Nagy kínkeservesen levergődtünk a tengerig. Azt terveztem, hogy most itt maradunk egy ideig de el kellett mennem Imladrisba, mert Elrond üzent, hogy Celebrian sír, és nem tudja kiszedni belőle, hogy mi baja.

Hát az volt, hogy a leányom először sütött önállóan lembast, és szerinte katasztrofálisan sikerült, merthogy nem olyan az íze, mint az enyémnek. Megnyugtattam, hogy igenis jól sikerült, bár az állaga némileg ragacsos, de nem vészes. Kicsit kevesebb víz, és tökéletes lesz. Ezt az adagot diszkréten szétosztottuk a lovak meg a kutyák között. (Elrond nem tudta elkézelni, hogy mi a csodát csinálunk annyi időn át a lovakkal. Hát azt csináltuk, hogy győzködtük őket, ugyan egyék már meg azt a szerencsétlen lembast.)

Ezután csináltunk egy újabb adagot, és felajánlottam Celebriannak, hogy ha gondolja, lejöhet hozzám lembast készíteni. (Nem, kislányom,nem én csinálom, hanem visszafogod az apádtól örökölt önbizalomhiányodat, és a vezényletemmel, de te csinálod.)

Na, hogy a lembasgörcs lement a csimotámról, visszaügettem a tengerhez. Celeborn épített nádból egy csodálatos házat, és nagyon bölcsen inkább tágasra, mint emeletesre csinálta.

Egy hét múlva: méghogy Ulmo visszavonult a vizekből!!! Ma arra lettem figyelmes, hogy a víz egy helyen csodálatosan fodrozódik, és játszik rajta a fény. Celeborn odaevezett megnézni, hogy mi az. Egyszer csak megszólalt Ulmo, szegény párom meg úgy megijedt, hogy csónakostul belefordult a vízbe. Én meg rohantam, mint az eszelős, és nem nézve, hogy elég vékony fehér ruha van rajtam, simán beugrottam a vízbe, hogy üdvözöljem Ulmot.

Szegény addig gyengéden kiemelte a férjemet, majd némileg lebaltázott, hogy ne ugráljak, kijebb jön ő. Mondtam neki, hogy üdvözölni siettem ennyire.

Két hét múlva:

Ma reggel hatalmas meglepetés ért. Megyek a páromhoz, aki eléggé gondterhelten megkért, hogy üljek le.
-Mi a baj, kedves?- kérdeztem.
-Hát, tudod, Úrnőm, van itt egy probléma. Úgy hívják, hogy Noredhel.
-De miért baj egy leányzó?
-Mert ő Maedhros leánya -ezzel felemelte a függönyt. Nos, ekkor olyat tettem, amit utoljára kb. 30 éves koromban. Szó nélkül elájultam. Celeborn valahogy felmosott, kiküldte a lányt, itatott velem egy kis Elrond - féle mirovuort (fiúk, mit csináltok Ti a tudtom nélkül??), majd újra behívta Noredhelt. Le se tagadhatná, kinek a lánya. Csak azt csodáltam, hogy eddig sikerült titokban tartani a származását.

Mint kiderült, az apja valamikor az első kor végén összejött valakivel, aki a Harmadik Testvérmészárlás után otthagyta a gyerekkel együtt. Értsd: Noredhelt lerakta a küszöbre. Apukának addig gőze se volt, hogy neki van egy leánykája. Szerencsére elfogadta, de megmondta neki, hogy mostmár aztán elhallgasson a származásával.

Celebornnal töprenkedtünk egy darabig, hogy most aztán mit csináljunk ezzel a boldogtalan lánnyal. Én azt mondtam, hogy haladéktalanul küldjük el Valinorba, Eru őrizzen, hogy valami sötét alak megneszelje, hogy ő létezik. Nem szeretném egy sziklán látni, mint azt a félnótás apját.
Celeborn ezzel szembe azt mondja, hogy szegény végre rászánta mgát, hogy fölkeressen, szégyenkezik is, mintha ő tehetne arról, ki az apja, kegyetlenség volna elküldeni. Ő tud jobbat: egy kicsit nézzen körül, és adjuk férjhez. Nos, ez nem is rossz ötlet. Ulmó is erre szavazott. Mondta, majd ő vigyáz Noredhelelre is, meg beszél a töbiekkel, hogy újonnan felfedezett rokonom ne féljen a Valák szeme elé kerülni.
Köszönöm, Vala, addig is kikérdezem én ezt a lányt, hogy hol csavargott eddig.

Most nézem, hogy elfelejettem dátumozni. majd pótolom.

És azt is látom, hogy Celeborn széles vigyorral jön a tengerpartól. Vajon mit mesélt neki Ulmo? Ezek a férfiak.. még hogy a nők pletykásak....