fbpx
 
 

Út a Rohírokhoz

Sötét fellegek gyülekeznek Gondor felett. Az emberek már tudták: Szauron, a Sötét Úr hamarosan lecsap a városra. A helytartó idősebb fia, Boromir meghalt, testvére pedig valahol Gondor határán, Osgiliathnál hadakozik a portyázó orkokkal és haradiakkal. Az emberek félnek. Bármelyik pillanatban feltűnhetett Mordor serege. II. Denethor, a Város Ura gondterhelten nézte a tájat. Mellette ott álltak tanácsadói.
- Egyedül nem tudunk ellenállni a Sötét Úr támadásának. Alighanem segítséget kell kérnünk minden lehetséges országtól- mondta Denethor
- Tööbek közt a rohíroktól, ugye?
- Tőlük is. Főleg tőlük. A hírek szerint Théoden király győztes csatából tart hazafelé. A Fehér Mágus kudarcot vallott, ám örömre nincs okunk. Olyasvalakit győztek le, aki mindvégig mellettünk kellett volna, hogy álljon. De ne vesztegessük az időt! Közel a vihar, s nekünk nincs menedékünk, hol meghúzhatnánk magunkat. Kerítsék elő a legjobb futárt, s a leggyorsabb lovat, amely a város istállójában fellelhető!




Hirgon, a küldönc éppen lovát itatta, mikor megkapta Denethor levelét. Remegő kézzel csavarta ki a megsárgult pergament. Már régóta sejtette, hogy neki kell majd elvinnie a levelet egy szövetséges országnak. Felesége betegen feküdt az ispotályban, gyerekeit pedig neki kellett volna ellátnia. De a parancs az parancs. Megkérte az ispotály vezetőjét, vigyázzon a családjára. Amint elrendezte ügyes-bajos dolgait, rögtön nyeregbe pattant, s elfeledte minden kínját, keservét. Most csak azzal kellett törődnie, hogy Rohan királya megkapja a vörös nyilat. Vele tartott még két katona: Harog és Beleng, a helytartó emberi közül. Az ég borult volt, mintha előre sejtené az eljövendő dolgokat. A három lovas csak vágtatott. Hirgon tudta, veszélyes dolog manapság az erdőt-mezőt járni. Az orkok gyakorta portyáznak errefelé, s akit elfognak, csúnya halálra számíthat. Élelmük nem sok volt, lovuk könnyű kellett, hogy legyen. Szorosan az Anduin mentén haladtak, s néha meg-megálltak lovaikat itatni. Még közel jártak Minas Tirithez, mikor egyszer csak fülsüketítő vijjogást hallottak a fejük fölül. Egy gyűrűlidérc volt a nyomukban.
- Uramisten, egy nazgûl! –kiáltott fel Harog.
- Fuss, Dereg, ahogy a lábad bírja!- mondta lovának Hirgon. A lidérc egyre közelebb ért. A keselyű, melyen ült, a ló felé fordította rút fejét. A három futár iszonyatos vágtába kezdett, de hiába: a szárnyas teremtmény gyorsabb volt náluk. Hirgon megállt, s így szólt:
- Szauron szolgája, ide hallgass! -A nazgûl elfordította csuklyás fejét.- Mondd meg uradnak, hiába küldi mindenen seregét Gondorra, Minas Tirith állni fog! A lidérc nem mozdult. Lehetetlen volt megállapítani, hogy a megdöbbenés tartotta-e vissza, vagy gúnyosan nevetett magában. Ám az a néhány pillanatnyi dermedtség elég volt, hogy, hogy Gondor emberei megforduljanak, s belovagoljanak egy közeli erdőcskébe. A lidérc vijjogva irányt váltott, s Mordor felé vette az irányt. Hirgonék továbbra is a Nagy Folyó partján lovagoltak. Útjuk harmadik napjának estéjén elérték az Entséd deltatorkolatát. Ott letáboroztak, mert tudták, ahogy közelebb érnek Rohanhoz, egyre több ork-hordával találkozhatnak. Kockázatos lett volna folytatni az utat. Éjszaka hemzsegnek az orkok errefelé. A tábortűz mellett Hirgonnak eszébe jutott a családja és a barátai. Fogalma sem volt róla, vajon lecsapott-e már Gondorra a vész. Miközben ezen töprengett, körbe-körbe járkált a tűz körül. Ugyanezekben a percekben II. Denethor gondterhelten forgolódott selyempárnáján. Hirgon végül odament Haroghoz és Belenghez és együtt próbálták eloszlatni félelmeiket. Tudták, hogy a háború közeleg, s ők nem tehetnek semmi, hogy ezt megakadályozzák. A dolguk most az, hogy minél hamarabb eljuttassák a vörös nyilat Théoden királynak.







A következő nap jóval derűsebb volt. A nap sokszor előbújt a felhők mögül, mintha csak Gondor embereit akarná bátorítani. Kelet felől azonban sűrű köd szállt fel. Úgy tűnik, a háború megkezdődött. Mordor fekete ködöt áraszt, hogy mindenkit elfogjon a félelem és a rettegés. A három futár már a Fehér-hegység lábánál volt, mikor egy csapat ork rontott nekik a hegyekből. Hirgon gyorsan megfogta az íját, s lőtt. Két társa már ki is rántotta kardját. Az orkok tízen-húszan lehettek, de Hirgon nyila rögtön leterített ötöt. A túlélők most szorosan egymás mellett meneteltek lefelé a hegyen mikor leértek, már csak kilencen voltak. Akkor Hirgon is kardot rántott. Egy nagytermetű ork felugrott, hogy repülés közben levágja Belenget, ám mikor földet ért, feje már a zöld gyepen feküdt. Már csak néhány szörny élt, de ezek gyorsan megfordultak, s menekültek fel a hegyre. Egy azonban lent maradt, s az elérte a célját. Íjával belelőtt Harog lovába, majd sarkon fordult ő is. A célzás nem volt pontos. A nyíl csak a ló lábát találta el, de ez épp elég volt ahhoz, hogy az álllat ne tudja folytatni az utat. Denethor, Gondor helytartója pedig mindezt látta. Egy kék színű gömb fölé hajolt, s figyelemmel kísérte a futárok útját. Indulás előtt azt parancsolta nekik, ha egyikük megsérül, a többiek hagyják ott. Nem szívesen tette ezt, de muszáj volt. Nem tudni, hány emberi élet veszhetett volna kárba, azért, mert egyet meg akarnak menteni, mikor nincs rá idő. Igaz, nem Harog sérült meg, csak a lova. Ez is elég volt azonban, hogy ne tudja folytatni az utat. Kantárszíjon vezette az állatot, úgy ballagott Rohan zöld mezőin.
Hirgonék már Meduseldnél jártak, ám a király nem volt ott. Mit tehettek mást, továbbmentek Rohan kapujához, Vasudvard felé.











A következő napon levegőbe valami furcsa, szürke köd került. Ez volt Hirgonék utazásának utolsó napja. A két lovas rázendített egy dalra, melyet maguk költöttek:


Gondor bajban, van közel a sötétség,
Jöjj, Théoden király! Elkell a segítség!
Vörös nyíl érkezik, a király kezébe,
De vajh segítséget ad-e?
Sokféle népek ostromlik Gondort,
S a helytartó, Denethor ilyeneket gondolt:
Barátunk, Rohan csatából jött, embert vesztett,
De attól a barátunk, segít majd nekünk, bolondot nem tettet
Tudniuk kell a Rohíroknak: ha Gondor megtörik,
A levegő lidérc-vijjogással, ork üvöltéssel megtelik.
Segítsen Rohan! Szálljon hát nyeregbe!
Menjetek, futárok! Menjetek sietve!



A dal jókedvre derítette őket. Hamarosan meglátták Rohan kapuját. Ott táborozott le Théoden király. Hirgon beszélt a testőrkapitánnyal, aki bevezette őt egy kerek sátorba. Beszélt a királlyal. Megkérdezte, jönnek-e háborúba a Rohan lovasai. Jöttek. Az ostromlott Gondor összes lakosa egyszerre lélegzett fel, s kiáltotta:

Itt vannak a rohírok! Jön Théoden király!




Vége

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére