látott sötétben is. Végre találtak egy tábornak megfelelo helyet. Kint a pusztaságban nem mertek letáborozni, az orkok miatt, így kénytelenek voltak a hegy aljában menedéket keresni. Majd egy kis barlangot vettek észre. A tünde nem volt elragadtatva, hogy épp egy ilyen helyet kell kiválasztani, de inkább nem szólt egy szót sem. Már sokkal jobban nézett ki, mert megkapta Teridan egyik ruháját és a haját is meg tudta csinálni. Mivel fegyvere nem volt Teridan két tort is adott neki, mert nem fogadta el Pherive íját, mert az nem tünde hanem numenori készítésu volt.
A barlangban tüzet gyújtottak és leültek vacsorázni. Miután befejezték a tünde saját meditációs álmába zuhant. Teridan a barlang elejébe ment, hogy orködjön, Pherive meg lefeküdt aludni.
Ahogy a barlangban a tuz égett tökéletesen látszott, hogy nem túl nagy körübelül húsz méter átméroju volt. Nem voltak benne alagutak, nagyon kiveheto volt, hogy a törpök vájták ki sietve, de valami miatt nem volt idejük sem lehetoségük befejezni soha sem, mellesleg csak két méter magas volt az üreg.
Pár óra múlva Nilcair felébredt álmából és kiment Teridanhoz. Pherive még mindig aludt, hiszen a múlt éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt. A tünde ahogy kiért, a bejárat ellentétes oldalához ment és leült. A hátát a sziklának vetette. Tole a másik oldalon 2 méterre ült Teridan és a távolt fürkészte. Nem láthatott el messzire csak pár méterre. Amit látott az nem volt más csak ko és feketeség. Felnézett az égre, de ott sem látszott semmi, mert be volt borulva. A barlangban a tuz kialudt, és az eso is elkezdett esni. Teridan fáradtan és hangosan felsóhajtott.
- Szereted? - kérdezte ot Nilcair - Tudod, hogy értettem
- Persze, hogy tudom - morogta - Amúgy igen, szeretem, de ne mondd el neki ezt.
- Nem fogom - mondta a tünde mosolyogva, de szeme most is bánatos volt - Menj feküdj le. Neked is pihenned kell.
Az eso az éjszaka hátralévo részében esett, de hajnalra szerencsére elállt. Pherive ébredt korábban, és felébresztette Teridant. Ahogy kiléptek a barlangból látták, hogy a bejárattól kb. 30 lépésnyire áll a tünde. Odamentek hozzá és továbbindultak. Egész nap gyalogoltak és egyszer sem találtak ork nyomokat. Lehet, hogy az eso miatt, de lehet, hogy nem. És az elkövetkezo egy hétben sem találtak nyomokat. A hét végére elérték Rohan határát.
Estére a Vas-folyótól fél kilométerre táboroztak le a Rohani-kaputól keletre már bent Rohanban egy tisztáson. Teridan elment vízért. A táborban Pherive és Nilcair egymással szemben ültek. Mind a ketten saját gondolataikba mélyedve. Pár pillanattal késobb félorkok rontottak a táborra. Nilcair megpróbálta az egyiket leszúrni, de az ork elkapta a tünde kezét és kitörte azt, erre a férfi felkiáltott. Ezt meghallotta Teridan is és kardját kivonva visszaindult a táborba. Az az ork amelyik a tündét fogta egy mozdulattal eltörte annak a nyakát és Nilcair holtan rogyott a földre.
-Neee!!!
Odafutott volna, de a mögötte álló ork lefogta. A lány kapálózott, próbált kiszabadulni, de nem sikerült. Majd az egyik legnagyobb félork odalépett elé és Pherive arcát kezei közé fogta.
-Ne mozogj, mert te is meghalsz - sziszegte
- Öljük meg! Semmi szükségünk rá Barzúlk - mondta az egyik ennek az elobbinek - legalább lenne mit ennünk, mert azt a tündét úgysem eszi meg senki…
- Hallgass Sarzlúk! - reccsent a kisebbikre - Túl szép ahhoz, hogy már most meghaljon. Elobb még elszórakozunk vele, csak azután öljük meg,
Miután mondta végigsimította a lány arcát amin félelem, gyulölet és undor látszott. Még mindig nem tudott megmozdulni, így a csizmájában lévo torért sem tudott lenyúlni.
- Nem kell félned, jól fogunk szórakozni. És attól fog függeni, hogy fájdalmas halálod lesz vagy sem - röhögte Pherive arcába - erosen kötözd meg, a száját is. Nehogy ide csaljon még több kószát.
- A hátsó még mindig tartotta a lányt, egy másik lehajolt és összekötözte a lábait. A tort ami a csizmában volt Pherive táskájához hajította, majd a kezeit kötözte össze, de olyan erosen, hogy Pherive feljajdult fájdalmában.
- Maradj csönden vagy meghalsz - mondta fenyegetoen az ork
- Most nem teljesen mindegy, hogy elobb vagy utóbb halok meg - vágta az ork képébe, aki erre akkorát rúgott bele, hogy a kószalány térdre zuhant, az ork ekkor lehajolt hozzá és bekötözte a száját is.
'Teridan, ne gyere elo - gondolta - nem akarom, hogy meghalj'
Teridan az egészet látta az egyik fa mögül. Legszívesebben támadott volna, de egyedül a közel húsz orkkal szemben semmi esélye sem volt, és még Pherivét is biztosan megölték volna, így egyelore még élni fog.
Pherive egész éjjel nem mert aludni, az orkok folyton piszkálták. Kötelékei mélyen belevágtak a húsába és érezte is, hogy a kezébol folyik a vér. Az orkok a vér szagára még inkább megvadultak, és Nilcair testét rugdosták undorral. Többen meg akarták enni Pherivét, de a vezér nem hagyta. Reggel eloszedték és lábra állították a vérveszteség és a fáradtság miatt állni is alig tudott. A szájáról és a lábáról is levették a köteleket. Barzúlk jött oda hozzá és intett, hogy fogják le hátúrról, hogy ne tudjon semmit csinálni foleg ne megszökni. Barzúlk valamit még mondott a többi orknak a maga undorító sötét nyelvén, amin azok elkezdtek röhögni, majd odafordult Pherivéhez.
