MTT Hírlevél (2006. január)

Köszöntő

Kedves Tagtársunk! Örömmel jelentjük be, hogy az újév számos változást hoz magával, ennek első jele ez a megújult Havi Hírlevél, mely színesebb, érdekesebb és talán barátságosabb formában jut el Hozzátok, természetesen anélkül, hogy ez a tájékozódás vagy az információhoz jutás kárára menne. Lesz szó benne a nemrég lezajlott Tolkien Születésnapról, a Farsangi Bálról, a megújuló Tolkien Klub pályázatáról, a csoportokról (többek között a színjátszó társulattá alakuló Synithosról), az adó 1%-ának felajánlásáról és még sok más egyéb érdekes dologról! Reméljük, elégedett leszel az új Hírlevelünkkel, várjuk észrevételeidet, véleményedet az infocsoport@tolkien.hu címre!


Vezetőségi döntések

Az idei nyári tábor helyszíne a Mátra gyönyörű és vadregényes vidéke lesz (Ágasvártól 3 kilométerre), időpontja pedig 2006. július 14-23. A szervezés már elindult, reméljük, hogy a program ismét egy felejthetetlen nyári élményt jelent majd a résztvevőknek!

A farsangi időszak nem múlhat el a hagyományossá vált bálunk nélkül, ezért idén is pályázatot írtak ki a szervezésére, melyet Iru és Esgal csapata nyert meg (a logisztikai feladatokba mások is besegítenek majd), részleteket erről a Rendezvényeknél olvashattok!

Az idén átalakul a régi Tolkien Klub, az elnökség egy újfajta programsorozatra írt ki pályázatot, mely nem csak ismeretterjesztő jellegű lesz, hanem a kreatív csoporttevékenységek és a játékok is fontos szerephez jutnak benne. A cél egy olyan havonta megrendezendő közösségi esemény, amely megerősíti az összetartozás és együttlét érzését mindenkiben. A pályázat részletes kiírását megtaláljátok a Pályázatok és felhívások-rovatban!

Az idén nem lesz tudományos Tolkien-konferencia, mert jövőre egy minden korábbinál nagyszabásúbb és profibb konferenciát szeretnénk szervezni, amelynek az előkészítése beletelik legalább egy évbe. Ebben számítunk azokra, akik szeretnének részt venni tudományos tevékenységeink felpezsdítésében!

A vezetőség február 6-án, hétfőn este ül össze legközelebb, 18:30-kor a Batthyány Alapítványnál (BP. VI. ker. Eötvös u. 24.), ahol a közgyűlés is volt. Lehet jönni, akit érdekel, vagy van mondani-, kérnivalója. A tervezett napirend: 1. Beszámoló a Tolkien Születésnap 2006. szervezéséről és pénzügyi zárásáról. 2. Beszámoló a prágai TokienCon-ról. 3. Beszámoló a tagdíj és tagreform állásáról. 4. Beszámoló a tábor szervezéséről, és döntés a főszervezői megbízás módosításáról. 5. Döntés a 2006. év közösségi, ismeretterjesztő és tudományos programtervéről. 6. Beszámoló és döntés az MTT anyagi és egyéb erőforrásainak 2006. évi kialakításáról - pályázatok, raktárbérlés, saját helység keresése, könyvtárbővítés, stb. Egyéb aktuális ügyek.



Rendezvények

Január 8-án társaságunk negyedszerre is sikeresen megrendezte a Tolkien Születésnapot. A rendezvényre közel 1000 látogató érkezett a Millenáris Parkba, akiket egész napos programok vártak. A programok 10-órakor vették kezdetüket. A Galériában bámészkodók meglátogathatták a Banyapók odúját, szemtanúi lehettek egy pompásra sikeredett bábelőadásnak és rengeteg érdekes tárgy alkotásának lehettek részesei. Eközben a tudomány iránt érdeklődők különböző előadásokon csillapították tudásszomjukat a tündéket, hobbitokat, a sötét erőket és Középfölde összes ismert népét illetően. Az elszántak ismét megpróbálkozhattak a quenya, a sindarin nyelv, valamint a tengwar írás elsajátításával. A színpadon megnézhettük Aldarion és Erendis történetét, tanultunk tünde táncot és elsajátíthattuk a vívás alapjait. A nap díszvendége - Ted Nasmith, a világhírű Tolkien illusztrátor - előadásával és énekhangjával kápráztatta el lelkes közönségét. A napot Tolkien születésnapjának emlékére mondott köszöntő és a Bran együttes koncertje zárta. A szervezők remek munkát végeztek és rendezvénynek is pozitív visszhangja volt a sajtóban.

