2. Út Edorasig

Pár nappal később az elindulásuktól számítva elérték Magyalföld déli határát. Gyanúsan nagy csend volt, és az egész pusztaságon semmi élet nem volt látható. A nap már magasan járt, de mégsem volt tikkasztó hőség. Egy felhő sem volt az égen.
Pherive lova hírtelen fölágaskodott és ledobta hordozottját magáról. Teridan leugrott a lováról és felsegítette a lányt a földről. Majd megnézték, hogy a ló mitől lett ilyen ideges.
- Ork nyomok. Nem friss, de nem is túl régi. Egy-két napos lehet. Mit gondolsz, még itt lehetnek a közelben? – kérdezte Teridan
- Igen, még itt lehetnek. Biztonságosabb lenne, ha nem lovakkal folytatnánk az utunkat. Lehet, hogy túlságosan feltűnő lenne, ha ezen a helyen velük mennénk. – mondta Pherive egy kis gondolkozás után
- Tehát már most, ilyen hamar meg kell válnunk a jó és kényelmes utazás élményeitől. – mondta mosolyogva a fiú
- Igen, de így biztonságosabb lesz. Képes leszel gyalogolni, vagy már teljesen rendben vagy? Tudod, hogy értem? – kérdezte Teridant aggódva
- Ne aggódj, kérlek! Bírni fogom, teljesen rendbejöttem.
Mondta és visszament a lovához és lepakolta a holmiijait róla. Majd Pherive is lepakolt és gyorsan írt egy rövid üzenetet Elrondnak, hogy miért nem tudnak innen tovább lóval menni, majd mondott a két lónak pár tünde szót, mire azok megfordultak és elvágtattak Völgyzugoly irányába.
Miután eltűntek a lovak a látóhatáron ők is elindultak. Dél felé vették útjukat és tervezett útirányuk most Rohan fővárosa Edoras volt. Néhány óra múlva a táj kissé megváltozott, már több helyen voltak sziklák és a Köd-hegység ormait is lehetett már látni. Már kezdett besötétedni, amikor a lemenő Nap fényében feltűnt a távolban egy csoport ork. És a gyanús az volt, hogy az orkoknál egy magasabb alakot lökdösnek és rugdosnak az orkok. Majd letáboroztak. Az orkok nem voltak túl sokan, talán 10-15-en, de a két kószát nem az orkok érdekelték, hanem az a valaki akit az orkok magukkal cipeltek. Teridanék megvárták amíg besötétedik és utána odalopóztak a táborhoz és elrejtőztek a sziklák mögött.
Legnagyobb megdöbbenésükre az az alak aki velük volt egy tünde. A halhatatlan nem volt valami jó színben. Hosszú szőke haja kócosan és ápolatlanul lógott bele gyönyörű arcába, s tengerkék szemével bánatosan nézett. Meg volt kötözve és a szája is be volt kötve. Barna ruhája szakadt és mocskos volt, rengeteg seb volt rajta és ahol meg volt kötözve a kötelek alól vér szivárgott. Arcán és bánatos szemén is látszott beletörődött saját reménytelenségébe és halálába.
Teridan odahajolt Pherivéhez.
- Nem hagyhatjuk itt, meghalna, és ha rájönnének, hogy itt voltunk utánunk jönnének, és nem biztos, hogy csak ennyien. – súgta a lány fülébe aki komolyan bólintott – 12-n vannak.
Teridan előhúzott két tőrt és dobott. Rögtön elterült az a kettő akiket eltalált. Pherive is kettőt leszedett tőrrel, majd még kettőt íjjal. Ezek után kardot rántottak és megrohamozták az orkokat. Pherive az orkok és a tünde közé helyezkedett. Az első rátámadó orknak kiontotta a beleit, a másodiknak a gerincénél vágta szét a hátát. A harmadiknak először levágta a fegyverforgató kezét, de semmit sem használt. Eztán az ork másik kezét is levágta, de az a dög még mindig csak jött. Végül a fejét csapta le, az ork fejetlenül rogyott a földre, ott még megvonaglott egyszer majd kimúlt. Teridan gyorsan végzett ellenfeleivel. Az elsőt tüdőn szúrta, és ahogy a kardját kirántotta a tetemből rögtön hátra fele szúrt. A mögötte álló orkot szíven szúrta, majd a harmadiknak elmetszette a torkát.
Mind a ketten odafutottak a tündéhez és kiszabadították a kötelékeiből. A tünde próbált szólni, de nem jött ki hang a torkán majd elvesztette az eszméletét. Teridan összeszedte a tőröket, majd felvette a tündét és intett Pherivének, hogy induljanak. Pherive átvette a fiú csomagját és elindultak. Így körübelül két órát haladtak, amíg elég messze nem jutottak a csata színhelyétől.
Egy védett helyen ütöttek tábort. Pherive kimosta a tünde sebeit és be is kötözte azokat, majd megitatta a férfit. Innentől kezdve a tünde sorsa Eru kezében volt. Ezután ők is lefeküdtek aludni.
Pherive nem volt képes aludni. Egy kicsit sétált a környéken, felderítette a tábor közvetlen környezetét majd visszament. A rögtönzött tábor mellett egy elég nagy szikla volt. Arra mászott fel és tekintet el újra a távolba. Kardját ölébe tette amin megcsillant a Hold fénye. Nem figyelt arra, hogy mit csinál lent a két fiú, mert biztosra vette, hogy alszanak. Ebben a pillanatban valaki mögé lépett és a vállára tette a kezét. Pherive összerezzent, már szúrt volna a karddal, de valaki megnyugtató hangon szólt hozzá.
- Nem kell tőlem félned. Köszönöm, hogy megmentettétek az életemet. – mondta az a tünde akit megmentettek, már egy seb sem volt rajta, de a haja még mindig kócos volt.
- Nem kell köszönnöd. Pherive vagyok, ő pedig Teridan – mutatott le alvó társára
- Az én nevem Nilcair – mondta a tünde – már azt hittem, hogy ott fogok az orkok között meghalni. A társaimat mind megölték. Szürkerévbe tartottunk, hogy elhajózhassunk. Lórienből indultunk, de Vasudvardnál megtámadtak minket az orkok. Nagyon furcsálltam, hogy ennyire délen bent Rohanban ilyen dögök vannak. Így már szerintem biztos, hogy soha sem jutok el Tol Eressëa-ra. Pedig milyen szívesen hajóztam volna egy ezüstszínű hajóval, aminek hatalmas fehér vitorláit a szél lobogtatja. A hajó a békés tengeren hömpölyög és utunkat Ulmo és Ossë vigyázná. De ez már csak álom marad.
Hangja álmodozó volt, de mégis az ősi bánatot erősebb volt és beszéde nagyon szomorúan hatott. Pherive talán még el is érzékenyült, de nem mutatta ki.
- El fogsz jutni Szürkerévbe, ígérem. Ha teljesítettük Elrond feladatát elkísérünk oda Nilcair. De akkor el kell előbb jönnöd velünk Dol Amrothba. És utána elkísérünk Círdanhoz.
- Nem is tudom, hogy háláljam. – mondta a tünde
- Nem kell semmivel – mondta majd lemászott a szikláról és felébresztette Teridant
- Hova ilyen sietősen Pherive? Még sötét van. – kérdezte a fiú fáradtan
- De elfelejted, hogy nincsenek lovaink – felelte nyersen a lány.
Mire összepakoltak a Nap éppen felbukkant a Köd-hegység ormai fölött. A hegy közelébe gyalogoltak, de közben folyamatosan dél fele is. És körübelül délben elértél Dúnföldet. Céljuk az volt, hogy elérjék a Másodkorban magasan fejlett várost Eregiont, ami ma már csak rom volt, miután Szauron elfoglalta és elpusztította. Ettől északra volt még ma is megtalálható Mória tárnáinak Nyugati kapuja. Azért tartottak oda, mert bíztak benne, hogy már nem találnak erre orkot.
Késő éjjel már Nilcair vezette őket, mert ő látott sötétben is. Végre találtak egy tábornak megfelelő helyet. Kint a pusztaságban nem mertek letáborozni, az orkok miatt, így kénytelenek voltak a hegy aljában menedéket keresni. Majd egy kis barlangot vettek észre. A tünde nem volt elragadtatva, hogy épp egy ilyen helyet kell kiválasztani, de inkább nem szólt egy szót sem. Már sokkal jobban nézett ki, mert megkapta Teridan egyik ruháját és a haját is meg tudta csinálni. Mivel fegyvere nem volt Teridan két tőrt is adott neki, mert nem fogadta el Pherive íját, mert az nem tünde hanem numenori készítésű volt.
A barlangban tüzet gyújtottak és leültek vacsorázni. Miután befejezték a tünde saját meditációs álmába zuhant. Teridan a barlang elejébe ment, hogy őrködjön, Pherive meg lefeküdt aludni.
Ahogy a barlangban a tűz égett tökéletesen látszott, hogy nem túl nagy körübelül húsz méter átmérőjű volt. Nem voltak benne alagutak, nagyon kivehető volt, hogy a törpök vájták ki sietve, de valami miatt nem volt idejük sem lehetőségük befejezni soha sem, mellesleg csak két méter magas volt az üreg.
Pár óra múlva Nilcair felébredt álmából és kiment Teridanhoz. Pherive még mindig aludt, hiszen a múlt éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt. A tünde ahogy kiért, a bejárat ellentétes oldalához ment és leült. A hátát a sziklának vetette. Tőle a másik oldalon 2 méterre ült Teridan és a távolt fürkészte. Nem láthatott el messzire csak pár méterre. Amit látott az nem volt más csak kő és feketeség. Felnézett az égre, de ott sem látszott semmi, mert be volt borulva. A barlangban a tűz kialudt, és az eső is elkezdett esni. Teridan fáradtan és hangosan felsóhajtott.
- Szereted? – kérdezte őt Nilcair – Tudod, hogy értettem
- Persze, hogy tudom – morogta – Amúgy igen, szeretem, de ne mondd el neki ezt.
- Nem fogom – mondta a tünde mosolyogva, de szeme most is bánatos volt – Menj feküdj le. Neked is pihenned kell.
Az eső az éjszaka hátralévő részében esett, de hajnalra szerencsére elállt. Pherive ébredt korábban, és felébresztette Teridant. Ahogy kiléptek a barlangból látták, hogy a bejárattól kb. 30 lépésnyire áll a tünde. Odamentek hozzá és továbbindultak. Egész nap gyalogoltak és egyszer sem találtak ork nyomokat. Lehet, hogy az eső miatt, de lehet, hogy nem. És az elkövetkező egy hétben sem találtak nyomokat. A hét végére elérték Rohan határát.
Estére a Vas-folyótól fél kilométerre táboroztak le a Rohani-kaputól keletre már bent Rohanban egy tisztáson. Teridan elment vízért. A táborban Pherive és Nilcair egymással szemben ültek. Mind a ketten saját gondolataikba mélyedve. Pár pillanattal később félorkok rontottak a táborra. Nilcair megpróbálta az egyiket leszúrni, de az ork elkapta a tünde kezét és kitörte azt, erre a férfi felkiáltott. Ezt meghallotta Teridan is és kardját kivonva visszaindult a táborba. Az az ork amelyik a tündét fogta egy mozdulattal eltörte annak a nyakát és Nilcair holtan rogyott a földre.
-Neee!!!
Odafutott volna, de a mögötte álló ork lefogta. A lány kapálózott, próbált kiszabadulni, de nem sikerült. Majd az egyik legnagyobb félork odalépett elé és Pherive arcát kezei közé fogta.
-Ne mozogj, mert te is meghalsz – sziszegte
- Öljük meg! Semmi szükségünk rá Barzúlk – mondta az egyik ennek az előbbinek – legalább lenne mit ennünk, mert azt a tündét úgysem eszi meg senki…
- Hallgass Sarzlúk! – reccsent a kisebbikre – Túl szép ahhoz, hogy már most meghaljon. Előbb még elszórakozunk vele, csak azután öljük meg,
Miután mondta végigsimította a lány arcát amin félelem, gyűlölet és undor látszott. Még mindig nem tudott megmozdulni, így a csizmájában lévő tőrért sem tudott lenyúlni.
- Nem kell félned, jól fogunk szórakozni. És attól fog függeni, hogy fájdalmas halálod lesz vagy sem – röhögte Pherive arcába – erősen kötözd meg, a száját is. Nehogy ide csaljon még több kószát.
- A hátsó még mindig tartotta a lányt, egy másik lehajolt és összekötözte a lábait. A tőrt ami a csizmában volt Pherive táskájához hajította, majd a kezeit kötözte össze, de olyan erősen, hogy Pherive feljajdult fájdalmában.
- Maradj csönden vagy meghalsz – mondta fenyegetően az ork
- Most nem teljesen mindegy, hogy előbb vagy utóbb halok meg – vágta az ork képébe, aki erre akkorát rúgott bele, hogy a kószalány térdre zuhant, az ork ekkor lehajolt hozzá és bekötözte a száját is.
„Teridan, ne gyere elő – gondolta – nem akarom, hogy meghalj”
Teridan az egészet látta az egyik fa mögül. Legszívesebben támadott volna, de egyedül a közel húsz orkkal szemben semmi esélye sem volt, és még Pherivét is biztosan megölték volna, így egyelőre még élni fog.
Pherive egész éjjel nem mert aludni, az orkok folyton piszkálták. Kötelékei mélyen belevágtak a húsába és érezte is, hogy a kezéből folyik a vér. Az orkok a vér szagára még inkább megvadultak, és Nilcair testét rugdosták undorral. Többen meg akarták enni Pherivét, de a vezér nem hagyta. Reggel előszedték és lábra állították a vérveszteség és a fáradtság miatt állni is alig tudott. A szájáról és a lábáról is levették a köteleket. Barzúlk jött oda hozzá és intett, hogy fogják le hátúrról, hogy ne tudjon semmit csinálni főleg ne megszökni. Barzúlk valamit még mondott a többi orknak a maga undorító sötét nyelvén, amin azok elkezdtek röhögni, majd odafordult Pherivéhez.
Pherive ekkor egy mozdulattal kitépte magát a tartó ork kezeiből és elkezdett az erdő felé futni, de lassú volt. Sarzlúk elkapta és egy tőrt szúrt bele. A tőr átszakította a lány bőrvértjét és jeges fájdalommal szakította fel a bőrt és a bordák között csusszant be a húsba. Ezek után Pherive tett még néhány bizonytalan lépést és még látta, hogy Barzúlk megöli Sarzlúkot, majd hirtelen minden fekete lett és a földre rogyott.
Ekkor az orkok unottan elmentek, még a holmikat sem kutatták át. Teridan erre a pillanatra várt. Odarohant a földön fekvő lányhoz és megnézte, hogy életben van e még. Szerencséje volt, mert igen. Kihúzta a tőrt és elvágta a lány kezén lévő kötelet is. Majd kimosta és bekötözte a sebeket. Nem véreztek nagyon így elég valószínű volt, hogy rendbe jön. Odavitte a tűzhöz és betakarta. Majd eltemette Nilcair testét és utána az ork dögét elvitte a tábortól jó messzire.
Miután visszaért pár perccel később Pherive magához tért. Felült és körülnézett, ahogy meglátta Teridant felállt és elindult felé. Nagyon bizonytalanul ment. Teridan is felállt és Pherive irányába indult. Mikor odaért a lány sírva borult rá. Még sosem látta sírni. Nyugtatólag átölelte, magához húzta és barátságosan elkezdte simogatni.
- Olyan szörnyű volt. Már azt hittem, hogy soha többé nem látlak téged. És amit szerencsétlen Nilcairral tettek – mondta még mindig sírva
Teridan ekkor vette észre, hogy még mindig szivárog a szúrt sebből a vér.
- Láttam. Sajnálom, csak miattad nem avatkoztam be, ha megtámadtam volna őket, akkor már biztosan halott lennél. És túl fontos vagy nekem, nem akartalak elveszíteni. – mondta lágyan. Pherive felnézett rá, már nem sírt csak a szürke szeme csillogott bánatosan. Teridan megcsókolta – Szeretlek.
- Én is téged Teridan. – mondta Pherive és átölelte a fiút. Majd hosszan és szenvedélyesen megcsókolta őt. Hirtelen kiszállt minden erő a lábából és összeesett és felnyögött
- Mi a baj? – kérdezte Teridan miközben elkapta a lányt
- A seb. Nagyon fáj – mondta fájdalmas arccal – Menjünk Edorasba.
- Képes lennél menni?
- Igen, de ha már nem otthagysz ahol leszünk. Nem akarlak feltartani és…
- Ne viccelj! Nem tartanál fel és addig jó amíg velem vagy.
Összeszedték a holmijukat. Az orkok semmihez sem nyúltak hozzá, mert szinte mindenük tünde holmi volt. Ameddig a szem ellátott mindenhol fű és dombok voltak. A Köd-hegység már egyáltalán nem látszott. Pherive állapota semmit sem javult, a vér még mindig szivárgott sebéből és be is lázasodott. Szeptember közepe volt, de ehhez képest nagyon meleg volt az idő. Ennek ellenére Pherive egész nap fázott. Éjszaka együtt aludtak és így Teridan érezte, hogy a lány teste ég a láztól. Borogatta a fejét, mindig tisztította a sebet és át is kötözte, de nem sokat használt. A tőr nem lehetett és nem is volt mérgezett, mert Pherivét saját tőrével szúrták le.
Ezen az estén is kimosta a sebet, de az még mindig semmi javulást nem mutatott. Miután ettek lefeküdtek aludni. Teridan lefeküdt Pherive mellé aki odabújt hozzá és a fiú átölelte. Még mindig lázas volt, az ereje percről-percre fogyott. Egyfolytában remegett a láztól és a hidegtől.
- Miért nem hagysz itt? - suttogta
- Mert szeretlek, és te sem hagytál ott Völgyzugolynál, pedig én sokkal rosszabb bőrben voltam mint te.
Ezek után Pherive gyorsan elaludt. Teridan őrködött a lány álma felett. Pár perccel később halk lódobogást hallott ami egyre erősödött. Felállt és kardját a kezébe vette. Néhány pillanattal később 10 lovas tűnt fel a tűz fényében. Mindegyiken sisak volt és páncél, kardjuk a kezükben. Arcuk döbbenetet tükrözött, látszott nem arra számítottak, hogy emberekkel találkoznak.
- Kik vagytok? – kérdezte leszállás közben az első. Teridan úgy gondolta, hogy ő lehet a csapat vezetője.
- A nevem Teridan, a lányé aki velem van Pherive. És én gondori vagyok, uram. – mondta – és ti kik vagytok, ha szabad tudnom.
- Elfhelm vagyok, Lovasvég egyik századának parancsnoka – mondta a fiatal katona – Hova tartotok? És ugye tudod, hogy hiába vagy Gondor szülöttje Théoden engedélye nélkül te sem tartózkodhatsz Rohanban.
- Most Edorasba tartunk, mert Pherive megsérült és szüksége lenne egy felcserre. Tudom, hogy nem lehetnénk itt, de orkok támadtak ránk. Nagy segítség lenne, ha el tudnátok vinni Edorasba. Legalább csak őt. Három nappal ezelőtt sérült meg.
- Rendben elviszem. A csapatom itt marad veled és miután visszajöttem elhozom királyom engedélyét is, hogy maradhattok e.
Odament Pherivéhez. Lehajolt és felsegítette a lányt.
- Gyere, elviszlek Edorasba. Elfhelm vagyok. A csapatom itt marad Teridannal. Nem kell őt féltened, megvédik. – mondta bíztatóan. Majd odavezette a lóhoz és felsegítette rá. Utána ő is felszállt Pherive mögé.
Ekkor vette észre a sebet a lány hátán. A lovát vágtára fogta. Egész éjjel megállás nélkül vágtáztak. Hajnalban egy másik csapatba ütköztek.
- Kibírod, ha pihenünk egy kicsit?
- Persze Elfhelm. A lovadnak is kell pihennie. Velem meg ne törődj, mintha itt sem lennék. – mondta és leszállt a lóról a férfi mellé. Most is bizonytalanul állt, így Elfhelm támogatta.
A másik rohani csoport úgy száz főből álhatott és a vezetőjük sokkal díszesebb páncélban volt mint a többiek. Ő jött eléjük.
- Üdv Elfhelm! Ki ez a csinos hölgy veled? – kérdezte saját nyelvén, majd a közös nyelven folytatta – a nevem Théodred, a rohani király fia vagyok.
- Az én nevem Pherive. Északi dúnadán vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek. Mennyi időre van még ide Edoras?
- Most Helm-szurdokával vagyunk kb. egy vonalban. Innen még két nap lóval.
- Elfhelm kétlem, hogy addig még kibírom. Már most nehezemre esik beszélni is. Ha nem élném túl…
- Ne is mondj ilyet. Ki fogod bírni. – mondta majd odafordult Théodredhez – Tudnál adni egy friss lovat, mert megígértem a gondori társának, hogy mindent megteszek azért, hogy életben maradjon.
- Adok, amúgy mi is éppen Edorasba tartunk vissza. Gyertek velünk.
Alig tíz perccel később visszaindultak a fővárosba. Vágtázva, nem álltak meg pihenni csak éjszaka 2 órára, hogy a lovak kipihenhessék magukat. Következő nap délután végre meglátták Edorast. Egy domb tetején volt a város. A többi épület fölé magaslott Meduseld az Aranycsarnok. Ahogy felértek a városba elhaladtak a sírdombok mellett. A város utcáin sokan jártak és üdvözölték a visszatérőket. A lovasok a családjaikhoz visszamentek és a királyhoz csak Théodred, Elfhelm és Pherive ment. Ahogy beléptek az Aranycsarnokba Théodred azonnal felcserért küldetett és Pherivét leültette egy asztalhoz. A lány már állni sem tudott, menni meg végképp nem. Pár perc múlva jött a felcser és szólt, hogy erre jöjjön. Pherive megpróbált felállni, de nem sikerült. A világ elsötétült majd megszűnt létezni körülötte és ekkor elterült a padlón….