Pherive ekkor egy mozdulattal kitépte magát a tartó ork kezeibol és elkezdett az erdo felé futni, de lassú volt. Sarzlúk elkapta és egy tort szúrt bele. A tor átszakította a lány borvértjét és jeges fájdalommal szakította fel a bort és a bordák között csusszant be a húsba. Ezek után Pherive tett még néhány bizonytalan lépést és még látta, hogy Barzúlk megöli Sarzlúkot, majd hirtelen minden fekete lett és a földre rogyott.
Ekkor az orkok unottan elmentek, még a holmikat sem kutatták át. Teridan erre a pillanatra várt. Odarohant a földön fekvo lányhoz és megnézte, hogy életben van e még. Szerencséje volt, mert igen. Kihúzta a tort és elvágta a lány kezén lévo kötelet is. Majd kimosta és bekötözte a sebeket. Nem véreztek nagyon így elég valószínu volt, hogy rendbe jön. Odavitte a tuzhöz és betakarta. Majd eltemette Nilcair testét és utána a z ork dögét elvitte a tábortól jó messzire.
Miután visszaért pár perccel késobb Pherive magához tért. Felült és körülnézett, ahogy meglátta Teridant felállt és elindult felé. Nagyon bizonytalanul ment. Teridan is felállt és Pherive irányába indult. Mikor odaért a lány sírva borult rá. Még sosem látta sírni. Nyugtatólag átölelte, magához húzta és barátságosan elkezdte simogatni.
- Olyan szörnyu volt. Már azt hittem, hogy soha többé nem látlak téged. És amit szerencsétlen Nilcairral tettek - mondta még mindig sírva
Teridan ekkor vette észre, hogy még mindig szivárog a szúrt sebbol a vér.
- Láttam. Sajnálom, csak miattad nem avatkoztam be, ha megtámadtam volna oket, akkor már biztosan halott lennél. És túl fontos vagy nekem, nem akartalak elveszíteni. - mondta lágyan. Pherive felnézett rá, már nem sírt csak a szürke szeme csillogott bánatosan. Teridan megcsókolta - Szeretlek.
- Én is téged Teridan. - mondta Pherive és átölelte a fiút. Majd hosszan és szenvedélyesen megcsókolta ot. Hirtelen kiszállt minden ero a lábából és összeesett és felnyögött
- Mi a baj? - kérdezte Teridan miközben elkapta a lányt
- A seb. Nagyon fáj - mondta fájdalmas arccal - Menjünk Edorasba.
- Képes lennél menni?
- Igen, de ha már nem otthagysz ahol leszünk. Nem akarlak feltartani és…
- Ne viccelj! Nem tartanál fel és addig jó amíg velem vagy.
Összeszedték a holmijukat. Az orkok semmihez sem nyúltak hozzá, mert szinte mindenük tünde holmi volt. Ameddig a szem ellátott mindenhol fu és dombok voltak. A Köd-hegység már egyáltalán nem látszott. Pherive állapota semmit sem javult, a vér még mindig szivárgott sebébol és be is lázasodott. Szeptember közepe volt, de ehhez képest nagyon meleg volt az ido. Ennek ellenére Pherive egész nap fázott. Éjszaka együtt aludtak és így Teridan érezte, hogy a lány teste ég a láztól. Borogatta a fejét, mindig tisztította a sebet és át is kötözte, de nem sokat használt. A tor nem lehetett és nem is volt mérgezett, mert Pherivét saját torével szúrták le.
Ezen az estén is kimosta a sebet, de az még mindig semmi javulást nem mutatott. Miután ettek lefeküdtek aludni. Teridan lefeküdt Pherive mellé aki odabújt hozzá és a fiú átölelte. Még mindig lázas volt, az ereje percrol-percre fogyott. Egyfolytában remegett a láztól és a hidegtol.
- Miért nem hagysz itt? - suttogta
- Mert szeretlek, és te sem hagytál ott Völgyzugolynál, pedig én sokkal rosszabb borben voltam mint te.
Ezek után Pherive gyorsan elaludt. Teridan orködött a lány álma felett. Pár perccel késobb halk lódobogást hallott ami egyre erosödött. Felállt és kardját a kezébe vette. Néhány pillanattal késobb 10 lovas tunt fel a tuz fényében. Mindegyiken sisak volt és páncél, kardjuk a kezükben. Arcuk döbbenetet tükrözött, látszott nem arra számítottak, hogy emberekkel találkoznak.
- Kik vagytok? - kérdezte leszállás közben az elso. Teridan úgy gondolta, hogy o lehet a csapat vezetoje.
- A nevem Teridan, a lányé aki velem van Pherive. És én gondori vagyok, uram. - mondta - és ti kik vagytok, ha szabad tudnom.
- Elfhelm vagyok, Lovasvég egyik századának parancsnoka - mondta a fiatal katona - Hova tartotok? És ugye tudod, hogy hiába vagy Gondor szülöttje Théoden engedélye nélkül te sem tartózkodhatsz Rohanban.
- Most Edorasba tartunk, mert Pherive megsérült és szüksége lenne egy felcserre. Tudom, hogy nem lehetnénk itt, de orkok támadtak ránk. Nagy segítség lenne, ha el tudnátok vinni Edorasba. Legalább csak ot. Három nappal ezelott sérült meg.
- Rendben elviszem. A csapatom itt marad veled és miután visszajöttem elhozom királyom engedélyét is, hogy maradhattok e.
Odament Pherivéhez. Lehajolt és felsegítette a lányt.
- Gyere, elviszlek Edorasba. Elfhelm vagyok. A csapatom itt marad Teridannal. Nem kell ot féltened, megvédik. - mondta bíztatóan. Majd odavezette a lóhoz és felsegítette rá. Utána o is felszállt Pherive mögé.
Ekkor vette észre a sebet a lány hátán. A lovát vágtára fogta. Egész éjjel megállás nélkül vágtáztak. Hajnalban egy másik csapatba ütköztek.
- Kibírod, ha pihenünk egy kicsit?
- Persze Elfhelm. A lovadnak is kell pihennie. Velem meg ne törodj, mintha itt sem lennék. - mondta és leszállt a lóról a férfi mellé. Most is bizonytalanul állt, így Elfhelm támogatta.
A másik rohani csoport úgy száz fobol álhatott és a vezetojük sokkal díszesebb páncélban volt mint a többiek. O jött eléjük.
- Üdv Elfhelm! Ki ez a csinos hölgy veled? - kérdezte saját nyelvén, majd a közös nyelven folytatta - a nevem Théodred, a rohani király fia vagyok.
- Az én nevem Pherive. Északi dúnadán vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek. Mennyi idore van még ide Edoras?
- Most Helm-szurdokával vagyunk kb. egy vonalban. Innen még két nap lóval.
- Elfhelm kétlem, hogy addig még kibírom. Már most nehezemre esik beszélni is. Ha nem élném túl…
- Ne is mondj ilyet. Ki fogod bírni. - mondta majd odafordult Théodredhez - Tudnál adni egy friss lovat, mert megígértem a gondori társának, hogy mindent megteszek azért, hogy életben maradjon.
- Adok, amúgy mi is éppen Edorasba tartunk vissza. Gyertek velünk.
Alig tíz perccel késobb visszaindultak a fovárosba. Vágtázva, nem álltak meg pihenni csak éjszaka 2 órára, hogy a lovak kipihenhessék magukat. Következo nap délután végre meglátták Edorast. Egy domb tetején volt a város. A többi épület fölé magaslott Meduseld az Aranycsarnok. Ahogy felértek a városba elhaladtak a sírdombok mellett. A város utcáin sokan jártak és üdvözölték a visszatéroket. A lovasok a családjaikhoz visszamentek és a királyhoz csak Théodred, Elfhelm és Pherive ment. Ahogy beléptek az Aranycsarnokba Théodred azonnal felcserért küldetett és Pherivét leültette egy asztalhoz. A lány már állni sem tudott, menni meg végképp nem. Pár perc múlva jött a felcser és szólt, hogy erre jöjjön. Pherive megpróbált felállni, de nem sikerült. A világ elsötétült majd megszunt létezni körülötte és ekkor elterült a padlón….




3. Minas Tirith

Gyereknevetgélésre ébredt. Nem tudta, hogy került ide. Utolsó emléke az volt, hogy Théodred bekísérte az Aranycsarnokba. 'Mennyi ido telhetett el?' Kinyitotta a szemét. A szobában világos volt. A nap besütött az ablakon. Az ágya szélénél egy kislány egy kb. 10-12 éves kislány állt. Szoke hajú és kék szemu volt. Már éppen szólni akart, amikor kintrol egy hang megelozte:
- Éowyn gyere ki. Hagyd Pherivét pihenni. - mondta egy noi hang.
- Magához tért, Éothyn! Gyere gyorsan - kiáltotta a kislány
A no belépett. Pherive úgy gondolta, hogy ez o szólt az elobb. Fekete hajú és barna szemu volt. Hosszú barna ruha volt rajta és egy kendo a fején. Körübelül kétszer olyan idosnek látszott, mint Pherive.
- Kérlek, ne haragudj Éowynra amiért felkeltett. Hogy érzed magadat?
- Elég jól. Nem o ébresztett fel. Magamtól keltem fel.
- Már ideje volt - mondta a no. Pherive kérdon nézett rá mire az folytatta. - a sebed teljesen rendbejött, már jó ideje lázad sincs. Amúgy már november elso hete van.
- Az hogy lehetséges? Hiszen legutóbb amire emlékszem még csak október közepe volt.
- Majdnem három hétig nem voltál magadnál. De most már felkelhetsz. Jót is tenne neked a friss levego - mondta majd odafordult a kislányhoz - Gyere Éowyn, hagyjuk most egy kicsit magára.
Miután kimentek Pherive fölöltözött. Egy hosszú sötétkék ruha volt az egyik székre rakva. Azt vette fel. Kisétált az udvarra. Igaz már november volt, de még mindig kellemes volt az ido. Ezt furcsállta is, északon még soha nem tapasztalt ilyen kellemes idot novemberben. Az udvar teljesen üres volt, egy lélek sem sétált. Csak padok voltak, meg pár egész évben virágzó virág. Az udvar végében egy kaput vett észre. Kisétált rajta. Itt a városba ért. Az utcán kevesen sétáltak, csak a gyerekek játszottak fakardokkal. Már éppen indult volna vissza amikor hátulról valaki átölelte és arcon puszilta. Pherive összerezzent.
- Csak nem meg ijesztettelek? - kérdezte nevetve Teridan - Örülök, hogy újra így látlak. Hogy vagy?
- Csak egy kicsit ijedtem meg. Nem számítottam rád - mondta és szembefordult a fiúval - Én is nagyon örülök, hogy látlak. Köszönöm jobban vagyok. Már a seb helye sem fáj, és azt mondták, hogy teljesen rendbejöttem.
- Ennek nagyon örülök. Gyere, Théoden beszélni szeretne veled…
Nem tudta befejezni, mert egy kamasz fiú jött hozzájuk oda szaladva.
- Teridan, megígérted, hogy gyakorolsz velem - mondta a fiú
- Egy pillanat Éomer és megyek. Menj el a királyhoz és utána gyere ki a város bejáratához. Ott leszek - mondta mosolyogva és egy csókot adott a lány szájára.
Pherive még egy percig figyelte oket amíg az utca végében el nem tuntek a sarkon, ahogy ott befordultak. Visszament a kerten keresztül. Besétált az Aranycsarnokba. Itt összefutott Théodreddel. Elbeszélgettek, mert a király még nem volt itt. A teremben világos volt, a falak nem túl díszesek. A fal legnagyobb részét a lovakat ábrázoló faliszonyegek foglalták el. Nem hiába hívják oket lovas nemzetnek. Théodreden most nem díszes páncél volt, hanem csak egy egyszeru barna mellény és nadrág és egy fehér ing. Fél órával késobb megérkezett a király is. Théodenen sem volt díszes ruha. Leült a trónszékre és szólt Pherivének, hogy jöjjön közelebb.
- Gyere nyugodtan közelebb. És kérlek ne térdelj le. Köszönöm. - mondta - szeretném, hogyha elmesélnéd, hogy miért vagytok most itt. Igaz Teridan már elmondta, de toled is szeretném hallani. Kérlek ülj le ide Pherive.
Egy széket mutatott maga mellett. A lány felment és leült.
- Az egész ott kezdodött, hogy Elrond üzenetet küldött nekünk… - kezdte és majd két óra alatt elmesélte az egész idáig vezeto útjukat - Tehát így jutottunk el idáig, Edorasba. És lenne még egy kérdésem. Meddig maradhatunk itt Rohanban? És nagyon köszönöm, hogy megmentették az életemet.
- Ameddig jónak látjátok. Fiam kérlek, mutasd meg vendégünknek városunkat.
Pherive lement Théodredhez é együtt hagyták el a csarnokot. A város utcáin már többen sétáltak, mint legutóbb. A házak fából épültek, ami elég furcsának tunt, mert a közelben egyetlen erdo sem volt, Fangorn erdejét kivéve, de oda senki sem merészkedett szívesen még a tündék sem. Az utcán foleg nok és gyerekek voltak, mert a férfiak legtöbbje a lovasvégi hadseregben szolgált és azok most is kint orizték Rohan határait. Ahogy az utcákon elhaladtak mindenki üdvözölte oket. Pherive elcsodálkozott, hogy az emberek mennyire szeretik a királyuk fiát. Lassan úgy negyedórai séta után leértek a városkapuhoz. A kapu hatalmas volt és ez is fából készült. A tetején átjáró volt a várost védo két fal között. Ahogy az orök meglátták a hercegüket, kinyitották a kaput. Az kissé nyikorogva nyílt meg. A város falai lelott Éomer edzett Teridannal. Pherivének most tunt csak fel, hogy Éomer mennyire hasonlít Théodredre és Éowynra.
- Pihennünk kéne egy kicsit Éomer - mondta Teridan és oda ment Pherivéékhez.
Este mentek csak vissza a városba. Pherive már nagyon fáradt volt. Ez az egész nap nagyon megterhelo volt most még gyenge szervezetére, de azért a vacsorán részt vett. Ott volt Éowyn is. Megtudta, hogy Éomer és Éowyn testvérek és Théodred az unokatestvérük. Elfhelmrol érdeklodött, meg akarta köszönni neki a segítséget, de megtudta, hogy szolgálatot teljesít Gondor határához közel, és csak egy hónap múlva tér vissza Edorasba. A vacsora után Teridan elkísérte a szobájához.
- Meddig maradunk itt? - kérdezte Pherive
- Nem tudom - megsimogatta a lány arcát - ameddig szeretnéd.
- Egy héten belül szeretnék indulni. Szeretnék már megint északon lenni. Nem tudom, hogy mitol, de honvágyam van. Ennyire még soha sem vágytam oda.
- Én meg annak örülök, hogy megint itt vagyok. Régen voltam már oseim földjén.
- Nemsokára elérjük Minas Tirithet és hazaérsz. Ha akarsz, ott maradhatsz, majd én befejezem egyedül a küldetést. Jó éjszakát! - mondta és bement a szobájába
Három nappal késobb elindultak. Théodred még egy darabon elkísérte oket. Teridanék az esti nézeteltérésüket is tisztázták. Másfél napig, amíg Théodred is velük volt lóval mentek. Utána gyalog. Lóval 50 mérföldnyire jutottak Edorastól. Itt elbúcsúztak egymástól és mentek saját dolgukra. Négy nappal késobb összefutottak Elfhelmmel és éoredjével nem messze Gondor határától.
- Üdv Pherive és Teridan! - mondta Elfhelm miközben leszállt a lováról - örülök, hogy már jól vagy Pherive. Sajnálom, hogy máris elmentek. Remélem, még találkozunk majd a jövoben is.
- Köszönöm neked, hogy megmenttetted az életemet azzal, hogy elhoztál Edorasba.
- Nem kell köszönnöd. - mondta mosolyogva, majd az arca megint komoly lett - Egyre több az ork Rohanban. Mennünk kell. Ég veletek. Forð Eorlingas!
Felszállt a lovára és csapata élén elvágtatott észak felé. Ok pedig továbbindultak Minas Tirith felé. Két nap múlva már Gondor földjén jártak. Itt beleütköztek egy Gondori helyorségbe.
- Hwæt nemnað ðe? - kérdezte oket a gondoriak parancsnoka rohír nyelven
- Gondori vagyok. A nevem Teridan, és szülovárosomba Minas Tirithbe tartok társammal Pherivével együtt.
- Rendben van uram. De vigyázzatok túl sok az ork erre felé mostanában. Jó utat!
Pár órával késobb esteledni kezdett és letáboroztak. A szél feltámadt. Hideg és csípos volt az a fajta, ami az embernek a csontjáig is elér, hiába van rajta több réteg ruha. Pherive odabújt Teridanhoz aki a tuz közelében ült. Egész éjjel nagyon hideg volt. Hajnalban továbbindultak. A hegy sziklái egyre nagyobbak voltak és innen lentrol is látszott, hogy ott már elkezdodött a tél és havazik, de szerencsére itt lent a síkságon semmi sem volt érezheto belole.
Ahogy egyre közelebb értek Minas Tirithhez Pherive kedve egyre csökkent és távolságtartóbb lett Teridannal szemben. A fiú szinte rá sem ismert pedig nagyon jól kiismerte az évek alatt. Két nappal késobb feltunt a város.
- Ma délutánra már odaérünk. Legyen már egy kicsit jobb hangulatod és kedved kedvesem.
- Miért? Nem tetszik ez a hely, alig van erdo csak pusztaság - morogta huvösen Pherive.
- Ithiliát szeretni fogod. Az még most is meg télen is mindig zöld. És nagyon sok erdo van ott. - mondta majd egy dalba kezdett:

Ó Gondor, édes hazám
Mily régen nem láttalak már
De most egy idore hazatértem
Ide vonzott mindig is a vérem…
Itt egy pillanatra elakadt a hangja, ahogy Pherivére tekintett, de a lány mégis kérleloen nézett rá, hogy folytassa.
Ithilia zöld erdei
És gyönyöru nagy mezei
Folyói és tavai
Osgiliath romjai

Minas Tirith a városom
Most is itt él a csalásom
Visszatértem hozzád
Gondor, édes hazám
- Ez szép volt. Nincs tovább?
- Most találtam ki így sajnos nincs. - mondta Teridan pirulva
Elértek a várostól úgy hárommérföldnyire. A Fehér város csodás látványt nyújtott. Pherive elámult szépségén, ezelott még soha sem látta. A város hét színes volt, minden szintje a hegy falába volt vájva. Minden szintet kofal választott el egymástól, és mindegyiknél egy-egy hatalmas kokapu volt. A fehér tornyok a többi épület felé magasodtak. A legfelso szinten a Fellegvár volt. Ebben az épületben lakott Gondor helytartója II. Denethor. Az ötödik szinten a sziklafal mellett a nagy csarnokok és sírok a királyok és a helytartók sírjaival.
Teridan elovette a táskájából kürtjét. Szépen kidolgozott csontból készült a kürtje. Megfújta. A hegy visszhangozta a mély kürt hangját. Majd leeresztette a kezét. Pár pillanattal késobb a város felol több kürt hangját hallották meg. Üdvözölték Gondor szülöttjét aki visszatér az osi városba. Majd megpillantottak a városból feléjük tartó lovasokat. Pherive elo akarta húzni a kardját, de Teridan nem engedte. Arckifejezése azt mutatta, hogy azok nem az ellenségeik hanem a barátaik. Nemsokára elérték oket a lovasok, és ahogy észrevették Teridant leszálltak a lóról és mélyen meghajoltak. A vezetojük közelebb jött és letérdelt.
- Uram! Nagy örömömre szolgál, hogy újra láthatlak. Régen elmentél már tolünk - mondta a katona, tekintete Pherivére tévedt, ot is üdvözölte majd felállt.
A katonák csak egy plusz lovat hoztak így Pherive és Teridan közösen szálltak fel a lóra. Húsz perc alatt beértek a városba. Itt a kíséroik elmentek a dolgukra. Ok a város hosszú utcáin lovagoltak fel a hatodik szintre, mert ott laktak Teridan szülei. Pherive nagyon feszült volt, félt a találkozástól.
- Mi lesz ha nem találnak szimpatikusnak és nem engedik meg, hogy továbbra is velem maradj? - kérdezte bánatosan Pherive
- Felnott vagyok a gondori és a dúnadán törvények szerint is. Éppen azért is mentem a vadonba, mert azt akarták, hogy egy nemes lányát vegyem el.
- Te is nemes vagy és nem mondtad egyszer sem, pedig 7 éve ismerjük egymást. Én hozzád képest egy senki vagyok. Semmi nemesi címem és rangom sincs. Még a szüleimet sem ismertem. De akkor miért jöttél el? Itt gondtalan életed lehetett volna.
- Nem igaz. Nem vagy egy senki. Szememben te vagy a legnemesebb és leggyönyörubb lány egész Ardán. Nekem még Arwen Undomielnél is nemesebb és szebb vagy. Csak olyannal kellett volna leélnem az életemet, akit nem szeretek és nem járhatnám a vadont veled. Megérkeztünk.
Leszállt a lóról és lesegítette a lányt. Most még jobban látta, hogy Pherive mennyire bánatos. Szíve összeszorult a látványtól. Épp meg akarta vigasztalóan csókolni amikor egy no jött ki a házból.
- Teridan, fiam! - mondta
- Anyám! - átölelte és megpuszilta, ekkor ért ide az apja is - Szeretném bemutatni nektek a társamat Pherivét. Pherive o Loria az anyám és o Barahi az apám.
- Nem kell idegeskedned leányom, gyertek be - mondta Barahi
Besétáltak a kapun. Jött egy cseléd aki elvezette a lovat. A ház kobol és kívülrol hatalmasnak látszott. Ahogy bementek a ház elejében egy nagyszobába értek. A szoba numenori szokásoknak megfeleloen volt berendezve. Teridan megmutatta az egész házat Pherivének. Belülrol még nagyobb volt, mint kívülrol látszott. Stílusa teljes mértékben numenori. Miután visszamentek a 'hallba' megmutatták Pherivének a szobáját. Az emeleten kapott egyet Teridanétól jó messze. A fiú a régi szobáját vehette újra birtokba.
Pherive az egész vacsora alatt teljesen szótlan volt. Gondolatai északon jártak. Visszagondolt rá, hogy amikor még kicsi volt. Kislányként az erdoben és a Szürkerév melletti réteken játszott, nevetett és énekelt a tündékkel. A nap gyönyöruen ragyogott egy felho sem volt az égen és az ég csodálatosan kék volt. A fuben feküdt és a tündék mesélték neki a szebbnél szebb történeteket. 'De régen is volt már. Bárcsak megint ott lehetnék velük északon' Az emlékekre könnyek futottak a szemébe. Felállt az asztaltól, bocsánatot kért és felindult a szobájába. Az emeletnél a fordulóban azonban megállt, mert lentrol hangokat halott.
- Ne menj utána Teridan - mondta Barahi - csak egy északi, akinek nincs nemesi címe se semmilyen rangja.
- Nem engedem, hogy így beszélj róla - csattant a fiú - szeretem, és ha akarjátok vagy nem, akkor is szeretni fogom, és feleségül fogom venni.
- Amíg ebben a házban élsz, és a nevünket viseled soha! - mondta Loria- Ha megteszed, kitagadunk, s nem leszel többé a fiunk.
- Akkor kitagadtok. Ezért is mentem el legutóbb is, de most már vissza sem fogok jönni. Nem érdekel az átkozott nemesi cím, egyszeru kósza leszek rang nélkül.
Felállt és Pherive után ment. Észrevette, hogy a lány ott van a lépcsofordulóban.
- Mindent hallottál? - kérdezte. Pherive bólintott. - Pakolj össze, elmegyünk. Nem akarok tovább így itt maradni. Gondolom te sem. Vannak a városban barátaim. Hozzájuk megyünk. Annyira sajnálom, hogy ez lett a vége.
Gyorsan összepakoltak és együtt mentek le. A szülei átkozták Pherivét amiért, elvette a fiúk eszét, Teridant pedig próbálták rávenni, hogy felejtse el a lányt és maradjon velük, de o dühösen becsapta maga mögött az ajtót. Együtt léptek ki a város sötétjébe. Leindultak az egyik alsóbb szintre. Úgy két sarkot tehettek meg amikor egy orjáratba ütköztek. Az orjárat parancsnoka azonnal felismerte Teridant.
- Barátom! - a fáklya fényében elég jól látszott a férfi arca. Körübelül 25 éves lehetett, sötét haja és világos szeme volt. Tekintete metszo. Pherive megérezte, hogy ránézett még talán mondott is neki pár szót, de csak azt érezte, hogy a férfi a szívéig lelát és tudja, hogy mi okozza a bánatát - Miért jöttél el a szüleidtol Teridan?
- Faramir! De örülök, hogy látlak. Pherive miatt. Nem nézték jó szemmel, hogy északi és én ennek ellenére szeretem.
- És most hova fogtok menni éjjel? Mert itt kint nem maradhattok, hideg lesz. Szavaidból kivettem, hogy nem tudod, de a szüleid elígértek Arianának. Azt mondták neki, hogyha visszajössz elveszed feleségül. És már tudja, hogy itt vagy illetve, hogy visszajöttél.
- Nem fogom engedni, hogy elszakítson minket. Nem akarlak elveszíteni Teridan - mondta Pherive
- Nem fogsz kicsim. Faramir tudsz valami helyet ahol ellehetünk erre az éjszakára.
- Nálunk biztosan találnánk valami helyet - mondta, majd odafordult az orjárathoz - Ti folytassátok az orjáratát… Gyertek.
Felmentek a hetedik szintre. A legfelso kapunál az orök nem állították meg oket.
- Faramir, te a helytartó fia vagy? - kérdezte Pherive
- Igen, a fiatalabbik. Van egy bátyám is, Boromir. Pherive tényleg igaz, hogy északi vagy?
- Igen. A szüleim állítólag az Esthajnal Tó környékérol származtak. De én már Szürkerévben születtem, és a tündék neveltek fel.
- Errol jut eszembe. Ezt a levelet egy tünde hozta állítólag Lórienbol. De az biztos, hogy tudta, hogy ide fogtok jönni.
Teridan elvette a levelet és felolvasta:
'Teridan és Pherive!
Ne induljatok el Minas Tirithbol a tavasz beállta elott, mert nem biztonságos az Út.
Elrond'
- De még csak november harmadik hete van. És azt akarja, hogy márciusig itt maradjunk? - fakadt ki Pherive, Teridan bólintott - ez nem lehet igaz.
Faramir megmutatta a szállásukat. Egy egy-hálószobás kis házat kaptak. A szobában nem volt túl sok minden: egy kétszemélyes ágy, egy asztal és két szék.
- Sajnálom, hogy csak ilyen szobát tudok most adni, de így hirtelen nem tudok jobbat. Ha kell holnap kereshetek egy kényelmesebbet. És gondolom nem akarod, hogy a szüleid rátok találjanak.
- Köszönjük, így is nagyon sokat segítettél. - mondta Teridan
- Jó éjszakát!
- Neked is Faramir! - mondták egyszerre
Miután elment Pherive fáradtan és szomorúan rogyott az ágyra és lefeküdt. Teridan lefeküdt mellé mire o hozzábújt. Így aludtak el. Késo délelott ébredtek fel kopogásra. Teridan ment ajtót nyitni. Egy idos kósza volt.
- Üdv! Úgy halottam tavaszig itt kell maradnotok. Lenne addig számotokra egy feladat. Az ithiliai erdoket és a még ott éloket kéne orizni. Túl sok az ork és kevés a kósza.
- Elvállaljuk. Még ma indulunk, de csak március elejéig tudunk maradni - mondta Pherive - de addig nagyon szívesen.
- A kószák Osgiliathnál fognak rátok várni este. Eru óvjon titeket. - mondta és elment
Miután megreggeliztek a fiú megmutatta Pherivének a Fehér Fát. A halott ha még így is szép volt. A gondoriak még mindig nem találtak új palántát. Úgy mondták, ha a király visszatér o hoz majd új Fehér fa palántát ami Gondort jelképezi. Ezek után a várfalon sétáltak. Keletre tekintettek az Anduinnál - Nagy Folyó - látszottak Osgiliath romjai. Távolabb hegyek látszottak. Nem voltak túl biztatóak.
- Azok már Mordor hegyei. Szauron újra felébredt és felépítette Mordorban Barad-dûrt. A nazgúlok pedig elfoglalták Minas Ithilt és az óta Minas Morgul a neve. Remélem, hogy nem egy háború elojelei azok, hogy megint ennyire elszaporodtak az orkok.
Még vásároltak a városban pár dolgot és felkeresték Faramirt és még egyszer megköszönték a segítségét. Ezek után elindultak a találkozó helyre. Alighogy kiértek a városból valaki utánuk kiáltott.
