A Noredhel- terv szépen halad. Celebornnal megyegyeztünk, hogy a leányzó marad, hiszen valóban kegyetlenség volna elzavarni szegényt, amikor egytelen élő rokonát, kai még emlékszik is valamire, megtalálta.

Kiderült, hogy a leányzó az utóbbi időket emberek között töltötte. Nos, ez látszik is rajta. Először szépen megfésültem, kapott egy normális ruhát, majd elmagyaráztam neki néhány dolgot. Írni-olvasni, énekelni kitűnően tud. (Csodálnám is, ha nem így volna). Eléggé fogékony, és szerencsére nem hajlamos az eszetlenkedésre.

Hogy mi is az a Noredhel-terv: a leányzót vagy összehozni valakivel, és úgy küldeni el Valinorba, vagy felkelteni az érdeklődést az ott maradt férfitündék iránt.

Az esti beszélgetésünk Celebornnal elég jól zajlott. Látva, hogy milyen sápadt vagyok, hozott még egy adag mirovourt, és megkérdezte, min gondolkodom.
-Ugye, nem valami rosszra gondolsz, drágám?
-Hát, azon gondolkodom, hogy ez hogy a csodába sikerült Maedhrosnak? Hogy csinálhatott ilyet?
-Gondolom, úgy, mint mindenki más..
-Te Szent Iluvatar!!-sápadtam le.
-Mi a baj drágám??
-Ha Maedhros is, aki a legnormálisabb volt.. akkor vajon a többi.. te, szerinted hány Feanor-unoka van szeretszét?????????
-?????????????? Eddig kettőről tudunk..
-Te, én megnézem a tükröt!!!!
Megnéztem, szerencsére nincs több. Nem győzök hálát adni Erunak. Azt viszont megkérdeztem Celeborntól, hogy min moslygott annyira, amikor Ulmótól feljött.
-Na hallod, Ulmo azt mondta, hogy anno szép kis jelenetet rendeztél a sárban Feanorral egy ájulás kapcsán.


Ekkor bekopogott Noredhel, hogy valamit lát, és nem tudja, mi az, de nem mer odamenni megnézni. Szerencsére csak egy kis selyemmajmocska volt az, amit az egyik őr, aki az első pillanattól rajta tartja szemét, megfogott neki. (Helyes, helyes!!!!)

Nos, ha már odajött, behívtam, és neki is elmeséltem a történetet. Kénytelen voltam, mert kedvesem sürgetőleg kért-Noredhel előtt.
-Semmi különös nem történt, csak aannyi, hogy egy időben gyorsan nőttem, és ezért állandóan elájultam. Persze mindig Feanor közelében, kai ezt eleinte megtiszteltetésnek vette, de sokat nem tudott velem kezdeni. A fiai se, pedig mind ott voltak Yavanna óráin. Mondjuk, Maedhros legalább annyit sejtett, hogy mit NEM kéne csinálni. Így, amikor a drága nagyapád, Noredhel, a lábamat emelgette, megérdeklődte az apukád, hogy vajon tényleg ez a célravezető módszer. Feanor szerint igen.

Csakhogy a nagy kavarodásra betoppant Melkor is, aki kővé meredve állt a küszöbön.
-Mit csinálsz, nolda?-kérdezte.
-Levegőt pumpálok belé, mert elájult.
-na, tudod mit, hozz egy széket, (ne vigyorogj, Caranthir, mert nyakon váglak) és egy pohár vizet, amit nem fogsz ráönteni. Te se, Celegorm, mert téged is felpofozlak.
Te meg, Maedhros, tartsd a lábát. Fölfele gondoltam. És ne folytasd apád ténykedését.

Ezek után ráraták a lábam a székre, és nagy kínkeservesen felmostak. Szegény Melkor azzal hagyott ott minket, hogy most már Feanor remekül tud mindent. Ahogy azt ő gondolta.
-Úrnő, Melkor normális is volt?
-Ekkor még igen, legalábbis próbált az lenni. Hogy miért rakta ki apádat, azt én se tudom. Valószínűleg mitológiát akart csinálni.

-Na, és Feanor ezek után nem tudott mit csinálni veled?
-nem hát, mert amikor legközelebb a műhelyébe segédkeztem, és megint elájultam, felnyalábolt, és vitt a legszebb sáron át Yavannához. Ő, aki még azt is rühellte, ha a tükörfényes sarujára vagy csizmájára egy csepp eső esett. Igenám, de olyan színvonalon loholt nerwenkemegmenteni, hogy megcsúszott, leejtett, és rámesett. Vesztére magamhoz tértem, és félreértettem a szituációt, így nekiestem, mint őrült boci a mamájának.
-MIT MERÉSZELSZ???- kiabáltam, rángatva a sárban.
-De Nerwenke, én csak magadhoz akartalak téríteni!!
-Úgy, hogy rajtam fetrengsz, és ahajamt markolászod???
-Miért, magadhoz tértél, nem??

Na, ezt nem kellett volna. Olyan szinten nekiugrottam, hogy összeszaladt fél Valinor. Tulkas megállapította, hogy nem is rossz sport ez az iszapbirkózás, csak némi víz kéne még a talajra. Felszólította Ulmot, hogy locsolja a talajat, aki ezt méltatlankodva utasította viszza. Közben Finrod próbált meg minket szétszedni, aminek az lett az eredménye, hogy ő is becsúszott a pocsolyába. Nienna sírt, mint a záporeső, hogy most hogy fogunk kinézni, Irmo dühöngött, és közölte, hogy mindenkit elkábít, Aredhel jajgatott, hogy őt ez teljesen elbűvöli, mire Finrod egy adag sarat kiköpve megkérdezte, hogy mi nem varázsolja el.

A fiúk Maedhros és Maglor kivételével biztatták az apjukat (ez az, apu, mutasd meg neki)- amit Melkor félreértett, és majdnem lekevert mindegyiknek egyet. A tetejébe Maglor dalar gyújtott, közölte, hogy ő most új költeményét adja elő, címe: Panaszdal a sárban. Ilyenkor szokásos módon Huan is becsatlakozott- teli torokkal vonítva.

Végül Manwe elégelte meg a dolgot, kirángatta Finrodot, kiszedte Feanort, akit Tulkas rövid úton a tengerbe hajított, "Ulmo, kapd el, dobom" felkiáltással, majd végül engem bányászott ki. Tulkas hasonló módon akart megtisztítani, mint Feanort, de Yavanna lebeszélte, mondván, hogy jobb, ha egy darabig nem vagyunk egymás közelében.

-És ezek után mi lett?
-Kölcsönös megegyezés, hogyha baj van, Feanor inkább hív valakit.

Két nap múlva:
ma reggel éktelen veszekedésre ébredtem. Egy csapat nolda huzakodott egy másik csapat sindával, hogy hogy is kell kókuszdiót szedni. A noldák állították, hogy a kókuszpálma nem olyan, mint a többi fa, erer a sindák, hogy de ne magyarázzák a dolgot, ők az erdőtündék. celeborn tett rendet, és megmuatta, hogy a noldáknak van igaza, de a sindáknak is- mert tényleg nem célszerű célozgatni a kókuszdiót, és főleg, nem kell a fa alá állni, amikor potyog a gyümölcs.

Egy hónap múlva:

Egy fiatal feleség rohant ma reggel hozzánk, hogy a férje lába beszorult egy fatörzs alá, amikor kenut akartak csinálni. Szerencsére nem történt nagy baj.
Celeborn a következőképp vigasztalta meg a fiatal férjet:
-Ne félj, csak pár horzsolás, még mindig jobb, mint amikor az Úrnő engem véletlenül úgy felpofozottt, hogy három napig alig bírtam beszélni.
-Miért, mit csináltál, Uram?- kérdezte Noredhel.
-Hát, galadreil gyógyfüvet szedegedett a határmezsgyén, én megláttam, és átöleltem a derekát hátulról. Ő meg szegény azt hitte, hogy Celegorm az, neki volt ez az ostoba szokása. Olyat kaptam, hogy jó, hogy az épp arra járó Szilszakáll elkapott. Thingol persze nem tudta, hogy most nevessen-e vagy sem. A kíséret persze nem mert hangosan vihogni, egészen addig, míg jó urunk nem mondta, hogy ő tulajdonképp örül Galadriel reakciójának, mert ebből tudhatom, hogy hűséges hozzám.
De azt is el kell mondanom, hogy nagyon gyengéd ápolásban részesültem.
-Na jó, pofon nélül is főzök madártejet - mosolyogtam rá- és valódi vanília lesz hozzá.
-Noredhel, téged is várunk.
Noerdhel legondolkodott, majd ő is elmoslyodott.
-De jó neketk, Uram, hogy ilyen idő eletltével is így szeretitek egymást!!!
-Eru áldásával van ez így, leányom, de hidd el, te se maradsz ki ebből!! Te is fogsz találni valakit, akivel az idők végezetéig boldog lehetsz!

Nos, ha a selyemmajmos őrön múlik, akkor nem is olyan sokára lesz az. Eru legyen veletek, Noredhel!