Hírlevél 2005. szeptember

MTT Hírlevél
2005. szeptember 1. - október 1.



VEZETŐSÉGI DÖNTÉSEK

 Minden elnökségi döntés nyilvánosságra hozható a TolkienHU fórumán az MTT tagok számára, a vezetőségi ülések nyilvánosak, és innentől előre meg lesznek hirdetve a fórumon és az Eseménynaptárban. 

Mindenki kapni fog új tagsági kártyá t, mert a régire nincsen sorszám nyomtatva, ezek a közgyűléses meghívókkal mennek majd ki postán.

 A Vizuális Művészeti Pályázat megszervezésével a Képzőművészeti Csoportot bízták meg. Irodalmi pályázat ezúttal nem lesz benne. Tavasszal viszont novella- és verspályázatot fog hirdetni az MTT.

 Az Őszi Találkozó ra kiírt pályázat győztese Finduilas (Veréczi Gabriella) és csapata lett. Az Őszi Találkozó Tatán kerül megrendezésre október 7. és 9. között.

 Döntés született a következő Tolkien Születésnap pal kapcsolatban: a rendezvény január 8-án, vasárnap lesz az „Átjáró” keretein belül a Millenáris Parkban. Főszervező-jelöltek és egyes feladatkörökre alszervező-jelöltek jelentkezését várjuk hozzá (vezetoseg@tolkien.hu)!

 A következő nyáron egyetlen tábor lesz, ezen belül sem lesznek altáborok formálisan elkülönítve. A helyszínre és az egyes táborszervezői feladatkörökre a vezetőség egy-egy pályázatot ír ki.

Az elnökség hozzájárult, hogy az Aldarion és Erendis című színdarab szombaton 15-18 óráig tartó, a Batthyány alapítvány (Eötvös u. 24. I. emelet 16.) termében történő próbái kapcsán az MTT finanszírozza a terembérlet 2/3-át minden alkalommal, a maradék 1/3-ot a színdarab résztvevői dobják össze egyénileg.
  

RENDEZVÉNYEK

 A következő Tolkien Olvasókör időpontja október 14., péntek 17 óra. A pontos program hamarosan felkerül a TolkienHU-ra. Némi változás várható a rendezvény kapcsán. Az előadások mellett sor kerül a "Szauron árnyékban" című képzőművészeti pályázat bemutatójára és díjkiosztójára, valamint lesz egy kisebb vetélkedő is. 

Első alkalommal kerül megrendezésre az MTT Őszi Találkozója , ami 2005. október 7-9. között, Tatán kerül megrendezésre. Indulás október 7-én 17:00-kor a Keleti pályaudvarról. A szállás a József Attila Középfokú Kollégiumban lesz (2890 Tata, Tanoda tér 5). Az úti- és szállás költségről részletes információk találhatók a TolkienHU-n (http://www.tolkien.hu/view.php?&c=1&a=1854). A díjak beszedése a helyszínen történik majd. Az MTT-tagok kedvezményben részesülnek. A programok közt szerepel a városnézés, az "élő Gondolatok topic", a társasjátékok, kártyajátékok, a Tolkien vitasarok, a várlátogatás, a sétahajókázás az Öreg-tavon, a számháború. További információk a szervezőknél: Finduilas (Veréczi Gabriella) – finduilas@tolkien.hu, Brisa (Sándor Éva) – brisa@tolkien.hu, Morgana (Sándor Anna) – morgana@tolkien.hu

  Képzőművészeti kiállítás nyílt „A Nagy Könyv” Programsorozat keretében Tolkien Világa címmel az MTT (Tolkien Születésnapok kapcsán meghirdetett) művészeti pályázataira érkezett alkotásokból. A kiállítás 2005. szeptember 8. és október 18. között tekinthető meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi könyvtárában (1088 Bp. Szabó Ervin tér 1., 2. emelet kisgaléria).
 
Lezajlott az év egyik legjelentősebb "A Nagy Könyv" rendezvénye, „A Nagy Könyv” Duna Part-y a váci Duna-parton, a Zenepavilonnál 2005. szeptember 24-én, szombaton. Az egész napos családi program felnőtteknek és gyerekeknek számtalan érdekességet nyújtott. A TOP12 regényeit neves személyiségek ajánlották a nagy színpadon, majd a könyvek sátraiban. A Gyűrűk Ura esetében Uhrman Iván és a Magyar Tolkien Társaság.
 

MÉDIA


 A TolkienHU levelezőrendszeré nek webcíme megváltozott! Jelenleg a következő címen érhető el: http://web.onlineweb.hu/src/login.php! Az MTT minden aktív (nem felfüggesztett) tagja továbbra is jogosult e-mail fiókot igényelni a TolkienHU levelezőrendszeréhez (@tolkien.hu). Akinek nincs még ilyen, írjon az ulmo@tolkien.hu címre az alábbi adatokat megadva: polgári név, fórumos nick-név, egy jelenleg is élő e-mail fiók címe!

