Interjú Brisával

Hogyan kerültél kapcsolatba Tolkien világával, és a Társasággal?

Egyik karácsony előtt Apu megkért, hogy vegyem meg neki A Gyűrűk Urát. Akkoriban csak annyit tudtam a könyvről, hogy valami mese. Furcsálltam is, hogy Apu ezt szeretné elolvasni. Megvettem, így Apu megkapta karácsonyra. Én rögtön el is olvastam a könyveket, ő az óta sem. :) Igaz, nekem sem ment könnyen: csak második nekifutásra sikerült kiolvasnom teljesen.
És hogy a Társaságba hogyan csöppentem bele? A könyvek révén. 2001. végén még olvastam a harmadik kötetet. Azzal közlekedtem mindenfelé, így az egyetemre is. Finnel (Finduilas) akkoriban évfolyamtársak voltunk, de csak köszönőviszonyban álltunk. Ám amikor meglátta a könyvet a kezemben, odajött hozzám és beszélgetni kezdtünk. Innentől datálható a barátságunk.
Aztán 2002. elején a neten is körülnéztem Tolkien-ügyben, és rátaláltam a TolkienHU-ra. Lelkesen meséltem másnap Finnek, hogy találtam egy tök jó oldalt. Mire ő közölte, hogy már régóta ismeri, és szokott fórumozni is. Biztatott, hogy nézzem meg én is. Így hát Fin hatására kezdtem el fórumozni.

És mikor találkoztál először élőben a többiekkel?

2002. tavaszának elején Tündelány létrehozta a Kószák Szövetségét. Ennek kapcsán volt az első Kósza tali áprilisban a Margit-szigeten. 20-30-an voltunk akkor.

A fórumos nick-neved honnan jött?

Egy dél-amerikai szappanoperából. :) Már nem is emlékszem a címére. Ott a főhős húgát hívták Brisának, csak másképp hangsúlyozták: ott bríszának ejtették. Engem meg inkább briszának hívnak. Azóta persze sokan értesítettek arról, hogy hol máshol lelhető fel a nevem. Pl. a sötételf, Drizzt nővére is Brisa (ill. ő Brissa), aztán vannak számítógépes karakterek ezen a néven, sőt azt is megtudtam, hogy a spanyolban tengeri szellőt jelent a nevem. Nagyon szeretem a Brisát, a származása ellenére is. :) Teljesen hozzám nőtt az évek során. Aki ezen a néven ismert meg, az nem tud áttérni az Évára. Egyetlen egy kivétel volt eddig: Svin.

Svinnel is Tolkien hozott össze?

Igen. Az MTT alakuló ülésén találkoztunk először, és akkor szerettünk egymásba. De csak másfél hónap múlva, a Kő-hegyi táborban találtunk egymásra.
Svin most is tagja a társaságnak, bár már eltávolodott a közösségtől. Ő és barátja, JaMaN hozták létre anno a TolkienHU-t, aminek fórumján szerveződött az MTT és a közösség. És persze mi is itt kezdtünk el először beszélgetni. :) Kezdetben Svin is aktív részese volt mindennek - az alakuló ülésen felügyelő bizottsági tagnak választották -,de később eltávolodott az MTT-től. Mára már csak pár emberrel tartja kapcsolatot személyesen.

Mi a munkád, és mellette mennyi időd jut az MTT-re? Illetve minden fontos feladatod elvégzése után a magánéletre?

