4. Ithilia tele

Már másfél hónapja voltak Ithilában. Január eleje volt. Pherive kedve folyamatosan kezdett visszatérni, már majdnem olyan volt, mint sérülése előtt. De alig lehetett ráismerni: nagyon lefogyott, mozgása légiesen kecses lett és most már inkább tündének nézték az emberek, mint embernek és szebb lett mint valaha. Arcán olyan vonások jelentek meg amik nemesi vért sejtettek. Nagyon jól érezte magát itt az erdőkbe. Az orkok és a haradiak rengetegen voltak, így kevés időt tölthetett Teridannak kettesben. Tarthion csatlakozott hozzájuk és ez idő alatt nagyon jó barátja lett Teridannak.
Tarthion itt születet Ithiliában 30 évvel korábban. Így ő elég otthonosan mozgott az itteni erdőkben. Vállig érő fekete haja és szürke szeme volt. Az itt töltött másfél hónapban nagyon sok időt töltött kettejükkel. Tarthion alig emlékezett a szüleire, mert amikor kb. 8 éves volt a Keletlakók a falujára támadtak és az egészet kiirtották. Ő is súlyosan megsérült, meg is halt volna ha nem mentik meg a kószák. Mikor rendbejött megesküdött a szülei nevére, hogy ő is kósza lesz és védelmezni fogja a védtelen embereket, lakókat és itt élőket. Gyorsan tanult és alig húsz évesen már az idősebbekkel járta a vadont. A fegyvereket jól forgatta és három nyelven is beszélt.
Kora délután volt. Mind a hárman egy fa alatt ültek egy fal előtt. Pherive távolabb a két fiútól. Hűvös idő volt, de nem lehetett hidegnek nevezni. A Nap sütött és áthatolt a mindig zöld fák levelein. Nem messze tőlük egy patak csobogott. Csak a madarak dalolását, a patakot és a szél hangját lehetett hallani, ahogy a leveleket egymáshoz súrolja. Pherive idegesen felállt és körbetekintett majd kardot rántott
- Valami jön – mondta halkan – sokan vannak, szerintem orkok
- Hiszen semmit sem hallani – mondta Tarthion miközben oda ment a lányhoz Teridannal, de a biztonság kedvéért előhúzták a kardjukat
Pár pillanattal később már ők is meghallottak valami nagyon halk zajt. Ork léptek voltak. Körülbelül húszan lehettek, és futva közeledtek. Két perc múlva szag alapján elérték hármukat. Az ellenség csapatában 12 ork és 4 Keletlakó volt.
Teridnara hét ork támadt szemből. Mögéjük szaltózott és a levegőben elő rántotta bal kezével a tőrét és azonnal leérkezése után leszúrt kettőt, a harmadikba a kardját mélyesztette bele. Egy másik le akarta szúrni, de a fiú kivédte a támadást, és ellenfelét lefejezte. Majd hirtelen oldalra vetődött és közben a tőrt beledobta az ötödik ellenfelébe az rögtön elterült. Miközben felállt a csizmájából elővett egy másik tőrt is, eldobta. Az orknak a szeme közé állt bele. Az utolsó orknak pedig a mellkasát vágta szét.
Tarthiont öt ork támadta meg. Kezében két rövid kard volt, az öt ork egyszerre támadt rá. Jobb kézzel az elsőnek metszette át a torkát és ezzel egyidejűleg a bal kezével a mögött állót szúrta szíven. Majd mind a kettőből kirántotta és az előtte álló ork nyakába szúrta őket. Ezután oldalra fordulva a mellette álló két orkba egy-egy rövidkardját szúrta. A bal kezénél lévő nem halt meg rögtön ezért a jobb kezében lévő karddal szíven szúrta azt.
Pherivére a négy haradi támadt. Mindegyiknél egy-egy csatabárd volt, de nem a legjobb fajtából, és még pikkelyvértjük és sisakjuk is volt. Íjjal képtelenség lett volna őket lelőni így Pherive ezzel nem támadhatott. Kivárt, ez volt a lehető legrosszabb amit tett. Egy szemből támadt, kettő mellé került a negyedik pedig hátul felhúzta az íját. Pherive a falhoz szorult. A leghátsót aki le akarta lőni a lány Teridan leszúrta. A másik három öt másodperc alatt lefegyverezte a sarokba szorult lányt. A kardját a torkához szorítottá az egyik és a két fiú felé fordult
- Adjátok meg magatokat és engedjetek elmenni vagy meghal a lány – sziszegte a keleti majd jobban megnézte Pherivét – őt is visszük és ha követni próbáltok…
- Lődd fejbe az íjammal – kiáltotta Pherive adûniúl és a csizmájából kirántotta a tőrtét, szúrt
A tőr pengéje áthatolt a pikkelyvért lemezei között és a haradi szívébe állt. Holtan rogyott össze. Teridan a másikat szemen lőtte és az is összerogyott. Az utolsó életben maradt Pherivére vetette magát. Annak a súlyától a lány elvesztette egyensúlyát és elesett és még a férfi is rá. Pherive felnyögött a súly alatt. Tarthion odalépett és lerángatta a férfit a lányról. Teridan felsegítette és összekötözték a férfit.
- Mit kerestek itt Ithiliában? – kérdezte Tarthion – Beszélj!
- Semmi közöd hozzá, és addig amúgy sem beszélek amíg az a tünde lány itt van
- Nem vagyok tünde. – mondta Pherive
- Láttam már tündéket – elmosolyodott – és te pont olyan vagy mint ők csak a füled nem hegyes. Amúgy velem tehettek bármit nem fogok beszélni, mert semmit sem tudok.
- Ki bérelt fel titeket, hogy folyton megtámadjátok Ithiliát? Szauron? – kérdezte Teridan és beleszúrta a tőrét a férfi combjába
- Akkor sem fogok beszélni – mondta még mindig sátáni vigyorral és ez a vigyor akkor sem tűnt el arcáról amikor a másik lábába is beleszúrta a tőrt Teridan – mért nem hisztek nekem, hogy nem fogok beszélni esetleg ha nekem adjátok a lányt, jól elszórakoznák ve…
Nem tudta befejezni, mert Tarthion kitörte nyakát.
- Menjünk innen mielőtt túl sok orkot ide vonzana a vérük szaga – mondta Pherive
Összeszedték a tőröket és befelé indultak az erdőbe. Már több mint egy hónapja nem találkoztak kószákkal. A vidék legkeletibb részén voltak, szinte karnyújtásnyira Mordor falaitól. Ők még szerencséjükre nem találkoztak nazgúlokkal, de az itt lakók mondták, hogy a Boszorkányúr egyre gyakrabban tör be Ithiliába és rengeteg kószát öl meg minden alkalommal.
Másnap reggel lódobogásra ébredtek. Pár pillanattal később hat lovas bukkant elő a fák között. Teridan rögtön felismerte a vezetőjüket Gondor helytartójának idősebbik fia volt az, Boromir. Boromir öt évvel volt idősebb az öccsénél Faramirnál. Világosabb haja volt, de a szeme neki is szürke.
- Boromir! Örülök, hogy látlak – mondta Teridan – régen találkoztunk.
- Én sajnos most nem, mert atyám parancsát teljesítem. Szüleid panasszal fordultak felé és az a parancsa, hogy mindkettőtöket vissza kell vinnem Minas Tirithbe, hogy bíróság elé álljatok. – mondta bánatosan – Sajnálom, de le vagytok tartóztatva, és most kell visszaindulnunk.
- Ezt most nem mondod komolyan uram? – kérdezte döbbenten a lány
- De, sajnos. Öcsém mindent megtett az érdeketekben akár csak én, de te is tudod Teridan, hogy a szüleidnek nagy hatalma van a városban. Visszajöttök önszántatokból vagy kénytelenek lesznek a katonák erőszakot alkalmazni, de azt én nem szeretném.
- Én oda soha többé! – kiáltotta Pherive és kardot rántott – inkább meghalok!
- Pherive, ne mondj ilyet – mondta Boromir – és tedd le a kardot, ne essen bajod
- Uram – mondta az egyik katona – vihar jön el kéne mennünk Henneth Annûnba. Két hete keressük őket, és pihennünk kellene. És ott jobban tudunk rájuk is vigyázni.
- Gileron, Teridan is nemes nem beszélhetsz róla így és Pherivét sem tekintjük fogolynak, mert nem követtek el bűnt. A szerelem nem az.
- Értem uram – mondta a katona teljes alázattal
- Tarthion te is velünk jössz? Ne aggódj nem fognak súlyos büntetést kapni, nagyon remélem, hogy nem. – mondta Boromir
Boromir intett Gileronnak, hogy adja át a lovát Pherivének. A fiatal katona morgott, de teljesítette a parancsot. Bűnnek számított a gondoriak szemében, ha idegen látta Henneth Annûnt, de most Pherive kivételnek számított. Amúgy meg a többiek mind idevalósiak voltak. Teridan egyszer már járt itt, amikor északra indulása előtt ide bújt el a szülei elől.
Tarthion is járt már ott, mert sok kósza szokott ott menedéket keresni és gyerekkorában itt gyógyították meg a sérülése után. Pherive a lovával Teridan mellett léptetett. Kérdezte, hogy nem akar-e a fiú felszállni a lóra, de nemet mondott. A kapcsolatuk az utóbbi időben ismét jobbra fordult a lány már nem volt olyan tartózkodó vele szemben.
Estére elértek egy kis tóhoz, aminek a túlpartján egy barlangnyílás látszott. Oda tartottak. A nyílás így is alig látszott, mert el volt rejtve. Az ide vezető út is álcázva volt és alig lehetett megtalálni, idgen soha nem is követte volna a csapást, ennyire nem lehetett rájönni, hogy az út egy út. A barlang be volt rendezve és a bejárata pont a tóparton volt és a tóra nézett. Pherive képtelen volt rájönni, hogy a barlang mesterséges-e vagy természetes. Boromir bevezette őket egy szobába a vacsora és a fürdés után.
- Ez a tietek lesz Teridan – mondta – Tarthion gyere, te velünk fogsz egy szobában aludni.
Mikor kimentek Pherive körbetekintett a szobán. Félhomály volt csak egy lámpás világított az asztalon. Az asztal körül 4 szék állt. A bejárati „ajtó” el lett takarva egy sötét függönnyel, és a bejárat mellett baloldalra voltak ágyak.
Teridan lefeküdt az egyikre, már várta, hogy Pherive mikor fog a szoba másik végében lefeküdni, de nem így történt. A lány odasétált a fiú ágyához lefeküdt mellé és megcsókolta. A fiú viszonozta, majd átadták magukat érzelmeiknek, vágyaiknak és egy olyan érzést ismertek meg amit eddig soha sem ismertek. Az este folyamán háromszor lettek egymáséi majd kimerülve aludtak el egymás karjaiban.
Hajnalban Teridan ébredt korábban. A lány ott aludt mellette, mélyen és egyenletesen lélegzett. Teridan érezte a lány meztelen bőrének a melegét a saját bőrén. Még jobban magához szorította és újra álomba merült.
Mikor legközelebb felébredt Pherive már nem volt mellette, felöltözött és kiment a bejárathoz. Ott találta a lányt aki épp Boromirral beszélgetett, reggeliztek.
- Jó reggelt! – mondta és a többiek is üdvözölték. Pherive még egy csókot is adott neki
- Fontos döntésre jutottam – kezdte Boromir halkan - Megszegem apám parancsát, nem viszlek el titeket Minas Tirithbe. Nem akarom, hogy elszakítsanak titeket egymástól, mert látom, hogy mennyire szeretitek egymást.
- Oh, Boromir – mondta majdnem sírva a lány – nem is tudom, hogyan köszönjük meg.
- Nem kell Pherive. Az igazat megvallva Faramirnak köszönhetitek a döntésemet, mert ő mesélt rólatok – mondta mosolyogva – amúgy hamarosan ide fog érkezni a barátaival.
A nap hátralévő idejét Pherive itt bent töltötte Henneth Annûnban míg Tarthion és Teridan továbbra is a vadont járták és csak késő éjszaka érkeztek meg. S a lány legnagyobb bánatára már kora hajnalban indultak. Így telt el még további két nap is a harmadik napon kora este öt ember érkezett a rejtekhelyre. Az első fiút mindenki azonnal felismerte Faramir volt az. Mindannyiukon zöld ruha volt ami itt Ithiliában teljesen elrejtette őket, emellett a legalacsonyabbon még egy kalap is volt ami teljes egészében elrejtette az arcát.
- Barátaim! – kezdte Faramir
- Már vártunk titeket. Ő Melhín – kezdte Boromir mutatott a fekete hajú és szemű legmagasabb fiúra, majd folytatta a bemutatást – Herusír, Thalion és ő… – elakadt a hangja mikor a csuklyáshoz ért majd kérdőn nézett a legalacsonyabb fiúra
- Thilochtar.
– Ő Melhín testvérek. És ők Pherive és Teridan, már sokat halhattatok róluk és Tarthiont már ismeritek
Miután a beszélgetés megtörtént a kis társaság elvonult aludni. Másnap hajnalban Teridan és Tarthion Faramirt már ébren találták.
- Faramir kérlek, bocsáss meg, de Tarthionnak és nekem ki kell mennünk őrjáratozni, de Pherive itt marad veletek – mondta a fiú és rámosolygott a lányra.
- Menjetek csak barátom, majd este beszélünk.
Tehát elindultak ketten kora reggel, mint oly sokszor már. Nem sokkal az elindulásuk után a kiküldött Gondori őrjárat visszaért és jelentették, hogy mintegy tizenöt lovast láttak a város felé vezető úton. Gondoriak voltak, de ahogy megláttak a felderítőket akkor azonnal elmenekültek.
Hajnal volt még csak az erdő még szürke volt az éjszakai ködtől, a hideg csípős szél erősen próbára tette a két igen jól edzett kószát. A jeges szél áthatolt a vastag ruhájukon is és csontig hatolt a két fiú teljesen átfagyott és szótlanul rótták az útjukat egészen délig. Addigra már a köd is felszállt a szerencséjükre és a nap is kisütött, a szél fújása is abbamaradt, de ennek ellenére egy csöppet sem nyugodtak meg, sőt veszélyérzetük bajt jósolt, mert gyanúsan nagy csend is lett. Csak egy kis csordogált mellettük a viszonylag meleg Nap sugarai a levelek között rájuk sütött, szinte túlságosan is tökéletesnek hatott.
- Túl nagy a csönd Teridan – mondta Tarthion – valami közeledik, érzem.
- Én is, de ezek nem orkok. Bevárjuk őket vagy inkább menjünk?
A másik fiúnak már nem volt ideje válaszolni, mert a következő pillanatban lódobogást hallottak. Szerencséjükre túl sokat ahhoz, hogy a Nazgúlok legyenek azok. Alig fél perccel később tizenöt lovas tűnt fel előttük. Díszes páncéljukon Teridan azonnal felismerte a Fehér Fát, azaz Gondor és Minas Tirith címerképét – jelképét -. Tudta, hogy miattuk jöttek, de nem is sejtette, hogy mekkorát tévedett. Az összes katonán a megszokott gondori sisak volt kivéve az egység vezetőjén akit úgyszint elsőre felismert Teridan. Hollófekete haja és gesztenyebarna szeme volt és nagyon hasonlított Arianára, hiszen a bátyja volt az Ettirnomeldo.
A két fiúnak még arra sem volt ideje, hogy fegyvert rántsanak a lovasok bekerítették őket és rájuk szegezték fegyvereiket, volt köztük lándzsás, íjász és kardos is.
- Nos Teridan azok után amit szeretett húgommal tettél nem hittem, hogy lesz képed elém kerülni – mondta gúnyosan Ettirnomeldo és leszállt a lováról
- Én soha sem szerettem őt Ettir, és ezt ő is tudja. Ő volt az aki azt akarta, hogy magasabb nemesi helyzetbe kerüljön azzal, hogy hozzám jön. A gyerekes álma lett a veszte.
- Hol van a szajhád aki miatt nem veszed el? De tévedsz, mert a húgom tiszta szívvel szeret téged.
- Nem beszélhetsz így róla – ugrott is volna neki, de egy kardél megállította – soha nem viszed II. Denethor a helytartó elé, ezt garantálom!
- Dehogynem – mondta gúnyosan nevetve – De lehet, hogy tényleg nem lesz rá szükség, mert ha esetleg meghal…
- Meg ne próbáld! Mert ha igen én magam végzek veled!
- Faramirékkal találkoztatok?
- Semmi közöd hozzá Ettir, – tudta, hogy az életével játszik ezért pár pillanattal később folytatta – de igen.
Intett a társainak akik erre azonnal letették a fegyvereiket s már csak a felajzott nyílpuskák szegeződtek a kószákra
- Rendben. Most még elmehettek Teridan, de legközelebb már nem – mondta s visszaszállt a lovára majd a többi katonájával elvágtatott.
Tarthion döbbenten figyelte a másik fiút, aki ökölbeszorított kézzel és dühös tekintettel figyelte az elvágtatókat. Idáig is tudta, hogy társa Gondori nemes, de álmában sem gondolta volna, hogy ilyen magas rangú. Teridan is már mindent értett. Most már, hogy tudja Ettir, hogy ők is itt vannak egészen biztos, hogy nem lesz nyugtuk tőle. Intett Tarthionnak, hogy kövesse és elindult vissza Henneth Annûn irányába.
- Mit tervezel Teridan? – kérdezte egy kicsit aggódva
- Henneth Annûnban megtudod Tarthion.
Másfél óra alatt szinte rohanva megtették az utat, Tarthion alig tudott lépést tartani rohanó társával. Teridan dühösen rontott be a barlangba.
- Egy furcsa emberrel találkoztam ma – kezdte ingerülten – vele volt még tizenöt gondori katona, körbevettek minket és megfenyegettek, hogy visszaviszik Pherivét a városba, hogy a helytartó elítélje és Arianát kelljen elvennem,
- Ezt nem fogja elérni főleg, hogy volt ilyen kedves és figyelmeztetett – jegyezte meg hűvösen Melhín – a tizenöt lovas egybevág a reggeli jelentéssel. Láttak ugyanis egy körübelül ennyi főt számláló lovas csapatot, de elvágtattak az őrök elöl
- Hogy néz ki ez az ember? – érdeklődött Herusír
- Alacsony, hollófekete haja és gesztenye barna színű szeme van, az orra kicsit hosszú és mellette a bal arcán egy nagyobb anyajegy látható
- Ettirnomeldo – törte meg a feszült csendet. Teridan bólintott, hogy róla van szó – És mit keres itt?
- Ez már teljesen lényegtelen. Itt vannak és már az is feltett szándéka, hogy Pherivét magával vigye a helytartó elé. Ismerem, örökké lojális, így megteszi Ti bármit mondhattok neki amíg nem magától a Denethortól kap parancsot addig a fiainak sem engedelmeskedik.
- Ti ismeritek? – kérdezte Pherive
- Igen, de nem mondhatnám, hogy szívélyes barátunk – felelte Thilochtar
- Miért mi történt köztetek? – kérdezte Teridan
- Elmondjuk nekik? – kérdezte Melhín
- Szerintem megbízhatunk bennük – felelte Herusír – Nincsenek abban a helyzetben, hogy elárulhassanak valakinek akinek nem kellene tudnia róla
- Egyetértek – mondta Faramir és a többiek is helyeslően bólintottak, csak Pherive és két társa nézett kérdőn a társaságra
- De akkor azt is el kell árulnunk, hogy… - nézett Thilochtarra a bátyja
- Áruljuk – mosolyodott el a fiú, levette a csuklyáját és szétrázta a haját; hosszú dús aranyszőke haja jóval a dereka aljáig ért, barna szeme egyszerre volt komoly és vidám – Lány vagyok csak a biztonság kedvéért utazom Thilochtarként, az igazi nevem Thilanna.
- Sejtettem – jegyezte meg Teridan – Szóval mi is történt Ettirnomeldo és köztetek?
- Elég hosszú történet – kezdte Melhín és Ithiliába szökésüktől elmondta az egészet – A mai napig nem tudjuk végül is miért követett minket. Szerintem legalább is eleinte csak a kíváncsiság miatt, de napokig figyelhetett minket ha felfedezte, hogy Thilanna lány. Mindenesetre nem hiszem, hogy túlságosan kedvelne minket most, hogy titeket bújtatunk főleg nem.
- Szerintem egyenlőre nem tudunk mit tenni – mondta Teridan és megfogta Pherive kezét – mint, hogy nem engedjük Pherivét egyedül sehova. Ha hosszú távon nem oldódik meg a helyzetünk mégis tovább kell mennünk bármit is üzent Elrond.
Miután Teridan lehiggadt egy kissé már normálisan is lehetett vele beszélni. Egészen késő estig beszélgettek mindenféle témáról.
- Pherive! Hallottam Faramirtól, hogy te északi vagy – kezdte Thilanna a beszélgetés közben – nálatok mit gondolnak és, hogy viselik ha egy lány kósza,
- Igazából nem tudom, hogy az emberek mit gondolnak erről, mert gyerekkoromban nem érintkeztem emberekkel először körübelül talán tizenhét évesen.
- Hogy-hogy? Ezt nem értem.
- A szüleimet soha sem ismertem. A tündék neveltek fel és tizennyolc éves koromban találkoztam Teridannal Völgyzugolyban. – aztán ennyiben is maradtak egyelőre
Másnap hajnalban az őrjárat Tarthionra és Pherivére jutott. Még szinte sötét volt kint, be volt borulva és a köd is szinte átláthatatlan volt, a látótávolság csak egy-két méter volt, így voltak kénytelenek elindulni Henneth Annûnból
Teljesen hangatanul mozogtak, és egy szót sem szóltak egymáshoz, könnyebb volt így rejtőzködi és osonni. Körübelül tíz óráig tucatnyi orkot öltek meg, több haradi csapdát tettek ártalmatlanná míg nem Pherive azt vette észre, hogy Tarthion eltűnt mellőle. Nem tudta s még csak nem is sejtette, hogy a fiú mikor tűnt el innen, mert teljesen hangtalanul és beszéd nélkül gyalogoltok, hiába túlságosan sok az ork és csak így lehet őket meghallani és az is kell, hogy őket se vegyék észre.
Fél órán keresztül kereste Tarthiont amikor hirtelen beszédet hallott mélyen bent a ködben. Arra felé lopózott és a cserjések mögött észrevett egy tábortüzet és körülötte tíz embert. A tűz körül ülő emberek egyikén a lány kiszúrt egy Fehér Fát. Jól tudta ha elkapják vagy ha észreveszik akkor egészen biztos, hogy Denethor elé kerül. Hangtalanul megfordult, hogy elmenjen innen jó messzire, de ott állt előtte egy Gondori címeres katona – nem értette, hogy kerülhetett úgy mögé, hogy meg sem hallotta – és rászegezte a felajzott nyílpuskáját. Pherive felsikoltott majd hátulról erős kéz karolta át s fogta be a száját, elfojtva így a sikolyt, de a kihalt rengetegben a hang így is messzire elszállt.


Tarthion viszonylag hamar észrevette, hogy Pherive eltűnt, de az idejét ő sem tudta mikor vesztette el a társát. Elindult megkeresni, de nem tudta, hogy pont az ellenkező irányba indult el pont Henneth Annûn irányába. A köd sűrűsége már egy kicsit kezdett felszállni és az egy-két méter helyett már öt méterre is el lehetett látni. Tarthion körül – csak amit látott – fák voltak majd húsz perc elmúltával lépteket hallott maga mögül. Fordulás közben mind a két rövidkarját kirántotta és meglátott egy alakot közeledni maga felé. Az árny mozgásából felismerte, hogy az egy lány.
- Pherive na végre! Hol voltál?
- Thilanna vagyok – mondta és közben beért a fiú látótávolságába, alacsonyabb volt Pherivénél így már tényleg felismerte a másik lányt – Mikor vesztetted el?
- Körübelül fél órája vettem észre, hogy nincs velem.
- Gyere, keressük meg. - mondta amikor az ellenkező irányból egy elfojtott női sikolyt hallottak.
- Ez Pherive! – mondta halálra rémülten Thilanna – Mit tehettek vele? – és futásnak indult a hang irányába
- Ne menj! – nyúlt utána Tarthion, de már nem érhette el és a lány eltűnt előtte a sűrű ködben.
„Most mitévő legyek?” - kérdezte magától. Nem indulhat Thilanna után, mert akkor ki értesíti a többieket, viszont nagyon aggódott Pherive miatt. Nem volt más választása emiatt kénytelen volt visszamenni értesíteni a többieket és reménykedett, hogy Pherive jól van és Thilanna pedig tud magára vigyázni. Rohanva tette meg a visszavezető utat nem érdekelte az sem ha így meghalják az orkok, csak futott társai életéért. Tíz perc alatt visszaért Henneth Annûnba, de addigra már teljesen kimerült és alig állt a lábán.
- Teridan! – kiáltotta zihálva amikor beért a barlangba, a másik fiú riadtan jött ki elé a többiekkel
- Mi történt Tarthion? Hol van Pherive?
- Eltűnt mellőlem nem tudom hogyan, de túl nagy volt a köd. Utána összefutottam Thilannával és amikor hallottuk Pherive sikolyát elszaladt a hang irányába. Nem tudtam mit tenni ezért inkább visszajöttem, mert ha velem is történik valami akkor nem lenne ki, hogy értesítsen titeket.
- Mikor történt az egész? – kérdezte Teridan holt sápadtan
- Körübelül fél órája tűnt el Thilanna. Gondor irányából jött Pherive sikolya.
- Hiszen arra mentek Ettirék – nyögött fel Teridan – ha nála van akkor esküszöm, hogy megölöm.
- Nyugodj meg kérlek – nyugtatni próbálta Boromir – Menjünk és keressük meg a lányokat, majd én beszélek Ettirnomeldóval ha tényleg ő fogta el Pherivét. Tarthion, Teridan, öcsém, Melhín és ti – mutatott Herusírra, Thalionra – jöttök. Indulunk megkeresni Ettiréket, remélhetőleg tényleg ott van Pherive, mert akkor semmi baja nem esik.


Próbálta kitépni magát a szoros kezekből, de azok túlságosan erősen tartották és a katona odavonszolta a tábortűzhöz. A nyílpuskás továbbra is rá szegezve tartotta a fegyverét a biztonság kedvéért ha esetleg szökni próbálna akkor minden gond nélkül lelőhesse, mert úgyis csak egy szökevény. A tűznél egy másik katona összekötözte a kezét, elvette a fegyverét, és aki eddig tartotta levette a kezét a lány szájáról és a vezetője elé lökdöste akinek a válláig ért hollófekete haja és gesztenyebarna szeme gúnyosan csillogott.
- Nos, te lennél Pherive? – kérdezte a hosszú szőke hajú és szürke szemű riadt lánytót, aki közben megpróbálta kiszabadítani a kezeit – ne próbálkozz, ha nem akarsz meghalni – ezek után Pherive bólintott
- Mit akarsz velem csinálni? – kérdezte remegő hangon
- Visszaviszünk Denethorhoz, hogy megfizethess azért amiért elcsábítottad a húgomtól Teridant.
- Ettirnomeldo? – a fiú bólintott – Teridan soha sem szerette Arianát.
- Hát nem mondta el a kedves barátod, hogy mennyire szerették egymást, te szerencsétlen. Már olyan fiatalon is együtt töltötték az éjszakákat, kézen fogva sétáltak szerte egész Minas Tirithben. Városunk álom párja voltak, amíg te meg nem jelentél.
- Hazudsz…
- Akkor miért sírsz? Mert tudod, hogy igazat beszélek. – intett egyik katonájának, aki összekötözte Pherive lábait és a tűz közelében a földre lökte.
Alig negyed óra múlva a lány észre vett egy árnyat a bokrok között - a köd már szinte teljesen felszállt, de itt a tűz miatt is nagyon jók voltak a látási viszonyok – és rögtön fel is ismerte Thilanna volt az csuklyában. Egy jellel jelezte, hogy ki akarja szabadítani, de erre nem volt túl nagy esélye, mert összesen tizenöt katona volt itt Ettirrel és abból öt megint az őrséget alkotta és elég nagy volt a valószínűsége, hogy máris észrevették a másik lányt. Mikor Thilanna úgy látta, hogy senki sem figyel Pherivére megpróbált odaosonni hozzá. Már félúton járt amikor egy katona észrevette és megállította. Ketten fogták közre a csuklyás alakot és vezérük elé kísérték. Pherive csak annyit látott, hogy Ettir leveszi a lányról a csuklyát majd elmosolyodik és valamiről beszélnek, de nem hallotta, hogy miről.
- Most pedig indulunk vissza Minas Tirithbe. – szólt hangosan Ettir mikor befejezte Thilannával a beszélgetést.
Odament Pherivéhez elvágta a lábán a kötelet és felrángatta a földről. Odalökte az egyik társához, aki felrakta az egyik lóra és utána felszállt a lány mögé ő maga is. Ettir Thilannát a egy lóra segítette fel ezt a lovat ketten még közre fogták, és aztán ő is felszállt sajátjára majd intett a többieknek és elindultak Gondor fővárosa felé.
Vágtában haladtak, Ettir elégedett volt, hiszen elkapta Pherivét – akit Teridan barátai közül senki sem üldözött és ők vissza sem vitték volna, mert fontosabb volt a barátságuk a fiú iránt, mint a helytartó parancsa – és még azt a lányt is aki kedves a szívének. Pherive teljesen elesett volt és ezen a katonák nagyon jól elszórakoztak. Estére elértek egy kisebb tisztásra ahol letáboroztak. Ettir minden gyengédség nélkül lerángatta a lóról Pherivét aki egyenesen a kemény sziklás földre zuhant, utána felrángatta összekötötte a lábait és a tűz mellé lökte. Thilannával sokkal rendesebben bánt, őt a lóról lesegítette és mindössze leültette a másik lány mellé.
Az egész éjszaka nyugodtan telt, senki sem zargatta a két lányt és ők sem szóltak egy árva szót sem. Pherive nagyon félt attól, hogy súlyos büntetést fog kapni és még védekezni sem tudna, mert azt sem tudta, hogy vér szerint ki is. Késő éjjel az elmélkedése közben végül is elnyomta az álom addigra már Thilanna is elaludt tőle pár lépésnyire. Kora hajnalban indultak tovább, de mégsem voltak elég gyorsak, mert egy idő után észrevettek maguk mögött hét lovast. A távolság egyre fogyott köztük ezért Ettir inkább megállt. Mégis csak a helytartó fiaival van dolguk.
- Azonnal ereszd el a lányokat Ettirnomeldo! Parancsolom! – még Faramirt is meglepte bátyja hangneme, azelőtt soha sem látta a testvérét ilyennek.
- Még mit nem! Sajnálom Boromir, de nem tehetem az apád parancsa számomra többet jelent. – jegyezte meg gúnyosan.
- Van egy ajánlatom.
- Hallgatlak.
- Én visszamegyek Minas Tirithbe és beszélek apámmal, hogy vonja vissza a parancsot ami Pherive elfogására vonatkozik, addig itt marad veled ő is és Thilanna is, és a többiek is és ha nem járok sikerrel – egy kis szünetet tartott – mind a kilencen a foglyaid vagyunk, és mint szökevények cinkosai elszenvedjük büntetésünk.
- És ha nem fogadom el az ajánlatodat?
- Akkor kénytelenek leszünk harcolni veletek, de nem akarunk Gondori vért ontani – felelte nemes egyszerűséggel Boromir
- Elfogadom az ajánlatodat, kölcsönösen egyezzünk meg, hogy senkinek sem esik bántódása, az öcséd már tudja, hogy nem szegem meg az eskümet.
Egész délelőtt pihentették a lovakat majd dél körül Boromir búcsút intett a társaságnak és megígérte, hogy nagyon siet vissza és megtesz mindent, ami tőle telik. Sokat beszélgettek késő éjszakáig és viszonylag közel kerültek egymáshoz, elég jól megismerték egymást és olyan dolgokat mondtak el egymásnak magukról amiket más esetben talán soha sem fedtek volna fel.
Ők is nagyon jól elbeszélgettek és közel kerültek egymáshoz és nagyon jó barátnők lettek. A katonák kevésbé örültek a késő éjszakáig nyúló beszélgetéseiknek, de semmit sem tehettek, mert az ígéretük kötötte őket.
Aztán harmadik nap hajnalán Boromir érkezett a táborba.
- Tehát Ettir, ereszd el őket! Itt az apám parancsa – mondta és odanyújtott egy levelet Ettirnomeldonak aki rögtön el is olvasta; Teridannak és Pherivének engedélyezte a helytartó, hogy maradjanak és mindenkinek megbocsátott. Ettirt a tizenöt katona örökös parancsnokává tette és még egy csomag aranyat is kapott. A pénzt vissza akarta utasítani
- Nem azért tettem hanem húgom boldogságáért, mert egész nap csak Teridan után sír.
Ezek után Ettirnomeldóék visszaindultak Minas Tirithbe a fiú keserű volt, hogy nem állhat bosszút a húga becsületén esett folton. Most már január vége volt és március elejéig maradt együtt a kis csapat.
- Nagyon szerethet, ha tényleg így van – mondta Thilanna – és hosszú évekig várt rád
Teridan vállat vont
- Nem én tehetek róla, hogy nem őt szeretem, sőt utálom azért amiért erővel akarnak hozzáadni.
- Nem azért mondtam – mosolyodott el a lány
Február elején Boromir visszatért a katonákkal a fővárosba, de az öccse még itt maradt Ithiliában. Március elejéig a nyolcfős csapat napi elfoglaltsága a vadonjárás volt, Pherive, Tarthion és Teridan megpróbálták kószának kiképezni a városiakat és ebben elég jól haladtak. Közösen öldösték az orkokat és a haradiakat és védték az itt élőket majd március első hétvégéjén eljött a búcsú ideje.
- Tényleg nem jössz velünk Tarthion? – kérdezte Pherive
- Most még nem, itt maradok Melhínékkel és remélem mire visszajöttök addigra már rendes kószát tudok belőlük faragni – erre mindenki nevetésben tört ki – és így legalább egy darabig kettesben tudtok maradni és nem fogok zavarni.
- Akkor mi indulunk is és sietünk vissza. Vigyázzatok Magatokra barátaim – mondta Teridan és kézen fogta Pherivét
- A valák óvjanak titeket – mondta Thilanna
A két kósza bólintott majd kiléptek a fák takarásából és elindultak Osgiliath irányába…


folyt. köv