Galadriel rettenetesen titkos naplója
Galadriel titkos naplója - amiből kiderül, hogy Feanor csak szeretett volna az álcázás nagymestere lenni, de ez nem igazán sikerült neki.
Másodkor, év
Ötödik havának első napja
Nos, ma reggel éktelen sírásra lettem figylemes. Noredhel sírt, de mint a záporeső. Kérdezem, mi a baj, csak süti le a szemét, nem is mer rámnézni. Celebornnal egymásra néztünk, na, mondom, férfi van a dologban, csak az a kérdés, mennyire.
Végül annyit ki bírt szegény nyögni, hogy Amras. Kérdezem, mi a baj vele. Rámnéz, keserves zokogások közepette, és azt mondja, hogy ő a nagybátyjával csókólózott tegnap este a tengerparton.
Celeborn majdnem elájult, mire sürgősen megnyugtattam mind a kettőt, hogy lehetetlen, hogy Amras itt legyen, legjobb tudomásom szerint Mandosnál csücsül. Mire Noredhel nagy sírva, hogy nem is, mert nézzük meg, ott megy, és vörös a haja. Hát igen, a selyemmajmos őr.
- Na, Noredhel, nyugodj meg, én jól ismeretem nagybátyádat, az őr biztos, hogy nem ő. Meg aztán kötve hiszem, hogy mandos enegdné itt flangálni. (Biztos, ami biztos alapon azért megkérdeztem Ulmótól, de drága valánk megnyugatatott, hogy az egész bagázs Mandosnál időzik, bár Mandos néha már nagyon unja őket, különösen az apjukat és Caranthirt. Azt elhiszem, én is untam őket anno).
Noredhel megnyugodott, de ekkor egy másik probléma vetődött fel.
- Galadriel, mondd, tineketek nem beszéltek soha arról, hogy hogy születnek a kisbabák?
- Dehogynem- néztem egyet döbbenten, hogy most hova fogunk kilyukadni, és szemmel kísérve az épp elosonó Celebornt.
- Drágám, hova mégy? - kérdeztem.
- Kagylóhéjat gyűjteni.
- Azaz szikláról leesni és magadat jól összetörni... - sóhajtottam föl.
- Neeeem iis... - ballagott kifelé.
- De ha összetöröd magad...
- Tudod, Noredhel, Celeborn teler származású, és imádja a vizet.
- És most megy vizeskedni?
- Igen... de néha nem oda figyel, aztán kész a baj...
Noredhel eközben kérdőn nézett rám.
- A múltkor is addig kereste a csigaházakat, de addig, míg jól le nem esett, és kék - zöldre nem verte magát. Hol is tartottunk?
- Ott, hogyha Yavanna elvileg elmesélt nektek dolgokat, akkor hogy születhettem meg én?
- Tudod, apád nagyon el volt keseredve, és ilyenkor a férfiak nem gondolkodnak. Ha a nőnek is efféle baja van, akkor az sem.
- Aha, tehát az esetemben senki nem gondolkodott.
- Nem te vagy az első... amúgy azon csodálkozom, hogy Caranthir után hogy nem hoztak ide nekem vagy tíz gyereket.
- Miért?
- Mert ő.. .hát, még Valinorban botlott bele egy csinos leányzóba, és másnap szaladtak Yavannához, hogy lehet-e terhes a lány, ha Caranthir itta meg a folyadékot, mivel előtte semmire se gondoltak.
- Te szent Iluvatar.. -nyögött fel Noredhel-Caranthir tényleg jó sötét volt.
Eközben visszatért, némileg pironkodva Celeborn.
- Mi baj, drágám?-kérdeztem.
- Képzeld, most szólt Ulmo, hogy reggel véletlenül a te hajtűdet tettem a hajamba.
- Még mindig jobb, mintha az én ruhámban ugrottál volna ki az ablakon, mint Feanor- jött véletlenül a nyelvemre.
- MIIII?????-kérdezte döbbenettel elegy felháborodással. Mi a fenét csinálta az a csirkefogó????
- A nagyapi női ruhában? Megőrült????
- Ááá, csak fürdőzésből visszajövet eszébe jutott, hogy most épp nem vagyok otthon, tehát bemászott az ablakomon, hátha talál a fésűmben egy-két hajszálat. Nem talált, viszont hazajöttek apámék, ő meg rájött, hogy egy szál törülközőben lebzsel a szobámba, miközben anya épp be akar jönni, hogy összeszedjen nekem pár holmit. Tehát felkapta a széken heverő ruhámat, fejére borította a fátylat, és szép csendesen kimászott, amerre jött, majd elkezdett szaladni. Csakhogy.. csakhogy meglátta Amarie aki nem egészen értette, hogy miért kell nekem a saját otthonomból az ablakon át távozni, teljesen beurkolva, és még rohanni is a tetejébe.
- Most ezt nem értem..-merengett el Celeborn
- Arról van szó, hogy Amarie Feanorra azt hitte, hogy Galadriel.
- Amarie tapinatatosabb volt annál, hogy kíváncsikodjon, viszont jött Aredhel, aki rászólt Feanorra:
- Hova, hová ilyen sietve, Nerwen?
Ekkor megcsúszott a fátyol, és Aredhel esze nélkül sikítozni kezdett:
- Szent Iluvatár, Nerwen átváltozott férfivá!!! Segítség!!!!
- Fogd be a szád!-rivallt rá Feanor. Közben a fiúk is odaértek, Aredhel meg még jobban sivítozott, de olyan szinten, hogy kirohantam megnézni, mi a baj már megint. El tudjátok képzelni, mit kapott Feanor..
- Letépted róla a ruhát?-kérdezte Noredhel.
- Nekikezdtem, de közölte, hogy a ruha alatt nem visel semmit, merthogy a derekára tekert törölközőt kéyntelen volt nálam hagyni. Azt hittem, agyonütöm. apád fogott le, és mondta, hogy majd ő elviszi onnan, csak ne tépjem ki az apja haját.
- Nyugi már Nerwen, kimossuk a ruhát, ne izgulj már annyira..-próbált megnyugtatni Maedhros.
- Maglor, befogod, mert szétverem a lantot és kitépem a hangszálaidat- dühöngtem.
- De még nem is csináltam semmit. még nem is énekeltem.
- De akartál.
- A fene a gondolatolvasásodba.. egyszer lekötözlek, és végighallgatod, ahogy éneklek...
- Na azt próbáld meg...
- CSEND!!!!- rivallt ránk Tulkas.
- Hogy nézel ki, Feanor- kérdezte döbbenten Este.
- Nienna, ne sírj már- szólt rá élte párjára mandos.
- A nevetéstől sírok... sose láttam még ilyet... igazán, Feanor, már csak egy szőke paróka kell, és tökéletes Nerwen lennél.
Ezen érthetően mindenki ledöbbent, szerencsére feanor is, aki szóhoz se bírt jutni, hanem értelmesebbenk látta elsunnyogni.
A csendet Melkor törte meg:
- Megint fáj a fejem... migrént kaptam a noldáktól-nyögött föl Melkor.
- Nem csodálom- válaszoltam neki.
- Tényleg, Melkor, nem tudnád őt valahova elvinni?-kérdezte Yavanna.
- Hova vigyem?
- Magadhoz.
- ... Biztos vagy te ebben?
De azért persze elvitt, címszó alatt, hogy ne tépjek meg mindenkit, aki az utamba akad.
- Nem volt félelmetes Melkornál?
- Valinorban nem. Igaz, fekete volt minden, de én elvoltam vele. Tudod, akkoriban még elég nyugodt volt, és szerintem kedvelt.
- Húúúú... ez izgalmas... és nem féltél tőle?
- Nem, bár ott tévedtem, hogy ugyanolyan jó szándékúnak hittem, mint a többieket. Bár, szerintem ez is az előnyömre vát a későbbiekben. Bizonyos dolgokban meg tudtunk egyezni.
- Apáról nem tudtad, hogy...?
- Nem sajnos, ha tudom, megpróbáltam volna alkut köti Melkorral. A tükörben láttam ugyan, de arra gondoltam, hogy ez őrültség, ez nem lehet igaz. De ahogy látom, itt jön Amras.
- Miért vajon? - kérdezte suttogva Noredhel.
- Magatokra kell, hagyjalak - moolyogtam rájuk, mivel én már jól ismertem Amras szándékát.
Fél óra múlva Noredhel pironkodva jött hozzám.
- Galadriel úrnő- kezdte - a segítségedet kérném.
- Nos?
- Amras találkozót kért tőlem. Holnapra.
- És te mit mondtál neki?
- Hogy este hétkor, a magányos pálmánál.
- Helyes. És miben segíthetek neked?
- Hát, szóval, hogy szerinted randiképes vagyok így?
- Te mindig szép vagy, de segítek, hogy még elbűvölőbb legyél-nyugattam meg.
Noredhel boldogan és megelégedetten távozott, mi meg összenéztünk Celebornnal.
- Na, ők nem sokat tétováznak- jegyezte meg a párom.
- Nem is úgy , mint mi...
- Hát, ha jobban belegondolok, hogy mennyit kellett szegény Ulmónak segítenie...
- Jut eszembe: Ulmo segítségével felfedeztem egy gyönyörű barlangot, egy öbölben. Nem jönnél el oda velem?
- Mikor?
- Hát, ha most eljönnél...
Természetesen elmentem. csodálatos éjszaka volt. Csomót beszélgettünk, egymással is, Ulmoval is, ami már nagyon- nagyon kellett. Ulmó csupa szépet mesélt Valinorról.
- Csak azt bánom, hogy fivéreim nem járják azt a földet.
- Hidd el, Nerwen - vigasztalt Ulmo - fogsz te még jó híreket kapni. Igen, de mikor???
Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
