Oh drága, egyetlen, áldott Lúthien,
Már tudom, milyen az igaz szerelem.
Nincsen erőm, elárultam a reményt,
S hazug perditaként elüldöztem az erényt.
Ábrándos bolondként szerettem őt,
De most nem érzek magamban erőt.
Nekem ő kell, ő a sorsom, mégis szenvedek
Oh mondd, miért van, hogy remény nélkül szeretek?
Nem. Már a sírás sem segít, csak a lét
Te sem éltél kisebbért, mint szerelemért.
Nem bánom, jöjjön az álnok farkas,
Vagy akár Morgoth, a fekete, hatalmas.
Jöjjön az óceánok árja, a világ vége,
Csak, hogy ne szeressek többé égve.
Minden ami bennem van, azt megtagadom,
Az összes tartozásomat Neked adom.
Más a sorsunk, te az örök élettől búcsúzol
S Berennel élsz együtt, míg a világ el nem torzul.
De nekem a szerelmet kell örökre felednem,
Viszont a kettőnk sorsát: a szenvedést kell temetnem.
N.G.O.R.