Az MTT történetében a Tavaszi Találkozók hagyományosan a kötetlenebb együttlétről, beszélgetésről, a játékról és pihenésről szólnak. Ezt a szokást mi sem kívánjuk megtörni, ugyanakkor, aki aktívabb kikapcsolódásra vágyna, annak is lehetőséget biztosítunk erre, hogy mindenki kedvére pihenhesse ki a tavaszi fáradtságot, vagy a hétköznapok egyhangúságát.
Ha már régi motoros vagy, voltál több tavaszi találkozón és más rendezvényeken, akkor ezen is itt a helyed! De akkor se ess kétségbe, ha eddig nem voltál, vagy esetleg még csak most ismerkedsz a Társasággal: a rendezvény sajátos hangulata és a közösség segít a beilleszkedésben, megtapasztalhatod a híres „MTT-s fílinget”. Garantáltan jól fogod érezni magad. Ne hagyd ki az alkalmat, nem fogod megbánni!
„A törpök élete nem csak játék és mese” – tartja a mondás, ám ezúttal mégis ezeké lesz a főszerep. No meg persze az evés-ivásé, a zenéé, a táncé és a szakáll-szépségversenyé, melyek elmaradhatatlan kellékei a legnagyobb éves törp fesztiválnak, a Mesterségek Ünnepének, amely idén, a harmadkor 2938. évében is megrendezésre kerül; a Lhûn-folyó partján a Kék-hegység északi részén az egyik eldugott törp telep lakói már szorgosan készülődnek is a rendezvényre. Hiszen ilyenkor mulat öreg és fiatal, bányász és kereskedő, közrendű és herceg, mert minden törpök alkotóját, Mahalt (akit a tündék Aulénak neveznek), és a tőle kapott mesterségeket ünneplik. A fesztivál szerves része, mikor az egyes mesterségek kiemelkedő képviselői bemutatót tartanak foglalkozásukból, hogy az ifjak könnyebben válasszanak maguknak szakmát, és az öregebbek is kipróbálhassanak más mesterséget. A bemutatók után következik a népszerű kalandjáték, ahol a klánok összemérhetik testi és szellemi rátermettségüket különböző próbák során. Esténként a tüzek mellett előkerülnek a hangszerek is. A legfinomabb sörök kíséretében felidézik legendáikat, múltjukat, dicső tetteiket, melyek új reményt keltenek szívükben, hogy egyszer még visszaveszik elveszett örökségüket, atyáik fenséges csarnokait: Khazad-dûmot és Erebort. Az a hír járja, hogy az idei ünnepség fényét Tölgypajzsos Thorinnak és családjának jelenléte is emelni fogja.
Program:
Április 10-én, pénteken délután 4 órától várunk titeket. Este, ha az időjárás engedi, szeretnénk tábortüzet gyújtani, teret adva a közös éneklésnek, zenélésnek, játékoknak.
Szombat délelőtt 10 órától 2,5 órás műhelyfoglalkozások, mesterségbemutatók lesznek, melyek keretében kipróbálhatjátok magatok a hagyományos, vagy éppen rendhagyó törp foglalkozásokban. Lesz kreatív, táncos, író és harcos műhely, valamint egy előadás is.
Műhelyek leírása:
Kreatív Műhely
Vezetője: Szilágyi Melinda (Banshee)
"Mennyi ötlet és mennyi lehetőség! Mennyi szín és anyag! És mindez miből? A hulladékból, ami már nem kell otthon. Ilyen a wc papír guriga, a konzervdoboz, a sörösdoboz vagy a régi flopik, cd-k is. Most megtanulhatod, hogyan láss lehetőségeket abban, amire eddig nem gondoltál. Újrahasznosítás ötletesen és praktikusan! Cd mozaik, pet palack virág és sok minden más vár, ami belefér két és fél órába a műhelyemen."
Minimum 3 fő részvételével indul!
Írók Műhelye
Vezetője: Sági Kiss Dániel (Alew)
"Kötetlen beszélgetés irodalomról, szövegről, szövegalkotásról és eszközökről. Törp dalok elemzése, bányanaplók és sörreceptek írása, továbbá ismerkedés a törp rúnaírással."
Táncos Műhely
Vezetője: Fehér Viktória (Elbereth)
"A műhelyfoglalkozáson érdeklődésetektől/kedvetektől függően átnézünk néhány alapvető táncmozdulatot, improvizációs gyakorlatokat végzünk (senki ne ijedjen meg, mindezt játékos formában tesszük) és akár be is tanulhatunk egy egyszerűbb koreográfiát.
Szeretettel várok mindenkit, aki kedvet érez magában, hogy táncoljon, függetlenül attól, van-e gyakorlata vagy nincs."
Harcos Műhely
Vezetők: Király Dorottya (Dórie) és Takács Gergely (Rodarth)
“Mivel fejszével minden törp már gyermekkorában megtanul bánni, ezért a harcos foglalkozáson lehetőséged nyílik majd kipróbálni a pusztakezes harcot és a lovagi kardvívás néhány fogását. Rövid technikai gyakorlatok után inkább a folyamatos küzdelemre helyezzük a hangsúlyt.. Kis létszámú csoport esetén egy-két igazi fémkardos gyakorlatot is végrehajtunk. Az izzadás és a remek hangulat garantált!"
Előadás “A törp kultúra virágzása és hanyatlása - Amit a törpök civilizációjáról tudni lehet az Első Kortól a Harmadkorig” címmel
Hangulatos és érdekes előadás, majd beszélgetés azokkal a törpökkel, akik nem csak sörre, de tudásra is szomjaznak.
Előadó: Füzessy Tamás (Ankalimon)
Minimum 10 fő részvételével indul!
Szombat délután egy izgalmas, kalandos programmal készülünk nektek, melynek keretein belül mint a törp klánok tagjai próbára tehetitek testi-szellemi rátermettségetek egy állomásos játék során. Az este ismét a lazulásról, pihenésről szól majd, lesz lehetőség bulizni, társasozni vagy csak egyszerűen csendesen félrevonulva beszélgetni.
Vasárnap délelőttől kora délutánig részt vehettek egy kiránduláson is a környéken Kaszab Zsuzsanna (Melian) vezetésével:
"Kedves Kószák és Kószabarátok!
A több éves hagyománynak megfelelően ebben az évben is kószálunk a Tavaszi Talin. Kihasználva a Pap-szigeti "alaptábort", ebben az évben olyan helyre megyünk, ami a KószaKommandó lassan 12 éves története alatt kimaradt a túrahelyszínek közül: a Szentendre feletti Kada-csúcs, a Sas-kő és a Macska-barlang felé vesszük az utunkat. A túra sem hosszú, sem fárasztó nem lesz, és bármikor le lehet róla csatlakozni. (Igény esetén természetesen hosszabbíthatunk.) Várunk szeretettel minden kószalelkűt!"
A kirándulás Facebook-eseménye: https://www.facebook.com/events/1573423089603338/
Minden program fakultatív, de bíztatunk titeket a részvételre!
Helyszín: Szentendre, a Pap-Sziget Camping: http://camping-budapest.com/
Szállás: Diákszálló jellegű 4-6 fős fűthető szobákban, melyekhez a folyosóról nyíló két közös vizesblokk tartozik.
Odajutás:
Újpest-Városkapu metrómegállónál lévő autóbusz állomásról indulnak autóbuszok óránkénti gyakorisággal Szentendrére. (Budapest-Szentendre-Visegrád-Esztergom vonal) A Papszigeti bej. út nevű megállónál kell leszállni, a megállóval szemben az út másik oldalán már a Camping bejárata látható. Az utazás kb. 40 percet veszi igénybe. (Mi ezt az útvonalat ajánljuk.)
Lehetőség van HÉV-vel a Budapest, Batthyány térről szintén Szentendrére utazni, majd onnan az autóbusz-állomásról tovább a Papszigeti bejáratig.
Közvetlen link a buszmenetrendhez: http://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/vonal-lista/vonal/?menetrend=2920&dir=to
Jegyárak (Újpest-Városkapu -> Szentendre Papszigeti bej.):
-Teljesárú: 370 Ft
-50%-os kedvezményű; 185 Ft
A Szentendre aut. állomáson és Újpest-Városkapu aut. állomáson a járatokra csak elővételben (pénztárakban, vagy automatákból) váltott menetjeggyel lehet felszállni!
Autóval:
GPS: "Papsziget"-et kell beírni, vagy Papszigeti utat, az útról már látni lehet a Campinget.
Koordináta: N 47°40'54" E 19°4'58"
Részvételi díjak és jelentkezés:
Részvételi díjak két éjszakára:
MTT rendes vagy támogató tag | 4900 Ft |
Pártoló tag | 5700 Ft |
Nem tag | 6000 Ft |
Egy éjszakára (péntek estétől szombat estig, vagy szombat reggeltől vasárnapig):
MTT rendes vagy támogató tag | 3700 Ft |
Pártoló tag | 4500 Ft |
Nem tag | 4500 Ft |
Fontos, hogy csak érvényes, hátralékkal nem rendelkező tagságot tudunk elfogadni.
Mint az utóbbi években, most is lehetőség nyílik lemondani a kedvezményről az anyagi segítséget kérők részére, hogy ők csökkentett áron tudjanak eljönni. Ezzel kapcsolatban a jelentkezési lapon tudtok nyilatkozni.
Végső jelentkezési határidő: 2015. április 8.
Fontos, hogy a jelentkezésedet a részvételi díj átutalásával véglegesítsd legkésőbb április 9. csütörtökig. A számlaszám, ahová a részvételi díjat kell utalnod:
Magyar Tolkien Társaság 11709002-29900837-00000000 (OTP)
Átutalással vagy bármely OTP fiókban pénztári készpénz-befizetéssel tudjátok rendezni a részvételi díjat. Fontos, hogy közleményben írjátok oda a polgári neveteket, és hogy rendes/pártoló tagok vagytok-e, valamint azt, hogy Tavaszi találkozó. (pl: Tavaszi találkozó Tölgypajzsos Thorin rendes tag)
A jelentkezés csak a befizetéssel együtt érvényes!
A részvételi díj az étkezést nem tartalmazza, arról mindenkinek magának kell gondoskodnia! Hűtő korlátozott kapacitással rendelkezésre áll, valamint vízforraló és mikró is használható lesz. Igénybevehető a kemping étkezdéje is (bővebb infó hamarosan).
Hozzatok magatokkal evőeszközt, hangszert, élelmet, társasjátékokat, jókedvet, szakállat, napsütést, fejszét és rossz időjárás esetén hálózsák sem árthat, bár a kemping ágyneműt biztosít!
Bármi kérdés, óhaj-sóhaj, panasz esetén, bátran fordulj hozzánk a tavaszitali kukacc tolkien.hu e-mail címen!