- Teridan várj meg - a fiú hátrafordult és a kiáltó személy a nyakába ugrott és megcsókolta - végre úgy vártam, hogy találkozzunk szerelmem.
- Szállj le rólam Ariana - és eltolta magától a lányt - És mégis, hogy képzeled, hogy velünk jössz? Ha nem látnád nem vagyok egyedül. Van társam és nem szorulunk a segítségedre és társaságodra. És ezen kívül én ot szeretem és téged soha sem veszlek feleségül.
- Teridan menjünk. Estére oda kell érnünk. - szólt Pherive
Arianán látszott, hogy teljesen féltékeny. Még jobban dühítette, hogy 'ellenfele' nem vesz róla tudomást, semminek nézi. Ot, egy nemes lányát. Fekete hajú és barna szemu volt. Szépnek lehetett mondani, de nem volt Teridan esete.
- Mi lesz kislány? Menjél már vissza a városba a vadon nem neked való hely. Nem tudnál egy napig sem életben maradni. - mondta Pherive - Teridan tényleg nincs vesztegetni való idonk.
Faképnél hagyták Arianát. A lány szólni sem tudott csak bámulta, ahogy a két kósza eltunik a látóhatáron. Majd visszaindult a városba. A két kósza három óra alatt elérte az egykori fovárost. Az egész város a folyóra épült. Hatalmas kohídja már régen összeomlott akárcsak a többi épület is. Ennek már mintegy hatszáz éve is lehet. Mind a ketten azon gondolkoztak, hogy mikorra érhet ide a többi kósza amikor a hátuk mögül beszélgetést hallottak meg.
- Csak ketten? Ennyi lenne a segítség Tarthion? - kérdezte valaki - És az egyik ráadásul csak egy lány.
- És akkor mi van Beron, de mind a ketten kószák. Ok azok akikrol Elrond beszélt. Észak legjobb kószái közül valók mind a ketten. - mondta az elso - Üdv! Jó, hogy ideértetek, már egy hónappal korábbra vártunk titeket, de hírét vettük, hogy egyikotök megsérült Rohanban. Már jobban van?
- Igen, már jól vagyok. A nevem Pherive az övé Teridan. Mi lenne a feladatunk?
- Orizni az itt éloket. Bár már nem sokan vannak. És védelmezni a határokat a Haradiaktól és a Mordorból érkezo orkok és más sötét lényektol. Például a nazgúloktól, mert azok is feltuntek többször is a kelleténél itt. - mondta Tarthion - még be sem mutatkoztunk. Tarthion vagyok itt születtem ithiliában, akárcsak a társam Beron. Gyertek induljunk, itt nem biztonságos, túl nyílt a terep.
Követték a másik kettot át a folyón, majd az erdo homálya elnyelte alakjukat…




4. Ithilia tele

Már másfél hónapja voltak Ithilában. Január eleje volt. Pherive kedve folyamatosan kezdett visszatérni, már majdnem olyan volt, mint sérülése elott. De alig lehetett ráismerni: nagyon lefogyott, mozgása légiesen kecses lett és most már inkább tündének nézték az emberek, mint embernek és szebb lett mint valaha. Arcán olyan vonások jelentek meg amik nemesi vért sejtettek. Nagyon jól érezte magát itt az erdokbe. Az orkok és a haradiak rengetegen voltak, így kevés idot tölthetett Teridannak kettesben. Tarthion csatlakozott hozzájuk és ez ido alatt nagyon jó barátja lett Teridannak.
Tarthion itt születet Ithiliában 30 évvel korábban. Így o elég otthonosan mozgott az itteni erdokben. Vállig éro fekete haja és szürke szeme volt. Az itt töltött másfél hónapban nagyon sok idot töltött kettejükkel. Tarthion alig emlékezett a szüleire, mert amikor kb. 8 éves volt a Keletlakók a falujára támadtak és az egészet kiirtották. O is súlyosan megsérült, meg is halt volna ha nem mentik meg a kószák. Mikor rendbejött megesküdött a szülei nevére, hogy o is kósza lesz és védelmezni fogja a védtelen embereket, lakókat és itt éloket. Gyorsan tanult és alig húsz évesen már az idosebbekkel járta a vadont. A fegyvereket jól forgatta és három nyelven is beszélt.
Kora délután volt. Mind a hárman egy fa alatt ültek egy fal elott. Pherive távolabb a két fiútól. Huvös ido volt, de nem lehetett hidegnek nevezni. A Nap sütött és áthatolt a mindig zöld fák levelein. Nem messze tolük egy patak csobogott. Csak a madarak dalolását, a patakot és a szél hangját lehetett hallani, ahogy a leveleket egymáshoz súrolja. Pherive idegesen felállt és körbetekintett majd kardot rántott
- Valami jön - mondta halkan - sokan vannak, szerintem orkok
- Hiszen semmit sem hallani - mondta Tarthion miközben oda ment a lányhoz Teridannal, de a biztonság kedvéért elohúzták a kardjukat
Pár pillanattal késobb már ok is meghallottak valami nagyon halk zajt. Ork léptek voltak. Körülbelül húszan lehettek, és futva közeledtek. Két perc múlva szag alapján elérték hármukat. Az ellenség csapatában 12 ork és 4 Keletlakó volt.
Teridnara hét ork támadt szembol. Mögéjük szaltózott és a levegoben elo rántotta bal kezével a torét és azonnal leérkezése után leszúrt kettot, a harmadikba a kardját mélyesztette bele. Egy másik le akarta szúrni, de a fiú kivédte a támadást, és ellenfelét lefejezte. Majd hirtelen oldalra vetodött és közben a tort beledobta az ötödik ellenfelébe az rögtön elterült. Miközben felállt a csizmájából elovett egy másik tort is, eldobta. Az orknak a szeme közé állt bele. Az utolsó orknak pedig a mellkasát vágta szét.
Tarthiont öt ork támadta meg. Kezében két rövid kard volt, az öt ork egyszerre támadt rá. Jobb kézzel az elsonek metszette át a torkát és ezzel egyidejuleg a bal kezével a mögött állót szúrta szíven. Majd mind a kettobol kirántotta és az elotte álló ork nyakába szúrta oket. Ezután oldalra fordulva a mellette álló két orkba egy-egy rövidkardját szúrta. A bal kezénél lévo nem halt meg rögtön ezért a jobb kezében lévo karddal szíven szúrta azt.
Pherivére a négy haradi támadt. Mindegyiknél egy-egy csatabárd volt, de nem a legjobb fajtából, és még pikkelyvértjük és sisakjuk is volt. Íjjal képtelenség lett volna oket leloni így Pherive ezzel nem támadhatott. Kivárt, ez volt a leheto legrosszabb amit tett. Egy szembol támadt, ketto mellé került a negyedik pedig hátul felhúzta az íját. Pherive a falhoz szorult. A leghátsót aki le akarta loni a lány Teridan leszúrta. A másik három öt másodperc alatt lefegyverezte a sarokba szorult lányt. A kardját a torkához szorítottá az egyik és a két fiú felé fordult
- Adjátok meg magatokat és engedjetek elmenni vagy meghal a lány - sziszegte a keleti majd jobban megnézte Pherivét - ot is visszük és ha követni próbáltok…
- Lodd fejbe az íjammal - kiáltotta Pherive adûniúl és a csizmájából kirántotta a tortét, szúrt
A tor pengéje áthatolt a pikkelyvért lemezei között és a haradi szívébe állt. Holtan rogyott össze. Teridan a másikat szemen lotte és az is összerogyott. Az utolsó életben maradt Pherivére vetette magát. Annak a súlyától a lány elvesztette egyensúlyát és elesett és még a férfi is rá. Pherive felnyögött a súly alatt. Tarthion odalépett és lerángatta a férfit a lányról. Teridan felsegítette és összekötözték a férfit.
- Mit kerestek itt Ithiliában? - kérdezte Tarthion - Beszélj!
- Semmi közöd hozzá, és addig amúgy sem beszélek amíg az a tünde lány itt van
- Nem vagyok tünde. - mondta Pherive
- Láttam már tündéket - elmosolyodott - és te pont olyan vagy mint ok csak a füled nem hegyes. Amúgy velem tehettek bármit nem fogok beszélni, mert semmit sem tudok.
- Ki bérelt fel titeket, hogy folyton megtámadjátok Ithiliát? Szauron? - kérdezte Teridan és beleszúrta a torét a férfi combjába
- Akkor sem fogok beszélni - mondta még mindig sátáni vigyorral és ez a vigyor akkor sem tunt el arcáról amikor a másik lábába is beleszúrta a tort Teridan - mért nem hisztek nekem, hogy nem fogok beszélni esetleg ha nekem adjátok a lányt, jól elszórakoznák ve…
Nem tudta befejezni, mert Tarthion kitörte nyakát.
- Menjünk innen mielott túl sok orkot ide vonzana a vérük szaga - mondta Pherive
Összeszedték a toröket és befelé indultak az erdobe. Már több mint egy hónapja nem találkoztak kószákkal. A vidék legkeletibb részén voltak, szinte karnyújtásnyira Mordor falaitól. Ok még szerencséjükre nem találkoztak nazgúlokkal, de az itt lakók mondták, hogy a Boszorkányúr egyre gyakrabban tör be Ithiliába és rengeteg kószát öl meg minden alkalommal.
Másnap reggel lódobogásra ébredtek. Pár pillanattal késobb hat lovas bukkant elo a fák között. Teridan rögtön felismerte a vezetojüket Gondor helytartójának idosebbik fia volt az, Boromir. Boromir öt évvel volt idosebb az öccsénél Faramirnál. Világosabb haja volt, de a szeme neki is szürke.
- Boromir! Örülök, hogy látlak - mondta Teridan - régen találkoztunk.
- Én sajnos most nem, mert atyám parancsát teljesítem. Szüleid panasszal fordultak felé és az a parancsa, hogy mindkettotöket vissza kell vinnem Minas Tirithbe, hogy bíróság elé álljatok. - mondta bánatosan - Sajnálom, de le vagytok tartóztatva, és most kell visszaindulnunk.
- Ezt most nem mondod komolyan uram? - kérdezte döbbenten a lány
- De, sajnos. Öcsém mindent megtett az érdeketekben akár csak én, de te is tudod Teridan, hogy a szüleidnek nagy hatalma van a városban. Visszajöttök önszántatokból vagy kénytelenek lesznek a katonák eroszakot alkalmazni, de azt én nem szeretném.
- Én oda soha többé! - kiáltotta Pherive és kardot rántott - inkább meghalok!
- Pherive, ne mondj ilyet - mondta Boromir - és tedd le a kardot, ne essen bajod
- Uram - mondta az egyik katona - vihar jön el kéne mennünk Henneth Annûnba. Két hete keressük oket, és pihennünk kellene. És ott jobban tudunk rájuk is vigyázni.
- Gileron, Teridan is nemes nem beszélhetsz róla így és Pherivét sem tekintjük fogolynak, mert nem követtek el bunt. A szerelem nem az.
- Értem uram - mondta a katona teljes alázattal
- Tarthion te is velünk jössz? Ne aggódj nem fognak súlyos büntetést kapni, nagyon remélem, hogy nem. - mondta Boromir
Boromir intett Gileronnak, hogy adja át a lovát Pherivének. A fiatal katona morgott, de teljesítette a parancsot. Bunnek számított a gondoriak szemében, ha idegen látta Henneth Annûnt, de most Pherive kivételnek számított. Amúgy meg a többiek mind idevalósiak voltak. Teridan egyszer már járt itt, amikor északra indulása elott ide bújt el a szülei elol.
Tarthion is járt már ott, mert sok kósza szokott ott menedéket keresni és gyerekkorában itt gyógyították meg a sérülése után. Pherive a lovával Teridan mellett léptetett. Kérdezte, hogy nem aka