Pszichológusként dolgozom egy általános iskolában és két óvodában. Számomra ez nem munka, hanem hivatás: nagyon szeretem csinálni.
Az MTT-re tényleg kell időt szánni. Azonban az elnökségi feladatok ellátása - jó esetben - nem kíván teljes embert. Az én munkám nem az, hogy tájékoztassam az embereket, hanem az, hogy megszervezzem, hogy tájékoztatva legyenek. A legjobb példa erre az InfoCsoport és az én kapcsolatom: én tudom, hogy mi mindent kell megcsinálni, hogy ez a terület el legyen látva. A feladatok egy részét átadom Gandalfnak (ő az InfoCsoport koordinátora), ő pedig szétosztja az adott feladat részfeladatait a csoporttagok között (amiben én is és Gandalf is benne vagyunk). Így az óriási feladatból mindenkinek csak annyit jut, amennyit kényelmesen el tud végezni. Tehát én inkább emberekkel foglalkozom, koordinálok, és persze támogatok, segítek, tanítok. Mert tudom, hogy az MTT-ben nem profi emberek vannak, hanem olyan fiatalok, akik valamiben biztosan tehetségesek, de még nincs tapasztalatuk. Én magamra vállaltam azt, hogy aki segít nekem, annak átadom a tudásomat, lehetőséget biztosítok számára a tanulásra, a tapasztalatszerzésre. Ezzel hosszútávon mindenki jól jár. Mára pl. Gandalf olyan önálló és ügyes lett, hogy egyre kevésbé támaszkodik rám, így egyre kevesebbet kell foglalkoznom a feladatköröm ezen részével, mert megy már magától is. És persze így több időm jut másra. Most éppen a TolkienHU körüli teendőkbe vetettem bele magam. Ott is keresek egy olyan embert, aki a szerkesztőség Gandalfja lehetne. És a csoportoknál is ugyanez a hátsó szándékom. ;)
A fentiekből következően jut időm a magánéletemre is. Ahogy a hobbijaimra és az MTT-től független barátaimra, családtagjaimra. Azt gondolom, hogy ez szemlélet és életvezetés, szervezés kérdése. Néha nem könnyű azért...

Az MTT vezetőségének tagja vagy. Mi a feladatod, és hogyan sikerült eljutnod ideáig?

A Kószák Szövetsége által olyan pozícióba kerültem, ahol lehetőségem adódott a szervezésre, koordinálásra. Emlékszem, én voltam a legjobban meglepve, amikor tapasztaltam, hogy az emberek hallgattak rám, és nem hurrogtak le. Hiszen akkor még én is ismeretlen valaki voltam. Aztán egyre inkább belefolytam az MTT megalakulásának dolgaiba. Ott voltam az alakuló ülésen, majd pedig Fionával, Sissie-vel és Svinnel együttműködve, megszerveztük az első tábort Kő-hegyen. Innentől már nem volt visszaút: ha szervezésről volt szó, az emberek számítottak rám. És persze én magam is szívesen csináltam. Ez odáig vezetett végül, hogy bekerültem a vezetőségbe. A feladatok akkoriban nem voltak egyértelműen meghatározva. Sok mindent csináltam előtte is, és vezetőségi tagként is.

Hogyan és mikor kerültél be először a vezetőségbe?

2004-ben választottak meg a közgyűlésen. Olyan bizalommal tisztelt meg a tagság, amitől ma is kellemesen megborzongok, ha rá gondolok.

Akkor milyen munkakört kaptál?

Akkor még nem voltak munkakörök, ez Ankalimon vívmánya.
Én csak az utolsó egy évét láttam a Batti-féle vezetőség belső működésének. Akkor havonként volt vezetőségi ülés (ha nem is mindig jött össze), ahol megbeszéltük a felmerült problémákat, feladatokat, terveket, és kiosztottuk a tennivalókat, pontosabban mindenki bevállalta azt, amit be tudott. Pl. hogy ki írja ki a pályázatokat, ki szervezi meg a rendezvényeket, mikor legyen közgyűlés, mikor tudnunk Lassit kiadni stb. Sok háttérmunka volt, és sok szervezői feladat. Nagyon sokrétű munkája volt akkor minden vezetőségei tagnak.

Tavasszal ismét megválasztottak elnökségi tagnak. Most milyen feladatokat látsz el?

Mivel az Ankalimon által vezetett vezetőség már egyértelműen és átláthatóan leosztott feladatköröket lát el, könnyebb meghatározni, mint az előző években. Én most az MTT külső- és belső kommunikációjáért vagyok felelős, és emellé megkaptam még a hivatalos csoportokat is. A feladatom, hogy koordináljam az információáramlást és a csoportok működését.

Az elmúlt fél év alatt mennyire sikerült ezt megvalósítanod?

Úgy érzem, hogy a kommunikáció területén nagyot léptünk előre, hála az InfoCsoporttal való jó együttműködésünknek. Természetesen vannak még hiányosságok, de ezek - reményeim szerint - fokozatosan csökkenni fognak.
Nemrég döbbentem rá, hogy ezen hiányosságok egy részét én nem látom, csak a tagság felől észlelhető. Óriási nagy szükségem van arra, hogy a tagság visszajelezze nekem a véleményét, tapasztalatát. Mit látnak ők, mit hiányolnak, mit gondolnak az adott dologról stb. És ez nemcsak az én területemre igaz. Ugyanis, ha nem fogalmazzák meg a gondjaikat, nehézségeiket, nem tudunk segíteni rajta, mert nem biztos, hogy látható a mi oldalunkról.
A csoportok kapcsán még nem történt előrelépés, ugyanis ez a feladat nemrég lett hozzám csatolva. Itt is sokat segítene, ha kapnék visszajelzéseket a tagságtól, hogy mit szeretnének és mit nem.

Véleményed szerint hatékonyabb most a vezetőség működése, mint az előző "ciklusban"?

Bizonyos területeken igen. Mondjuk úgy, hogy a mostani vezetőség szervezettebb, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Jelenleg kéthetente van vezetőségi ülés, a kommunikáció jobb, a leltár és adminisztráció terén rendezettebb a helyzet (hála Erynek és Pandának), több rendezvényünk, programunk van, sok dolog átláthatóbb, de bürokratikusabb, formálisabb is. És persze most is megvannak azok a nehézségek, amelyik a vezetőségi tagok elfoglaltságából adódnak.

Szerinted egy év múlva hogyan fog kinézni az MTT? Mennyivel lesz jobb/rosszabb?

Én kétféle lehetséges kifutást látok: vagy még jobban szervezettebb és formálisabb lesz, aminek köszönhetően a Társaság élete továbbra is biztonságos és kiszámítható lesz, vagy épp fordítva: megindul egyfajta "lazulós" folyamat, ami egyre inkább a tagság kezébe adja a döntési és szervezési folyamatokat. Még nem látható előre, melyik úton fog járni az MTT. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei, de a veszélyei is.
Már sokan felismerték, hogy a közösség kezd szétesni. Ennek egyik oka (de csak az egyik! ez ugyanis összetett dolog) az lehet, hogy a vezetőség egyre kisebb teret hagy a tagság döntéseinek. Pl., hogy akarnak-e egyáltalán LEP-et, tábort, satöbbit szervezni. Az emberek megszokták már azt, hogy a vezetőség intézi a dolgokat, nekik már nem kell időt és energiát belefektetni ezekbe a dolgokba.
Ebből a szempontból szerencsésebbnek tűnhet, ha a "lazulós" folyamat indul be. Ennek viszont lehet egy olyan következménye, hogy például nem lesz tábor vagy LEP. Merthogy a vezetőség nem szervezi meg, a tagság pedig még nem ismerte fel, hogy neki kell kézbe venni a dolgokat. De lehet, hogy ez az ára annak, hogy a közösség újra magára találjon.
Igazából nem tudom még én magam sem, hogy ez tényleg jobb-e, hiszen számomra a szervezettség, a kiszámíthatóság nyújt biztonságot. De az is lehet, hogy sikerül majd megtalálnunk az arany középutat. :) Mindenesetre elgondolkodtató ez az újfajta szemlélet.



Mint a kommunikációért felelős vezetőségi tag mit teszel annak érdekében, hogy a tagság megfelelően legyen tájékoztatva az MTT ügyeiről?

A legfontosabbnak a különféle csatornák kihasználását tartom: e-mail, fórum, TolkienHU főoldala, papírlevél, Lassi, MTT-blog. Ezeket - az InfoCsoporttal együttműködve - híreket, felhívásokat, havi és félévi hírleveleket írva használjuk ki. Sőt egyre többen fordulnak hozzánk olyan kéréssel, hogy szeretnék a saját honlapjukon is népszerűsíteni az MTT rendezvényeit, programjait, lehetőségeit. Így elmondhatjuk, hogy elég átfogó kommunikációs hálónk van. Aki szeretne valamit megtudni, az könnyen találhat forrást.
Mióta ez a rendszer működik, egy újfajta problémával találtuk szemben magunkat: hiába írjuk meg ezeket a tájékoztatókat, az emberek többsége továbbra is tájékozatlan, mert nem olvassák el őket. Ez is jól mutatja, hogy kevés, ha a vezetőség, ill. az aktív dolgozó réteg megfelelően ellátja a munkáját

Szerinted mivel lehetne aktivizálni a társaságot?

Erre a kérdésre a válasz nem bennem, vagy a vezetőségben rejlik, hanem a tagságban. Ezt tőlük kell megkérdezni.

Ha a hírleveleket nem is, remélem ezt a beszélgetést végigolvastátok, és segített abban, hogy jobban belelássatok egy vezetőségi tag munkájába.





Zsámboki Mónika (Olosta)
2005. november

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére