Hetedkorból a tündék nyakára 2.

Hetedkorból a tündék nyakára 2.

Ott tartottam, hogy Brí.. és a Pajkos Póni. Nos, igen.. nme írok le mindent, mert nagyon durván ki kéne tennem a piros karikát...

Először is, mielőtt bementünk, megbeszéltük, hogy Frodó Alagi úr, én meg, noha a hobbitoknak sok két nevet megjegyezni, Gwindor vagyok. Férfi. Még akkor is, ha nem tetszik.
-Nemá.. -akadékoskodott Pippin. És ha megnéznek?
-MIT?????-förmedtem rá. Idefigyelj, ha valaki hozzám nyúl, olyat kap, hogy kiviszi a közfalat. Tehát hogy hívnak?
-Trufa.
-Nem téged, hanem őt!-szólt közbe Frodó.
-Tünde. Nem. Gwindor.
-És őt?-mutattam Frodóra.
-He? Alafr azaz Alagi.

Nos, ezek után bementünk. Amitől első körben majd'hanyatt vágtam magam, az a leírhatatlan szag volt. Tömény pipafüst-és alkoholbuké. Na meg érezhető mosdatlanság.
-Ahá- gondoltam magamban- megvan már, kik a déliek meg Pockó barátai.
-Fiúk-súgtam halkan- a bal sarok felé nem nézni, nem feltűnősködni, mielőbb behúzni a szobába, ha lehet...
-Minek? Itt olyan izgi a társaság!!-lelkendezett Trufa. Odanézz, azt a helyre kis felszolgálót!!
-Trufa, könyörgöm, ne...
-Né.. hogy kíséri a szoba felé azt a fickót!
-Hallgassatok már, és ne lessetek! De érdekes szaga van ennek a füstn...a rohadt életbe, ez fű!!!-rémültem meg.
-Persze, hogy fű, hobbitkák, persze, hogy fű... de te nem vagy hobbit..-fordult felém egy totálkába alak. Ki vagy te?
-Gwindor.
-Tünc vagy, aranyom, mi?
-Féltünde. Anyám ember volt.
-Nem volt normális- köpött egy hegyeset a jóember. Oszt jóapád hunn van?
-Valinorban.
-Oszt minek ment oda?

Majdnem azt mondtam, hogy ilyenektől, mint te, nyugton legyen, de szerencsére észbe kaptam.
-Mert oda szólította a kötelessége.
-Oszt te meg miért maradtál itt?
-Mert nekem meg ez a kötelességem.

Közben körbenéztem, és legnagyobb örömemre észrevettem Vándort a jobb sarokban. Élénken elkezdtem vele szemezni, hátha idejön, de szegény akárhányszor megindult, Papsajt visszatartotta.
Közben a déli jóember nem bírt lekopni rólam.
-Hallod-e, olyan lyányos képed van, he.. de szeretem az ilyet...semmit se tud, csak írni, he.. tudsz írni?
-Tudok.
-Na, veled se érdemes beszélgetni.. inkább megyek a szobalyányhoz. azzal van a jó világ.. ha akarod, rábeszélem, hogy legyen a társaságod.. csépázza ám a művelt úrfiakat...
-Köszönöm, de szerintem ön jobban elszórakozatatja -akadt a torkomon a víz.
-Te vizet iszol, he? Na látszik, hogy tündeszármazék vagy...én megyek is- ezzel elimbolygott.

Sajnos nem örülhettem neki, mert még azon voltam, hogy másik, arrafelé imbolygó, hasonszőrű jóember belém ne kössön, mivel nem volt kedvem kocsmai verekedéshez. Így is páran azon duruzsoltak, hogy mi a francért nem húzok Nyugatra.
-Na, gondoltam magamban, még jó, hogy ezt egy jobb svádájú MTT-s nem hallja, rögtön elfakadna sírva. Lehetetlen, hogy nem tudják, morfondíroztam, hogy egy féltünde miért nem megy Nyugatra.
Közben eszembe jutott, hogy az illető szerencsésen nem vette észre a szemüvegemet. Na, ha ez se tűnik fel, eléggé részegek lehetnek.. és sajnos Trufa is elég ittas -kaptam észbe, de már későn. Azt láttam csak, hogy repül valami, Frodó eltűnik, Vándor rohan, Frodó előkerül, Vándor húzza maga után, az előbbi részeg meg elém áll.
-He, nem jönnél velem? A lyánynak nagy kedve vóna..
-Bocsi, nem- löktem félre, és rohantam Frodó meg Vándor után.

A szobába érve a kétségbeesett Frodó és a haragos Vándor fogadott.
-Jaj, de jó hogy jöttél- ziháltam- már hívtalak.
-Akkor azért pislogtál felém annyit! Csak az a nyomorult Papsajt nem engedett.
Eközben ránk rontott Samu, és kis híján belém döfte a kardját.
-SAMU, NEE!!!- kiáltottam rá. Nem akar nekünk ártani, épp megmenteni készül minket.
-Mitől?
-Magukat üldözik, nem? - kérdezte.
-De igen... -nyögte ki Samu. Nem részletezem a huzavonát, a lényeg, hogy erőteljes fejfájást kaptam, mire Samu végre megértette, hogy Vándor se nem lidérc, se nem déli, és semmi rosszat nem akar, sőt! Behívta Papsajt uramat, aki először is engem mért végig gyanakodva.
-Olyan furcsa maga nekem- fordult felém.
-Bizonyára a szemüveg teszi. Sajnos örököltem a rossz látást.

Papsajt szerencsére megelégedett ennyivel, de Trufa mindenáron közölni akarta vele az igazságot. Tátogott, hogy mondja, de szerencsére Vándor úgy ránézett, hogy egyből jobbnak látta csendbe lenni.
-Trufa, befogod! Meg ti is! - szóltam rájuk, mikor Papsajt kiment, hogy valami biztonságos szobát keressen.

Ezt követően Vándor ecsetelte, hogy tud valamit adni, aminek elég nagy ára van, Frodó lázasan keresgélte az erszényét, Vándor meg folyton mosolygott. Végre tisztáztuk, hogy Vándor kísérő akar lenni.
-Hogyne, aztán a lidércek karmai közé juttat minket! Még csak nem is borotválkozik!
-És ez hogy függ össze, Samu? -érdeklődtem.
-És ha a lidércek cimborája?
-Nézd, ha azt akarta volna, már rég Pockó barátunk hurcolna mindannyiónkat délre- mormogtam.
-Ha úgy gondolják, én is beleszólnék- mosolygott fanyarul Vándor. Jobb lenne átmenni a biztonságos szobába. És nagyon szépen megkérek mindenkit, hogy legyen csendben!
-Na, ez jó ötlet- gondoltam magamban.

Leírhatatlan éjszaka, majd hajnal következett. A lidércek vijjogását hallva Samut úgy kellett lefogni, hogy ne menjen ki Frodó-védeni, engem meg az ájulás környékezett. Szerencsére Vándor egészen enyhe pofonja magamhoz térített.
-Majd később ájulj el!!!!!

Szót fogadtam, mégpedig hajnalban, amikor végre elhúztak a lidércek, és megláttam, mit műveltek a fogadóban, valamint megtudtuk, hogy az összes póni meglépett, szót fogadtam Vándornak: nem bírtam tovább, egész egyszerűen összecsuklottam. Mikor Vándor kínkeservesen magamhoz térített, az első pillantásom a Trufa kezében fityegő, felismerhetetlenségig dzsuvás valamikor fehér szandálomra esett.
-Ne haragudj, csak most találtam meg a táskámban.
Azt hittem, megint elájulok, de mielőtt megtehettem volna, Vándor valami Papsajttól kapott pálinkát nyújtott elém, olyan tekintet kíséretében, hogy nem mertem nem meginni. Jobban lettem, csak azt nem tudom, milyen értelemben. Arra emlékszem, hogy nem fáztam, arra is, hogy megyek valamerre, de arra már nem, hogy hogyan. Ja, meg az is dereng, hogy Trufa vigasztal, hogy a lórúgás nem szégyen.

Szerencsére az Etten-szik környékére sikerült teljesen kijózanodnom. Ott aztán tettem egy hülye indítványt a szúnyogok elűzésére:
-Kezdjetek el mind pipázni!
-És egyben csodálatos füstjeleket adni a lidérceknek!- szólalat meg Aragorn.

Végre felértünk a Széltetőre. Most jött ám csak a haddelhadd kezdete! Nagy nyugisan beszélgetetm Frodóról, többek közt azt találgattuk, miért is nem volt Gandalf Bríben, és most hol lehet, mikor halálra válva vettük észre a maradék három féleszű hobbitot, amint nagy vidáman nyársalnak egy MTT-s nyári tábor nyitóestjére is jó máglyánál.
-Mit csinálnak ezek?-sápadtam le. Jelt akarnak adni a lidérceknek???
-Nem, Namarie, hanem már adtak.-szólt megdermedve Vándor.
-Te jó Isten....

Vándor rámnézett, és akkor jutott eszébe, hogy sajnálatos módon még annyirra se értek a fegyverforgatáshoz, mint a hobbitok.
-Mit csináljak?
-kérdeztem.
-Amit jónak látsz, csak ne kerülj a karmaik közé, és ne légy útba.

Így tehát karddal a kezembe félrehúzódtam, és vártam. Arra, hogy elkövesek egy iszonyatos őrültséget, amiért mind Vándornak, mind Elrondnak nagy kedve lett volna hirtelenjében szétszedni. Ugyanis amikor Frodó a földön feküdt, Pipin felé rohant, és nem is figyelte, hogy az egyik lidérc pont őt akarja leszúrni.
-PIPPIN!!! -sikoltottam fel, és rávetettem magam.
-JÉZUSOM!!!-kiáltottam fel a következő pillanatban, mert valami iszonyatos hideg és égető érzést éreztem a hátamban és a vállamban.

Az éjszaka és az út borzasztóan folytatódott. Vándor morgott, hogy hoyg lehetett ennyi eszem, miért nem néztem hátra?? Ő ugyanis épp egy fáklyával készült elintézni a lidércet, maikor én bemuatattam a halálugrást. Nagy nehezen vánszorogtunk, mígnem ahhoz a bizonyos nyomorult trollhoz nem értünk. Nos, itt a hobbitok vége-hossza nincs mesébe kezdtek volna a családjuk történetéről, amit én nagyon szívesen hallgattam volna, ha Frodó nincs olyan rosszul, nekem nem fáj mindenem, és főleg, ha nem lohol egy rakat nazgúl a nyomunkban. Vándor közölte is, hogy majd akkor boldogítson a társaság, amikor végre Völgyzugolyban leszünk.

Egyszer csak meghallottuk Glorfindelt. Osztatalan örömet okozott a látása. Teljesen megdöbbentem. Gildor se volt semmi, nade Glorfindel!!! Sajnos annyira azért nem voltam jól,. hogy részletsebben szemügyre vegyem, de arra emlékszem, hogy, amikor Frodót valamennyirre járóképessé tette, én következtem. Ő is "megdicsért", majd egyzserűen felállított, nyakon fogott, és útnak indított.
-Ne haragudj, hogy a nyakadnál fogva tollak, kedves Namarie, de másképp nem megy.

Hát tényleg nem is nagyon ment volna másképp. Frodóval Asfaloth száguldott, mint a szél, engem meg a hobbitokkal együtt beraktak egy lyukba a tüzet ébren tartani, mikor meghallottuk a lidérceket.

Minden ellenére majdnem elnevettem magam, amikor megláttam, hogy belemennek a vízbe, az meg jól megindul. Samuval együtt, aki gazdáját féltve belerohant volna a vízbe, ha hagyom. Szerencsére épp a parton elkaptam. Egy pillanatra azt hittem, Glorfindel agyonvág, mivel elvileg nem lett volna szabad kijönnöm a rejtekhelyről.
Sajnos, amikor végre elkaptam Samut, megbotlottam, estem egy hatalmasat. Nos, arra a napra nem volt több problémám.

A következő kép az, hogy fekszem egy ágyban, és Glorfindel ül mellettem.
(folyt. köv.)

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

Kategória:: MTT , Kreatív alkotások, Más művészeti ágak

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Vissza a tetejére

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security