fbpx
 
 

Dodiee Took: Kétfelé húz a szívem...

Csavardi Samu nevetve játszott a kis Elanorral. A Földön ülve emelgette a csöppséget, az pedig kacagva markolta apja hüvelykujját. Gyönyörű, napsütéses tavaszi nap volt, odakinn a fű harsányzölden hirdette az életet, Róza asszony a konyhában ebédet készített a család számára. Samu még mindig mosolyogva a dolgozószoba felé pillantott, ahol Frodó Úr a nap nagy részét töltötte, írogatással,, s a Piros Könyv fejezeteinek rendezgetésével. Arcáról lehervadt a mosoly. Frodó az ablaknál állt, az ujjaival a nyaka körül babrálva, szemei a távolba révedtek.
„Már megint az az átkozott Gyűrű!” gondolta Samu elkeseredetten. „Szegény gazdám ujjai a megszokott mozdulatot keresik, ahogy arra a nyavalyás ékszerre fonódtak… Még most sem ereszti az az átkos jószág!” Samu letette az öléből az aprócska Elanort, és feltápászkodva a dolgozószoba felé indult. A folyosó felénél járhatott, mikor a kislánya felsírt a háta mögött. Frodó felé pillantott, aki ekkorra már elfordult az ablaktól, és az asztalon lévő térképek között babrált, néhányat bőrtokba rakva . Visszapillantott a gyerekszoba irányába, ahol a kicsi még mindig keservesen sírt. Végül nagyon sóhajtva visszaindult a folyosón, felvette a lányát és halkan dúdolni kezdett neki. A csöppség hamarosan elcsendesedett, de Samu fejében egyre csak az zakatolt, amit Frodó mondott néhány napja:
„Szegény Samu! Elvárják tőled, hogy szilárd légy, és egyfelé húzzon a szíved, és úgy is lesz.”
Megrázta a fejét, és karjában a lánykával kisétált a kertbe.

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére