Hetedkorból a tündék nyakára 1. avagy kalandozások Középföldén-egy kicsit másképp

Nemrégiben történt... egész pontosan a tábor befejezése után három nappal. Ott állok reggel szandálban, pólóban, papucsban a konyha közepén, azon gondolkodván, hogy kimegyek a kertbe, mikor is megjelent a jól ismert fény. Nagyon megörültem, mivel azt hittem, hogy ez Finrod és Feanor jöttét jelzi. (Igen, voltak már nálam a 2007-es farsang után, majd ezt is elmesélem..).

Ha tudtam volna, micsoda rémálom következik (pontosabban: első fokozatú rémálom), nos, akkor nem örültem volna annyira. A fény elhalványult, és én egyszer csak egy hűvös erdő kellős közepén találtam magamat. Hangsúlyozom, egy szál pólóban, sortban, szandálban.

-Hol lehetek?-kérdeztem magamtól, de a válasz... nos,. amikor rádöbbentem, hol vagyok, először azt hittem, megőrültem, utána meg azt, hogy elájulok. A négy hobbit jött felém. Igen, Frodó, Samu, Pippin és Trufa. És nem fegyverben. Tehát az útjuk kezdetén vannak, én meg azt sem tudom, hol, egy szál nagyon kevésben ilyesféle dologhoz.

Mikor összetalálkoztunk, vagy egy percig döbbeneten néztünk egymásra, ők nyilván azt latolgatták, hogy most én mi vagyok, ártok-e nekik, vagy sem, én meg azt, hogy mit is csináljak most. Végül Samu döntötte el a kérdést azzal, hogy nekem szögezte a kardját, én meg válaszoltam neki, hogy ha akarnám se tudnám őket bántani, lévén nincs fegyverem, amint látják.

-De varázsolni azt tudhatsz!- mormogta Pippin.
-Hidd el, ha tudnék, már rég visszavarázsoltam volna magam onnan, ahonnan jöttem.
-Mordorba?- kérdezte Trufa.
-Halkabban, légy szíves!- szóltam rá. Nem, hanem a Hetedkorba.
-A micsodába?
-A Hetedkorba?
-Minek?
-Mert onnan jöttem, ott az otthonom.

Azt már csak magamban tettem hozzá, hogy semmi kedvem nazgulokkal a hátamban, szandálban végigloholni Völgyzugolyig.
-Nem tűnsz meglepettnek.
-Fiúk, ha rám hallgattok, sürgősen lemegyünk az útról, és ott diskurálhatunk. Meg jó lenne haladni valamerre, mert úgy tudom, nektek igencsak sietnetek kell.
-He?- nézett rám Trufa.
-Ne kérdezz semmit, majd ha itt lesz az ideje, akkor mesélek. Márha megengeditek, hogy veletek tartsak.
-Ha tudsz főzni....
-Valamennyire igen, de gyerünk.
Így hát elkezdtünk szépen, egymás után, libasorban menni, én meg nem árultam el a hobbitoknak, hogy most ők vezetnek engem is. Egyszer csak megállt az egész társaság, mivel tündeéneket hallottak.
-Na, hála Istennek -könnyebbültem meg.

Nem részletezem azt, ami a regényben van, de annyit hozzáteszek, hogy Gildor majd' lefordult a nyeregből.
-Te mit keresel itt?
-Ezt szeretném én is tudni!
-Nos, ha te sem tudod, én se tudom neked megmondani... de úgy látom, mintha segítségre meg egy köpenyre volna szükséged. -mosolygott fanyarul.
-Nos ez így van.
-Gyere félre.

Gondolom, mondanom se kell, hogy a hobbitok igencsak meglepetten néztek utánunk. Mikor találtunk egy félreeső helyet, Gildor hosszan nézett, majd így szólt:
-Nme idevalósi vagy. Honnan jöttél?
-A Hetedkorból.
-Tessék?
-A Hetedkorból. Tudod, még akkor is mesélik a történeteket, meg van írva, és van, aki nagyon tisztel Titeket.
-Te ugye pontosan tudod, hogy kik Frodóék, miért vannak úton, és kik üldözik őket?
-Igen.
-És mondtál nekik valamit?
-Csak azt, hogy a Hetedkorból jöttem.
-Helyes. Ne is mondd el nekik, amit tudsz. Tényleg, mit is tudsz?
-Nézd, a történeteteket mesélik, és olvassa, aki olvassa. De: mi van, ha nem is ebben a korban, hanem egy másikban pusztul el az Egy? Mi van, ha a történetetek az idők során változáson ment keresztül, és az eredetit én már nem is ismerem? A valóságot? Ezért nem mondok senkinek semmit.

Gildor gondterhelten nézett rám.
-Kételkedsz.
-Nem akarok hiú reményt ébreszteni. Nme ebből a világból vagyok, haza kell innen mennem. Nem akarok itt felfordulást csinálni, megzavarni a dolgok menetét. Mit csináljak? Hogy juthatnék haza?
-Arra nem gondoltál, hogy azért kerültél ide, hogy megnézd, mi is történt tényleg?
-Járjam végig az utat? Te jó ég....-rémültem meg. De Gildor, így kutyagoljak el Völgyzugolyig, hogy majd megfagyok, vívni se tudok, azt se tudom, minek vagyok itt, és egyáltalán... ha én most.. szóval egy akkora kolonc leszek, hogy az nem igaz!!!!!!- estem kétségbe.
-Namarie, kérlek, egy kicsit nyugodj meg.. csak egy kicsit!! A ruházaton könnyű segíteni, vívni a hobbitok se tudnak, csak hogy megnyugodj, a többiről meg Elrond úrnál kaphatsz eligazítást.
-Rendben- sóhajtottam. Akkor nincs más hátra, mint menni.

Ezután kisvártatva a következő ruhákat kaptam:
-Egy kb. hat számmal nagyobb köpenyt és nadrágot. Az utóbbi szerencsére csak hosszban volt nagyobb, azt tehát levágtuk, csakúgy mint a köpenyt. Miután így ki lettem stafírungozva, megpróbáltam elképzelni, hogy is nézhetek ki. Mit ne mondjak, a nevetést visszafojtó tündék láttán nem volt nehéz a dolog.

Gildor ezek után Frodóékkal beszélgett el, majd ki- ki aludni tért. Reggel aztán továbbmentünk. Azt én is szerettem volna tudni, merre, mert vagy egy fél napot össze-vissza tekeregtünk, közben Trufa majdnem belakmározott egy légyölő galócából, merthogy az olyan szép piros, de aztán határozott kérésemre lemondott eme tervéről. Ekkor jutott eszembe, hogy megkérdezzem, jártak-e már Zsizsik gazdánál.
-Még nem...
Nagyon örültem... mondhatni, odáig voltam, hogy akkor a "versenyfutás nazgulokkal" című versenyszám még hátra van. A "játsszunk Houdinit Fűzapóval" cíművel együtt. Nem részletezem a Zsizsik gazdánál tett látogatást, épp elég volt a Rév. (Tomáról még írok). A Révnél Pippinnek eszébe jutott, hogy éhes, és a szekéren neki akart kezdeni lakomázni.
-Pippin, Bríben ehetsz, de könyörgöm, bírd ki, míg átérünk, jó?-kértem szinte rimánkodva.
-De éhes vagyok.
-Pippin, ha kibírod, én sütök neked valamit, feltéve, ha megengedik, jó?
-Na jó..- adta be a derekát.
Szerencse, mert ekkor kellett leszállnunk a szekérről, és már hallottuk a nazgulokat.
-Futás!!!!- ordította el magát Samu. Nos, azt se hittem volna, hogy ilyen iramban tudok futni.. azaz tudtam volna, ha a szandál nem tart fel, tehát kibújtam belőle, és azon mezítláb rohantam tovább a csónakhoz. Elkezdtem húzni, miközben a hobbitok észrevették, hogy Frodó lemaradt, mert megállt, elbűvölve a lidércek hangjától.
-Rángassátok el onnét!- kiáltottam Trufára.
-És Te??
-Ide nem jönnek, utálják a vizet, hozzátok már!-kezdtem hiszterikus állapotba kerülni. Szerencsére idejében odacincálták Frodót, és teljes erőből evezni kezdtünk, Samu óbégatásától kísérve, hogy de úgyis beborulunk, és frodó úrnak az lesz a sorsa, ami a szüleinek. Kedvem lett volna lecsapni az evezővel.

Végre átértünk, és valahogy bekecmeregtünk a Pajkos Póniba. Mit ne mondjak, annyira a 2006-os tábor Pajkos Póniban játszódó előadása nem tévedett.