Az idén kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő verseny célja – a Társaság célkitűzéseivel összhangban –, hogy játékos és kreatív feladatokon keresztül az iskolás korosztály is megismerje, és az idősebbeknek is lehetőségük legyen jobban elmélyedni J. R. R. Tolkien, az utolérhetetlen mítoszteremtő és nyelvészprofesszor, A Gyűrűk Ura című világhírű regény szerzőjének munkásságában.
Kategóriák
Iskolás kategóriák
I. (Hobbit) kategória
Ebben a kategóriában a feladatok A Gyűrűk Ura és A hobbit (A babó) ismeretére épülnek, azaz az ide jelentkezők már olvasták legalább az elsőt, és a verseny folyamán elolvassák a másodikat is. A fordulók során a versenyzők megismerkednek majd a J. R. R. Tolkien meséivel is. Ezt a kategóriát elsősorban az általános iskolás (10-14 éves) korosztálynak ajánljuk.
II. (Dúnadan) kategória
Ide azok jelentkezését várjuk, akik már olvasták A hobbitot és A Gyűrűk Urát, az öt versenyforduló során elolvassák A szilmarilokat és megismerkednek a Húrin gyermekeivel. Általános és középiskolás (10–18 éves) csapatok jelentkezését várjuk.
III. (Nolda) kategória
Ez a kategória A Gyűrűk Ura, A hobbit, A szilmarilok és a Húrin gyermekei ismeretére épít. A versenyzők ezeken felül a fordulók során feldolgozzák a Befejezetlen regék Középföldéről és Númenorról (régi címen A Gyűrű keresése) című Tolkien-művet is. A kategóriát elsősorban a középiskolásoknak (14-18 éves) ajánljuk, de örömmel látjuk az ifjabb versenyzőket is!
Felnőtt kategóriák
IV. (Nolda egyéni) kategória
A III. (Nolda) kategória rövidített feladatsorral nyitva áll a felnőtt (15-35 éves) egyéni versenyzők számára is!
V. (Quendi) kategória
A Quendi kategória a 15–35 éves korosztálynak ajánlott nemzetközi egyéni verseny. Minden feladatsor angol nyelven lesz, a megoldásokat is ezen a nyelven várjuk. (Tökéletes angoltudás nem feltétel, de eredeti nyelvű Tolkien-szövegek olvasása és az eredeti angol terminológia használata természetesen alapkövetelmény.) Az angol nyelv mellett szükséges A Gyűrűk Ura, A hobbit, és A szilmarilok alapos ismerete, és minden angol nyelven kiadott és jelenleg is hozzáférhető Tolkien-szöveg használata. A kategória versenyzőinek – a külföldi nevezők miatt – élő döntőt biztosítani nem tudunk.
Általános tudnivalók
A verseny összesen hat fordulóból áll. Az első öt forduló (október elejétől március végéig) levelező, a hatodik – a döntő – pedig élő rendezvény lesz a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. Az egyes fordulók feladatainak megoldására 4 hét áll majd rendelkezésre (ez az iskolai szünetekhez és az áprilisi döntő időpontjához alkalmazkodva még változhat).Fontos: Ha egy csapat két egymás utáni forduló feladatait nem küldi be, azt automatikusan a versenytől való visszalépésnek tekintjük, és nekik nem küldjük ki a további feladatsorokat!
Az egyes fordulókban elért pontszámról két fordulóval később (illetve a www.tolkien.hu honlapon folyamatosan) tájékoztatjuk a versenyzőket.
A versenyzők a nevezési lap kitöltésével hozzájárulnak, hogy beküldött szellemi alkotásaikat (a szerző feltüntetésével) újabb megkérdezés és térítés nélkül publikáljuk. Az alkotók a saját műveiket a szervezőkkel való egyeztetés után, és kizárólag a feladatsor beküldési határideje után tehetik közzé!
Kapcsolattartás
A feladatlapokat e-mailben küldjük ki a versenyzőknek a jelentkezéskor megadott címre. A csapatoknak azonban továbbra is van lehetőségük a megfejtéseiket hagyományos postai úton beküldeni, ezt a jelentkezési lapon kell jelezniük. Másik lehetőség a megoldásokat e-mailben eljuttatni hozzánk – ehhez szükség lesz szkenner vagy digitális fényképezőgép használatára.(Az elmúlt években a postai küldemények néha elvesztek vagy jelentős késéssel érkeztek meg, ezért mindenkinek, aki meg tudja oldani, javasoljuk az e-mailes versenyzést. A verseny során nem lesz lehetőség a két forma közötti váltásra!)
Az egyéni versenyzők számára meghirdetett Nolda és Quendi kategóriákban csak e-mailes kapcsolattartásra van lehetőség!
A feladatsorokat az előző forduló határidejét követő napokban küldjük ki.
Az érvényes nevezéshez a postai levelezőknek is meg kell adniuk egy működő e-mail címet, amelyet rendszeresen néznek is!
A díjazás
A döntőre az azt megelőző öt fordulóban kellően magas pontszámot elérő csapatokat hívjuk meg. A döntő időpontjáról és programjáról e-mailben értesítjük a bejutókat. Az egész éves verseny eredményét a döntő végén hirdetjük ki, a legjobban teljesítő csapatokat egyedi oklevéllel és értékes tárgynyereményekkel jutalmazzuk.A nemzetközi Quendi kategória versenyzőinek – a külföldi ellenfelek miatt – élő döntő fordulót és (az eredményeik nemzetközi kihirdetésén és a dicsőségen kívül) tárgyi díjazást biztosítani nem tudunk.
A nevezésről
A nevezés a cikk végén többféle formátumban is letölthető jelentkezési lap és a hozzá tartozó kérdőív kitöltésével történik.
A nevezési díj összege
- általános és középiskolás csapatok számára: 1900 Ft/csapat
- a Nolda kategóriába nevező felnőtt versenyzőknek: 1200 Ft/fő
- egyéni Nolda kategóriában MTT rendes és támogató tagok számára: 960 Ft/fő
- a Quendi kategóriába a nevezés díjtalan!
Amennyiben egy iskolából többen is indultok, vagy sikerül meggyőzni ismerőseiteket is, hogy nevezzenek a versenyre, tüntessétek fel az „ismerős” csapatok (vagy egyéni versenyzők) nevét a jelentkezési lapon! A kölcsönösen „egymásra hivatkozó” nevezők kedvezményes nevezési díjat fizethetnek, ennek összege
- általános és középiskolás csapatok számára: 1600 Ft/csapat
- a Nolda kategóriába nevező egyéni versenyzőknek: 1000 Ft/fő
- egyéni Nolda kategóriában MTT rendes és támogató tagok számára: 800 Ft/fő
Mindenki csak egy kategóriában nevezhet! (Tehát az egyéni kategóriákban nem indulhat olyan versenyző, aki tagja valamelyik nevező csapatnak is.)
A nevezés részletei
A nevezési díjat ÁTUTALÁSSAL, BANKFIÓKBAN SZEMÉLYESEN, vagy CSEKKEN van lehetőség befizetni a Magyar Tolkien Társaság számlájára.
Az átutalásnak és a bankfiókban való befizetésnek a nevezés visszaigazolásától számított egy héten belül kell megtörténnie az alábbi számlaszámra:
Magyar Tolkien Társaság
11709002-29900837-00000000
Az utalás közleménye a következő legyen: "TLV nevezési díj *csapat neve, kategóriája*"
A csekket legkésőbb az első fordulóval egy időben küldjük ki.
Amennyiben a befizetés nem történik meg időben, az érintett csapat nevezését automatikusan töröljük!
A mellékelt jelentkezési lapot kitöltve 2014. október 19-ig* kell beküldeni a következő címre:
Csekken fizető versenyzőktől csak postai úton fogadunk el nevezést! A csekken fizetők a jelentkezési lap mellé küldjenek megcímzett, felbélyegzett válaszborítékot!
A versennyel és a nevezéssel kapcsolatos kérdéseket a tlv@tolkien.hu címen várjuk.
- jelentkezési lap csapatoknak doc formátumban
- jelentkezési lap csapatoknak pdf formátumban
- jelentkezési lap egyéni versenyzőknek doc formátumban
- jelentkezési lap egyéni versenyzőknek pdf formátumban
A Quendi kategória jelentkezési lapjai az angol nyelvű cikkben találhatók.