Küldetés




1. A küldetés

Hajnalban furcsa zajra ébredt a lány. Felült és rögtön a kardjáért nyúlt. Oda kúszott a fiúhoz, aki még mindig aludt.
- Teridan! Teridan! Ébredj! – súgta a fiú fülébe – van valaki itt.
- Ugyan már, Pherive, biztosan csak álmodtad. – mondta a fiú álmosan, de ebben a pillanatban megint lehetett hallani a zajt.
A fiú is felállt és ő is kardot rántott. Egymásnak vetették hátukat és csöndben figyeltek. Majd a zaj egyre erősödött és egy pillanattal később két, szinte teljesen egyforma fiú tűnt fel.
- Nyugodjatok meg! – mondta az egyik fiú
- Halkabban is jöhettetek volna tünde létetekre Elladan! – sziszegte a lány – A frászt hoztátok ránk.
- Bocsáss meg, de sietnünk kell – mondta Elrohir – ezt a levelet apánk küldi nektek. Máris mennünk kell. Remélem, még találkozunk. – átnyújtotta a levelet, majd elnyelte az erdőben uralkodó félhomály, majd a bátyja is követte.
Egy percig még szótlanul álltak és értetlenül nézték egymást. Elrond miért pont nekik küldött levelet, ráadásul ilyen sürgősen. Ők csak egyszerű dúnadánok voltak, hét éve ismerték meg egymást Elrond házában.
Teridan Gondorban Minas Tirithben született a Harmad Kor 2980. évében. És ott is ismerte meg Gandalfot, akinek a tanácsára érkezett 20 évesen Elrondhoz. Dúnadán és déli származása miatt is fekete hajú és szürke szemű volt. Elrondnál ismerte meg az akkor 18 éves Pherivét.
Pherive a Harmad Kor 2982. évében született Szürkerévben. Az apját soha sem ismerte, mert még születése előtt meghalt. Az anyját a szürkerévi tündék találták meg az erdőben, és onnan vitték a nőt Szürkerévbe. Majd négy hónappal később megszületett Pherive és az anyja belehalt a szülésbe. A tündék nevelték fel, bár dúnadán volt, világos volt a haja, de a szeme szürke, mint a dúnadánoknak általában. Nagyon okos volt, a tudományok és a harc különösen érdekelték. A sindát nagyon fiatalon már folyékonyan beszélte, és a harcban is gyorsan fejlődött. Círdan küldte el Elrondhoz tanulni és ott ismerte meg Teridant.
Megismerkedésük után nem sokáig maradtak Elrondnál. Az ott tartózkodásuk második évének a végén elbúcsúztak Elrondtól és a vadonba mentek. Az az óta, eltelt öt évben szinte egész Középföldét bejárták, és mind a ketten nagyon jó harcosok lettek.
- Teridan elolvasod, a levelet vagy olvassam én? – kérdezte a fiút
- Tessék? Ja persze felolvasom. – elkezdte olvasni –
„Pherive és Teridan!
Bocsássatok meg, hogy így kell üzennem Nektek, de arról lenne szó, hogy Völgyzugolyba kellene jönnötök, mert lenne egy feladat számotokra. Siessetek!
Elrond
Majd folytatta:
-Azt hiszem kénytelenek, vagyunk menni, és nagyon kéne sietnünk. El kéne mennünk először Szürkerévbe a nevelőidhez, hogy adjanak lovat, mert különben az út legalább egy hónapig tart.
- Igazad van, indulnunk kellene – mondta és a hátára tette az íját.
Öt perc alatt összepakoltak és elindultak. Egy óra múlva értek ki az erdőből és megpillantották az éppen felkelő napot. Délig szótlanul gyalogoltak, majd leültek egy fa alatt lévő sziklára. A lány elővett egy lembast és letört belőle egy darabot, majd a többit oda nyújtotta Teridannak. A fiú nem kért belőle, majd megszólalt.
- Azon gondolkozok, hogy miért hivatott ilyen sürgősen minket Elrond magához. Nem értem. – majd ránézett a lányra, aki az ő arcát fürkészte.
A lány nagyon szép volt, és kinézetre különleges, és arcán még egy ránc sem volt látható, inkább kislányos arcú volt, de belsőleg nagyon is komoly. A fiú is jól nézett ki, de soha sem gondoltak arra, hogy lehetne köztük bármi is. Ha városban vagy településen jártak, mindenki azt hitte róluk, hogy egymás kedvesei, ők meg csak jót mosolyogtak ezen. Társak voltak csak, és nagyon megbíztak egymásban. Senki másban nem bíztak annyira Ardán, mint egymásban, ez tette őket ez idáig ilyen csodás harcosokká.
- Én sem értem Teridan, de biztos jó oka volt, hogy a fiaival kerestetett meg minket – mondta majd a távolba tekintett – Vihar jön, induljunk, hogy még időben valami védett helyre érjünk.
Ahogy elindultak, hideg csípős szél támadt és Pherive jobban összehúzta magán fekete köpenyét. Kora délután már elkezdett esni az eső, és estére csak rosszabbodott a helyzet. Megint egy erdőbe értek és megpróbáltak menedéket építeni.
- Gyertek gyorsan! – szólalt meg valaki mögöttük
Pherive megpördült és közben kihúzta a kardját, majd meglátta maga előtt fél méterre Elrohirt. A fiú elvezette őket egy barlanghoz, ahol bent tűz égett és a tűz körül több tünde is ült.
- Mea govannen Pherive ar Teridan! – köszöntötték a tündék őket
- Aiya! Üdv!- tündéül a lány köszöntötte őket és nyugori nyelven, pedig a fiú
- Üljetek le! Egyetek, pihenjetek, és igyatok. Egész nap gyalogoltatok, biztosan nagyon kimerültetek. – mondta az egyik tünde
- Ezt honnan tudjátok? Csaknem követtetek minket? – kérdezte Teridan, mire azok bólintottak – Elladan, nem azt mondtátok, hogy nem értek rá, és sietnetek kell?
- De igen, de kénytelenek voltunk nekik szólni, mert azok az orkok akik, minket követtek, hajnaltól kezdve titeket üldöztek. – mondta lehajtott fejjel Elladan
Miután megvacsoráztak, lefeküdtek aludni. Teridan szinte azonnal elaludt, de Pherive még sokáig hallgatta, hogy miről beszélgetnek a tündék, de végül őt is elnyomta az álom. Reggel, mint mindig megint ő ébredt először és látta, hogy a tündék már elmentek, de hagytak itt nekik friss vizet, gyümölcsöt és persze lembast is. Megreggelizett, majd megvárta, amíg fel nem ébred a fiú. Teridan dél körül kelt fel-
- Mióta vagy ébren? – kérdezte két ásítás közben
- Már vagy három órája. Egyél gyorsan, sietnünk kell. – mondta majd kiment
A fiú tíz perccel később jött ki és akkor zárta be a táskáját, amibe belerakta a bent maradt élelmet. Elindultak és három nappal később elértek Szürkerévbe. Az odáig tartű útjukon egyszer sem találkoztak senkivel, még orkok nyomait sem látták. Majd Szürkerévben felkeresték Pherive nevelő szüleit Lírielt és Esgalrëdet.
- Atyám! – nyitott be a házba a lány
- Pherive! – mondta Esgalrëd és átölelte a lányt – Örülök, hogy látlak. Hogy vagy?
Ekkor jött le Líriel az emeltről és ő is odament Pherivéhez és átölelte
- De jó, hogy eljöttél. Régen jártál erre. – mondta a nő
- Tudom, és sajnálom. Köszönöm, jól vagyok. Csak pár percre tudtunk jönni. Szeretném bemutatni nektek Teridant. Ő a tárasam. Elrondnál ismertem meg, és már öt éve járjuk a vadont.
- Örülök, hogy megismerhettelek. Miért csak ilyen rövid ideig maradtok? – kérdezte Líriel
- Kaptunk egy levelet –Elrondtól, és kérte, hogy menjünk el Imladrisba. És lovakat szeretnénk kapni, amikkel gyorsan el tudunk érni Elrondhoz.
- Gyertek! – mondta a férfi, és kivitte őket az istállóhoz. – Itt van ez a kettő. Tünde lovak, gyorsan odaértek vele, de ha kérhetlek titeket, a Megyét és Brít kerüljétek el ezekkel a lovakkal.
- Ne aggódj apám! Csak a Megye határáig megyünk lovakkal, utána visszaküldjük őket.
Felszálltak a lovakra és nekivágtak az útnak. A lovakkal két nap alatt elértek a Megyéhez.
- Most már ideje búcsút vennünk egymástól. – mondta Pherive a lovaknak, majd tünde szavakkal visszaküldte őket a nevelőapjához.
Innentől gyalog öt nap alatt elérkeztek Bríbe és ott a Pajkos Póni fogadóba mentek, hogy ott szálljanak meg éjszakára. Beléptek egyszerre az ajtón. Hirtelen kínosan nagy csönd lett és mindenki a két kószára pillantott, néhányan visszatértek a szobáikba, voltak, akik elhagyták a fogadót és a többi ember visszatért az iváshoz és a beszélgetéshez, de sokkal halkabban, mint idáig. Szemlátomást megijedtek, vagy legalábbis tartottak a két kószától, hiába volt az egyik lány. Pherive odament a pulthoz és Papsajt Ászokhoz szólt. Már korábbról is ismerte, mert már szállt meg itt ebben a fogadóban.
- Papsajt! Két pint sört kérek, még két szobát szeretnék kivenni éjszakára, és szeretnék megfürödni. – mondta a lány és ekkor lépett mellé Teridan is
- Itt van a két sör hölgyem, a fürdő fél óra múlva kész lesz, de miért kérsz két külön szobát, ha van akkora is, ami mind a kettőtöknek megfelel.
- Csak azért Papsajt, mert csak társak vagyunk és nem szeretők – sziszegte a lány a fogadós arcába
- Nyugodj meg Pherive! Ne húzd fel ezen a butaságon magad – a lány ránézett, de Teridan csak mosolygott
- Azért mondtam csak ezt, mert nincsen két szabad szobánk – mondta védekezően Papsajt
- Rendben van, akkor azt az egy szobát kérjük – morogta Pherive
Felmentek és lepakoltak, Pherive elment fürdeni, és amíg nem volt itt Teridan kipakolt. Egy óra múlva visszajött a lány
- Pherive feküdj te az ágyon, én majd alszok az egyik széken vagy a földön – mondta a fiú
- Szó sem lehet róla Teridan, nehogy már te aludj kényelmetlenül… - nem tudta befejezni, mert a fiú közbevágott
- Pedig te fogsz az ágyon aludni, nem hagyatom mégsem, hogy a földön aludj. És különben is te vagy a lány és már hetek óta nem pihentél rendesen – mondta kedvesen, majd odalépett a lányhoz és egy csókot lehelt a homlokára – jó éjszakát!
Pherive lefeküdt és nagyon hamar elaludt. Egész éjjel rosszat álmodott arról, hogy Völgyzugoly előtt háromnapi járásra orkok támadnak rájuk és Teridan meg sérül, majd felriadt. A fiú ott ült az ágy szélén és aggodalmasan nézett le a lányra.
- Semmi baj, Teridan. Csak rosszat álmodtam. Mennyi az idő?
- Dél körül. Sokáig aludtál, és remélem jól kialudtad magad.
- Induljunk, oda kéne már érni Elrondhoz.
Felöltözött, majd lementek és kifizették a szálmát és tovább álltak. Előző éjjel esett az eső, így az ú elég sáros volt. Néhány napi gyaloglás után elérték Amon Sûlt, és itt táboroztak le. Teridan elment vadászni és egy órával később visszajött egy fiatal őzbikát cipelve, amit Pherive íjával ejtett el. Megsütötték az egészet, és ami megmaradt az eltették.
- Miért borultál ki annyira, amikor Papsajt szeretőknek nézett minket? – kérdezte Teridan
- Mert nem vagyok azok, öt éve járjuk a vadont, jobban ismerjük egymást, mint ahogy a szüleink ismernek minket, de én soha sem gondoltam úgy rád ez idő alatt, úgy, mint egy olyan férfira, akivel családot alapíthatnék. Nekem megfelel ez az állapot, hogy csak, barátok vagyunk. Te nem így gondolod? – és félénken nézett fel Teridanra
- Én is hasonlóan gondolom. De még soha sem gondoltam volna, hogy ez a téma ennyire idegesít téged. Még fiatalok vagyunk, de 27 én 29 éves, és még kb. 150 évig élünk, és még csak alig értük el a felnőtt kort, te csak két éve én meg négy. Szerintem is ráérünk még ezekről beszélni.
Két nappal később dél körül orkok támadtak rájuk. Pont abban az időben, amikor Pherive álmában is támadás érte őket. Először ketten rohantak feléjük, azokat minden nehézség nélkül levágták, majd a második rohamban öten estek nekik. Hárman a lányra és ketten a fiúra.
Teridan az első csapás elől kitért, és az orknak elvágta a torkát fordulatból, majd a második ork támadását kivédte és a következő pillanatban szíven szúrta az orkot, aki holtan rogyott össze. Majd a fák közül egy nyílvessző eltalálta szemből a vállán.
Pherive az első két orkot még futtukban lőtte le, majd a harmadiknak egy kecses mozdulattal levágta a fejét, és ebben a pillanatban meglátta, hogy Teridant lelőtték. Gyorsan felkapta az íját és az erdőben rejtőzködő orknak átlőtte a nyakát. Majd odarohant a fiúhoz.
- Piszkosul fáj! – nyögte a fiú – ki tudod venni?
- Ne mozogj! Megpróbálom. Szerencsére nem nagyon mélyen állt beléd. Fájni fog, de kérlek, próbáld meg kibírni. – mondta Pherive, majd eltörte a nyílvesszőt és megpróbálta kihúzni a hegyet, de nem sikerült. A fiú felordított fájdalmában. – Nyugodj meg! Most már biztosan ki fog jönni – majd megint elkezdte húzni, és ezúttal ki is jött.
Teridan most még hangosabban kiáltott fel, majd elveszette az eszméletét a fájdalom miatt. Pherive odarohant a táskájához és elővette a tiszta váltó ruháját és széttépte, majd bekötözte a fiú sebét. Nagyon remélte, hogy nem volt mérgezett a nyílvessző. Teridannak magasra szökött a láza, majd két órával később felébredt. Nem volt jó állapotban
- Mérgezett volt – nyögte – tudom, vagyis érzem. Nagyon rosszul vagyok és szédülök is.
- Ez a láztól is lehet, amit a sebed okozott. Elrond meg tud gyógyítani. Fel tudsz állni?
- Megpróbálok. – mondta, de nem sikerült.
- Ne aggódj, segítek – mondta Pherive. A táskákat és a fegyvereket mind idehozta és felvette őket.
Majd felsegítette a fiút és átkarolta, és így indultak el. Minden felszerelést a lány cipelt és közben Teridant is támogatta. Éjfélig gyalogoltak, közben a fiú állapota miatt óránként meg kellett állniuk. Nyolc óra alatt csak öt mérföldet tettek meg, a szokásos tizenöt helyett. Ekkora már kiderült, hogy a Teridant megsebző nyíl mérgezett volt. A fiú állapota folyamatosan romlott, és már csak alig volt magánál.
- Hagyj itt! Menned kell! Ezzel a tempóval még egy hét múlva sem érünk oda, és én már úgy is meghalok. – suttogta Teridan
- Kérlek, ne mondj ilyet! – mondta a lány könnyeivel küszködve – Nem hagylak magadra, és nem fogsz meghalni.
Pherive ebben a pillanatban meghallott egy tünde éneket, és tündék nevetgélését is. Felállt a fiú mellől, és felfutott a domb tetejére, aminek az aljában vert tábort. Ahogy fölért a tetejére meglátta a Völgyzugolyba tartó tündéket. Leszaladt a dombon, majd lent elesett, bár nagyon fáradt volt, de rögtön felpattant, és odafutott a tündékhez. Azok rögtön felismerték.
- Pherive! Mi a baj? – kérdezték riadtan
- Orkok! Délben… megtámadtak… Teridan megsérült – zihálta, majd összeesett és nem tudott felállni – mérgezett volt… nagyon… rosszul van.
- És ő hol van? – kérdezték ijedtén
- A domb… a domb másik aljában – ketten elfutottak arra, a többiek vizet adtak Pherivének.
Pár perc múlva a két tünde visszajött, Teridant és a holmikat cipelték
- Nagyon rosszul van – mondták – mihamarabb el kéne vinni Elrondhoz, különben meghal.
- Adjatok egy lovat és elviszem – mondta Pherive és felállt
- Te is nagyon kimerültél – mondta egyikőjük
- Nem baj. A barátom és nagyon aggódok érte. Megálmodtam az egészet. Az én hibám volt, hogy megsérült – mondta a lány
- Itt van ez a ló. Ez a leggyorsabb, vele vágtában fél nap alatt odaértek. Remélem, kibírja addig Teridan – mondta ugyan az, aki az előbb is szólt
Teridant feltették a lóra és Pherivét is, felsegítették rá.
- Köszönöm a segítséget! – mondta majd vágtára, fogta a lovat – Noro lim!
Fél nappal később augusztus 10-én, ért el Elrondhoz, és ez idő alatt Teridan egyszer sem tért magához. Már alig lélegzett és Pherive szerint elég kicsi esélye volt, hogy rendbe jöjjön. Elrond épp kint volt a házból Glorfindellel és látták, ahogy jön a lány.
- Elrond kérlek, segíts! Mérgezett orknyíl találta el egy nappal ezelőtt – mondta kétségbeesve
- Sietni kell akkor! – jött két tünde, akik levették a lóról Teridant és bevitték a házba. Elrond utánuk ment.
- Te sem vagy jó színben Pherive! - mondta Glorfindel, és lesegítette a lányt a lóról.
Pherive már alig állt a lábán, nagyon szédült a kimerültségtől.
- Köszönöm Glorfindel – mondta a lány alig halhatóan, majd elájult.
Elrond két órán keresztül küzdött Teridan életéért, és a fiú szerencsére a gyógyulás útjára lépett, de még jó ideig nem tért magához. Augusztus 13-án kora hajnalban tért magához Pherive. Felkelt, már egyáltalán nem volt fáradt. Felvett egy földígérő fehér ruhát, ami már ki volt készítve. Így ebben a tündéknek készült hercegnői ruhában inkább tündének lehetett volna nézni. Hosszú világos haját nem fogta copfba, és kiengedve omlott a hátára. Majd elindult megkeresni Teridant. Nem tudta, hogy a fiú túl élte-e, de nagyon bízott benne, hogy igen. Tízperckeresgélés után meg is találta a fiút, de nem volt magánál. A lány leült a fiú ágyának a szélére és megsimogatta Teridan arcát. Majd valaki megszólalt mögötte.
- Ne aggódj Pherive, rendbe fog jönni – mondta bíztatóan Elrond – Te jól vagy?
- Igen, most már jól. Örülök, hogy rendbe fog jönni. Nagyon aggódok érte. – mondta Pherive
- Már nem kell érte aggódnod. Te mentetted meg az életét.
Pherive egész nap egyedül sétálgatott, nézte a vízeséseket és hallgatta a madarakat. Összefutott Arwennel is, akivel el is beszélgetett. Késő délután egy futár kereste fel Pherivét az egyik kertben, ahol a lány pihent.
- Pherive! Magához tért Teridan és szeretne látni téged.
Elment a fiúhoz. Teridan feküdt, és jobb színben volt valamivel, mint délelőtt.
- Hogy vagy Teridan? - kérdezte
- Jobban. Elrond elmesélte – kezdte a fiú – hogy neked köszönhetem azt, hogy életben maradtam Köszönöm.
- Nem kell megköszönnöd. Ez természetes. Megyek, pihenned kell, hogy rendbe gyere.
Már indult, kifelé amikor a fiú még utána szólt.
- Pherive! Szebb, vagy így mint egy tünde. – mondta Teridan mosolyogva
A lány visszamosolygott rá, majd visszament a szobájába. Másnap délelőtt is kiment sétálni Pherive és ott találta Teridant is. Egésznap együtt sétáltak. A következő két hétben is minden nap ugyan ezt tették, amíg Teridan teljesen rendbe nem jött. Másnap 25-én Elrond felkereste őket.
- Örülök, hogy teljesen rendbe jöttél Teridan. – mondta a fiúnak
- Kettőtöknek köszönhetem…
- Azért kerestelek meg titeket, hogy megkérdezzem elvállaljátok-e azt a feladatot, ami miatt ide hivattalak titeket
- Én elvállalom bármi is a feladat, de azt nem tudom, hogy Pherive elvállalná-e. – mondta Teridan, és ránézett a lányra, aki igenlően bólintott – Mi lenne a feladat?
- Egy levelet kéne elvinni Dol Amrothba Imrahil fejedelmének, és vissza is kéne hozni a választ.
- Mikor induljunk? – kérdezte Pherive
- Amilyen gyorsan tudtok.
Három nap múlva mikor felkészültek összerámoltak. Elindulás előtt Pherive kapott ajándékba régi íja helyett egy Númenori acélíjat, négy dobótőrt. És még a régi kardját vitte magával. Teridan csak a régi kardját és öt dobótört vitt. Mind a ketten kaptak egy-egy tünde harci lovat és 100-100 méter tünde kötelet, és három ruhát, takarót, élelmet és lembast.
Majd elindultak. Tudták, hogy nem lesz könnyű útjuk, de nekivágtak…