7. Újra Ithiliában


Az erdő nagyon megváltozott mióta utoljára jártak itt tavasszal. A földek feketébbek lettek és mind két kósza szemében csak most tűnt fel, hogy Szauron csatlósai mekkora károkat okoznak ezen a csodás földön. Tarthion egy szót sem kérdezett tőlük, aggodalmas szemei elárulták, hogy veszélyes lehet az, ha itt a semmi kellős közepén elkezdenek beszélgetni.
Mind a ketten ismerték elég jól és emiatt nagyon csodálkoztak barátjuk e tartózkodó viselkedése miatt. Nem sokkal Henneth Annûnba menet viszont megértették mikor egy kisebb ork csorda rohant el mellettük, és csak az mentette meg őket attól, hogy ne vegyék őket észre, hogy teljesen nesztelenül közlekedtek.
Kora délután értek be a titkos rejtekhelyre ahol miután megebédeltek lepihentek. Teridan nem sokat pihent, majd visszament a társalgóba és leült az asztalhoz Tarthionnal szemben.
- Barátom – kezdte Tarthion – elmeséled, mi történt veletek
- Még nem, várjuk meg Faramirékat – mosolyodott el a másik fiú
Utána másról kezdtek beszélgetni, Tarthion elmondta a nyugtalanító híreket, hogy túlságosan sok lett az utóbbi időben az ork errefele. Teridan pedig elmondta, hogy találkoztak vagyis messziről látták az egyik nazgûlt. Mind a ketten nyugtalanító hírekről számoltak be a másiknak, amikor pedig végre a vidámabb témához értek öt árny zavarta meg a beszélgetésüket.
Teridan nappal szemben is megismerte őket az elválaszthatatlan ötös fogat volt.
- Teridan! – kiáltott fel meglepetten Faramir – Hát megjöttetek végre!
- Pherive hol van? – kérdezte gyorsan Thilanna
- Dol Amroth hercegnője a szobájában van – mondta büszkén mosolyogva a fiú
- Mit mondasz? – kérdezte mindenki egyszerre
Teridan elnevette magát.
- Nagyon sok mesélni valónk van
Pherive kedvese nevetésére ébredt fel, kissé összeszedte magát és csak utána ment ki a többiekhez. Thilanna kedvesen magához ölelte és látszott, hogy mennyire örül barátnője visszatérésének. Pherive félve köszöntötte Faramirt, mert még nem tudta, hogy a fiú tudja-e már, hogy ők unokatestvérek.
- Örülök, hogy látlak nővérem – mondta és ő is megölelte a lányt – Sosem gondoltam volna. Nagyon jó, hogy visszaértetek, már nagyon vártunk titeket.
- Én is örülök a viszontlátásnak Faramir – felelte mosolyogva Pherive – Bátyád nincs itt? Úgy kívánnék szót váltani vele.
- Sajnos nincs már jó ideje, apánk Rohanba küldte Théodenhez.
Tovább beszélgettek volna, de Herusír kíváncsiságtól remegő hangon felkiáltott.
- Üljünk le vacsorázni és meséljétek el részletesen, hogy mi történt veletek az elmúlt fél évben.
- Ez nagyon jó ötlet – helyeseltek a többiek.
A vadászok jó zsákmánnyal tértek vissza így a vacsora bőséges volt.
- Mikor álltok már neki a mesének? – noszogatta Tarthion Teridant, mert ő sem tudott semmit a Dol Amroth-i kiruccanásról
- Nos, akkor figyeljetek – kezdte Teridan egy kupa borral a kezében, a hangulat eddig is nagyon jó volt az eddigi beszélgetés alatt – Először is innen Minas Anorba mentünk ahol szerencsére kaptunk lovakat. Gondor mezőin vágtatva az összes falut és várost felgyújtva és kifosztva találtuk ahol mindenki levolt mészárolva – hangja komor lett – egy haldokló lánytól megtudtuk, hogy orkok voltak egy Nazgûl vezetésével. Nem sokára amint elértünk Dol Amroth földjére karaván kísérőként tettük meg az utat a fővárosig. A levelet könnyedén el tudtuk vinni Imrahilnak aki szívélyesen fogadott minket és már számított a levélre. Szinte azonnal el tudta mondani, hogy Pherive édesanyja, Luneria, a dol amroth-i Finduilasnak, Faramir és Boromir édesanyjának testvére egy nemes ifjúnak, Sorinnak volt a kedvese, de szüleik ellenezték a kapcsolatot. Azonban a lány teherbe esett, és a város úgy határozott: vagy száműzik őket, vagy a leendő gyermeket születése után azonnal megölik, és utána sem lehettek volna együtt soha. A szerelmesek a menekülést választották, és Dol Amrothban nem tudtak többé róluk. A többit már mi is Elrondtól tudjuk. Sorin már északon a Megye közelében esett el majd Luneriát a szürke tündék találták meg és vitték Szürkerévbe. Három hónappal később ott született meg Pherive, de az édesanyja nem sokkal később meghalt, de az igazságra most végre fény derült, így a szüleim már nem ellenezhetik a házasságot és Pherive nagyszülei az áldásukat adták ránk.
- Ez nagyszerű hír – mosolygott Thilanna
- Köszönöm – mondta a másik lány
Még késő estig beszélgettek arról az időről amíg nem voltak itt.
- Igazán jó nyomolvasók lettek – nevetett Tarthion – lassan már kószának is elmehetnének
- Mi az, hogy lassan? – nevetett vissza Melhín – legutóbb még mást mondtál
- Valóban, - mosolygott tovább – de most, hogy Teridanék visszajöttek megemelkedett a mérce.
Erre már mindenki hangosan nevetett. Ettől kezdve minden vacsora és nap ilyen jó hangulatban telt.
Egyik nap csak Tarthion, Teridan és Pherive mentek ki, a többiek maradtak Henneth Annûnban.
A nap magasan járt, ennek ellenére hideg szél fújt elhozva a közelgő tél első jeleit. Ezen a napon minden eddiginél messzebbre mentek. Már maguk mögött hagyták már az erdőt is, de addig is minden nagyon gyanúsan csendes volt és egyetlen orkkal sem találkoztak.
- Valami készül – suttogta Pherive a fiúk bólintottak
Még előrébb lopakodtak úgy félmérföldnyit, amikor hangos csörtetést hallottak furcsa trombitaszerű hanggal és kiáltozásokkal tarkítva.
- Mi lehet ez? – kérdezte Teridan
- Haradiak – morogta Tarthion és beleszagolt a levegőbe – és olifántok.
- Azok nem csak a mesékben léteznek? – kérdezte döbbenten a lány
- Sajnos nem Pherive, ők is valós ellenség.
- Nézzük meg őket, hogy hányan vannak – javasolta a lány
Még közelebb osontak, előttük volt egy igen magas domb, annak a tetejére másztak fel, és onnan tekintettek le. Három óriási olifánt állt a domb aljában és száz körüli haradi. Az olifántok hatalmasak voltak, a hátuk tetején nagy „utazó házak”. Mindegyikben úgy tucatnyi ember fért volna el. Hat az ormányuknál is nagyobb agyaruk volt mindegyik végére külön felszerelve még tűhegyes lándzsaszerű dolog.
Félelmetes ellenfelek voltak, senki és semmi nem maradhatott velük szemben talpon.
- Figyelmeztetnünk kell Boromirt és a helytartót. – suttogta Pherive, hangja a völgyben hangosan vízhangzott. A haradiak egy emberként kapták fel a fejüket a kószák felé.
- Kapjátok el őket élve! – üvöltötte az egyik
- Futás! – kiáltotta Tarthion
Mind a hárman futásnak eredtek. Egy kis előnyük volt, mert az ellenségnek még fel is kellett érnie a domb tetejére. A cserjés felé vették az irányt, úgy remélték ott egy kis előnyre szert tehetnek. Kétszáz méternyit sprintelhettek mire a haradiak felértek a domb tetejére. Nyílvesszők kezdtek feléjük száguldozni, majd Pherive egy hangos sikoly kíséretében elesett, egy nyíl állt ki a vádlijából. A társai már készültek vissza fordulni.
- Fussatok tovább! – kiáltotta, majd felállt és tovább futott ő is
A haradiak leindultak utánuk, nagyon gyorsan mozogtak Pherive lassabban, mert fájdalmai is voltak, de minden erejét beleadta. Sikeresen elérték az erdőt, de itt elvesztette a többieket, igaz már tudta hol van, de egyre lassabban mozgott.
Sebe lüktetett és vérzett jó nyomot hagyva üldözőinek. A barlangok felé botorkált. Háta mögött már hallatszottak a haradiak, futni akart, de elesett és felnyögött. Végül minden erejét összeszedte és odafutott a barlangokhoz. Nagy nehezen odaért, hangosan zihált és a sziklák visszaverték a hangját. Ekkor valaki elkapta a derekánál, behúzta a sziklákhoz és a szájára tapasztotta a kezét.
- Halkabban – sziszegte Tarthion, majd mikor a haradiak elhaladtak mellettük levette a lány szájáról a kezét – Jól vagy?
- Nem – rázta meg a fejét Pherive – még mindig vérzik.
- Mutasd – kérte a fiú
- Hol van Teridan?
- Itt vagyok kedvesem – mászott elő a sziklák mögül majd megnézte a sebet – Ez ronda.
- Kiszedem – folytatta – Tarthion fogd le kérlek
- Nem kell, nem fogok se ugrálni se sikítani
- Elhiszem kedvesem, de ez túl mélyen van és még itt az ellenség a közelben. Tarthion kérlek
A fiú lefogta és befogta a lány száját. Teridan megfogta a nyílvesszőt és egyetlen rántással kiszedte a Pherive vádlijából. A lány sikított majd ájultan omlott bele az őt tartó kezekbe.
- Vegyél ki a táskából kötszert – mondta Tarthion miközben lefektette a földre a társát.
Még félórát maradtak itt, majd Teridan felemelte kedvesét és visszaindultak a rejtek helyre, bent azonnal egy felcserre bízták a lányt és felkeresték Faramirt.
- Faramir, beszélnünk kell – mondta Teridan
- Mond barátom.
- Súlyos gondok vannak Ithilia keleti részén és az erdőn túl.
- Miféle? Orkok?
- Nem, az lenne a legkisebb…
- Akkor mi? – kérdezte a fiú aggodalmasan
- Haradiak szász-számra és olifántok.
- Azonnal küldetek egy levelet Boromirnak, erősítésre van szükségünk. Pherive, hogy van?
- Jól, gyorsan rendbe fog jönni.
Szerencsére volt gyógyító is a rejtek helyen, így Pherive sebe napok alatt teljesen begyógyult. Háromhéttel később Pherive mindenkinél korábban kelt, a nap sem kelt még fel. Kint már sárgultak a levelek. „Korán kezd őszülni” – gondolta. Bentről félóra múlva mászkálást hallott, valaki más is vele egy időben kellhetett, majd meghallotta Faramir és Thilanna hangját.
Pherive is lány volt, így nem kellett neki sok idő, hogy észre vegye Thilanna vonzódik Faramirhoz, bár a fiú látszólag nem így gondolt rá. „Szegény lány, remélem egyszer megtalálja a boldogságot”
Minden nap kint járták a vadont egyre-egyre közelebb Mordorhoz. Egyik nap, nem sokkal ezen beszélgetés után, Teridanék későn ébredtek fel, a többiek már útra készek voltak. Gyorsan összepakoltak és csatlakoztak társaikhoz. Délig a vadont járták ekkor megálltak megpihenni egy kisebb réten. Thilanna odament Pherivéhez.
- Pherive – kezdte a fiatalabb lány – rossz előérzetem van, reggel is korán keltem miatta, még sötét volt.
- Nyugodj meg barátném – mosolygott a másik lány – biztosan csak a tél közeledtét érzed.
- Úgy gondolod?
- Igen, nyugodj meg, amúgy emiatt én is nyugtalanul alszok az utóbbi időben.
Közben Faramir felküldte az egyik fára Thaliont. Fertály óráig úgy tűnt, hogy teljesen feleslegesen, mert semmi sem történt és semmi sem látszott.
- Ork csapat közeledik délkelet felől – kiáltott le
- Hányan vannak? – kiáltott fel Teridan
- Úgy két tucat körül.
- Nem szeretnék velük találkozni – morogta Herusír
- Nem tudunk kitérni előlük, nem tudom hova tarthatnak.
- Elbánunk velük ha idejönnek – nevetett Melhín
Mindenki elővette a fegyvereit és csendesen várakoztak, ellenszél volt az orkoktól fújt feléjük így azok nem tudták kiszagolni őket. Percek múlva Thalion a fáról leszólt megint.
- Továbbra is erre jönnek, és nem is sejtik, hogy itt vagyunk, felőlük fúj a szél és már nagyon közel vannak.
- Gyere le! Pherive hasznát vesszük az íjadnak – mondta Faramir és átkozta magát, hogy ő nem hozott.
Nem kellett tovább várniuk fél percnél, mikor ők már meglátták az orkokat, de azok még őket nem, de csak egy pillanat választotta el őket ettől. Pherive nem is tétovázott, megfeszítette az íját és lőtt, egy ork holtan dőlt el.
Hat íjász volt az ellenfélnél. A támadók megpróbáltak a védők mögé kerülni, hogy ne zavarják a saját íjászaikat. Azok nem Pherivét célozták, nyílván nem látták, mert a lány behúzódott egy fa mögé. Mellette közvetlenül Thilanna harcolt. Pherive gyorsan leszedett négy íjászt és azok holtan terültek el.
Közben a többieknek is jutott ellenfél. Faramirnak, Thalionnak, Herusírnak és Thilannának kettő-kettő őket nézhették kevésbé tapasztaltnak vagy kevéssé veszélyesnek, Melhínnek egy, Teridannak négy és Tarthionnak öt. Igaz a többieknek kevés ellenfél jutott, de ez nem azt jelentette, hogy könnyen legyőzhető is, így nekik is igen meggyűlt velük a bajuk.

Teridan az első két orkjával könnyedén végzett, egy-egy vágás elegendőnek bizonyult, mert semmilyen vértet nem viseltek. Nyílvesszők suhantak el mellette, de nem találtak és gyorsan abba is maradtak, Pherive elintézte őket. A másik két ellenfele pedig sisakot és pikkelyvértet is viselt. Folyamatosan támadtak, túlságosan is egyszerre ami aggodalomra adott okot.
Teridan nem tehetett mást, mint próbált az íjászoktól távol maradni és minél messzebb kerülni tőlük, közben folyamatosan védekezett és támadott, pár apróbb karcolást is összeszedett amikor egy jól irányzott kitöréses szúrással sikerült szétpattintania egyik ellenfelének pikkelyvértjét és az felnyársalódott a kardra, kihúzta belőle és szembefordult az utolsó orkkal, hallotta, hogy Pherive kiállt valami, de arra nem figyelt, hogy mit, majd egy pillanattal később meghallotta Thilanna sikolyát.

Tarthion öt ork gyűrűjében járta „harci táncát” két rövidkardjával. Pengék vágtak az ellenfelekbe, kik ettől még inkább megvadultak, de sokkal többet is hibáztak. Nyílvessző állt az egyikbe, „Pherive jól célzott” - nyugtázta magában. Tarthion továbbra is folyamatosan támadt pontosan kiszámított vágásokkal. Először csak kis vágások az inaknál majd egyre mélyebbek és kis idő múlva további két ork feküdt holtan a lábainál és már a másik kettő is erősen végzett. Ügyes cseleket vetett be, fárasztotta őket. Ugrál össze-vissza további apró vágásokat ejtve ellenfelein, majd a támadásaik elől szinte nevetve táncolt félre. Azok erre vérszemet kaptak és ők is folyamatosan támadtak, de azok a vérveszteségüktől és a haragjuk miatt ügyetlenek voltak és erőtlenek. Ekkor hallotta meg Thilanna sikolyát.

Pherive közelebb mozgott az íjászokhoz, mert már nem látta őket, közben leszedett egyet-egyet Teridan és Tarthion orkjai közül. Látta, hogy a hozzá közel álló Thilanna túlságosan is közel került az ork íjászokhoz akik ráadásul őt célozzák.
- Thil! Húzódj hátrébb túl közel vagy az íjászokhoz – kiáltotta miközben felhúzta az íját.
Thilanna meghallhatta, mert hátrábblépet és kihúzta a kardját az éppen megölt ellenfeléből. Az ork és Pherive egyszerre lőtt. Az ork holtan esett össze, Thilanna pedig kiáltva rogyott térdre a lábába fúródott nyílvessző miatt, és emiatt a következő nyíl a másik lába helyett a mellkasába állt bele. Pherive a következő pillanatban lelőtte ezt az utolsó íjászt. Thilanna pedig eldőlt a földön.
Pherive miközben lelőtt még több orkot a többiek ellenfele közül látta, hogy Melhín megmenti a magatehetetlen húgát egy őt lecsapni készülő orktól, de ő is megsérült közben. Elfogytak a nyilai, így ő is kardot rántott és levágta Teridan és Tarthion ellenfeleit.
Fél perc múlva elfogytak az orkok. Herusír, Thalion és Faramir odamentek a földön fekvő lányhoz. Faramir visszafordult és sírva megrázta a fejét. Pherive térdre rogyott és hangosan felzokogott a másik két fiú csak csendben sírt.
- Az én hibám – zokogta – Miért nem lőttem előbb, akkor még mindig élne.
Teridan magához ölelte. Szótlanul próbálta vigasztalni, de a lány vigasztalhatatlan volt. Hallották ők is Herusír halk hangját.
- Az ő vére, aki nővérünk és igaz barátunk volt egy személyben, mindig, amióta csak emlékszem. És most nincs többé.
Utána még sokáig ottmaradtak gyászolni. Tarthion visszament egy lóért Henneth Annûnba. Mikor visszaért társai felemelték a holttestet feltették a lóra és lassan visszatértek a rejtet táborba. Mindenki aki ott volt gyászba borult és azonnal lovast küldtek Minas Tirithbe a szülőkért.
Még soha sem volt olyan szomorú este a menedéken, mint ez. Senki sem szólt semmit. Pherive még mindig sírt, látszólag őt viselte meg leginkább az egész, képtelen volt magában tartani a bánatát és gyászát. Ő volt az egyetlen aki az egészet látta a többiek csak a sikolyra lettek figyelmesek.
Igen sokára aludni tértek, de egyikőjük sem tudott. Pherive most nem bújt Teridanhoz, külön ágyba feküdt és nem szólt egyikkőjükhöz sem. A másik két fiú halkan beszélgetett majd amikor elcsöndesedtek Pherive kiment a barlangból.
Lement a tó partjához és felhúzta a térdeit és átölelte őket, most csendesen sírt. Negyed óráig lehetett így egyedül amikor lépteket hallott, arra fordította a fejét. Faramir volt az. Leült a lány mellé és átölelte, kék szemei vizenyősek voltak, nemrég ő is sírt.
- Az én hibám volt Faramir – mondta sírva
- Ne butáskodj Pherive, te mindent megtettél
- Lassú voltam
- Nem, ha te nem vagy ott akkor mindannyian halottak lennénk, nem csak Thilanna.
- Szeretett téged, nem úgy, mint egy barátot, több voltál neki.
- Most már tudom, Melhín elmondta. Le kellene feküdnöd fáradt vagy.
- Tudom, de nem tudok aludni.
- Gyere – felállt és felsegítette a lányt.
Felmentek, de nem tudott egyikőjük sem elaludni,
Két nap múlva megérkeztek a szülők –Thinthon és Gilril - Minas Tirithből. Fiúkat hosszasan ölelték magukhoz. Thilanna azt szerette volna ha itt temetik el.
- Legalább halálában is közel lesz hozzánk – mondta Faramir
A temetésen ott volt az összes katona is, csak Boromir hiányzott akit kötelességei miatt még mindig a messzi Rohanban volt. A temetés csöndes volt, most már Pherive is csak csendesen sírt. A koporsót Melhín, Thalion, Faramir és Herusír vitte és ők is eresztették bele a földbe.
A vidék virágaival lepték el a sírt, majd Melhín énekbe kezdett.

Homályba bukik Arien kocsija,
Henneth Annûn vízfüggönye mögött
Nézzük együtt, csendesen állva s tudva:
Te már nem lehetsz itt barátaid között.

Ilúvatar! Te leghatalmasabb!
Nem kérek én tudni titkokat,
Nem kérek kincset, hatalmat, hadsereget,
Hogy játszva győzzem le ellenségemet,
Nem kérek szavakat, melyekkel elmondhatom,
Mily mérhetetlen ez a fájdalom.

Magamnak nem kérek semmit
Sőt – inkább vedd el, ha van mit
Csak annyit kérek: e tiszta lányt
Kit ily hamar ért el a halál
Vedd magadhoz, s a kegyben,
Mit ember lelhet ott,
Részesítsd e lelket,
Hadd nyugodjék a halott.

Homályba bukik Arien kocsija.
S kigyúlnak sorra fent a csillagok
Nézzük együtt, csendesen állva, s tudva:
Egy már Varda ékszerei közt nem ragyog.

Mikor befejezte Pherivére nézett és bólintott. A lány is énekbe kezdett. Hangja halk volt a fájdalomtól mégis tiszta és lágy és megy nyugtatta valamelyest azoknak a lelkét akik hallották az énekét, Tarthion felismerte régen a tündék tanították énekelni.

Igaz barát volt, harcos és testvér
Igazi gyöngyszem, ki mindennél többet ér
Vére árán is védte a csodás hazát
S eközben érte el a meg-nemérdemelt halál

Barna szeme egyszerre volt vidám és komoly
Sokan nem is tudják milyen lányt vesztett Gondor
Hosszú aranyhaját lobogtatta a könnyed szél,
de már többé nem játszhat rajta a kacér fény

Menteni próbáltál, mikor szinte nem is ismertél
Majd utána a fogságban is sokat meséltél
Úgy szerettelek mintha most is húgom lennél
Bárcsak kaphattál volna még egy esélyt

Soha sem feledlek drága barátném Thilanna
S halálod soha sem hoz már nekem szép napokat...

Hangja elnémult és megint sírni kezdett. A temetés után a szülőknek haza kellett térniük Minas Tirithbe. Két nappal később Boromir érkezett Henneth Annûnba.



folyt köv.