DÁVIDOVICS ANNA VERSEI:
Cerin Amroth dombján
(I. helyezett)
Mozdulatlan, két magas alak állt
Cerin Amroth örökzöld füvén,
látták Keleten a növekvő homályt,
ahogy Nyugatra húzódott lassan a fény.
Lágy, daloló szél motozott
az aranyló mallornlevelek között,
a hajnal ígéretével mindig újat hozott,
megjelent, majd ismét elköltözött.
A fényözön lassan teljes lett,
akár az alattomosan kúszó sötét,
tengerként öleltek körül egy szigetet,
Cerin Amroth smaragdzöld körét.
A két alak nem mozdult,
de szemük Keletre tévedt...
majd gyorsan Nyugatra fordult,
látni vélve a messzi-fehér Révet.
Elfordultak. Megtagadták
a keleti, gonosz homály-rémet,
s a Rózsapírba nézve látták
az elvonuló tünde-népet.
S bár a Nap eltűnt az ég alján,
ők csak álltak egymás mellett ott,
Cerin Amroth virágoktól terhes dombján
szívük és sorsuk örökre egybefonódott.
A haldokló rohír
Csatának hőse lett, de fájdalma nagy,
körülötte társai, a holtak már kihűlnek,
s a kín fekete árnyai összegyűlnek,
mint rút tetemre a dögmadarak.
Marcangolja testét a fájdalom, s a szent
ügy, melyért vért vett s adott,
számtalan sebet osztott és kapott,
nem nyújt gyógyírt s enyhet.
Komor kísértetek köröznek felette,
s már kinyúlt érte a halál hideg ujja:
élete gyertyáján a lángot más szél fújja,
s nem csihol semmi másikat helyette.
Tűnő gondolatai után két kézzel kap,
de már rákúszik a nyirkos homály,
akárcsak szeméből, mint aranyos fonál:
kihunyt a fény egy pillanat alatt.
A csend húrja elpattant,
megtört, mint halott tekintet,
s a hős porrá lett, örökre feledett
nyugodott békén a zöld dombok alatt.
Az utolsó nolda
Ajándék lettél a világnak
Börtönbe zárt remény,
Körülötted sok szív oly kemény...
S régi dalok már nem szállnak.
Áldott vagy, eleven tűz,
Elfojtott a szürke hamu rég,
De benned a láng kihunyhatatlanul ég,
S jajszóval Keletről Nyugatra űz.
Halhatatlan lélek, hordoztad
Halandó tested béklyóját,
Világok bánata nehezedik rád...
Végéhez közelít már utad.
Otthonod itt nem leled,
S titok előtted minden már,
Válaszokat, ki nem talál,
Képzet-táncot játszanak veled.
Nincsen rád többé szükség,
Terhed átka nyomaszt,
Álomban lelhetsz csak vigaszt...
Vége már, semmi kétség.
Az időd, ím itt lejár
Hív haza téged a Tenger,
Szólít már a hű szelekkel...
Bolygó lelked végre hazaszáll.
SÍPOS ÉVA VERSE:
Númenor
Tűz emészti lelkemet,
Víz a szemeimet,
Elveszett a világ
ege, alámerült.
Kincse, szépe,
jókedélyű
nevetése
Meneltarma tűznek
martaléka, s a
szél dühödve vágta
utolját a fajnak.
ijedtében remegett
a föld fundamentuma,
félelmét nem titkolva
csusszanak a hegyek:
Temetnek el hűtlen,
szép lányokat, büszke
úrnőket, kiket egykoron
a Fény övezett.
Nevetés és muzsika?
Mind oda. Bölcs és
Tudós, fiú és lány,
Végtelennek látszó, üde
csalfaság...
SZABÓ ZSOLT VERSE:
Ariandúniel
Végignézvén társaimon látom a bút.
Úton vagyunk, mi Mordorba vezető út.
Reménytelenséget látok mi bántja mind,
Vissza talán sohasem juthatunk már mi.
Hosszú az út, minek vége van ott,
Ahova önszántamból megyek most.
Kérditek tán, ki is vagyok? Hát megmondom,
Mielőtt kitört a vész én bizony mondom
Paraszt voltam, és állatokra volt gondom
De most kardot fogok, mert hív hazám, Gondor.
Hosszú az út, minek vége van ott,
Ahova önszántamból megyek most.
Nem vagyok én katona, csak egy földműves,
Mégis, bajtársaim közt csak én nem félek.
Míg ők mind félelem fagyától reszketnek,
Szívemet ez tartja melegen: Szerelem.
Hosszú az út, minek vége van ott,
Ahova önszántamból megyek most.
Nem hajt engem dicsőség, csak a szeretet,
Mit hazám, és egyetlenem iránt érzek.
Nem nekem mondják: Itt jár Elessar király,
Mert kiért harcolok, egy tündéri leány.
Hosszú az út, minek vége van ott,
Ahova önszántamból megyek most.
Gesztenyebarna haja hosszú, hullámos
Fürtökben lóg le, arcán tündéri mosoly.
Szeme, mint a tenger, titokzatos és mély,
Ajka parázsként izzik, s édes, mint a méz.
Hosszú az út, minek vége van ott,
Ahova önszántamból megyek most.
Lelke, mint Sorontar, a nemes sas madár
Ragadta el enyémet, s nem ereszti már.
Örök foglyává váltam a szerelemnek,
Szabad katonája másodszülötteknek.
Hosszú az út, minek vége van ott,
Ahova önszántamból megyek most.
Megérkeztünk. Fekete kapu előttünk,
Sötét, reménytelen gondolat mibennünk.
Szól a szózat, de Halál jön s ömlik a vér,
Ömlik a vér, körülem már eltűnt a fény.
Lelkem szárnyal, messzi partok felé ível
Meghaltam, hogy élhess Airandúniel.
KÁLMÁN ESZTER VERSEI:
Faramir siratója
halálba lovagol
az ifjú sereg
apja küldte és õ
nem ellenkezett
habár fájt a szíve
s szólt az ének
hogy ne tegye
(az apja csak evett)
a hûség ideköt
-mondta
s mi mást
mondhatott volna
virágokon tapostak a lovak
szállt, nyargalt a sereg
s szálltak a nyílvesszõk
szembe vele
(az apja csak evett)
az ösvények
hazatérnek végül
s száll fenn az
ének értük
sikolt a Végzet
s halálba lovagol
az ifjú sereg
Osgiliath-i búcsú
Gondor selyme
fennen lobog a szélben
búcsúzik a testvér
jóslatok kergetik ki a télbe
"e napot ne feledd, öcsém,
mert ma szép volt az élet!"
néznek egymásra, és sejtik
egyikük útjának örökre vége...
Az Utolsó Szövetség
napsütötte mezõk
- árnyékba boruló hegyek
csillogó patakok víze
- viharfelhõk jötte
madárszó száll a szélben
- sûrû sötétség kúszik fölötte
ártatlan kék szemek
- vicsorgó állatok menete
halhatatlan szépség küzd ott
a halandó vak gyûlölettel
a csata még zajlik
szürkül a föld a teher alatt
dõlnek a törzsek
utolsó menedékei még a népnek
árnyak vágtatnak a vérben
sikoltásuk visszhangzik az éjben
- az Utolsó Szövetség már rég szétszakadt
kísértetarcok csak a rothadó víz alatt...
DOBOS ISTVÁNNÉ SZABÓ SZILVIA VERSE:
Aragorn
Halk léptek a homályban,
láncingen villanó holdezüst,
tündeharcosok és Arwen
mosolya mindenütt.
Hegy-völgyet bejártam,
e vidéket elég jól ismerem,
oldalamon a kard ritkán pihen,
a lélek idebent sohasem.
Vándorutak magánya vonz,
életem csupa rejtelem,
nem sejti senki származásom,
helyem a világban nem lelem.
Gandalf üzent, feltűnt a Gyűrű
a félszerzetek apró népe közt,
nem tudják, mit hoz az élet
ha hatalma kitör, s megkötöz.
Felébredt csendes szunnyadásból,
gonoszul tágra nyílt szeme,
lidércek űzik hordozóját,
megronthat bárkit izzó ereje.
Nehéz úton jár most Frodó
s vele bátran a többiek,
igaz barátság az övék,
de ez most kevés lehet.
Elrond házától indulunk,
búcsúzni fáj szívem,
közöttünk erős szövetség,
nem fordul vissza senki sem.
Velünk jön Szürke Gandalf,
bölcs mágus, megszívlelem szavát,
a hegyeken át akar menni,
próbálja elkerülni Móriát.
Zöldlomb Legolas a tünde-íjász
mögött Gimli, a fejszés törp kocog
zömöken és morózusan, de lám,
ránk egyre kevésbé morog.
Velünk van még egy társ,
Boromir, a gondori helytartó fia,
hős vitéz, ki megteszi, amit bír,
ha meg is kell halnia.
Bárcsak ismerném a sorsot,
kegyetlen harc, hitszegő csábítás,
vigyázom őket, ez most
fontosabb, mint akármi más.
Jó hobbitok – elhagyták Megyéjük,
múlttá vált a napfény, a kikelet,
nem tudnak semmit végzetükről,
de útjuk a Végzet Hegyére vezet.
Kicsinyek bár, de nem erőtlenek,
ha engedik, végig velük megyek,
nem tántorít el a sötétség,
sem orkok, lidércek, szellemek.
Ha pedig a sors, a kiismerhetetlen
mást harcot rendel nekem,
küzdök értük távolról is,
míg bírja karom, s fegyverem.
A népek Középföldén enyémek,
testvéreimnek tekintem őket,
meglehet, életem árán kell védenem
a Helm Szurdokba menekvőket.
Íme az idő, mikor össze kell fogni,
tündék, törpök, entek, emberek,
gondoriak és rohani lovasok,
hobbitok, átoksújtotta szellemek.
Mert a mindent elnyelő sötétség
szörnyek képében csap le most,
Szauron tornyában a szem izzik,
a határvidéken orkláb tapos.
Az élet magában mit sem ér,
csupán a remény ér valamit,
az erő, mely szívünkből sarjad,
kardunk és páncélunk a hit.
Külön-külön nem győzhetünk,
ha népeink elhagyott mártírok lesznek,
- úgy hősi halált hal seregünk,
belőlünk nazgúl-sárkányok, orkok esznek...
De valahol villan még a fény
Középfölde sötét, viharos egén.
Egy gyenge hobbit kezében van
talán a legvégső esély.
Nyílik a kapu, jó vitézek,
Gondorban, véreim, sok éven át
helytartót követettek...
Most ismerjétek meg a királyt.
KETTÉTÖRT KARD
Irodalmi pályázatok - Vers, 16 év feletti kategória
Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28
Kategória::
MTT
, Rendezvények, Tolkien születésnapok, Kreatív alkotások, Versek, Pályázati alkotások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