 A Magyar Tolkien Társaság hivatalos folyóirata, a Lassi Laurië számai megrendelhetőek. A megrendelt példányokat a postaköltség felszámításával, postai utánvétellel küldjük. Részletes információk a http://www.tolkien.hu/category.php?m=218 webcímen.

 A TolkienHU szerkesztősége várja szorgalmas és lelkes cikkírók, riporterek, újságírójelöltek jelentkezést különböző feladatokra a tolkien.hu@tolkien.hu e-mail címen, illetve az alábbi topicban: http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=266
  

AZ MTT HIVATALOS CSOPORTJAI

 A Kreatív Művészeti Csoport találkozója okt. 2- án, vasárnap lesz 17 órakor messengeren. Bővebb információ a csoport topicjában (http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=251)! A megbeszélés témája az elkövetkező fél év feladatai: a Tolkien Születésnapra kiírandó pályázat, Farsang, jelmezkészítés és együttműködés más csoportokkal. Finwe kéri, hogy minél több csoporttag legyen jelen!

 Az MTT Kórus eddigi formájában nem működik tovább. Jelenleg újraszervezés alatt áll. A Kórus topicjában (http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=182&sid=2985dd08fec9511241c5b643eb16782d) hamarosan bővebb információk is olvashatók lesznek.

 A Színjátszó Csoport szeptembertől újra heti rendszerességgel működik - immáron igazi színtársulat módjára - egymásra épülő foglalkozások keretében folytatódik a színészi képességek, beszédtechnika, színpadi mozgás fejlesztése Gillz és Dreamer vezetésével.

A Gyerekszoba találkozója 2005. október 11-én, kedden 18 óra körül kerül megrendezésre. (Pontosabb információk majd a topicban jelennek meg: http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=229) A megbeszélés elsődleges célja, hogy a 2006-os Tolkien Születésnapra megtervezze és megszervezze a játékblokkot, hosszabb távon pedig egy Tolkienes játékgyűjtemény létrehozása. Minden érdeklődőt és segíteni vágyót várnak.

 
PÁLYÁZATOK ÉS FELHÍVÁSOK

 Az őszi egyestés rendezvény, a Samhain (október 31. és november 1. közötti éjjel) koncepciójára - helyszín, konkrét időpont, program, várható költségek, létszámkorlát, egyebek - várunk ötleteket, javaslatokat, felajánlásokat. Olyanok jelentkezését is örömmel fogadjuk, akik szívesen megszerveznék a dolgot. Részletek és jelentkezés ebben a topicban: http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=279
 
A Színjátszó Csoport az Aldarion és Erendis című darabhoz kér segítséget 2 dal megírásában.
1. mesélő nyitódala
2. mesélő záródala
Az elképzelés szerint az első dal bemutatja a történetet a második pedig, levezeti azt. A mesélő egy udvarhölgy Almarion udvarában, aki a várból mesélné el a történetet. Az ő szemszögében kéne gondolkodni. További információ után a cueddo@tolkien.hu e-mail címen lehet érdeklődni.

 Továbbra is várják a statiszták jelentkezését a most készülő Aldarion és Erendis című előadáshoz. Első sorban férfi szereplőket keresnek (a női szerepekre lányokat) a tömegjelenetek, illetve egy-két mondatos megszólalások erejéig. Szerepek: Első hírnök, Második hírnök, Ulbar (nemes), Hallatan (nemes), Nemes urak (3), Őr, Első legény, Második legény, Szolga, Udvarhölgyek (3), Tengerészek (2), Szolgálólányok (2), Városi polgárok (3), valamint a bámészkodó népbe is várnak embereket. Jelentkezni a cueddo@freemail.hu és az esgal@freemail.hu e-mail címeken lehet.
 
Akik jelezték igényüket a 2005-ös „Nagy Nyári Tábor”-ról készült DVD megvásárlására, a további információkról, fejleményekről e-mail-ben kapnak értesítést.

 Aki szeretne magáénak tudni egy CD-t, melyen a „Relax” Táborról készült képek vannak, az egy írható CD-vel együtt keresse fel Telcontart (tkrieger@alterationx.hu)!

 Felhívás: Kérünk mindenkit, akinél bármiféle MTT-tulajdonú tárgy van, az mielőbb küldjön egy e-mailt Ery címére (ery@tolkien.hu), melyben nevezze meg pontosan, mi van nála!
 
  
 

A következő hírlevél 2005. november 1-én jelenik meg.



2005. október 1.






A hírlevelet az InfoCsoport írja és szerkeszti, a terjesztéséért Sándor Éva (Brisa) felelős.
Elérhetőségek: infocsoport@tolkien.hu és brisa@tolkien.hu

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére