Sokkal izgalmasabb egy-egy ilyen hős fejéből az élet, a bor, a nők. Ez sárkánykánt nem megoldható...De nem jön ilyen, talán már nem is létezik." Megint felnevetett, de most már hangosan. Hallotta a "lovagon" zörgő páncél nevetségesen elkeserítő hangját. "A szerencsétlen... "- gondolta, és tágra nyitotta szemeit. A lovag megtántorodott a narancsszín villanástól. A sárkány felemelte fejét, a lovag pontosan ott állt előtte. Szemében az egyszerű kérdés tükröződött: "Mit keresek én itt?."
A sárkány úgy feküdt, mint valami túlméretezett kutya. Szárnyai szorosan a hátához simulva alig látszottak, farkát pedig maga köré kanyarította.
- Vedd le a sisakod! -szólt hirtelen mély, recsegős hangján.
A lovag a földre ült ijedtében.
- Te...te...
- Hogy tudok beszélni? Miért ne tudnék?!
- Eddig egy lovag se...
- Szerinted tért már vissza olyan, aki beszélt egy sárkánnyal?
A szerencsétlen térdein kuporogva szólt, fejét lehajtotta, nem mert a sárkányra nézni.
- Volt már olyan, -remegte -aki visszatért.
- Tényleg úgy gondolod, hogy a sárkányok beszélgetnek gyilkosaikkal?! -és gúnyosan felnevetett. A barlang belereszketett ebbe a kacajba.
A lovag még apróbbra húzta össze magát, igyekezett eltűnni. Az igazat megvallva, egész béltartalmát a nadrágjába eresztette. A sárkány undorodva hátrakapta fejét a bűztől.
Mostmár tényleg dühösen horkantott, de vigyázott, hogy a felcsapó gőz meg ne sebezze a lovagot.
- Vedd le a sisakod! -Szólt rá élesen, és a földre tette a fejét. Így pontosan a lovag szemébe nézhetett, aki most gépiesen engedelmeskedett neki. A sárkány sajnálkozva szemlélte az így elé táruló látványt. A lovag seszőke hajú, keskeny arcú fiatal fiú volt.
- Hogy öljelek meg így?
A lovag mélyebbre hajtotta a fejét, és vállait rázta a zokogás.
- Tudod mennyire szánalmas vagy? -suttogta a sárkány.
Azon gondolkodott, hogy vajon bele tud e halni egy ember a félelembe. Bizonyára, ahogy ezt a kis férget itt elnézi. Bár még sosem várta meg, hogy zsákmánya eljusson idáig. Pedig látott ő már épp elég zokogó lovagot.
A lovag most felemelte fejét, arca lángolt a szégyentől.
"Nocsak ?!"Gondolta a sárkány. "Hát él még benned a büszkeség?"
Aztán a lovag megszólalt. Hangja sírástól remegett, és alig lehetett hallani.
- Nem akarok gyáván meghalni. Sose voltam az...én soha nem...
A sárkány bólintott.
- Sosem féltél még igaz? És túlbecsülted magad, alábecsülve engem. -a sárkány elnevette magát. -Most én vagyok a sorsod. -szemei csillogtak a gúnytól, vagy a keserűségtől.
- Tudod, hogy nem engedhetlek el. Ha megtenném, egy egész sereget zúdítanál a nyakamba. Annak ellenére, hogy sárkánynak születtem, még épeszű vagyok.
A lovag csodálkozott, hogy érti a sárkány minden szavát. Már nem sírt, csak reszketett.
- Oh, nem hagylak futni - folytatta a sárkány - nem adok egérutat, soha senki nem ad. De örülök, hogy nem egy félőrülten a földön fetrengő férget kell elpusztítanom.
A lovag a rövid monológ végeztével, remegő kézzel előhúzta kardját. Milyen nehéz volt most. Végigfuttatta a pengén a sárkány szemének fényét. Szemeit lehunyta, és nekirontott a sárkánynak.
Az ugyanúgy lehunyta szemét, egy pillanat alatt döntött, hogy végezzen a lovaggal. Felállt és farka egyetlen legyintésével a falhoz csapta a fiút. "Így nem kellett sokat szenvedned."Gondolta keserűen a sárkány.
Az élettelen páncélhalom a fal mellett még szánalmasabb látványt nyújtott.
"Ha vártál volna egy kicsit, talán neked adom a lelkem. Talán tíz évet, talán csak ötöt. Megérte volna neked is, nekem is."
Megfordult, kiballagott a barlangból, és belerepült az éjszakába.
Éhes volt, de émelygett az emberek húsától ...