A Tolkien Születésnap 2006. képeit a következő helyeken találhatjátok meg (vannak átfedések):
Alcar képei: http://kep.tar.hu/alcar/50203105#2
Kriszana képei: http://www.kep.tar.hu/mttkepek/50203562#2
Kincses képei: http://www.kep.tar.hu/myrtle/50203749#2
Tolkien.hu galériája: http://www.tolkien.hu/galeria.php

Január 9-én egy jól megérdemelt Tolkien Születésnap "afterparty" volt, ahol Ted Nasmith-szel együtt a szervezők, vendégek és előadók pihenték ki a szervezéssel járó több hónapos fáradalmakat.
Kriszana képei az eseményről:
http://www.kep.tar.hu/mttkepek/50203563#2

Meghívást kaptunk a Prágai Tolkien Társaság által tartott Cseh TolkienCon-ra (január 13-15.). A Társaságból 5-en vállalkoztak erre az útra: Kriszana, Ankalimon, Angwen, Lau és Brandir.
Kriszana képei megtekinthetők itt:
http://www.kep.tar.hu/season/50207942#2

A GOMUNCS január 21-én délelőtt, a Kicsi@Világ Teaházban a színjátszásról és a kreatív csoportokról tartott megbeszélést, ezen a beszélgetésen nem csak csoporttagok vettek részt. Hogy mire jutottak, arról a Csoportok-rovatban olvashatsz bővebben!

"Kedves Barátunk!
2006. február havának 25-ik napján Farsangi Bál tartatik. Mint tudod, uralkodónk országlása a végéhez közelít, s ezen alkalomból még utoljára megvendégeli szeretve tisztelt barátait és alattvalóit egy különleges hangulatú összejövetelen. Királyunk ifjúkorában igen sokfelé megfordult Középföldén, így hát korábbi kalandjait megidézendő, rendkívüli mulatságban lesz része a meghívottaknak. Királyunk számít továbbá a meghívottak éleslátására is, csakúgy, mint egy esztendeje, hisz az éjjel a leköszönő uralkodó helyére újat választunk, s akárcsak tavaly, az udvar népének döntő szava lesz a választásban. Közületek kerül majd ki új urunk.
Ezen neves alkalomból tehát sok szeretettel várunk a Bálra, téged csakúgy, mint családodat, barátaidat, bárkit, akit szívesen magaddal hoznál. Felhívjuk a figyelmet a farsang bál jellegére, tehát kérünk, alkalomhoz illően elegáns ruhában, vagy pedig jelmezben jelenj meg.
Helyszín: Ipartestületi Székház, Wesselényi utca 73. (1077, Bp.)
Időpont: szombat délután 5 órától másnap hajnalig.
Belépő: A Magyar Tolkien Társaság tagjai számára: 750 Ft
Azok számára, aki nem tagjai a Társaságnak elővételben: 890 Ft.
A helyszínen mindenki számára: 950Ft.
További információért kérjük, keresse fel a Tolkien.HU Farsang 2006 topicját: http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=293." (A szervezők)


Média

A TolkienHU fórumán szavazás indult A Gyűrűk Ura könyv új magyar kiadásával kapcsolatban. A szavazás kérdése:
Megvennéd-e A Gyűrűk Ura könyv javított és kicsit bővített kiadását, ha már megvan neked egy korábbi magyar kiadás?
Megkérünk minden fórumozót, hogy szavazzon. A tét nem csekély: meggyőzhetjük a kiadót, hogy érdemes megjelentetni a Gyűrűk Ura javított kiadását, amely tartalmaz olyan részeket, amelyek a korábbi magyar fordításokból valamiért kimaradtak.
Szavazni csak a fórum regisztrált tagjai tudnak.
A szavazás itt érhető el:
http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=292

Keresünk olyan emberkéket, akik szívesen feldolgoznák a Középfölde topicjait cikkek formájában a TolkienHU számára.
Körülbelül így: http://www.tolkien.hu/view.php?&c=1&a=1932. De az írói fantázia sokszínű, így sok módon lehet még feldolgozni az anyagot. Jelentkezni Brisánál lehet priviben vagy e-mailben (brisa@tolkien.hu).

A Tolkien Születésnap 2006. rendezvényünk számos médiumban megjelent, ezeket az anyagokat szeretnénk összegyűjteni (sajtóanyagok, kritikák, tévés- és rádiósszereplések, ajánló, stb.), ha tudtok ebben segíteni, írjatok az infocsoport@tolkien.hu címre vagy a rendezvény topicjába! Eddig az alábbi linkek gyűltek össze (köszönet érte Remzy_mamának és Elendin Nimnárónak!): http://www.tolkien.hu/view.php?m=5&c=1&a=1966


Csoportok

Az InfoCsoport januárban ünnepelte egy éves születésnapját, megújította a Hírlevelet, és újra átgondolja, hogyan tehetné hatékonyabbá a rendezvények népszerűsítő kampányait. Várjuk ötleteiteket, javaslataitokat, elképzeléseiteket az infocsoport@tolkien.hu címre!

A GOMUNCS koordinátora Leguanember lett. Legközelebb élő találkát március 4.-re terveznek a "kreativitás mibenlétéről, hollétéről és jövőképéről, avagy hogyan ne dögöljünk bele a kedvtelésünkbe. Továbbá arról, kiknek, mit és milyen szinten adjunk elő; igények és elvárások tisztázása; az elkötelezettség kérdéséről; szervezési, próbamenedzselési kérdések; dramatizálásról és Tolkien-történetek lehetőségeiről és csapdáiról; az 'öltözői káoszról' stb." További témajavaslatokat várnak a topicjukba: http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=236.
Április utolsó hétvégéjén (29. vagy 30.) ismét hulladékgyűjtési akció lesz, együttműködve a Gyerekszoba és a Kósza Kommandó csoportosulásokkal.

A Kósza Kommandó összeállította túratervét, ezekhez a programokhoz bárki csatlakozhat: "Januárban reggeli órákban Normafa szánkózás, déltől Széchenyi gőzfürdőben szauna. Februárban János-hegy, Normafa, valamint szokásos Árpád-kilátó, Oroszlán Szikla, ezek nagyon könnyű túrák lesznek. Márciustól keményítünk, először egy könnyedebb Nagy-Kevély, utána egy komolyabb Holdvilág-Árok, Lajos-forrás, Kő-hegy és Szentendre út jön, azután megint egy könnyed Rám-Szakadék, végül egy durva pilisi körtúra, ami legalább 25-30 km lesz és persze kora reggeltől sötétedésig fog tartani. Ezek lesznek az edzőtúrák Gerecsére. Gerecse után pedig Beltaine."

A színjátszók újraszervezik önmagukat és Synithos néven társulattá szerveződnek, "ez magába foglal mindenkit, aki valaha bármit szeretne színjátszani körünkben, a gyufaszálemelgető segédmunkástól Hamletig". Újítások: központi nyilvántartás, egy adminisztratív vezető (Cueddo), egy művészeti vezető (Gillz), a két vezető és a rendezők által alkotott döntéshozói csoport, rendszeres társulati megbeszélések és egy saját honlap: http://synithos.fw.hu/. A következő hivatalos megbeszélésük február 3-án, pénteken lesz 18:00-tól Helyszín: XIV. ker., Ajtósi Dürer sor 19-21., ELTE BTK épülete, I. em. 135. Téma: a társulat 2006-os tevékenysége, különösen a táborig. Ha van kérdésetek, azt a Színművek-topicban feltehetitek: http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=111.


Pályázatok és felhívások

Aki kedvet érez magában a szerepléshez az idei Farsangi bálon, bármilyen műsorszám előadásához (tánc, ének, vers, humoros illetve komoly előadás), az jelezze a jelentkezes_farsang@yahoo.com címen február 20-ig!
Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy ezennel elkezdődik a szokásos szavazás, a Mathom- és a Gandalf-díj ügyében.
A Mathom-díjat az az MTT tag kapja, aki a legtöbbet tette (szavazataitok alapján) az elmúlt évben a Társaságért. A szavazatokat a gumipok@tolkien.hu címre lehet küldeni.
A Gandalf-díjat pedig az a vezetőségi tag kapja, aki szerintetek a legtöbbet tette a Társaságért az elmúlt évben. A szavazatokat a gandalf_farsang@yahoo.com címre várjuk. A díjakat a Farsangon adjuk át.
Aki szeretne részt venni a Farsangi Bálon, az jelezze jegyvásárlási szándékát, ezen a címen: jegy_farsang@yahoo.com. Legyen benne: Polgári név, Nick-név, hány jegyet kíván venni. Aki a magáén kívül másnak is szeretne vásárolni (család, stb.) az írja oda az illető státuszát (MTT tag, Nem tag).

Talált tárgyak osztálya:
LEP: drót fejdísz 1 db, fekete póló szíjakkal és fémkarikákkal 1 db, fekete vászonnadrág madzagos 1 db, gumikés 1db, ing 6 db (vörös, lilás, barna-drapp kockás, kék-barna kockás, olajzöld enyhén katonai beütéssel, fehér magyaros).
50. évforduló: két pár női cipő (fehér, fekete)
Tábor: pár póló és alsónemű.
A tárgyakért jelentkezni Erynél (ery@tolkien.hu) lehet. A gazdátlan darabokat március 31. után a kukába kerülnek.

"A Magyar Tolkien Társaság pályázatot hirdet a 2006. tavaszi félévében egy a korábbi Tolkien Klubhoz hasonlóan havi rendszerességgel megrendezendő eseménysorozat megszervezésére és lebonyolítására: Az eddigiekkel szemben a Klub elsősorban nem a tolkieni mitológia részletes elemzését szolgáló ismeretterjesztő előadások, vetélkedők sorozata lenne. Az a cél, hogy olyan rendezvény jöjjön létre, amely az MTT tagok és szimpatizánsok mind teljesebb köre számára vonzó programot kínál. A klub programjai között minden alkalommal biztosítani kellene:
- Olyan közösségi kereteket, ahol beszélgetős, játékos keretek között átélhető az EGYÜTTLÉT öröme.
- Olyan kreatív lehetőségeket, illetve a különböző jellegű művészeti alkotások bemutatásának lehetőségét, amely a társaság tagjai számára közelebb hozza, átélhetővé teszi a tolkieni hagyományban oly fontos alkotó-tevékenység szépségét.
- Széles körű érdeklődésre számot tartó a tolkieni világot felidéző ismeretterjesztő programpontok.
Értelemszerűen ezért olyan vállalkozó csoportokra számítunk, amelyek tagjai között mind a közösségi programszervezésben, mind a kreatív és ismeretterjesztő programok összeállításában mutatkozik némi tapasztalat (vagy legalábbis érdeklődés).
Az elnökség szívesen látná, ha a program felépítésében a szervezők nagymértékben építenének az MTT létező csoportjainak aktivitására.
A rendezvény lehet ingyenes, de amennyiben a tervezett programok, vagy a helyszín miatt költségek merülnek fel, minimális (max. 2-300 Ft-os) belépődíjat lehet szedni. (Amiből persze az MTT tagoknak a szokásos kedvezményt biztosítani kell.)
A Klubnak legalább havonta egyszer kell megrendezésre kerülnie. (Jó lenne, ha még márciusban lehetne az első.)
Az eseménynek helyszínt biztosítana mind az Eötvös Kollégium, mind a Batthyányi Alapítvány. De a Zöld Macska is szívesen vállalkozna a helyszín biztosítására. A pályázók más helyszínt is választhatnak.
Az eseménysorozatnak nem kell Tolkien Klub nevet viselnie, ha a pályázó szerint az új programkínálathoz más név jobban illik, akkor arra is javaslatot tehet a pályázatban.
A kijelölt főszervezőnek és csapatának kell biztosítani a rendezvény helyszínét, megszervezni a programokat, gondoskodni a promócióról, valamint az egyes klub-alkalmak lebonyolítása is feladatuk közé tartozik.
A rövid koncepciót és a szervezői csapat tagjainak bemutatását tartalmazó leírást a vezetoseg@tolkien.hu címre várjuk 2006. február 5. (vasárnap) éjfélig."

"Kedves Barátunk!
Közeledik az adóbevallás időpontja, és ezzel a befizetett 1% adóról való rendelkezés határideje is.
Kérjük, hogy amennyiben lehetőséged van, utald személyi jövedelemadód 1%-át a Magyar Tolkien Társaság (adószáma: 18178209-2-42) részére, hogy az alapszabályban megfogalmazott feladatainkat (J. R. R. Tolkien műveinek magyarországi megismertetése, terjesztése, népszerűsítése) minél könnyebben végezhessük.
Ehhez csupán a mellékelt rendelkező nyilatkozatot kell felhasználnod: a leírtak szerint külön borítékban mellékelni adóbevallásod mellé.
Természetesen a legjobb az lenne, ha az 1% felajánlására meg tudnád kérni családodat, barátaidat is (a nyilatkozat fénymásolható).
A rendelkező nyilatkozat letölthető innen:
http://www.nonprofit.hu/szerv/nyilatkozat.html
A kedvezményezett adószáma: 18178209-2-42. A kedvezményezett neve: Magyar Tolkien Társaság Kulturális Egyesület.
Támogatásodat megköszönve: a Magyar Tolkien Társaság Vezetősége"

A Lassi szerkesztősége cikkeket, lelkes jelentkezőket vár a tavaszi szám összeállításához. Jelentkezzetek e-mailben (morgana@tolkien.hu) vagy a fórumon (http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=122), ha lehet konkrét ötletekkel!


Következő Hírlevelünk 2006. március elején jelenik meg.

2006. február 1.


A hírlevelet az InfoCsoport írja és szerkeszti, a terjesztéséért Sándor Éva (Brisa) felelős.
Elérhetőségek: infocsoport@tolkien.hu és brisa@tolkien.hu

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére