A Magyar Tolkien Társaság Elnöksége Mathom-díjat adományozott Varga Zsoltnak (Gothpunk) kiemelkedő szervezői, vezetői és közösségépítő tevékenységének elismerésére: az elmúlt évben, több kis- és nagyrendezvényen vállalt, és sikeresen kivitelezett felelős főszervezői munkájáért (Tavaszi Találkozó, Nyári Tábor, Kreatív Őszi Találkozó), illetve az egyéb programokon való folyamatos jelenlétért (például Tolkien Klub).
A Magyar Tolkien Társaság Tanácsának döntése alapján Csavardíjat vehetett át a közösségi élet és a rendezvények szervezését segítő folyamatos vagy nagyszámú háttértevékenységért:
Papp Miklós Levente (Adanedhel), a 2013. évi Gyerektáborban, Tolkien Napon, valamint a Médiás Csoportban végzett lelkiismeretes munkájáért;
Kiss Koppány (Trithyn), a tavalyi KÖMT-ön, Tolkien Napon és egyéb alkalmakkor a büféhez kapcsolódó előkészítési, lebonyolítási feladatok kreatív és lelkes megoldásáért;
Simon Csaba Péter (fqqdk), a 2013-as KÖMT-ön, Tolkien Napon és más rendezvényeken a közösségi HR területén végzett nélkülözhetetlen segítségéért.
2014-ben a Magyar Tolkien Társaság Vezetősége Díszoklevéllel ismerte el Királyházi Csaba (Gumipók), a Társaság ismeretterjesztési, művészeti, kulturális és közösségi céljait támogató munkáját, különös tekintettel a Gondor Hősei című zenés színdarab kitalálására és megvalósítására.
Köszönjük mindannyiuknak!