fbpx
 
 

A Magyar Tolkien Társaság programjai

Kedvcsináló általános ismertető az MTT által szervezett, illetve az egyesület körül kialakult közösségben hagyománnyá vált rendszeres programokról.
 
 
Tolkien Születésnap, Tolkien Nap – „Egy Rég Várt Ünnepély” (Long Expected Party, LEP)
Január első hétvégéje

Az első születésnapi rendezvényre 2003-ban, J. R. R. Tolkien (1892–1973) 111. születésnapján került sor, még az angol anyaszervezet, a The Tolkien Society felhívására, ezt a hagyományt azóta is minden évben követjük. 2016-ban tizennegyedik alkalommal emlékezünk együtt a Professzorra és munkásságára.

A rendezvények központi programja egy tematikus előadássorozat, amelynek ismeretterjesztő előadásaiban a tolkieni mitológia valamely érdekes részletét ismerhetik meg a résztvevők. A programnak ma már hagyományosan részét képezik a kisgyermekek, illetve egész családok szórakozását szolgáló kézműves foglalkozások és a tolkieni mitológiát játékos formában megelevenítő vetélkedők, csakúgy, mint a Tolkienhez kapcsolódó könyvek és relikviák vására. Kiemelkedő esemény szokott lenni a rendezvény esti programjában a Professzor mitológiájához kapcsolódó színpadi produkciók bemutatása: színdarab, tánc, dalok előadása. A hangulatot a Középföldét idéző dekoráció és az esti koccintás teszi teljessé, ahol a világ más Tolkien-társaságaihoz hasonlóan mind együtt kiálthatjuk: „a Professzorra!”.

Helyszín: változó

 
ELTE Tolkien Kurzus és Szeminárium
Minden félévben

Az ELTE Tudományfilozófiai és Tudománytörténeti Tanszék segítségével futó, évek óta népszerű közismereti előadássorozat. A kurzus részletesen ismerteti a tolkieni mitológiai világ megszületésének körülményeit, beágyazódását, kapcsolatait a nagy európai kultúrákkal (kelta-germán, klasszikus és zsidó-keresztény) és mitológiai rendszerekkel; részletesen elemzi a pszeudo-mitológia bonyolult filozófiai, teológiai, nyelvészeti, természettudományos és társadalmi rendszerét. A kurzust felvevők számára a félév szóbeli kollokviummal vagy megajánlott jegyet érő dolgozattal zárul. Az előadás NYILVÁNOS, bárki bejárhat és végighallgathatja a kurzust – de hozzá is szólhat.

A szemináriumon, melynek előfeltétele az előadás elvégzése, a hallgatók tolkieni mitológia főbb elemeinek különböző szövegváltozatait hasonlítják össze. A szövegelemzés célja, hogy betekintést nyerjenek az egyik legbonyolultabb XX. századi mitológia legmélyebb rétegeibe, illetve nyomon követhessék az alkotói folyamat kibontakozását. A magyarul megjelent Tolkien-alapkötetek ismeretén túl a kurzus elvégzéséhez jó angolnyelv-ismeret is szükséges.

Bővebb információ: előadás, szeminárium

Helyszín: ELTE TTK

 

Tolkien Klub
Havonta, nyári szünettel
 
2011 novemberében ismét elindult a Tolkien Klub, a Magyar Tolkien Társaság havi rendszerességű, ismeretterjesztő és közösségi programja. A korábbi években különböző helyszíneken nagy sikert aratott program remek alkalom a Társaság mindennapi életébe való csatlakozásra, vagy akár csak egyszeri bekukkantásra. Akit érdekelnek a tolkieni mitológia mélyebb összefüggései, illetve nem tudott részt venni az ELTE Tolkien kurzusain, annak itt érhető el a legrészletesebb nyilvános előadássorozat magyar nyelven. Aki a Társaságot alkotó közösség megismerésére vágyik, azt társasjáték, szerepjáték, teaház és büfé várja, sok beszélgetéssel, új emberekre nyitott közeggel. További részletek és időpontok a www.tolkien.hu oldalon és a klub facebook oldalán.

Helyszín: legtöbbször a Batthyány Lajos Alapítvány terme Budapesten az Oktogon mögött

 
Farsangi Bál
Február-márciusban

A Magyar Tolkien Társaság legnagyobb közösségi partija. A rövid műsort, báli keringőket, jelmezversenyt, tombolát, finom étkeket és italokat, valamint hajnalig tartó bulit felvonultató program külsőségeinek általában egy báli téma ad keretet (pl. „Királylányok és kétéltűek”, „Szörnyek keringője”, „Steampunk” stb.). Ez egy remek alkalom, hogy csatlakozz a laza közösséghez, de Tolkient a hivatalos programok közt itt ne keresd – nem fogod megtalálni.

Helyszín: változó

 

Tavaszi Találkozó
Március vagy április egyik hétvégéje

Közösségi hétvége vidéken. A kötetlen együttlétet általában kirándulás, társasjáték, vetélkedő színesíti. Általában a közösség, és nem Tolkien áll a középpontban, de a vetélkedő szólhat róla, és biztosan akad olyan, aki szívesen beszélget a témáról.

Helyszín: változó, korábban pl. Visegrád, Tata, Csobánka vagy Várgesztes

 

Tolkien Live (élő szerepjáték)
Rendszertelenül, változó időpontban
 
Az egy-két évente megrendezésre kerülő élő szerepjátékos találkozó veterán rpg-seknek és teljesen kezdőknek is remek lehetőség, hogy próbára tegyék magukat Tolkien és az élő szerepjáték világában.
 
Helyszín: változó

 

„Beltaine” és „Líthas”
Április 30. és Június 21. (körül)
 
A kelta tavaszünnepet (Beltaine) és nyári napfordulót (Líthas) hagyományosan egy tábortüzezős éjszakával ünnepeljük a budai hegyekben. Ezen kötetlen közösségi alkalmakon szalonnasütés (esetleg bográcsozás), gitározás-éneklés, beszélgetés a szokásos „program”. A bátrabbak az egész éjszakát kint tölthetik.
 
Helyszín: Budai-hegység
 
 
MTT-születésnap
Június 16. környéke

A Magyar Tolkien Társaság 2002-es alapításának évfordulója. Egy vagy több napos program az MTT tagjai számára, ahol felidézzük az elmúlt évek eredményeit. Közösségi jellegű, de az MTT tevékenységéről, múltidézésről szóló program tortával és köszöntővel.

Helyszín: változó

 

Tolkien Konferencia és Szabadegyetem
Rendszertelenül, változó időpontban

Az eddigi négy magyarországi Tolkien-konferenciának Szeged, Pécs illetve Budapest adott helyet, legutóbb 2012-ben, az MTT 10. születésnapja alkalmából. Célunk, hogy minél tágabb oktatói-kutatói-hallgatói réteg számára teremtsünk fórumot és publikációs lehetőséget, továbbmozdítva ezzel a Magyarországon is egyre gazdagabb Tolkien-recepciót.

2012-ben a konferenciát megelőzően került sor az I. Tolkien Szabadegyetemre, amelyen általános ismeretterjesztő és bevezető előadásokat hallhatnak az érdeklődők a Tolkien-kutatás általános eredményeiről, a tolkieni mitológiai rendszer alapvető összefüggéseiről. A szabadegyetem keretében Tolkien professzor legismertebb mesterséges ("tünde") nyelveihez kapcsolódó nyelvtanfolyamokra és írásoktatásra is sor került. A következő években szeretnénk folytatni mind a konferencia, mind a szabadegyetem hagyományát, várhatóan 2015-ben fogunk rendezni legközelebb.

Helyszín: változó

 

Nyári Tolkien-táborok:

Öregdombi Vigasság 15-99 éves korig és Kalandozások Középföldén gyerektábor 8-15 éveseknek
2015-ben nagytáborunk augusztusban (08.01-08.09.), a gyerektábor júliusban (6-12.) került megrendezésre.

A nyári Tolkien-tábor a Magyar Tolkien Társaság legnagyobb rendezvénye: a kb. 10 nap alatt átlagosan 120 fős tábor sokak legjobb nyári, gyakran egész éves élménye. 2013-ban pedig megtartottuk első kifejezetten általános iskolásoknak szóló gyerektáborunkat, nagy sikerrel. Itt a kisebbek 5 napot tölthetnek Középföldén velünk. Bár a nagytábor résztvevőinek többsége középiskolás és egyetemista, egyre több a kisgyerekes család is, de mindenki megtalálhatja a helyét benne.

Táborainkban egy Tolkien világában játszódó keretjáték teremti meg az alaphangulatot. A résztvevőket kisebb közösségekbe soroljuk, ahol tapasztalt csapatvezetők, gyakran pedagógusok figyelnek arra, hogy újak és régiek egyaránt jól érezzék magukat. A tábor különlegességét a keretjáték mellett az igen intenzív, színes program adja: kreatív tevékenységektől (tánc, kézművesség, harcművészet, főzés, színjátszás, ének, írás stb.) kirándulásokon, vetélkedőkön, csapatfeladatokon keresztül szabadidős sportig, tábortűzig, táncházig. Mindezt persze a résztvevők, a közösség teszi igazán élővé és egyedivé. Felejthetetlen élmény kicsiknek és nagyoknak.

Helyszín: változó

 

Megemlékezés Tolkien halálának évfordulójáról
Szeptember 2.

Csendes emlékezés, ahol mindenki felolvashatja kedvenc Tolkien-idézetét, vagy éppen más író, esetleg a saját szavaival emlékeztethet, mit jelent nekünk a Professzor. Mit adtak, adnak nekünk a művei, mitológiája és a nyomában alakult közösség - barátokat, szerelmet, értelmet adó hobbit vagy bármi egyebet. :)

Helyszín: változó (Budapesten)

 

Tolkien Levelező Verseny
Minden évben október–április között

Az általános és középiskolásoknak szóló csapatversenyt 2007 januárjában indítottuk útjára, és az idei tanévben immár a VIII. évad folyik. A Tolkien műveinek ismeretében több kategóriában és korcsoportban versengő diákok 4-5 levelező forduló után juthatnak a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban megrendezett élő döntőbe, ahol kialakulnak a végső helyezések, és átvehetik értékes nyereményeiket. Az évente mintegy 100-200 versenyző számára azonban nemcsak a díjak, hanem a kedvenc könyveikről szóló játékos és kreatív, mégis sok munkát igénylő feladatok, valamint a hasonló érdeklődésűekkel való találkozás jelentik a motivációt és a meghatározó élményt.

Helyszín: bárhol az országban (levelező), FSZEK (döntő)

 

Kreatív Őszi Művészeti Találkozó
Őszi szüneti hétvége (általában)

Az őszi találkozónknak immár több éve a Zebegényi Általános Iskola ad otthont. A festői környezetben a mintegy 100 résztvevő kreatív programokon, műhelyeken, foglalkozásokon vehet részt, hasonlóan a táborhoz (pl. tánc, kézművesség, harcművészet, főzés), vagy olyan témákban, amelyek a tábori keretbe nem fértek bele (pl. origami, programozás stb.). Emellett közösségi programok, vetélkedő, buli, büfé színesítik a programot. Itt szoktuk vendégül látni a külföldi Tolkien-társaságok érdeklődő tagjait is.

Helyszín: Zebegény (általában)

 

Külföldi látogatások

Változó időpontban

Társaságunk tagjai időnként más Tolkien-társaságok rendezvényeire is ellátogatnak. Többször voltunk a szlovének augusztusi, az osztrákok májusi és a csehek januári rendezvényén, korábban a német RingConon, egyszer a német Tolkien Thingen, és egyszer az angol anyaszervezet, a The Tolkien Society évtizedes hagyományú Oxonmootján, az oxfordi nagy találkozón képviseltettük magunkat. 2013. júliusában a Litváni Tolkien Társasággal közösen táboroztunk a litván erdős tóvidéken.

 

Kérjük, minden rendezvényről, a dátummal jelzettekről is tájékozódj itt, a www.tolkien.hu honlapon, illetve a Magyar Tolkien Társaság Facebook-csoportjában a pontos tudnivalók végett!

 

Csillag ragyogja be találkozásunk óráját!

- Elen síla lúmenn’ omentielvo -

 

Összeállítva: 2014. január 3.

Frissítve: 2015. november 22.

 

 

 

Utoljára frissítve: vasárnap, 22 november 2015 16:57

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére