„…A negyedkor 30.esztendejében történt, hogy Aragorn nagykirály és fényes kísérete a Ködhegységen át akart vágni. Hirtelen észrevette, hogy csapatát bekerítették az orkok. Már azt hitte, csatára kerül sor, mikor egy megtermett Uruk állt elé, és így szólt:
- Üdv király! A nevem Gorg. Én vagyok a törzs vezére. Tárgyalni akarok veled az eljövendő időkről.
Aragornt meglepte az ork beszéde, mely majdnem emberi volt. Bólintott, de kezét a fegyveren tartotta. Emberei úgyszintén.
- Nem kívánok tovább háborúzni. Nem kérek bocsánatot az orkok nevébe tetteinkért, mert ti sem kértetek bocsánatot másoktól, mikor ártottatok nekik. De ezt most hagyjuk. Szeretnénk békében élni, de ez csak veletek sikerülhet. Döntsd el mi a fontosabb: a hírneved, vagy a béke?
Aragorn így válaszolt:
- Rendben, de mi a biztosíték arra, hogy nem indítasz háborút?
- Megmutatom a falunk pontos helyét. Ha netán háborút indítanánk, tudjátok, hol kell lesújtani.
Aragorn még mindig kételkedett, de valahogy bízni kezdett az orkban (igaz, maga sem tudta miért, talán azért, mert a numenoriak jóstehetsége támadt fel benne). Ezek után az ork elvezette Elessart a falujukba. Kunyhók sorakoztak egymás mellett a kerítéseknél, a falu mellett folyó folyt, itt tudtak horgászni. A falu szélén kicsi földek voltak, ahol búzát termeltek, egy hatalmas karámban pedig állatokat tenyésztettek Az egész egy régi gazdaságra emlékeztetett. A helyiek mindent megtettek azért, hogy a vendégek jól érezzék magukat (igaz, ez nagy erőfeszítéseket igényelt a házigazdáktól). Aragorn öt napot töltött a faluban, és miután hazatért, rendeletbe adta, hogy a „legyőzöttek” faluját a Ködhegység erdejében ne háborgassák. Később kitudódott hogy a legyőzöttek orkok, és számon kérték a királyon, hogyan barátkozhat az ellenség szolgáival? Erre a király így felelt:
- Ha szükségét láttam volna, megölhettem volna őket, de nem így láttam. Ha netán kételkedtek bennem, várjatok türelemmel. Ha netán becsaptak volna, tudom hol a fészkük, hol lehet lecsapni rájuk.
Eltelt tíz, eltelt húsz esztendő, és az orkok nem hallattak magukról. Egy-két futárt küldtek, hogy tudassák a királlyal, minden rendben halad, és szeretné, ha találkozhatnának. Ez furcsa kérés volt, de a béke szempontjából bíztató. Az első találkozón (nk. 56) csak Aragorn, és Gorg volt ott, a másodikon (nk. 60) már Éomer, és Imrahil is. Ezen a találkozón hozták azt a rendeletet, miszerint az emberek orkokkal tanulhassanak, ha akarnak, de erre az emberek zúgolódni kezdtek, csak azok nem, akik feltétel nélkül hűek voltak a királyhoz, vagy azok, akik a saját szemükkel látták az ork falvat, és érezte az ott lakók barátságosságát. Végül külön ork-iskola jött létre, ahol emberek tanították az orkokat. Eközben az ork nemzet fejlődésnek indult. Kezdtek igényesek és kultúráltak lenni, valamint a számuk is növekedett. Sok olyan szerkezetet építettek, melyek megkönnyítették a termelést, és a gazdálkodást. Építettek egy-két újabb harci szerkezetet is, de ezeket nem használták. Azonban az emberek egy csoportját ez nem nyugtatta meg, és szabotázst hajtottak végre az ork iskola ellen. Ez sorsfordító pillanat volt. Ennek hatására jelent meg az orkok egy csoportja, mely visszatért a régi ösvényre, és titokban, de már dolgoztak a hatalmuk kiépítésén. A sajnálatos esemény után Gorg meglátogatta Aragornt.
- Király! Nem erről volt szó! Azt mondta, garantálod biztonságukat. Lenéznek minket, de hogy változhatnánk meg, ha maguk nem engedik? Ezt mondja meg nekem!
Aragorn erre nem tudott mit válaszolni, de hamar előkerítette a bűnösöket, és fellógatta őket egytől egyig. Ezek után a két faj közti szakadék mélyülni kezdett, és ráadásul még a törpök is hátráltatták az orkok fejlődését (kivéve azt a csoportot, melynek Gimli volt a vezére, de ők is csak Aragorn kérésére). Eljött a negyedkor 100.esztendeje. Gorg utoljára látogatta meg Elessart.
- Király! –mondta Gorg, hangja erőtlen volt, és gyenge. - Félresiklott a terv. Ahelyett, hogy barátkoznánk, önök üldöznek, a törpök gyűlölnek, a megmaradt tündék pedig lenéznek minket. A népem közt felütötte a fejét a régi gonosz árny. De hát mit is várhatnánk ilyen tolerancia mellett?
Ezek a szavak elgondolkodtatták Aragornt. Mi lesz, ha az orkok megunják az ellenségeskedést, és ellenünk zúdulnak? Mi lesz, ha az emberi faj nem lesz képes ellenállni a támadásuknak? Népe már így is eléggé ellenzi ezt a programot. És ha fia sem követi akaratát, akkor újra háború lesz?
Végül Aragorn meghalt, és véget ért az a remény hogy az orkok jó útra térjenek. Az ork nemzet új vezetőre lelt: egy varázsló személyében, aki annak a fekete numenorinak volt a fia, akit Szauron Szájaként emlegettek. Gorg terve kudarcba fulladt, meghalt még Aragorn előtt, és mivel a törp Gimli is elment Legolassal a tengerre, a törpök mindegyikében fellobbant a fajgyűlölet, és már nem volt, aki ennek határt szabjon. Eldarion pedig, Elessar fia nem mutatott hajlandóságot apja tervének folytatására. Így az egész újra kezdődött: Az orkok a fekete mágus Fraster személyében vezetőre leltek, és visszatértek a fekete beszédre, a gyűlölet, és a vadság fellobbant szívükben. Fraster kihasználta az orkok nagy számát, és összegyűjtött tudását: Fraster visszahelyezte a főhadiszállást Mordorba, a nagy vulkán, a Végzet Hegyének közelében. Itt megépítette a Nagy Tornyot, és a hegy ismét lángba borult. A feltalált szerkezetek segítségével ismét megindult a háború roppant gépezete. A jól megérdemelt béke helyett a háború korszaka kezdődött meg. A Sötét Úr összegyűjtötte sötét teremtményeit: orkokat, goblinokat, farkasokat, trollokat, farkasembereket, és egyéb varázslattal rabszolgasorsba taszított szolgáit. Nem telt bele húsz év, Mordor ismét jelentős nagyhatalommá vált. És erről egyedül azok tehetnek, akik nem adtak új esélyt, hanem ragaszkodtak elveikhez.
Most már senki sincs, aki ezt a háborút meggátolhatná, vagy akár megjósolhatná a végét. A megye ismét felfigyelt a külvilág eseményeire, ami a gyűrűháború óta nem fordult elő. Azok, akik meg tudnák mi készül, már nem voltak kéznél: Samu, Frodó, és Bilbó elhajózott, Trufa és Peregrin úr elment Gondorba, ahol meg is haltak (sírjuk a király sírjának két oldalán helyezkednek el). Kitört a háború, amely nem a törpök, vagy a tündék, hanem az emberek háborúja lesz. És ez nem az orkoknak köszönhető, hanem azoknak a népeknek, akik nem voltak hajlandók esélyt adni. Akik úgy hívták magukat, hogy jók…”